Mennyire lehet azt a klubot komolyan venni, amely a saját szabályait sem tartja be? Az euró bevezetésekor a németek és a franciák kompromisszumot kötöttek, miszerint a déliek felügyelhetik a közös valutát, ám “cserében” az legalább olyan erős lesz, mint a német márka.

Az euró értékének megőrzését szolgálták az ún. “Maastrichti konvergencia-kritériumok”, amelyek matematikai pontossággal határozzák meg a költségvetési és államháztartási hiány, az infláció és az irányadó kamatszint mértékét. Mivel egyes országok jobban belenyúltak a mézes bödönbe, 1997-ben a Stabilitási és növekedési paktummal megerősítették a teljesítendő költségvetési elvárásokat, valamint szankciókat is rendeltek a túlzott deficitet felhalmozó országok kordában tartásához.

Az már a sors fintora, egy az elsők között pont Németország ellen indítottak ilyen eljárást, amit Schröder akkori kancellár csak a szociális kiadások csökkentésével tudott kivédeni. A déli országok azonban nem kértek a megszorításokból neoliberális strukturális reformokból, ezért újabb szabályokra és szankciókra volt szükség. Ezt a 2011-es magyar uniós elnökség idején elfogadott költségvetési Sixpack-től várták. Hiába.

Amikor Jean-Claude Juncker akkori bizottsági elnököt arról kérdezték, hogy a hatályos közösségi jog alapján miért nem indítanak túlzottdeficit-eljárást Franciaország ellen, így válaszolt: “Hát Franciaország kérem, az Franciaország!”. A 2002-2010 közötti elpocsékolt nyolc év után kormányra kerülő Orbán-kormány valamiért nem számíthatott ilyen megértésre.

Elmúlik?


Közben egyre gyorsabb tempóban épül az adósságunió. A korona-járvány persze csak ürügy, hiszen Soros György már a migrációs válság, valamint az Afrikának nyújtandó “Új Marshall-terv” kapcsán is euró százmilliárdos hitelfelvételt javasolt. Az eladósítási szándék örök, csak az ürügy változik.

A nulla közeli jegybanki kamatok idején a befektetési és nyugdíj-alapok alig tudnak hozamot fizetni, ezért szívesen “helyezik ki” betéteseik pénzét kockázatmentes állampapírokba. Most is ezt látjuk.

A dollár aranyparitásnak 1971-es megszüntetése, a kereskedelmi bankokra vonatkozó szabályok liberalizációja, valamint a mentőcsomagok keretében kinyomtatott százmilliárdok óta egyre több spekulációs pénz “keresi a helyét”, és találja meg az adósságban úszó dél-európai országokban. Most ennek az adósságorgiának a véghajrájában vagyunk, amit “kár lenne” a stabilitási szabályokkal megzavarni. Fel is függesztették ezeket. A spekulánsok biztos profithoz jutnak, Berlin a javarészt német (adófizetői) pénzből garantált transzferrel biztosítja a német export házi piacait, Brüsszel pedig az Európai Unióból (reményeik szerint felbonthatatlan) adósságuniót csinál.

Ezek láttán érthető, ha a legfontosabb politikai és gazdasági kérdéseket nemzeti hatáskörben tartó V4-országok csak zavarnak. A gazdasági önrendelkezés és nemzeti szabadság alapját adó “Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!” népi bölcsesség felemlegetése a szemükben eretnekség.

Mennyivel könnyebb azokat a homályos “európai értékeket” számon kérni a házi feladataikat jól végző és szabadságszerető kelet-közép-európaiakon, amit a 2010 óta szerzett tapasztalatok alapján várhatóan újfent a Soros-hálózat “civiljei” fognak nálunk méricskélni.

 

(Kép forrása: itt.)