Galló Béla
Galló Béla politológus

Bölöni

Lényegbe vágó, minden ízében elgondolkodtató interjút tett közzé egyik hetilapunk Bölöni Lászlóval.  A fociért talán nem igazán rajongók kedvéért ide idézem a felvezetőt: „ Puskás Ferenc óta ő az egyetlen magyar BEK-győztes futballista, aki edzőként is (…) olyan sikereket ért el, amilyenekhez hasonlót sem produkált más magyar szakember.”

Szeretem, nem szeretem (én szeretem) a focit, de akárhogy is, Bölöni mindenképpen a sikeres européer magyar egyik jelenkori megtestesülése. Öt nyelven beszél, „műveltségével, intellektusával a futballvilágban nem mindennapi jelenségnek számít.”

Alapszakmáját tekintve – családi hagyományai okán – egyébként ő is fogorvos, életének egyik fordulópontján mégis az edzői karriert választotta. Szerencsére, mondhatjuk immár bátran, hiszen jó fogorvos egész biztosan több akad, mint kiváló futballedző.

Mindezt mégse hoztam volna szóba, ha a lapban csupán Bölöni sportkarrierjét ecsetelik. Ennél azonban jóval több van benne. Hogyan lehet, s hogyan kell sikeres magyarként létezni a 21. században? – ez a kérdés lüktet a sorokban, amelyekből aztán az erre adott vonzó válasz is kiolvasható.  

„A civilizált Nyugatnak halvány gőze sincs, hogy kik vagyunk mi.”, mondja egy sikeres magyar, akinek szakmai érdemeit Európa szerte elismerik. Tehát nem egy kudarcos ember savanyú véleménye ez, hanem egy nyugatias mércével mérve is Valakié. Ráadásul egy erdélyi, sőt székely magyar emberé, akinek román állampolgárként mind Romániával, mind az anyaországgal megvoltak a maga kényszerű játszmái.


Higgadtan állapítja meg, hogy bár harmincöt éven át jobbára külföldön élt, végig azt tapasztalta, Nyugat-Európának fogalma sincs rólunk (értsd: tágabb régiónk egészéről.) – Ez, ugye, még csak tudatlanság, persze ez se szép – tehetjük hozzá –, de hát gyakran láthatunk ilyet. – Nagyobb baj, folytatja Bölöni, hogy nem is érdekli őket.

Erről rögtön eszembe is jutott, hogy amikor a kilencvenes évek közepe táján Barcelonában éltem, házigazdám – derék, középszintű bankalkalmazott – egyik este érdeklődve azt kérdezte tőlem, hogy-hogy idejöhettem tanítani –egy sötét kelet-európai diktatúrából. 1996-ot írtunk. Mit se tudott a rendszerváltozásokról, s Budapestet, gondolom, csupán azért nem tévesztette össze Bukaresttel, mert Puskás Öcsi meg Kocsis Kocka mellesleg arról is kitaníthatta őket, hogy Magyarország az Magyarország, és nem Románia. Politikai tájékozódásra azonban nem tellett tőle, mentségére legyen mondva, híradóikban, ha jól emlékszem, egy év alatt talán egyszer sem fordult elő Hungría, hazánk spanyol neve. (Na, akkor döntöttem el, ha akarnék, se tudnék tartósan az úgynevezett Nyugaton élni, pedig mindmáig nagyra tartom és becsülöm a katalánokat.)

Bölöni ugyan Nyugaton maradt, a foci nemzetközi biznisz, kinőtte Kelet-Európát, miért ne maradt volna?

De arról, hogy mindmáig magyarként, erdélyiként, székelyként lélegzik, többek közt az is tanúskodik, hogy ezen interjújában se mulasztja el a nemzeti régiók érdekében indított (nemrég meghosszabbított) európai aláírásgyűjtésre buzdítani. „Tiszteletben kell tartani mások hitét, kultúráját. De mi is ugyanezt várjuk el mindenkitől”, üzeni Európának a minden szittya gyanú fölött álló européer Bölöni.

Hiteles szavak egy hiteles embertől egy remélhetőleg egyre fontosabbá váló európai ügyben.

S miközben jólesően olvassuk ezt az interjút, Bölöni okos politikai szavait is kéretik megfontolni!             

 

(Kép forrása: itt.)