Évente átlagosan 183 ezer forinttal kevesebb adót fizetünk a munkajövedelmeink után

(Karikatúra az adóoptimalizáló multikról és az adóterheket viselő alkalmazottaikról.)

Közel 40 éve tartó tendencia a világban, hogy a tőkejövedelmek (továbbiakban az egyszerűség kedvéért tulajdonosi jövedelmek) részesedése az összes megtermelt jövedelemből folyamatosan növekszik, míg a munkajövedelmeké ezzel fordítottan arányosan csökken. Ennek számunkra legkézzelfoghatóbb tünete, hogy míg az egy foglalkoztatott által előállított jövedelem Magyarországon megtriplázódott 1970-2010 között, addig az átlag munkavállaló nettó reálbére csupán 28 százalékkal nőtt. Az USA-ban a 80-as évek eleje óta megduplázódott a GDP, míg az átlag jövedelem lényegében nem változott. Világméretű tendenciáról beszélhetünk tehát, ami hazánkban az átlagnál jobban érezteti hatását.


Megyery Gerda
Megyery Gerda politológus

Alapjövedelem: kommunizmus újratöltve

Van egy talpra álló magyar gazdaság. Alacsony infláció, csökkenő munkanélküliség, növekvő foglalkoztatottság, kiemelkedő GDP-növekedés. Vége a megalázó túlzott deficit eljárásnak, fenntartható pályára állt az államadósság. Az állam végre nem hiteleken tengődik, bővül hazánk mozgástere. Hasonló a helyzet, mint az első Orbán-kormány idején volt, a 2002-es választások előtt.

A baloldal pedig már megint ész nélkül szétosztaná az elmúlt évek munkájából megtermelődő plusz nemzeti jövedelmet, a választási győzelem reményében. 2002-ben a 100 napos programokkal sikerült elcsavarniuk a választók fejét, most pedig a feltétel nélküli alapjövedelemmel kampányolnak. A forgatókönyv ugyanaz: vegyük el a pénzt a középosztálytól, és szórjuk a nép közé. Aztán, ha elfogyott a pénz, vegyünk fel hitelt – aztán még több hitelt, és még több hitelt – és azt is szórjuk a nép közé. Végül pedig az egészet fizetessük vissza az egész országgal.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Progresszív adó? Kérdezze Depardieu-t!

A progresszív adó a XX. században még lehetett igazságos és hatékony. A XXI. századi “fiskális turbókapitalizmus” idején azonban ez már leginkább egy kifutó modell. Kelet-Közép-Európában minden bizonnyal. Amióta ugyanis a gazdagok és a multicégek 1990 után felmondták a szolidaritást a szegényekkel és a jóléti társadalommal, a progresszív adó létjogosultsága igencsak megkérdőjeleződött.

A progresszív adó ugyanis leginkább ott fejti ki áldásos hatását, ahol a társadalom leggazdagabb tagjai is rendszeres havi bérjövedelem formájában vesznek ki pénzt vállalkozásaikból. A neoliberális gazdaságpolitika azonban pont ezen változtatott 1990 után: A tőkejövedelmek adóját csökkentették, miközben a globalizáció számtalan kiskaput nyitott az adóoptimalizáló multicégek és magánszemélyek előtt. Elég csak az egzotikus off-shore adóparadicsomokra, vagy az olyan on-shore telephelyekre gondolni, mint Ciprus, Írország, vagy Luxemburg.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

A szocialisták esete az áfacsökkentéssel

Senki sem szeret áfát fizetni. Ez világos. A magyar adórendszer az elmúlt években a jövedelemadó csökkentésének irányába mozdult el, magasan tartva a fogyasztási adót. Szerintem ez helyes, de lehet róla értelmes vitát folytatni.

Az viszont, hogy az MSZP kilenc év után ismét elővetette az áfacsökkentés témáját, inkább tűnik önsorsrontásnak, mint megalapozott politikai tervnek. Mármint a részükről.