Előbb a német gazdasági miniszter és francia kollégája sürgették közös írásban egy új Európai Unió létrehozását, amelynek közös költségvetése és közös parlamentje lenne, vasárnap pedig a francia államfő írt hasonlókról. Francois Hollande az Európai Bizottság egykori elnöke, Jaques Delors kitüntetése kapcsán vetette papírra gondolatait az európai álomról (államról), odáig menve, hogy egy új európai kormány felállítását vizionálta. Egybecseng ez a gondolat Martin Schulz minapi nyilatkozatával, melyben az Európai Parlament német elnöke azon szörnyülködött, hogy az Európai Tanácsban ülő tagállami vezetők – horribile dictu – a saját államaik érdekeit képviselik, ezért új megoldásra van szükség. Jól látható tehát, hogy a német-francia tengely teljes erővel azon dolgozik, hogy lerakják az Európai Egyesült Államok alapköveit, ezért szükséges feltenni a kérdést, hogy van-e egyáltalán realitása egy ilyen tervnek. Másként fogalmazva: válhat-e szuperállammá az Európai Unió, illetve annak egy része?


Az állam mibenlétének meghatározásával külön tudományág foglalkozik, sokan sokféleképpen próbálták már definiálni, hogy mi is kell ahhoz, hogy valami államnak nevezhesse magát. Kísérletet sem teszünk arra, hogy valamennyi államelméleti irányzat felfogását bemutassuk, ehelyett önkényesen kiragadva ezen tudomány néhány gondolatát, megvizsgáljuk, hogy milyen nehézségekkel kellene szembenéznie egy új európai szuperállamnak.

Kiindulópontként gondolatkísérletünkben rögzítsük azt, hogy adott az új állam földrajzi területe: mert feltételezzük azt, hogy az eurozóna néhány tagállama elhatározza, hogy részt vesz az „államalapításban”. Tekintsünk el az állampolgárság – egyébként jelentős – kérdésétől is, induljunk ki abból, hogy az résztvevő államok egységes státuszt biztosítanának valamennyi korábbi állampolgáruknak.

Politikai vezető

Mindenek előtt szögezzük le, hogy egy valamire való államnak szüksége van politikai vezetőre. A Henry Kissingernek tulajdonított kérdés éppen arra világít rá, hogy Európában nincs olyan vezető, aki az egész kontinens nevében tudna nyilatkozni. A 2008-as Lisszaboni Szerződés ugyan kísérletet tett az előbbi kérdés megválaszolására, amikor bevezette az Európai Tanács Elnöke és az Európai Unió Külügyi Főképviselője pozíciókat, de mára egyértelművé vált, hogy sem Herman Van Rompuy, sem Cathrin Ashton (sem pedig utódaik) nem tudták beteljesíteni a hozzájuk fűzött reményeket. Ezek után igencsak ambiciózusnak tűnik, hogy szűkebb körben sikerül majd megtalálni azt a személyt, aki egész Európa vezetője lesz, hiszen valószínűleg Németország és Franciaország is magának követelné a pozíciót. Kompromisszumként persze elképzelhető, hogy valamelyik kisebb országból találnának vezetőt, de félő, hogy egy „Van Rompuy-kaliberű” politikussal súlytalanná válna az egész állam.

Pénz

Elsőre egyértelműnek tűnhet a kérdés, hiszen az euró már ma is létezik, ha pedig valamennyi eurózónás ország belép az új államba, akkor megmaradhatna a közös pénz.  De mi lesz akkor, ha az új államban nem akar részt venni a monetáris unió valamennyi országa, esetleg az alapító tagok nem akarják, hogy mindenki részt vegyen (vö. Görögország).  További kérdésként merül fel, hogy mitől működne jobban az euró (vagy a helyébe lépő új pénznem), hiszen a közös európai valuta éppen súlyos válságban van. Válaszként kínálkozik, hogy az új állam arra is lehetőséget adna, hogy a monetáris politika után a fiskális politikát is összehangolják. Ez utóbbi azonban újabb bonyodalmakat szülne, hiszen nem változtatna azon, hogy a résztvevő államok eltérő pénzügyi, produktivitási és egyéb gazdasági mutatókkal bírnak (éppen ez a jelenlegi euróválság oka is), ezt pedig legfeljebb hosszútávon tudná orvosolni a közös fiskális szigor.

(Az Európai Központi Bank épülete.)

Erőszakszervezetek

Az állam egyik alapvető funkciója, hogy oltalmazza az állampolgárait. Mindehhez legalább két egymástól elkülönült erőszakszervezetre van szükség: honvédségre és rendőrségre. Terjedelmi okok miatt lépjünk most túl a rendőrség problémáján és feltételezzük, hogy az új államban résztvevő régi országok rendőrségei továbbra is ellátják a feladatukat. Koncentráljunk a honvédelem kérdésére, mert az teljesen egyértelmű, hogy hadsereg nélkül nincs állam. Itt semmiképpen sem működik, hogy mindenki továbbra is külön hadsereget tartson fent, hiszen az új állam célja, hogy világpolitikai tényező legyen, ez pedig elképzelhetetlen egy világviszonylatban is ütőképes haderő nélkül. De egy hadseregnek szükségszerűen főparancsnoka is van, ez pedig még érzékenyebb kérdés, mint hogy ki legyen a politikai vezető. Belegondolt már valaki, hogy milyen üzenete lenne egy német főparancsnoknak egy egységes haderő élén? Viszont ugyanakkor joggal merül fel az is, hogy miért kellene a német haderőt egy francia főparancsnokra bízni? Meg tudja mondani valaki, hogy mi volt a franciák utolsó katonai sikere?

Ideológia

Jogos a felvetés, mely szerint a fenti kérdések minden egyes állam alapításánál felmerültek anno. Hogy hogyan sikerül(t) megválaszolni őket, az maga a történelem. Az azonban biztos, hogy csak azok az államok tudtak hosszútávon fennmaradni, amelyeknél volt valami „többlettartalom”, ami a különböző emberekben az együvé tartozás érzését keltette: vallás, nyelv, kultúra, egy uralkodóház, egy nagy nyertes háború, egy nagy vesztes háború, egy közös ellenség, bármi, tényleg bármi, ami közösséggé kovácsol.  Feltette már bárki azt a kérdést, hogy mi lesz ez az Európai Egyesült Államok esetében? Merthogy közös nyelv az nincs, e nélkül pedig a közös kultúra szó szerint értelmezhetetlen. Franciaország és Németország pedig már akkor ellenségek voltak, amikor jelenlegi formájukban még nem is léteztek. Az említett országok közös vallása leginkább az egységes hit tagadása és az értéksemlegesség. Erre akar valaki államot építeni? Komolyan?

Végül nagyon halkan feltenném a kérdést: valaki megkérdezte már a francia és német állampolgárokat, hogy ők akarnak-e egy államban élni?