2020 globális mércével mérve kétségtelenül Kína éve volt. Civilizációs túlélésben – globálisan régóta ebben téblábolunk! – eleve jók a kínaiak. Több ezredéves kultúrájukban nagy hagyománya van, miként lehet a bajból erényt, előnyt kovácsolni. A mongolok, a mandzsuk és a britek sokat tudnának mesélni erről.

Kora tavasszal Vuhan városából jött a baj. Csak hát Vuhan a maga tizenkét milliócskájával a másfél milliárdnyi Kínában annyi csupán, mint nekünk egy falu. Szinte parányi. Következésképp, ha csak egy falu van bajban, attól az ország még zakatolhat. 

Zakatolt is.

A hajnalra több százfősre duzzadó tömeg a lángok fényénél kőzáporral fogadta a kivonuló tűzoltókat és rendőröket. Eközben a Nagytemplomnál fiatalkorúak másik csoportja tűzijátékokkal és petárdákkal lőtte a város főterén rendezett utcabál résztvevőit. Öt csuklyákkal és álarcokkal letakart arcú fiatal indulatosan kérte számon egy egyetemista baráti társaságtól, hogy miért isznak alkoholt az utcán, majd elvették és az egyik egyetemista fején összetörték az üveget, a rövid szoknyás barátnőjét pedig durva sértések közepette belelökték egy pocsolyába.

Győrben sem volt könnyebb helyzetük a rendfenntartó erőknek. Ismeretlen elkövetők egy csoportja gyújtogatni kezdett egy külvárosi bevásárló-központ mélygarázsában. A tíz percen belül kiérkező tűzoltók egész éjszakás küzdelemmel tudták csak megfékezni a lángokat, melyeknek 93 gépjármű esett áldozatul.

Szegeden a petárdázás hangjaiba Kalasnyikovból leadott lövések vegyültek. A rendőrök nem találták meg az elkövetőt, és szerencsére áldozatot sem. A lakosság mindazonáltal feszülten várta az Újévet, hiszen, mint ismeretes, néhány nappal korábban egy, a rendőrség által korábbi drogügyei miatt ismert elkövető minden előzetes szóváltás nélkül késsel megtámadott egy fiatal férfit a karácsonyi vásárban, életveszélyes sérüléseket okozva neki. A külvárosban felgyújtott nyolc autó megfelel a korábbi évek átlagának, ugyanakkor aggodalommal tölti el a szegedieket, hogy 2019 szeptembere óta ezzel már harmincra növekedett a megrongált gépkocsik száma.

Az ünnepek: bejegyzések a szürkén egyhangúan folyó időben. Először talán Gaius Julius Caesar – egyike azoknak, akik úgy hitték, dönthetnek bárki, mindenki sorsa felől, pedig csak ember volt ő is – jelölte meg az évnek ezt a napját fordulópontként. A természet – bárminek gondoljuk is – nem ismer kitüntetett pillanatokat és ijesztő, embertelen egyhangúsággal és közönnyel őrli az időt és a dolgokat. Mi, emberek, azonban folytonosan és természeti léptékkel mérve, nagyon gyorsan változunk.

Eleinte alig várjuk az évek teltét, úgy gyűjtjük őket, akár a kincseket. Minél hamarabb fel szeretnénk nőni, hogy önállóakká váljunk és megvalósítsuk sorsunkat, amely – meggyőződésünk szerint – nagy és jelentős tettekre hatalmaz föl bennünket. Gomolygó álmok és remények élnek bennünk, melyek beteljesedéséhez sürgetnénk az időt. Később – mondják – megbánjuk majd ezt, de mi nem törődünk velük, „mit tudják ők” gondoljuk és sietünk tovább, hisz oly közel a lehetőség.

Korábban akár tíz-húsz éves prognózisokat is bátran készítettek az elemzők, ma viszont egy évre is nehéz előre látni. A világ turbulenssé vált, egyre bizonytalanabb megmondani, mi várható, akár csak a következő 12 hónapban. Ennek ellenére, részben az intellektuális játék kedvéért, kísérletet teszek arra, hogy előrejelzést adjak a nyugati világ 2020-as évéről, vállalva annak kockázatát, hogy mellélövök.

