Mindenhonnan áradnak a kétségbeejtő képek, melyeken a megvadult csőcselék rabol és gyújtogat. Az erőszak aztán erőszakot szül, és ki tudja, mikkel kell még szembenéznünk, mire csillapodnak az indulatok. Függetlenül a tartalmi kérdésektől, hogy mennyiben szükséges és törvényszerű egy bűnöző halálának ürügyén városokat lángba borítani, és hogy mindez miképpen függ össze a közelgő elnökválasztással, van egy furcsa vonatkozása is ezeknek az eseményeknek, mégpedig olyan, amely egy látszólag távoli dolgot, az ízlést érintik. Erről szeretnék elmélkedni most egy kicsit.

Azt látjuk, hogy a „fehérek” térdre borulnak a négerek előtt, mi több megmossák a lábukat, mint Jézus a tanítványokét, vagy Ferenc pápa a migránsokét. Ugyancsak a keresztény tradícióból származik a térdre borulás gesztusa is. Teszik mindezt bűneik bocsánatért, anélkül, hogy valójában megneveznék ezeket a bűnöket. Gusztustalan látvány ez, hiszen szabad ember csak a Teremtője előtt borul térdre, alázkodik meg. Miután egy halott bűnöző emlékét tiszteljük letérdelve, vajon miképpen tiszteljük ezután a Teremtőt? Hogy ki kezdte, az kinyomozhatatlan, azonban az amerikai politikai elit egy része kapva kapott rajta és most már szükségesnek vélik időről időre térdre hullani.

Minneapolis polgármestere George Floyd temetésén. 


Az egész ügy az ízléstelenség undorító ámokfutásává vált, a halott bűnöző aranykoporsója előtt zokogást imitáló polgármestertől, a képviselőházban térdeplő politikusok dél-afrikai sálján át, a temetésen résztvevő feketék kilós aranyláncaiig. Talmi, giccses és velejéig hazug az egész. Hiszen ki gondolja komolyan, hogy a veterán, a politika legsötétebb bugyrait megjárt demokrata képviselőket valóban érdekli egy büntetett előéletű, a halála pillanatában is bedrogozott bűnöző életének és halálának története. Miközben az előtérben ők a kulisszákat hasogatják, a háttérben hideg tekintetű és korántsem együttérző szakértők elemzik a közvélemény-kutatások napi adatait és próbálják kiókumlálni megrendelőik számára a politikai jövendőt. Aztán pedig megkoreografálják a dolgot, betanítják a politikusoknak – gondolom még az arckifejezést is gyakoroltatják velük otthon a tükör előtt –, akik pedig eljátsszák a szerepüket, hiszen nekik mindegy, a népszerűségért akár cigánykereket is hánynának. Közben a „szakértők” arról is gondoskodnak, hogy a média fizetett bohócai, Hollywood és a haladó „értelmiség” még rá is erősítsen erre.

Van az a közszájon forgó mondás, mely szerint „Ízlések és pofonok különbözőek.” Ez a mondás azt az elterjedt vélekedést fejezi ki, hogy az ízlés valami olyan, mely minden emberben különböző és éppen ezért tulajdonképpen össze sem hasonlítható. Ugyanakkor azt is állítja, hogy – éppen alapvető személyes jellege miatt – minden ízlés egyenrangú is. Ez roppant demokratikusan hangzik ugyan, csak éppen nem igaz.

Az ízlés közösségi és sugallt dolog, divatfüggő és csak ritkán, nagyon keveseknél egyedi. Amerika pedig kifejezetten a tömegdemokrácia és a tömegízlés őshazája. Nem véletlen, hogy egy alapító atyának, Thomas Jeffersonnak tulajdonítják azt az idézetet, mely szerint: „Elvi kérdésekben légy sziklaszilárd; az ízlés dolgában ússz az árral!” Az egyedi ízlés ugyanis elkülönülést jelent, ezt pedig – a tömegdemokrácia korában – politikus nem nagyon engedheti meg magának. Különösen úgy nem, hogy a közízlést is maguk a haladó politikusok, értelmiségiek alakították, többek között a média agymosásán keresztül. Furcsa lenne, ha pont ők nem alkalmazkodnának hozzá. A méltóság és a visszafogottság kiveszett a tömegdemokráciából, helyette lett a készséges – bár hamis – megalázkodás a választók kegyeiért.

Az ízlés degradálódása, tömegesedése, mely a primitív és hazug TV-sorozatok szintjére esett vissza, együtt jár az erkölcs degradálódásával is. A jó és rossz, a helyes és helytelen közötti választás, igen nagy részben, nem csak észszerű megfontolás, hanem ízlés kérdése is. Ne legyenek kétségeik: akinek tetszik az aranykoporsó előtti műmeghatódás amatőr színészekre emlékeztető produkciója, annak nagy valószínűséggel tetszeni fognak a zavargások is.

 

(Kép forrása: itt.)