Legutóbb a magyar miniszterelnök az előbb körülírt erőt egyenesen „háttérhatalomként” aposztrofálta, amire az hazai sajtó balliberális ága egyből rá is kattant, hiszen a szó hallatán az átlagembernek általában a világot irányító zsidó (máskor meg gyíkember) összeesküvésről szóló borgőzös konteók jutnak eszébe. Holott – így a ballib sajtó – Soros György az egész világon olyan nemes eszmék gyakorlati megvalósításán dolgozik, mint a jogállamiság, a tolerancia, a kisebbségek integrációja – és a többi. Persze érezzük, hogy ennél azért jóval többről van szó.

(Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és tulajdonosa.)

Elsőként azt kell belátni, hogy a „civilizált” világban klasszikus értelemben vett háborúk a második világháború óta nincsenek. Persze „fejlett országok” is vívnak háborúkat, de nem egymás ellen, hanem a világ valamelyik távoli pontján, a „demokrácia védelmében” avatkoznak be a számukra szimpatikus és jövedelmező rezsimek hatalomra segítése vagy hatalmon tartása érdekében. Gyakran azonban a „civilizált országok” nem a saját katonáikat küldik harcba, hanem az érdekeiknek megfelelő csoportot segítik pénzzel, fegyverrel, kiképzőkkel. Még Oroszország sem mert nyílt konfliktust kezdeményezni Ukrajnában, hanem helyette éppen a fenti módszerekkel annektálta az ország területének egy jelentős részét.


Az újfajta hadviselés támogatását szolgálja az úgynevezett „soft power” is: gyakorlói kezdetben olyan államok voltak, melyek felismerték, hogy egy ideológia akár még a fegyvernél is hatékonyabb eszköz lehet. A hidegháború évei alatt a szovjet titkosszolgálat sorra próbálta beszervezni (sokszor sikerrel) a hollywoodi filmipar kulcsembereit, a CIA pedig a modern művészet absztrakt expresszionizmusnak nevezett vadhajtását támogatta komoly összegekkel, az USA kulturális felsőbbrendűségét hirdetendő. (A művelet olyan jól sikerült, hogy az értékelhetetlen műveket készítő festőkből világsztárok lettek. Ez a festmény például legutóbb nagyjából 21 milliárd forintért talált gazdása, pedig bármelyik óvodás festene ilyet.)

Na de hogy jön ide Soros? Hát úgy, hogy egy idő után a sokszor a nemzetállamok GDP-jéhez mérhető vagyonnal rendelkező világvállalatok vezetői is felismerték, hogy ha hadseregük nem is lesz, erre valójában nincs is szükségük, mert céljaikat ideológiák terjesztésével is megvalósíthatják. A cégek által gyakorolt „soft power” első generációjának szimbolikus alakja pedig Soros György. Az általa alapított és támogatott civil szervezetek persze látszólag mindig egy-egy „jó ügyért” állnak ki: oktatnak, védenek, fellépnek – s nem utolsósorban aggódnak. Valójában azonban ideológiát terjesztenek, amivel önálló hatalmi ággá váltak. Évtizedek kemény munkájával kisajátítottak maguknak olyan nehezen körülhatárolható fogalmakat, mint a „demokrácia” és a „jogállamiság”, majd ezek értelmezésére is monopóliumot szereztek. Mert ők „szakmaiak” és mentesek a politikai befolyástól. Igen ám, de mostanra kialakult az a helyzet, hogy a politika – nyilvánvalóan politikai céloktól vezérelve – elkezdte számon kérni az előbb említett ködös értékeket a nemzetállamokon és kormányaikon. Emlékezzünk vissza: Magyarországgal szemben rendszeresen az volt a gond uniós részről, hogy bár a jogszabályokat nem sértettük meg, az azok mögött meghúzódó értékeket igen. Jelenleg ugyanez zajlik Lengyelország kapcsán, csak itt az Unió már kísérletet sem tett arra, hogy bebizonyítsa a konkrét jogsértést, hanem egyből az értékeket kéri számon.

