Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Botka luxusadója: Matekból elégtelen, leülhet!

Botka László és a DK között javában dúl a cicaharc. Az ígéretek ellenére sem sikerült március elejére tető alá hozni a nagy összefogást és a közös listát, ezért a balliberális térfél két “nagy” pártja saját B-tervén dolgozik, és felelőst keres. Leginkább a másik pártban.

s

Élvezetes dolog kettejük szócsatáját olvasni, az oda- és visszavágások sora kommunikációs szempontból — és talán akaratuk ellenére — e két pártra irányítja a figyelmet. Juhász Péterék füttyögése emellett csak egynapos hír, mehetnek még több sípot venni, ha látszani akarnak a hírversenyben.


Ha már nincsen összefogás és közös lista, de az MSZP akar a “hazai progresszió vezető ereje” maradni, akkor elő kellett venni a nyuszit a kalapból. Ez lenne Botka László mostani “igazságosság” kampánya. Ron Werber nélkül persze nem annyira ügyesek, mint 2002-ben, és most nem egy Medgyessyhez fogható joviális, még el nem használt kirakatember száll ringbe.

Martin Schulz rakétarajtja jól jönne az MSZP-nek is, ezért a mostani MSZP az ő kampányát másolja le. Persze szokásuk szerint, amolyan sete-suta módon. A leköszönt EP elnök ugyanis nyugodtan mondhatja, hogy “Nem ér a nevem, káposzta a fejem!”, mert miközben elvtársai Berlinben felszámolták a jóléti államot, ő Brüsszelben volt. Botka László ezzel szemben parlamenti képviselőként 2002-2010 között az osztogatást és a fosztogatást is megszavazta.

Botka leporolta a “feltétel nélküli alapjövedelem” (FNA) 2014-ben egyszer már elvérzett ötletét. Az MSZP már akkoriban is ezzel próbálta a rezsicsökkentést überleni, ám ameddig előbbi kézzelfogható volt, utóbbi pusztán egy üres ígéret. Nem csoda, ha egy 2013-as európai kezdeményezésen egymillió helyett csak 285 ezer (ebből Magyarországon 14 ezer) aláírás jött össze. Az FNA felmelegítése egyben halvány kísérlet a szintén témát kereső Jobbik “béruniós” javaslatának überelésére is.

kőkemény populista baloldali javaslat költségvonzatáról egy 2014-es tanulmány ad tájékoztatást. Akkor évi 5100 milliárd forint költséggel számoltak, ami 1300 milliárd többletjövedelmet, és ezzel többlet keresletet eredményezne. A meglévő szociális kiadások és más költségvetési tételek ide-oda tologatása után az anyag 360 milliárd forint forrásigénnyel számol. 300 milliárdról beszél Botka László is, itt zárul a kör.

Ezt a pénzt Botka a “gazdagoktól” venné el, a “luxust” adóztatná meg. Mint tudjuk, a tények makacs dolgok: Amikor 2005-ben a balliberális kormány egyszer már bevezette a 100 millió forint fölötti értékű ingatlanok adóját, Budapesten a következő évben mindössze 100 millió forintot sikerült beszedni.

Úgy persze nehéz is, ha egy luxusvillát adóoptimalizálási céllal a “tényleges állapotot rögzítendő”, társasházzá nyilvánítanak, vagy rögtön cégen keresztül építtetnek, hogy az építkezés és későbbi eladás ÁFA-ját visszaigényelhessék. Másoknál – dél-európai minta alapján – még “nem fejezték be teljesen” a házat, így addig sem kell rá adót fizetni.

A havi egymillió forint fölötti jövedelem megadóztatásáról Gerard Depardieau juthat eszünkbe, aki a hasonló francia javaslattól (ott 75% adót kell fizetni) való félelmében egyenesen Moszkváig futott a pénzével. De ismert az azóta elhunyt Kapolyi László milliárdos esete is, aki minimálbéren volt bejelentve.

Maradnak a luxusautók. Botka a 10 milliónál drágább autókat adóztatná meg. Nagyon helyes! — mondhatnánk, ha magunk is a sárga irigység hullámára akarnánk felugrani. E helyett emlékezzünk inkább a 2004-ben bevezetett regisztrációs adóra, aminek eredményeként a hazai utakon gomba mód elszaporodtak a szlovák és német rendszámú (előbb luxus, majd a végén már középkategória alatti) autók. A magyar kormány 2011-es adminisztratív fellépését az EU Bírósága elkaszálta, érdemi változást csak a 2012-es adócsökkentés hozott.

A költségérzékeny magyar társadalom esetében – mint a regisztrációs adónál láthattuk – az adóemelés helyett az adócsökkentés az előrevivő út. A 2010 utáni családi adókedvezmény és SZJA-csökkentés évi, kb. 500 milliárd forintot hagyott a teherviselő rétegeknél, jellemzően a középosztálynál.

Botka javaslataiból a közelmúlt példái alapján aligha jön be évi 300 milliárd forint. Kézenfekvő tehát a 2002 utáni balliberális recept megismétlődése, a szegények voksait célzó, fenntarthatatlan osztogatás számláját előbb-utóbb a teherviselő középosztályon hajtják be, csak onnan tudnak elvenni, akárhogyan is tagadják ezt most. Máskülönben nem jön ki a matek.