Brüsszel fűti az energiainflációt
Őrültség, de van benne rendszer! – tartja a mondás. Aki azt hiszi, hogy Brüsszel a koronavírus-járvány előtti életszínvonalhoz akar visszatérni, nagyot téved. A Davosi Világgazdasági Fórum által szorgalmazott Great Reset, illetve az Európai Bizottság elnöke által programszintre emelt Green New Deal lényege pont abban áll, hogy a koronavírus-járvány előttihez képest nagyságrendekkel csökkenteni kell a nyugati világ erőforrás-felhasználását. Itt is érvényes Winston Churchill örökérvényű mondása, miszerint “Ne pazarold el a lehetőséget, amit egy jó válság a kezedbe ad!”
A brüsszeli politikát tehát annak fényében kell nézni, hogy ott egy gigantikus társadalom átalakítási projekten dolgoznak, amelynek azonnali árát a középosztály és a kkv-szektor, valamint a jövő terhére felvett újabbnál újabb hitelek visszafizetésével a következő nemzedékek fogják megfizetni. Korábban a klímaváltozást, az elmúlt két évben koronavírus-járványt, míg február 24-e óta az orosz-ukrán háborút hozzák fel az európaiak eddig megszokott életének és jogainak átalakítását elhozó politika indoklásaként.
Nagy tervei vannak.
Fontos hangsúlyozni, hogy ezek az elitek szintjén elfogadott programok nem találkoznak az európaiak többségének elvárásaival, amit 2021 nyarán is jól láthattunk, hiszen a járványügyi korlátozások akkori széleskörű felfüggesztésekor az idegenforgalom és a fogyasztás is Európa-szerte a Covid előtti irányba indult el. Az európai polgárok joggal várnák el, hogy a pandémia lecsengésével ne a megszorítások és az életszínvonal-esés, hanem a visszakapaszkodás és a gyarapodás korszaka következzen.
A Great Reset céljainak elérését az orosz energiaimport korlátozása kifejezetten szolgálja, hiszen a vezetékes orosz fosszilis energia nélkül az eddig megszokott életünk aligha lenne folytatható. Mint azt az elején jeleztük, a nagy társadalom átalakító projektek lényege pont az, hogy NE A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY ELŐTTI életünkhöz térjünk vissza. Az Európában 2021 ősze óta megjelent energiainfláció mesterséges fokozásával több, a globalista elitek által meghatározott cél is elérhető lenne.
Az energiainfláció megdrágítja az élelmiszereket, így lehet, nagyszüleinkhez hasonlóan mi is tényleg csak hetente egyszer fogunk húst enni, hiszen földgáz nélkül kevesebb műtrágyát lehet gyártani, ami miatt kevesebb takarmány terem, ami kevesebb állatnak lesz elég. Műtrágya nélkül másból is kevesebb terem, így általános élelmiszerár-emelkedés várható. Ez piacot teremtene a multi cégek által gyártott laboratóriumokban kikísérletezett “új élelmiszerek” számára.
A legtöbb közép-európai olajfinomító az orosz uráli típusú kőolajra van kalibrálva, így azok átállítása más olajfajtákra idő- és költségigényes. Ez az üzemanyagok árát az egekbe emelné, ami az áruszállítás által szinte minden terméket megdrágítana. Mivel világszerte termelési és szolgáltatási túlkapacitások vannak, a növekvő termelési és szállítási költségeket a kis- és közepes cégek aligha tudják kigazdálkodni, vagy áraikban tartósan érvényesíteni, így sokuk túlélése kerül veszélybe. Örök tapasztalat, hogy a kríziseket a nagy cégek jobban túlélik és piactisztításra, vagy riválisaik felvásárlására használják.
Az energiainfláció nemcsak a középosztály megtakarításait inflálja el, hanem az adósságot is. Főként az államadósságot, amiből az euró(adósság)zóna déli országainak van bőven. Minél magasabb az infláció, annál gyorsabban “olvad” az adósság, amit még értékes pénzben vettek fel és költöttek el, így a galoppírozó energiainfláció Brüsszelnek az adósság “menedzselésénél” is kapóra jöhet. A nagy nyugati jegybankok, köztük a FED és főként az Európai Központi Bank még az elszabaduló inflációs környezetben is vonakodnak az érdemi beavatkozástól, és a Modern Monetáris Elmélet tanaiban bízva azt remélik, hogy a fedezet nélküli pénznyomtatással mennyiségi könnyítésnek (Quantitative Easing, QE) nevezett mesterséges kereslet által alacsonyan tartott állampapír kamatokkal víz felett tudják tartani a gazdaságot.
Miközben milliárdok égnek el és az európaiak egyre többet fizetnek a hétköznapi életüket meghatározó termékekért és szolgáltatásokért, Brüsszel és a mainstream politika a felelősséget eltolja magától. Nem a “mélyzöld” ideológia által már korábban tönkretett mezőgazdasági és energiapolitika, vagy az elhibázott monetáris politika a hibás, hanem a háború, amiről egyre több nyugati politikus mondja azt, hogy “nem hónapokig, hanem évekig fog tartani”. Lefordítva a hétköznapok nyelvére ez azt jelenti, hogy az átlag európainak tartósan magas energia- és élelmiszerárakra kell berendezkednie. Milyen szerencse, hogy Magyarországon a rezsicsökkentés és az élemiszerárak stopjának politikája legalább fékezni próbálja ezeket a trendeket.
Fotó: MTI/EPA/Keystone/Gian Ehrenzeller