1. Ha olimpiai év van, márpedig 2020 az lesz, akkor elnökválasztást tartanak az Egyesült Államokban. Az egyik oldalon ott van Donald Trump, aki még júniusban bejelentette, hogy újraindul az elnökségért. Trump elnöknek egyelőre két főbb kihívója akadt a republikánus előválasztáson Joe Walsh, volt illinois-i képviselő és Bill Weld, korábbi massachusetts-i kormányzó személyében. A decemberi közvélemény-kutatások szerint Trumpnak nem sok félnivalója van, a republikánus szavazók túlnyomó többsége ugyanis őt támogatja: felmérésenként változik, hogy Trump elnököt a republikánus szavazók 91, vagy „csak” 83 százaléka támogatja, szemben a pár százalékponton álló kihívóival. 

A másik oldalon pedig ott kígyózik a demokrata elnökjelölt-aspiránsok hosszú sora, amely a korábbi 29-ről mostanra 15 főre mérséklődött. Nincs könnyű dolga a demokrata szavazóknak a Trump-fóbiás jelöltek közti választásban, akiket kampányígéreteik alapján csak az különböztet meg egymástól, hogy hol helyezkednek el a szocialista-kommunista skálán: csak kicsit komcsik, vagy úgy igazán. Például, a demokrata szavazók körében jelenleg a második helyen álló Bernie Sanders elnökválasztási programja az elkövetkező tíz évben az amerikai választópolgárok 97 billió dollárjába kerülne, miközben az állami kiadások a GDP 70 százalékára növekednének, az amerikai munkavállalók kb. 50 százaléka állami alkalmazottá válna, és az éves költségvetési hiány a GDP 30 százalékára ugrana. A demokraták Szent Grálja, az impeachment eljárás mindeddig alkalmatlan politikai fegyvernek bizonyult, így a 2020-as elnökválasztás esélyese Donald Trump.

2. Németország jó ideje olyan, mintha néhány hibernált NDK-s vezető irányítaná. A lassan 15 éve kormányzó kancellár asszony nyilvános rendezvényeken már csak üldögél, hogy elkerülje a kínos és a nyilvánosság számára fel nem tárt eredetű remegést, az utóbbi időben ugyanis az is kérdéses, hogy feljut-e egyáltalán a szónoki emelvényre. A Merkel-éra olyan, mint a hosszúra nyúlt szentbeszéd: a mise már véget ért, csak a tiszteletes még nem hagyta abba.

A válságjelek egyre szaporodnak a németeknél: gazdaságuk földbe állt, mint a gerely, miközben vagyonokat ölnek a migránsok eltartásába. A CDU és az SPD támogatottsági görbéje monoton csökkenő függvényre emlékeztet, Macron elnök pedig egyre gyakrabban és egyre merészebben szúr oda az ősi rivális németeknek. Ám egyelőre Németország csak némán áll, mint Bud Spencer a bunyó első két percében, miközben székeket törnek szét a hátán. Érzésem szerint nem sokáig. Németország változni fog. 2020-ban meglátjuk, milyen irányú lesz ez a változás.

3. Boris Johnson, a liberális média által lesajnált brit miniszterelnök (akinek már októberben illett volna megbuknia) briliáns taktikai húzással egy, a Brexitről szóló második népszavazássá változtatta az előre hozott parlamenti választásokat. Az angol választási rendszer sajátosságai és a brit Munkáspárt elképesztő bénázása az elmúlt 30 év legnagyobb győzelmét hozta Boris Johnson pártjának és a Brexit ügyének. A britek 2020-ban, négy évvel az elszabotált népszavazás után végre kilépnek az Unióból és – a liberális médiahiszti és siránkozás ellenére – nem fognak összeomlani. A kilépés meglepően simán fog megtörténni. Ne feledjük, ez Churchill országa, vállaltak már nyílt konfliktust Napóleonnal és Hitlerrel, a brüsszeli bürokraták sem jelenthetnek számukra problémát.

("Mindig bölcs dolog előre nézni; de nehéz messzebbre tekinteni, mint ameddig ellátunk." /Winston Churchill)