Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Baloldali korrupciós vádak: 4-es metró, végállomás!

Címkék:
“Virágok” és “madarak” — egy osztrák cégvezető füzetecskéjében e két tétel alatt szerepeltek a korrupciós kifizetések. Az 1990 utáni legnagyobb panama a balliberális kormányok idejére esett, és az addigi legnagyobb kartellbírságot eredményezte. Erről a kormányzásról mondta Medgyessy Péter, hogy az “SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel”. A 4-es metróról szóló, friss brüsszeli jelentés bár látszólag a közelmúltról szól, mégis aktuális. A korszak főszereplői ugyanis újra aktívak: Medgyessy nemrég a Jobbikkal való összeborulást szorgalmazta, míg az SZDSZ “politikai árvái” most éppen mozgalmár köntösben gyűjtenek aláírásokat az olimpia ellen.

(Demszky Gábor és Hagyó Miklós)

2010-14 között a baloldal még a demokráciát féltette. A demokrácia azonban köszöni szépen, jól van, és működik. 2014 után lemezt cseréltek, az ideák fennkölt világából alászálltak a materializmus talajára, és onnantól kezdve éjjel-nappal korrupciót kiáltanak, az oktatás és az egészségügy miatt aggódnak. A 4-es metróról szóló, most elkészült brüsszeli jelentés úgy hiányzott nekik, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Ha eddig Brüsszel volt a hivatkozási alap (pl. a hírhedt Tavares-jelentésnél), akkor talán az OLAF jelentését is elfogadják. De nézzük szép sorjában!

A jó gazda nem teszi az összes tojást egy kosárba. Az 1970-es években tervezett 4-es metró Demszky Gábor politikai terméke volt. A hivatalból távozó balliberális kormány sebtiben kötött rá szerződést 1998-ban, amiről a Legfelsőbb Bíróság utóbb jogerős ítéletben mondta ki, hogy hiányzott hozzá a parlamenti jóváhagyás. A kivitelezésében rétestésztaként nyúló 4-es metró csillagászati árából (452 milliárd forint) rengeteg lélegeztetőgépet indokoltabb közlekedési beruházást lehetett volna finanszírozni, de a fővárosi és országos balliberális koalíciónak már akkor is megkérték az árát.

A Demszky-korszakra jellemző módon ez is egy öncélú beruházás volt, amivel remekül lehetett kampányolni, rengeteg pénzt lehetett rá költeni, és ami elterelte a figyelmet más problémákról. Leginkább arról, hogy Demszky “világvárosában” az ilyen öncélú presztízsberuházások álltak a középpontban, míg az üzemeltetés költségét másokra hárították (“Ha a kormány nem fizet, leáll a BKV!”), vagy megspórolták. A fővárosi útfelújítások költsége is egészen véletlenül az autópálya-kartell lebukása után esett nagyot, onnantól csökkent érezhetően a kátyúk száma.

A 4-es metró mint állatorvosi ló mutatja a Demszky-korszak “világvárosának” logikáját, amiből csak idővel lehetett kilépni. Ez igaz az egészségügyre is, ahol az akkor fővárosi önkormányzati tulajdonban lévő kórházakat és szociális ellátó intézményeket alig fejlesztették, a működési költségeket itt is másokra (a vizit- és kórházi napidíj formájában egy részüket pl. a betegekre) hárították.

Ki tudja, ha Brüsszel a fővárosi egészségügy alakulásáról is kiadna egy áttekintő jelentést, onnantól vajon mennyire hitelesen aggódhatnának a balliberálisok az egészségügy állapotáért?

Amennyiben a friss OLAF-jelentésben foglaltak (vagy csak azok fele) igaznak bizonyul, a balliberális pártok és politikusok saját csapdájukba esnek, és a csúcsra járatott korrupcióellenes harcot kezdhetik saját magukon!