A karlsruhei bíróság kimondta, hogy a 2,8 ezer milliárd eurós, lassan öt éve folytatott eszközvásárlási programjával az EKB túlterjeszkedett hatáskörén, és felszólította a Bundesbankot, hogy a továbbiakban ne vegyen részt a programban. Ez ugye az a program, amellyel a dél-európai gazdaságokat lélegeztetőgépen tartották az elmúlt években.

A német alkotmánybíróság ítéletét sokan úgy értelmezik, mintha ezzel a testület beintett volna Brüsszelnek és azt mondta volna: mi, németek nem finanszírozzuk tovább a brüsszeli bürokraták birodalomépítési terveit. Látszólag egy csodás kiállás a nemzeti szuverenitás mellett. Gondolom, ezért is lelkesednek érte a barátaim közül oly sokan. Jó lenne, ha így lenne, de a helyzet nem ez, és inkább csak a vágyaikat vetítik ki a valóságra.

Az olasz miniszterelnök kezet csókol Angela Merkelnek.


Amit látunk, az valójában nem más, mint egy pávatánc, amelyben Németország még egy kicsit kéreti magát. A németek nem akarják „ingyen” finanszírozni a dél-európai tagállamok adósságát, és brutális árat fognak kérni a kötvényvásárlási programban való részvételükért. Miközben Németország ideiglenesen megakasztotta a program folytatását, Olaszország, és más dél-európai országok levegője napról napra fogy. Az EKB ugyanis három hónapos határidőt kapott arra, hogy alátámassza a kötvényvásárlás indokoltságát, a délieknek azonban nincsenek hónapjaik. Most mégis várakozásra vannak ítélve, miközben az olaszok ülnek a harmadik legnagyobb állami aranytartalékon, így lenne mit eladniuk: az aranyért kapnának papír eurót, amit rögtön küldhetnének északra hiteltörlesztésre.

Minél tragikusabb helyzetbe kerül a dél-európai országok gazdasága, annál nagyobb árat lesznek kénytelenek fizetni a segítségért. A német alkotmánybíróság döntése tehát nem más, mint színtiszta politikai-gazdasági számítás, amelyben nincs helye magasztosabb céloknak vagy morális megfontolásoknak. Erről tanúskodik a három hónapos határidő is, ami egészen „véletlenül” egybeesik a német soros elnökség július elseji kezdetével – a német alkotmánybíróság határozata tehát megágyaz az euró neoliberális „megmentésének” is.

Ez az egész történet azért fontos igazán, mert jól szemlélteti azt a hurráoptimista, de téves vélekedést, hogy a koronavírus-járvány átrajzolja a nemzetközi viszonyokat és elhozza a nemzetállamok aranykorát. 

Az igazság az, hogy a játék nem változott: ugyanazok a szereplők, és pontosan ugyanazt teszik, amit a járványkrízis előtt. A németek például folytatják Dél-Európa posztmodern gyarmatosítását. Lesz majd kötvényvásárlás, már csak az árról folyik az alkudozás, hogy miről kell lemondania az olaszoknak, amíg „kimentik” őket. És a tegnapi hírek szerint talán a politikai unió tervét is megpróbálják keresztül erőltetni, amivel totális kontrollt gyakorolhatnának a kontinens felett.

Vírusok jönnek-mennek, de a reálpolitika marad. Hála Istennek és a magyar kormány bölcs előrelátásának, hogy mi nem kényszerülünk ilyen megalázó helyzetbe. Jó lenne, ha ezt itthon mindenki az eszébe vésné.

 

(Kép forrása: itt)