Magyar vagyok. Büszkén tekintek át 
A múltnak tengerén, ahol szemem 
Egekbe nyúló kősziklákat lát, 
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.

(Petőfi)

(Zászlófelvonás katonai tiszteletadással az 1848-49-es szabadságharc 168. évfordulóján az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren 2016. március 15-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)


Igazán groteszk pillanata volt a történelemnek például, amikor a török nagyvezér 1683-ban megindult Bécs ellen, Habsburg Lipót nagykövete még útközben is megalázkodva könyörgött a békéért, hogy a birodalmi központ által az igazi érdekeknek vélt másik fronton tudjanak fellépni. Ezzel szemben kiderült, hogy törökellenes felszabadító háborúk stratégiai-, sőt történelmi sikert jelentettek, míg a másik frontról (Rajna-mente, Németalföld) a Habsburg-hatalom fokozatosan kiszorult, és a spanyol korona is elveszett.

A Reformkorban ugyanez a nóta játszódott le. A magyar emancipációs – elsősorban kulturális és gazdasági – törekvésekkel szemben Bécs a másodrangú tartomány szerepét szánta a Magyar Királyságnak, miközben görcsös ragaszkodása az észak-olasz provinciához az egész birodalmat lökte a másodrangú hatalom szerepébe. Az olasz tartományok a magyar szabadságharc után rövid úton leváltak, viszont az, hogy a bécsiek a magyar felemelkedésnek kénytelen-kelletlen utat nyitottak, a közös Monarchiát megszilárdította és ismét szereplővé tette a nagypolitikában.

A harmadik évezred elején mintha egy távolról, egészen távolról hasonlító minta sejlene fel. Az önmagát Brüsszelnek álcázó Berlin vélhetően gazdasági okokból a józan paraszti ésszel teljesen szembemenve erőlteti a migrációs politikát. Ezzel szemben a normalitást képviselő közép-európai országok közül Magyarországé volt a kezdeményező szerep. Hogy ezek az országok Európa valódi, hosszú távú érdekeit képviselik – leginkább a megmaradást – nem is lehet kétséges. Szuverenitásunk és cselekvési szabadságunk megtartása egy szabad nemzetek Európai Unióján belül ezért amolyan vészféknek bizonyult és bizonyulhat. Ha nem is „féknek és ellensúlynak”, de a birodalmi központtal szemben ellenőrző és kiegyensúlyozó eszköznek mindenképpen.

A márciusi ifjak, és az akkor országgyűlési párt képviselői, akik lerakták a modern Magyarország alapjait és éppen ezért a mai napig a szegletkövet jelentik, bizonyára sosem gondolták, hogy a 12 pontot ma már egyetlen pontban kell összefoglalnunk. Ez pedig így hangzik:

Kívánjuk Magyarország megőrzését!