(Kép forrása: itt.)


Egykor szebb napokat látott, manapság azonban már mauzóleumba merevült véleményguruk egymás szavába vágva mondják, mi legyen a célravezető ellenzéki stratégia. Egy csónakban kell-e evezni a nemrég még „fasisztának” bélyegezett Jobbikkal, avagy azt azért mégse, inkább süllyedjen csak el az a csónak.

Egymás szavába vágnak, valamiben mégis közösek: akár a Jobbikkal képzelik el a jövőt, akár nélküle, azon nincs vita, hogy most is a Világszellem nyilatkozik meg általuk. Mégpedig elég sarkosan. Momentán tehát nincs harmadik út:Vona vagy a bukás. Ma ez az alternatíva.

Szédítő perspektíva.

De arra azért kíváncsi volnék, hogy a Jobbikos változatot (ha ugyan a Jobbik egyben marad…), hogyan adnák el Európában. Mit mondanának, teszem azt Francois Fillonnak és Francois Hollande-nak, amikor ők majd összeállnak Marie Le Pen ellen, ahogy a franciáknál az ilyesmi szinte már bevett „szokás”. Hogyan érvelnének Vonáék mellett a hazai összefogás-pártiak? Hát nem látjátok, hogy ott az orrunkon a csipesz, nem látjátok, hogy ez csak „technikai koalíció”? Merthogy csak így válthatjuk le Orbánt, avagy sehogy. Aztán, ne féljetek, majd újra fasisztázunk.

Szóval nyugi.

Igen ám, de mi lesz, ha Európában még ettől a magabiztos stratégiától sem nyugszanak meg?

Ha netán összevonják a szemöldöküket, s azt kérdik, vajon miért volna nekünk Orbánnál komilfóbb Vona? A jobbközépnél a „fasisztákkal” elegyes akármi? A kiszámíthatóbbnál a zűrzavar? Mert mi jönne a „technikai koalíció” után? Alkotmányozó nemzetgyűlés? Új választás? Átmeneti szükségállapot? Netán zavargások, sőt polgárháború? S mindez Európa kellős közepén, az instabil Ukrajna tőszomszédságában? És ami a legfontosabb: Oroszország árgus tekintetétől se távol?

Vessetek már egy pillantást a térképre, ha lehet, barátaink. Na, ugye, látjátok ti is, mi az ábra. Szóval csak semmi zűrzavar. Sajna, valami mást kellene kitalálnotok, nem ezt a dilettáns, egy csónakos változatot.

Valahogy így, körülbelül ezt mondanák Európában.

Ami talán némi - persze csakis önkéntes - hangszigetelésre ösztönözhetné az összefogást sürgető mauzóleumot.