Brüsszel, március 22.

(Belga rendőrök és mentők a brüsszeli metróban történt robbanást követően Mallbeek állomásnál.)

Amikor annak idején néztük a Monty Pythonokat, jókat mulattunk a Lorettás jeleneten, meg azon, amikor az Élet értelmében megkérdi az orvost az anyuka, fiú-e vagy lány a gyerek – az orvos meg azt válaszolja, korai még a szerepek ráerőltetése. Ezek a jelenetek mára egy dokumentumfilm részeit képezhetnék.

Pont így érzi magát az ember ma Európában. Egy borzalmas abszurd, amin nevetnénk, ha szatírában látnánk. De ebben élünk. Nem arról van szó, hogy meg lehetett volna akadályozni a mai robbantást. Nem lehet minden gyanús figura mellé kommandóst állítani. Annyi sütnivalója viszont talán lehetett volna Európa vezetőinek, hogy nem engednek be ellenőrzés nélkül boldog-boldogtalant Európa területére. Probléma volt már így is, most még importáltunk hozzá.

Kérdés, hogy van-e annyi terrorakció, amivel halkítani lehetne azon a szánalmas gügyögésen, ami körülveszi a történetünket. Salah Abdeslam védője például védi a betojt terroristát, de szélsőjobbost, na, azt soha. Az a kérdés, vajon ki lehet a szélsőjobbos, mert Abdeslam ideológiája meglehetősen erős átfedést mutat egy olyan eszmével, amit rendre szélsőjobbosnak nyilvánítanak. A jogvédő valószínűleg azokra gondol, akik ellenzik az abortuszt meg a melegházasságot. Azoknak a védelme tényleg mindennek a teteje lenne, nem így Abdeslamé.

Európának nem technikai értelemben hiányzik a képessége, hogy megvédje magát, hanem az akarat hiányzik. Nem lehet minden terrorcselekményt megakadályozni, de az előfordulási lehetőségét lehetett volna csökkenteni. Egyelőre pont azok kapnak ezekből a legtöbbet, akik élen jártak bevándorló-simogatásban. Brüsszelben és Berlinben is a fő gonosz a megosztó, kirekesztő nacionalizmus és populizmus, a tömeges bevándorlással pedig önmagában nincs semmi probléma, hiszen szükség van a munkaerőre és demográfiailag is csehül állunk. Most már Európa is futhat az események után, és épp azt kerülhette volna el, ha korábban bölcsebb és határozottabb, ami most menthetetlenül következik: szigorítás, fokozott ellenőrzések, terrorkészültség. A szabadságlovagok már hegyezik is a tollukat, hogy írástudói felelősségükkel álljanak ki ország-világ elé, és bemutassák, milyen szörnyűséges módon csorbulnak a szabadságjogok.

Remélem, éber az értelmiség, jelentőségteljesen emeli majd fel a mutatóujját, és figyelmeztet bennünket a helyzetben potenciálisan benne rejlő veszélyekre. Na, nem a terror elburjánzására, a növekvő bűnözésre, az integráció kudarcára, hiszen ezeket a nacionalisták-populisták szokták hangsúlyozni. (Pfuj.) Nem: arról fogunk majd hallani, hogy ne gyűlölködjünk, hiszen a terroristák épp azt akarják, hogy párbeszédre van szükség, hogy a bevándorlásnak semmi köze a terrorizmushoz (annál rosszabb a tényeknek), meg arról, hogy mi vagyunk a vétkesek a nacionalizmusunk meg a „rasszizmusunk” miatt (bármit jelentsen is ez utóbbi, ha jelent még egyáltalán valamit).

És azt gyanítom, szükségünk volna sürgősen egy konferenciára is az iszlamofóbiáról, amíg nem késő.