Az újkori népvándorlás köré felépített beszédben szó volt Európa felelősségéről is, hiszen egyetlen nemzetállam sem tudja ezt a fenyegetést önmaga kezelni. Miközben e kérdésben Közép-Európa egységes, addig Nyugat-Európában most fordul a hangulat. Nézzük meg, hogyan!

Az újkori népvándorlás kezelésében az EU problémamegoldó képessége igen gyatra. Már sokszor utaltunk az Európai Bizottság (EB) elhibázott politikája által gerjesztett húzóhatásra, vagy “Mediterrán taxira”, amely a tengerből kimentett emberek tízezreit hozza havonta — az EU-n kívüli menekülttáborok helyett — egyenesen a “vén kontinensre”.


Ezt tetézve, az EB tovább erőlteti a kötelező befogadási kvóta többször elvetélt ötletét. Mindenki tudja, hogy a júniusban elfogadott 20+40 ezres kvóta még a tűzoltáshoz is kevés, ezért most éppen “vészhelyzetek” esetén akarják, hogy a tagországok fogadjanak be a Brüsszel által rájuk kirótt számban migránsokat. Arról már nem beszélnek, hogy a migrációs “vészhelyzet” permanens lenne, és a húzóhatás csak hatványozódna.

Közép-Európa óvatos Brüsszellel szemben: A baltiak, lengyelek és a szlovákok hangsúlyozzák, hogy a kötelező kvótát két évre (2015-2017) érvényes, egyszeri szolidaritási aktusnak tekintik, és kifejezetten keresztény menekülteket várnak. A választási kampányban lévő spanyolok és franciák sem lelkesednek a kvótáért, Angliában és Dániában most győztek a bevándorlás-ellenes pártok, így valószínű, hogy Brüsszel újabb kísérlete is meghiúsul.

Ebből azt láthatjuk, hogy a nyitott kapuk politikáját folytató országok tovább, és egyre nagyobb számban vonzzák a jobb életet kereső, letelepedési szándékkal érkező bevándorlókat. A főáramlatú média és politikusok ott leragadnak az erkölcsi dimenziónál: Az egyes — valóban megrázó — sorsokat felnagyítva mutatják, addig sem kell az összképről és az újkori népvándorlásnak az európai életformára gyakorolt hatásáról beszélniük.

Saját országuk és az EB elhibázott, húzóhatást erősítő politikájának megváltoztatása helyett a legtöbben még csak a tüneti kezelésnél tartanak. Számon kérik Anglián, Spanyol- és Franciaországon, Dánián, a balti és visegrádi országokon, hogy miért nem “szolidárisak” a németekkel, osztrákokkal és svédekkel, akik szélesre tárják ajtóikat a bevándorlók előtt? Erre csak azzal a népi bölcsességgel lehet válaszolni, hogy ha valaki a kútba ugrik, nekünk is feltétlen követni kell-e a példáját?

(Illegális migránsok és francia rendőrök, Calais

Az újkori népvándorlás tehát megérkezett Nyugat-Európa tudatába is. Németországban majd 25 éven keresztül a munkahelyek kérdése volt a szavazók által legfontosabbnak tartott kérdés, ám a friss kutatások szerint a migráció immáron beelőzte.

A nyugat-európai politikusoknak eddig csak a választási kampányban jött meg az esze, mint Sarkozy volt és talán leendő francia elnöknek is, aki a brit példát követve a bevándorlás szigorításával próbálja a feljövő Front National vitorlájából a szelet kifogni.

A német és osztrák politikusok most még csak a tüneti kezelésnél tartanak. Seehofer bajor miniszterelnök az eleve esélytelen (főként balkáni) migránsokat külön, határközeli gyűjtőtáborokba helyezné, hogy onnan gyorsabban vissza lehessen toloncolni őket.

Bouffier hesszeni miniszterelnök a migránsoknak csak természetbeli juttatásokat és munkalehetőséget adna, pénzt nem. Mások uniós szinten egységesítenék a migránsok ellátását, így csökkentve a nagyvonalúbb országok vonzerejét.

A körülményeket látva Salzburgban hajléktalanok is felvételt kértek a menekülttáborba, így Bajorország és Ausztria a menedékkérők “elrettentésével” próbálja csökkenteni országa vonzerejét, az osztrákok pl. felére csökkentenék a menedékkérők rendelkezésére álló wc-k és zuhanyzók számát.

Az őszinte beszéd és politikaváltás, “change” helyett sok nyugati politikus a “Khartumi Folyamattól” vár eredményt. Az EU ugyanis titokban egyezkedik az afrikai kibocsátó és tranzitállamok diktátoraival, hogy — mint anno Kadhafi esetében — némi támogatás fejében tartsák vissza az Afrika felől érkezőket. Kérdés, hogy a novemberi konferencia megoldja-e a kérdést, és akkor a balkáni (szárazföldi) útvonalról még nem is beszéltünk.

A probléma az asztalon van. Legkésőbb a szeptemberi felső-ausztriai és az októberi bécsi tartományi választásokon kiderül, hogy a most még megengedő politikát folytató országok polgárai hogyan vélekednek valójában az újkori népvándorlásról. A főáramlatú média “politikailag korrekt” cikkeihez fűzött osztrák és német olvasói kommentárok azt mutatják, hogy a többség már most a magyar modellt követné!