Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Nyugaton a halálkultusz terjed, nálunk a gyermekszeretet

Európa társadalma öregszik, a vén kontinens nyugati részén mégis a halál kultusza terjed a mainstream médiában. Ott arra bíztatják a szülőképes korban lévő fiatalokat, hogy ne vállaljanak gyereket és forduljanak a magány, a gyermektelenség vagy az abortusz felé. Ott a robotszex a trendi, míg az Elbától keletre, így Magyarországon is, minden erővel a családok gyermekvállalását támogatják.

Európa öregedő kontinens, ám a liberális médiumok címlapjukon a gyermekvállalás ellen ágálnak. A „haladó ember” már robotokkal szexszel, az Ipar 4.0 mintájára ez lesz majd a Szex 4.0. Barcelonában már működik is az első női androidokkal dolgozó bordélyház.

Aki a szülőképes korosztályból nem akarja magát rögtön a robotok karjaiba vetni, azt “önszexre” bíztatják. A trendi nőknek az anyává válás optimális idejét nem a családalapítással és gyermekvállalással kéne eltölteni, hanem egyedül – sugallják. Az egyedül-lét egy állapot, a magányosság csupán egy érzés, amivel nem érdemes foglalkozni. Egyébként is, az egyetem után nem a családalapítás, hanem a karrierépítés és az önmegvalósítás a sikk. Azt, hogy ezt a kettőt miként lehetne összeegyeztetni, azt a halálkultusz társdalmaiban nem a címlapon tárgyalják.

Terjed a halálkultusz.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Szívről és lélekről

A háború: Béke. A szabadság: Szolgaság. A tudatlanság: Erő. A New York Times a múlt héten tovább írta a George Orwell 1984 című regényéből ismert sorokat.

„A terhesség öl. Az abortusz életeket ment.”

Így hangzik a lap hasábjain május 21-én megjelent írás címe.

A cikket még csak szélsőségesnek sem nevezhetjük, mert arrafelé ez a mainstream álláspont. A New York Times-féle körökben azzal van a probléma, aki ezt nem így gondolja.

A cikk három szempontból érdekes számomra. Egyrészt a megfogalmazás miatt, amely mutatja, hogy a nyugati kultúrában valami nagyon elromlott. Úgy tűnik, lassan csak idő kérdése, míg a New York Times hasábjain a megszületett csecsemők abortálásáról szülessen veretes publicisztika, hiszen a történelem összes tömeggyilkosa csecsemőként kezdte a karrierjét. A csecsemők veszélyesek! 

A másik ok, hogy ezt a cikket egy orvos írta. Egy olyan orvos, aki a terhesség késői szakaszában elvégzett abortuszokra specializálódott. Írását az alábbi mondatokkal kezdi:

„A terhesség egy életveszélyes állapot. A nők belehalhatnak a terhességbe. Ezt már több ezer éve tudjuk.”

Ezt egy hosszú és rémisztő, latin kifejezésekkel teletűzdelt bekezdés követi arról, hogy mi mindenbe halhat bele egy terhes nő.

A szakértelem megingathatatlan tekintélyét alátámasztandó az orvos számokat is felsorakoztat. Nem is akármilyeneket: a terhes nők halálozási rátáját Alabama államban, és összességében az Egyesült Államokban. Aztán jönnek a „bezzeg” számok, vagyis annak bizonygatása, hogy bezzeg az abortusz mennyire nem veszélyes, milyen elhanyagolható az abortuszból fakadó halálozási arány. Mármint az édesanyák esetében, ugye, mert az abortált embrió esetében 100 százalékos halálozási rátáról beszélhetünk.

A harmadik ok pedig az a minap nyilvánosságra került hangfelvétel, amelyen Cseh Katalin, a Momentum frissen megválasztott EP képviselője kedélyesen elnevetgél az abortusz témakörén.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Liberális véleményfolyosó

Feketelistára került abortuszellenes álláspontja miatt egy svéd szülésznő.

Történetéről a minap számolt be a The Wall Street Journal. Ellinor Grimmark hazájában nem gyakorolhatja hivatását, ugyanis a svéd kórházak nem alkalmaznak olyan szülésznőt, aki nem vállalja, hogy terhességmegszakító műtétekben is közreműködik. Pedig a magas színvonalú egészségügyi ellátórendszeréről híres Svédországban komoly gondot okoz a szülésznő-hiány. Vallásos meggyőződése miatt Ellinor Grimmarknak mégis a szomszédos Norvégiában kellett munkát vállalnia, ahol már közel 200 újszülöttet segített a világra – sok esetben svéd nők gyermekeit, akik éppen a svédországi szülésznő-hiány miatt választanak inkább norvég kórházakat.