Lényegében igaza is van Henriette Rekernek, valóban teljesen mindegy, hogy az az 1000-1500 – többségében nyilvánvalóan muszlim – elkövető most érkezett Európába vagy „csupán” a szülei vagy nagyszülei minősülnek bevándorlónak. Ha az elkövetők másod- harmadgenerációs bevándorlók voltak (valószínűleg ezt soha nem fogjuk megtudni) annál nagyobb a baj. Hiszen ez pontosan azt a tényt támasztja alá, hogy hiába születtek eltérő kultúrából származó emberek Európában, képtelenek voltak integrálódni a többségi társadalomba. Ezek alapján mit várhatunk azoktól, akik csak pár hónapja élvezik a „Wilkommenskultur” előnyeit?

(Rendőrautó a kölni pályaudvarnál január elsején.)


Kölnben, Hamburgban és Stuttgartban egy héttel ezelőtt elfogadhatatlan és érthetetlen események történtek, amikor muszlim hátterű fiatal férfiak tömegével rontottak rá elsősorban nőkre, de tulajdonképpen mindenkire, akit értek. A történtek valóban elfogadhatatlanok, de egyáltalán nem minősülnek váratlannak. Sokan sokszor elmondták már – különösen a jelenlegi migrációs válság kapcsán –, hogy a párhuzamos társadalmak léte, a multikulturalizmus nem működik. És minél nagyobb arányban vannak jelen a kontinensen az európaitól eltérő kultúrában szocializálódott emberek, a feszültség annál nagyobb lesz. Nem csak a keresztény értékek vannak veszélyben, hanem azok a liberális – a francia forradalom idején szárba szökkent, majd 1968-ban megerősített –, a politikailag korrektség talaján álló dogmák is, melyek tárt karokkal várták/várják a muszlim bevándorlókat.

A kölni polgármester-asszony arra hívta fel a kölni lányok és asszonyok figyelmét, hogy igyekezzenek egy „karnyújtásnyi” távolságot tartani a megbízhatatlannak tűnő emberekkel szemben, tömegrendezvények idején a nők ne maradjanak egyedül, ne bóklásszanak egyedül fel-alá a városban. Mondja mindezt ahelyett, hogy szembenézne a probléma gyökerével és a jogállamiság talaján állva, kihasználva az állam erőszak-monopóliumát, biztosítaná a többségi társadalom személyes és kollektív biztonsághoz való jogát – mert biztonság nélkül nincs szabadság sem. Vajon mi lesz a következő javaslat az európai nők számára, hogy ne hordjanak térd fölé érő szoknyát? Takarják el a hajukat? Esetleg viseljenek burkát vagy nikábot? Jóformán a kölni hatóságok is úgy értelmezik az eseményeket, mint ahogy az Amnesty International magyarországi vezetője értékelte a terroristák által elkövetett cselekményeket egy múlt heti vitaműsorban: a többségi társadalom a felelős még akkor is, amikor a józan ész szerint teljesen egyértelmű, hogy ki a támadó és a ki az áldozat. Vagyis a nők tehetnek róla, hogy 1000 férfi erőszakoskodott velük szilveszter éjszaka, hiszen nem magyarázták el ezeknek a „derék” embereknek előzetesen, hogy mit is jelentenek az európai ünnepek és, hogy hogyan kell viselkedni tömegrendezvényeken, ahol nők is jelen vannak. Gondoljunk bele abba, ha a fenti „intelmeket” egy konzervatív polgármester fogalmazta volna meg az áldozatul esett nők számára, valószínűleg már be lennének tárazva az aufklérista értelmiség nyílt levelei, amelyek nőgyűlölőnek és középkorinak bélyegzik a városvezetőt.

A helyzet úgy áll, hogy a liberális értelmiség és politikai elit „útelágazódáshoz” érkezett: ugyanis előállt számukra az a döntési kényszer, hogy akkor a kulturális sokszínűség, tehát az Ázsiából és Afrikából érkező bevándorlók jogai az előbbre valók vagy a píszí jegyében kivívott emberi jogok. Vajon lehet-e egyszerre harcolni a gender-elméletért, a női kvótákért, az azonos neműek házasságáért úgy, hogy közben korlátozás nélkül fogadunk be elsősorban muzulmán bevándorlókat, akiknek a kultúrája korántsem terjed ki a fenti liberális értékek tiszteletben tartására? Azt hiszem a választ éppen kölni események adták meg erre a kérdésre.