Ifj. Lomnici Zoltán
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Brit népszavazás, mint makarenkói pofon?

Az Európai Unió "halálát" vonhatja maga után a népszavazások használatának általánossá válása - vélekedett néhány hónappal ezelőtt a spanyol belügyminiszter a Magyarország által kezdeményezett kvótareferendumra utalva.

(Kép forrása: itt.

"Ha általánossá válik a népszavazások alkalmazása, azzal az Európai Unió sírját ássuk meg" - hangsúlyozta Brüsszelben Jorge Fernández Díaz a magyar kormány kötelező uniós betelepítési kvótával kapcsolatos népszavazási kezdeményezéséről.


Az EU jog nem tiltja a népszavazásokat – reagált a spanyol belügyér felvetésére Klaas Dijkhoff, az Európai Unió soros elnökségét képviselő Hollandia bevándorlási minisztere. Mint fogalmazott: "Nem hiszem, hogy lenne tilalom az európai jogban a népszavazásokra". Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy akkortájt éppen egy referendumot tartottak a legnagyobb Benelux államban, ahol végül a lakosság elutasította azt, hogy az EU társulási szerződést kössön Ukrajnával. Természetesen – magyarázták Brüsszelben – ez nem interpretálható az Unió kritikájaként, a holland emberek céltudatosan kizárólag a csatlakozási szerződés vitaható passzusait tartották szem előtt.

A brit népszavazás kapcsán ezt a poént már kevésbé lehetett elsütni. Jóllehet a hivatalos brüsszeli kommunikáció egyértelműen arrogáns és határozott a britek kilépésével kapcsolatosan, a mélyben inkább a döbbenet és a fejetlenség lehet az úr. Mert bizony a Brexit nem előzmények nélküli. David Cameron brit miniszterelnök 2015. november 10-én levelet küldött Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének, melyben felsorolta a brit követeléseket, négy fő területre csoportosítva. Azt Cameron sem sejthette, hogy ez inkább segélykiáltás, amelyet Tusknak és persze Junckernek is meg kellene hallania.

Most már persze a távozó brit kormányfő is – aki a bennmaradás mellett kampányolt – arra kér mindenkit, hogy tartsák tiszteletben a többség véleményét. És bár Anand Menon, a tekintélyes Londoni King's College egyetem politológia tanára 80 százalékra teszi annak a valószínűségét, hogy Nagy-Britannia az országot fenyegető gazdasági válság dacára elindítja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkében meghatározott folyamatot, az egyik legnevesebb londoni ügyvédi iroda bevonásával jogi eljárás indult annak megakadályozására, hogy a brit kormány parlamenti döntés nélkül kiléptethesse Nagy-Britanniát az Európai Unióból. Az eljárást az az 1937-ben alapított londoni és new yorki székhelyű Mishcon de Reya ügyvédi iroda indította, amelynek egyik profilja bevándorlók jogi képviselete. Az iroda szerint, ha nem érvényesül a parlamenti jóváhagyásra alapuló megfelelő alkotmányos eljárás, akkor törvénysértő lenne a kormány részéről a hivatalos értesítés kiküldése arról, hogy Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból. Ebben az esetben a kilépési értesítés jogilag megtámadható lenne - hangsúlyozzák a Mishcon de Reya szakértői.

Geoffrey Robertson brit alkotmányjogász a Guradiannak nyilatkozva, keményebben fogalmaz: "kizárólag a képviselőknek van hatalmuk törvények megalkotására és érvénytelenítésére". Márpedig a kilépési procedúra megindítása előtt vissza kell vonni a Nagy-Britannia uniós tagságáról rendelkező 1972-es törvényt. "Minden képviselőnek joga és kötelessége a bennmaradás mellett szavazni, ha úgy ítéli meg, hogy ez Nagy-Britannia érdeke" - mondta Robertson, aki szerint a Lisszaboni Szerződés 50. cikke alapján a brit parlament nem kerülhető ki.

A jogász Ausztráliával, az USA néhány tagállamával példálózva próbálta igazát alátámasztani. Hangsúlyozta, hogy a népszavazás intézménye idegen test a brit jogi kultúra tekintetében és írott alkotmányba foglalás hiányában az intézmény az angol demokráciának kárt okozhat. Sajátos okfejtés egy közjogász szájából.

Megjegyzendő, hogy nem a mostani az első EU-népszavazás Nagy-Britanniában. A brit Munkáspárt 1974-es választási programjában megígérte, hogy ha kormányra kerül, népszavazást ír ki az EU tagságról. A népszavazást 1975. június 5-én tartották. A referendumon résztvevők 67, 2 százaléka az EKG-tagság fenntartása mellett szavazott. Akkoriban még úgy tűnik elfogadott volt a brit jogászok körében a referendum jogintézménye.

Kétségtelen tény, hogy az Egyesült Királyságnak bár nincsen kartális alaptörvénye – miközben több száz éves parlamentáris hagyományt tudhat magáénak –, a brit alkotmányos felfogásban ilyenkor a döntő szó a westminsteri törvényhozásé, és csak miután a parlament engedélyezte a kilépési tárgyalások megkezdéséhez az EU-szerződés 50. cikkének aktiválását, akkor indulhat meg az elszakadás hosszas folyamata. Mint ismeretes, a 650 alsóházi képviselőből mintegy 70 százalék (455-en) az Unióban maradás mellett vannak, és csak minden ötödik (130 képviselő) szavazna a Brexitre.
A bennmaradás-pártiak bízhatnak ugyanakkor abban, hogy az alsóházi parlamenti képviselők óvatosak lesznek a tekintetben, hogy a szavazók többségének akaratát figyelmen kívül hagyják. Ebben saját egyéni érdekeik is szerepet játszhatnak majd, mivel bizonyára nem akarják jövőbeli kilátásaikat, honi politikai karrierjüket ezzel – vagyis a többség referendumon megmutatkozó akaratának ignorálásával – kockáztatni, illetve ezzel párhuzamosan a közvetlen népképviselet egyik legfontosabb eszközét – egyben brit polgárok demokráciába vetett hitét – végleg a porba taszítani.

Visszatérve Cameron levelére, a brit miniszterelnök az unió második (és a világ ötödik) legnagyobb gazdaságának nevezte az Egyesült Királyságot, amelynek szerinte „hatalmas” politikai, gazdasági, pénzügyi hozzájárulása van az unióhoz. Mint írta, ha képesek megállapodásra jutni, az lesz látható a világ számára, hogy az unió több nehéz kérdésben – melyekkel szembesül – kellően rugalmas ahhoz, hogy elsimítsa a tagállamok aggodalmait. Cameron soraiból tehát úgy tűnt, hogy a Brexit kérdésében tanúsított uniós magatartás fontos üzenet elsősorban a briteknek. Nos, az volt.