A jeles grémium – már létrejöttével – számtalan kérdést vet föl, melyek tisztázása híján leendő ítéletei, sőt maga a bizottság létezése, nem értelmezhetőek.

Ha jól értem, a dolog úgy fog működni, hogy ha valakit a Facebook cenzorai letiltanak, akkor ő ehhez a testülethez fordulhat sérelme orvoslásáért. Ugye, úgy tudjuk, a cenzorok tiltásuk indokaként a közelebbről nem meghatározott, „közösségi irányelvek” alapján hozzák döntésüket. Kérdés mármost, hogy amennyiben a Facebook-bírák ugyanezen „közösségi irányelvek” alapján döntenek, akkor egy új „jogrend”, törvénygyűjtemény jön létre. Európában már most is léteznek párhuzamos jogrendek, a nemzeti törvények és törvénykezés mellett/fölött vannak európai jogok és bíróságok. Ezek egymáshoz való viszonya vitákkal terhes; lásd a német alkotmánybíróság döntését. Ha minden igaz, akkor ehhez újabb „bíróság” és „jog” csatlakozik majd, csak hogy egyszerűbb, érthetőbb és főleg élhetőbb legyen a dolog.


Alapvető kérdés, hogy ez a „jog” honnan származik? Jelen helyzetben a „közösségi irányelvek” egy amerikai magáncég belső működési szabályai, melyeket e cég vezetője, tulajdonosa, saját jogán határoz meg. A „jog” forrása tehát nem más, mint Zuckerberg úr; Carl Schmittel szólva, ő a szuverén. Aki pedig igénybe kívánja venni a nevezett vállalat szolgáltatásait, az bele kell egyezzen ezen feltételekbe. Csakhogy.

Amennyiben valaki moderál egy írást, képet, bármit és bármilyen módon – például tiltással – beleszól a felületén megjelenő tartalomba, az nem pusztán felületet biztosít, hanem tartalmat szolgáltat. Márpedig a Facebook, ha bárki bármilyen, általa közzétett tartalmat kifogásol, mi több, büntetni akar, akkor Zuckerberg úr felteszi a kezét és azt mondja: ő nem tartalomszolgáltató, csak felületet biztosít. Olyan, mint a telefondrót, amelyik nem tehető felelőssé a rajta keresztülfolyó beszélgetésekért. Amikor viszont a Facebook-cenzúra letilt valakit/valamit, akkor meg azt állítja, hogy neki ehhez joga van, hiszen ő mondja meg, hogy mit lehet és mit nem. Ez, így természetesen ellentmondás, mert: „ügyeskedhet, nem fog a macska/ egyszerre kint s bent egeret.” – ahogyan József Attila írja.

További alapvető probléma a testülettel kapcsolatban a létrejöttének módja. A Facebook-bírákat ugyanis nem más, mint a vállalat tulajdonosa, Zuckerberg úr nevezi ki, ami helyből kétségessé teszi a testület elfogulatlanságát (ha ez a kifejezés esetükben egyáltalán felmerülhet). A különböző, ilyen-olyan nemzetközi „bíróságok” működését elnézve is furcsa dolgokat tapasztalhatunk. A gondosan kiválogatott és kellőképpen „érzékenyített” bírák – hogy, hogy nem – nagyon hasonló szellemiségű ítéleteket hoznak, gyakorlatilag bármely, demokratikusnak mondott ország jogrendje alapján.

Aki a „független” bíróságok ítéletét befolyásolni akarja, annak nem kell mást tennie, mint gondosan megválogatni a bírákat. Mert nem az számít, hogy mi a törvény, hanem az, hogy ki nevezi ki a bírókat. Ebben a helyzetben mire számítsunk azoktól, akiket maga Zuckerberg nevezett ki? Arra minden bizonnyal nem, hogy eltérnek az eddigi gyakorlattól és majd sorozatosan eltörlik a Facebook cenzori hivatalának intézkedéseit.

Ha végigtekintünk a „főbírákon” azt látjuk, hogy személyüket gondosan megválogatták (illetve Zuckerberg gondosan megválogatta őket). Nem világos, hogy „kinevezésük” meddig szól, és az sem, hogy utánpótlásukról a későbbiekben hogyan gondoskodnak, az azonban biztos, hogy a testületi szellem és ideológiai beállítódás már most árulkodó. A testület – láthatóan – már most sem lesz más, mind a hazugságok fátyola, azon hazugságoké, melyek az elfogulatlanságról, semlegességről és sokszínűségről szólnak. Bizonyosak lehetünk benne, hogy az új testület pontosan olyan elfogultsággal és ideológiavezéreltséggel fog dönteni, mint eddig döntött a „sima” Facebook-cenzúra. A cenzúra elleni tiltakozásokat a cenzoroknál kell benyújtani, a tisztességes eljárás nagyobb dicsőségére. 

 

(Kép forrása itt.)