Mint azt pedig fentebb kifejtettük, e ködös fogalmak értelmezése a – többek között – Soros által létrehozott civil szervezetek monopóliuma, tehát ilyen esetekben ők lépnek fel szakértőként, ezzel direkt befolyást gyakorolva a politikára. A közvetett és a közvetlen befolyásolás határán mozog az a gyakorlat, amikor hatalomgyakorlók számára a ködös értékekre vonatkozó kötelező oktatást írnak elő – Magyarországon például minden bírónak úgynevezett „érzékenyítő tréningen” kell részt vennie. Mivel e témákat a már sokat emlegetett civil szervezetek monopolizálták, természetesen ők magyarázzák el a bíróknak is, hogy milyen szempontokra kell figyelemmel lenniük munkájuk során. Az indirekt befolyásolás azonban legalább ugyanilyen veszélyes: a társadalomi gondolkodás átformálása különböző kampányokkal, tüntetésekkel, médiaszereplésekkel tulajdonképpen országos érzékenyítő tréningek minden állampolgár számára. Ezt jelenti tehát a „soft power”. Ha pedig ezekkel az eszközökkel nem a hatalom legitim, megválasztott képviselői élnek, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy egy háttérhatalom gyakorolja azt. Soros pedig ennek a háttérhatalomnak az első generációjához tartozik.

A második generáció mára túllépett a fenti eszközökön. A Facebook, a Google és társaik sokkal kevésbé körmönfont, ám annál veszélyesebb módszerekkel befolyásolják életünket és gondolkodásunkat. A Szilícium-völgyből kinövő vállalatok szintén ideológiát terjesztenek, és ezt a legkevésbé sem titkolják. Az új ideológia kezdete nagyjából az 1980-as évekre tehető, amikor a 60-as, 70-es évek hippimozgalmai összebútoroztak a San Fransisco-i (nagyon is kapitalista) liberális elittel. Így született meg a „hippikapitalizmus”, amely a klasszikus hippi ideológia anarchista vonásait (az állam és általában véve minden autoritás tagadása) a posztindusztriális elit mohóságával vegyítette: az új világban mindenki egyszerre lesz hippi és gazdag, ám ezért senkinek sem kell keményen megdolgoznia, hiszen a munka, a kreativitás és a szórakozás világa összemosódik (gondoljunk csak a startup vállalatok irodáira). Ezen világkép megvalósításának eszközei a jelenkor IT-cégei – és minden lehetőségük adott is hozzá. Szolgáltatásaik egész életünket átszövik, több információval rendelkeznek az állampolgárokról, mint bármelyik kormány, bizonyos értelemben hatalmuk túl is nő az államokén, hiszen valódi globális tényezők.

Vízióik nem állnak meg annyiban, hogy jobbá vagy legalábbis könnyebbé tegyék életünket, hanem az egész világot akarják megváltoztatni. Ehhez azonban a politikát is befolyásolniuk kell, mivel a rájuk vonatkozó (vagy sokszor nem vonatkozó: gondoljunk például a Google megadóztatására tett sikertelen kísérletekre világszerte) szabályokat a választott politikusok alkotják. A Facebook tulajdonosa nemrég bejelentette, hogy úgy érzi, „tennie kell” Donald Trump elnökké választása ellen, majd szavait tettek is követték, hiszen kiderült, hogy a cég egyenesen cenzúrázza a híreket, „kiszórva” a jobboldali tartalmakat azok közül.

Vannak tehát olyan milliárdos üzletemberek és multinacionális cégek, amelyek küldetésüknek tekintik, hogy megváltoztassák a jelenlegi világrendet és helyette egy újat teremtsenek. Nem az a kérdés tehát, hogy létezik-e háttérhatalom, hanem hogy tudunk-e azonosulni ideológiájukkal?