A semleges nemű vécék, migránskvóták és az önkényesen értelmezett “európai értékek” bűvkörében élő brüsszeli bürokraták nem reagáltak jól a járvány kitörésére. A Bizottság kezdetben követő üzemmódban volt, és csak a Trump elnök által elrendelt beutazási tilalom után zárta le az EU határait. Brüsszel a tagországok spontán határzárait sem tudta koordinálni, ezért torlódtak fel a turisták, vendég- és idénymunkások karavánjai a határsorompók előtt.

Némi hezitálás után elővették a propagandaágyút és egy nagy blöfföt lőttek ki belőle. A €37 milliárdos csomag valójában a tagországok által a kifutó költségvetési ciklusban fel nem használt, vagy le nem kötött fejlesztési források átcsoportosítását jelenti. A hazai balliberális média és globalista ellenzék a hazánknak ebből járó kétezer milliárd forinttól volt hangos, kész tényként kezelve a friss pénz érkezését.

A valóság ezzel szemben az, hogy tucatnyi tagország, köztük Magyarország ezt a pénzt már elköltötte, vagy lekötötte új projektekre.

Kétszer ad, ki gyorsan ad!


Miután Orbán Viktor rádióinterjújában leleplezte a blöfföt, kapott hideget-meleget, leginkább egy támadást az Európai Néppárt globalista szárnyától, az EP LIBE bizottságától és a szokásos aggódóktól. Pedig csak az igazat mondta ki, amit úgy lehet legjobban megérteni, mintha minden kedves olvasónak ígérnék százezer forintot. Megvárom, míg a kezdeti öröm elönti Önöket, majd közlöm, hogy ez nem friss pénz, hanem ezt Önöknek kell a fizetésükből vagy nyugdíjukból átcsoportosítani. Ugye, nem ilyen lovat akartak?

Brüsszelből ezt követően sem jött pénz, csupán a neoliberális maastrichti költségvetési irányelveket lazították fel. Ehhez már csak az hiányzott, hogy megnevezzék azokat a spekulánsokat bankokat, amelyektől a bajba jutott országok újabb hiteleket vehetnek fel.

A második nagy blöff von der Leyen hétvégi cikke volt, amiben új Marshall-tervet szorgalmazott, amiről azonban hamar kiderült, hogy valójában az új hétéves költségvetést érti alatta, csak ilyen hangzatos névre keresztelné. Arról a költségvetésről beszélünk, amelynek sarokszámairól és prioritásairól ugyanúgy nem sikerült a járvány előtt “békeidőben” megegyezni, mint az eurozónában most a Korona-kötvényekről.

A brüsszeli tervek komolyságát a 2000-ban elfogadott Lisszaboni stratégia mutatja, amely az EU-t 2010-re a legdinamikusabb fejlődő és leginnovatívabb térséggé akarta változtatni. Erre — szívfájdalom — azóta is várni kell.

Az uniós status quo megőrzése válságkezelés hatékonyságát mutatja, hogy a 2012 óta a gazdaságba pumpált háromezer milliárd euró ellenére az eurozóna már a járvány előtt is stagnált, Németország pedig már másfél éve recesszióba fordult. Brüsszel a járványra még több szocializmussal fedezet nélkül nyomtatott pénzzel és központosítással válaszolna, ahelyett, hogy az alapító atyák által a kereszténydemokrata értékekkel egyenrangúnak tartott piacgazdasághoz térne vissza. Mint ahogyan azt a visegrádi országok teszik.

 

(Kép forrása: Facebook.)