A 2010-es választások a magyar baloldal teljes összeomlásához vezettek, és az azóta eltelt 7 év sem hozott érdemi javulást a balliberális táborban. Választási kudarcok, csökkenő-stagnáló népszerűség, szétaprózódás, belső konfliktusok, súlytalan politikusok a pártok-mozgalmak élén. Így festettek az elmúlt évek a baloldalon.

(Kuncze Gábor és Gyurcsány Ferenc)

A szocialista politikusokban és a liberális értelmiségben azonban a 2010-es bukás után még hosszú ideig élt a remény, a hit és a vágy, hogy restaurálhatják az MSZP-SZDSZ koalíciót, és így visszahozhatják a régi balliberális világot. Sőt, ez a remény, ha nem is tudatosan, de még ma is mozgató erőként hat a baloldalon, és végső soron most is ennek a tragikomikus törekvésnek vagyunk a szemtanúi.


Az már 2010-ben is világosan látszott, hogy az SZDSZ régi formájában nem támasztható fel, de 2014 előtt még úgy tűnt, hogy az MSZP sorsa nem dőlt el véglegesen. Bajnai Gordon porondra lépésével pedig felcsillant a remény, hogy ismét összeállhat az SZDSZ gerincét adó fővárosi értelmiség és a – megtépázott, de még létező – vidéki hálózatot hozó MSZP. A Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíciót egyszerűen be kell terelni az összefogás mögé, már kész a 2.0-ás MSZP-SZDSZ tandem, és hip-hop visszaállítható a 2010 előtti világ. Legalábbis így szólt az elmélet.

Aztán 2014-ben ez az elképzelés végérvényesen megbukott.

Lassan három évvel a 2014-es választások után – amik ismét a baloldal totális kudarcát eredményezték – azt gondolhatnánk, hogy a baloldal szereplői mostanra megértették, hogy az a világ, úgy, ahogy az 2010 előtt volt, nem támasztható fel. Azt hihetnénk, hogy mostanra leesett a tantusz: a régi ballib világra már nincs igény, valami újat kellene kitalálni.

De nem értették meg. A magyar politikai élet baloldali szereplői még mindig atavisztikus nosztalgiával gondolnak az szocialista-szabad demokrata tandemre, és úgy keresik az SZDSZ helyét betölteni képes formációt, mint Artúr király lovagjai a Szent Grált.

A baloldal szereplői újból és újból kísérletet tesznek arra, hogy az SZDSZ megüresedett helyét betöltsék. Ma közel fél tucat formáció harcol „Az Új SZDSZ” pozíciójáért. A Párbeszéd, az Együtt, a DK, a Magyar Liberális Párt, az időnként szereptévesztésbe eső MSZP, a Bokros-féle MOMA, és most már a MoMo is. A helyzet azonban egyre rosszabb. A legfrissebb versenyzőhöz, a Momentum Mozgalomhoz képest még az SZDSZ ifjúsági tagozata, a fiatal korában ellobbant tehetségű Gusztos Péter vezette Új Generáció is szellemi felfrissülésként hatott.

A baloldal nem hajlandó, vagy képes észrevenni, hogy az SZDSZ létjogosultsága és a balliberális koalíciót működtető feltételek már rég megszűntek. Míg a ’90-es években halálos ítélet volt, ha valakit kiátkozott az Élet és Irodalom, ma sokan a lap létezéséről sem tudnak, nemhogy igazodási pontként tekintenének a szebb napokat látott ÉS-re. A baloldali értelmiség közízlést és közgondolkodást meghatározó monopóliuma megszűnt, kicsinyes belharcaik miatt mára totális jelentéktelenségbe süllyedtek. És éppen az MSZP-SZDSZ együttélés volt az, amely az értelmiséghez köthető „szakértelmet” devalválta, majd kifejezetten szitokszóvá tette. A balliberális világ kínálta életfilozófiáról – amely szerint nekünk csak a nyugati trendek szolgai követése a dolgunk – pedig kiderült, hogy pusztán néhány nyugati cég érdekeinek feltétel nélküli kiszolgálását jelentette. A ’90-es években az a ballib-féle világkép még egy eladható brand volt, hiszen a társadalom értékrendje baloldali és liberális volt. Ma azonban a szavazók kétharmada nemzeti-jobboldaliként azonosítja magát.

A régi ballib világnak tehát vége van. Vége lett először 2010-ben, majd vége lett 2014-ben, és azóta is minden törekvés, ami ezt az érát akarja feltámasztani, kudarcot vall. Az, hogy a baloldal ezt nem képes belátni, még érthető is, hiszen ők építették fel azt a világot, aminek végérvényesen leáldozott. Ezt elfogadni nem lehet könnyű feladat.

A valódi rejtély sokkal inkább az, hogy a maga kétbalkezes, erőltetett módján Vona Gábor is az SZDSZ-árvák közé vágyakozik. A ballib tábornak gazsulál, SZDSZ-es tanácsadót foglalkoztat, hidat építene, mint Gerő Ernőtől Pusztai Erzsébetig az összes baloldali. Hogy a pártelnöknek mi ezzel a célja, vagy mit remél a Jobbik balra-pozícionálásától – nehéz megfejteni. Miért vágyik oda, ahol fél tucat párt tapossa egymás sarkát, a kényes ízlésű ballib szazóknak udvarolva?