Korábban a Jobbik a maga szélsőségesen radikális arculatával nagyjából elérte az ilyen politikával egyáltalán elérhető körülbelül 15 százalékot, de most maszkot váltott. Kissé talán túl hirtelen is váltott maszkot. Cigányozó, zsidózó, a baloldalt zsigerileg elutasító arcélét immár mindenkire mosolygó pofira cserélte, azazhogy cserélné. Mindenkivel kiegyezne már, aki hajlandó vele a kormányerők ellen összefogni. Ehhez jelenleg a sárga földig sértődött Simicska Lajos támogatását is élvezi, csak hát az eredmény, amit mindezzel együtt felmutathat: csekély. Sőt ha a kormányváltás sansza felől nézzük, akkor szinte semmi. Kipróbált rasszistái lázonganak, miközben az új szavazóknak áhított középrétegek erre a maszkabálra mintha nem lennének vevők. Egyetlen hozadék, amire a cuki bukófordulót végrehajtó Vona Gábor hivatkozhat, mindössze annyi, hogy pártját immár a honi liberális Világszellem sem röstelli egy Orbán-ellenes népfront hasznos elemének elfogadni. Miért is ne, hiszen azt, hogy aktuálisan ki a rasszista itt, azt mindig a Világszellem magyarországi tagozata határozza meg. Nota bene, a zsidózó, cigányozó Jobbik a kormányváltás magasabb szempontjai miatt szerintük momentán nem az. A cigányságnak erről ugyan esetleg más a véleménye, de hát ők nyilván nem értik a politika magasabb szempontjait. S hogy a megbillent liberális egyensúly mentálisan mégis helyreálljon, a Soros-plakát viszont a Világszellem szerint pofátlanul antiszemita, merthogy „kormánypárti”, erről nem is nyitnak vitát, antiszemita és punktum.


Valahogy így áll össze nekik a reménybeli kormányváltás logikai, erkölcsi fundamentuma.

Az MSZP erózióját a fentiekkel szemben a szükséges – de ma már alighanem megvalósíthatatlan – baloldali arculatváltás folytatólagos elsumákolása okozta. A szocialisták liberális vezérlésű hajója 2010 után 2014-ben is bambán nekiment a jéghegyeknek, s éppen most célozza meg a harmadikat. Kérdés, a harmadik ütközés után lesz-e még hajó, vagy már csak a mentőcsónak marad. Mindenesetre úgy fest, hogy az első katasztrófában derekasan részes exkapitány Gyurcsány Ferencen kívül más nem nagyon akarja a szocialistákat „megmenteni”. Mert az MSZP nem egyszerűen csak zsugorodik már, de szinte minden koalíciós csáberejét elvesztette. Elutasítása még a saját pecsenyécskéjüket sütögető pártocskák számára is identitásképző művelet.

A Gyurcsány vezette DK valószínűleg profitál majd a szocialisták eróziójából. Ami onnan lemorzsolódik, az akár hozzá is gurulhat, de csakis onnan. Ám ez már több is, mint elég ahhoz, hogy ő maga tovább űzhesse neki bizonyára élvezetes egyéni passzióját, az ország számára azonban meglehetősen tragikomikus politikai játékait. De akárhány voksot zsebel is be az MSZP-től, egyre szűkül majd a mozgástere. Ha valaki feje fölött alacsony az üvegplafon, Gyurcsány fölött igen alacsony. Márpedig ez egyenesen ideális a kormányerőknek: ijesztgetni még lehet, de már nem kell számolni vele.    

Az LMP ugyancsak fűzhet némi reményt a szocialisták széthullásához. Ha van még egyáltalán intellektuális maradéka a balliberálisoknak, az leginkább hozzájuk áramolhat. Számukra most az a kihívás, képesek-e egy aszfalt-, vagyis városi pártból szélesebb társadalmi bázisú, a vidéket is integráló erővé fejlődniük. Utóbbi problémájukat a szocialista szavazók persze aligha oldhatják meg, lévén többnyire maguk se vidékiek.

És mi lesz a többiekkel? A média felfújta töredékpártokkal? Ne izguljunk, ha pártként el is tűnnek majd, egy-egy feledhetetlen arcuk ettől még velünk marad. Meglepő lenne, ha jövőre - például Karácsony, Fodor és Juhász uraknak - nem lenne valamilyen bélelt ülőalkalmatosságuk a közéletben.

 

(Kép forrása itt.)