Az elveszett frigyládikák fosztogatói

Normál esetben eszem ágában nem lenne felhívni a figyelmet az Index propagálására, azonban most muszáj engedékenynek bizonyulnom. Amit Karácsony Gergely leművelt az Index és az ATV közös produkciójaként futó „Konkrétan Rónai Egonnal” című podcastben, az egyrészt nem mindennapi, másrészt pazarul összefoglalja mindazt a visszataszító, felelősséghárító, sumákoló angolna attitűdöt, ami miatt minden jóérzésű budapesti és magyar állampolgár gondolkodás nélkül kéne elzavarja a főpolgármestert hivatalából, és még azok a Tarlós István ellen szavazók is zavarba kéne jöjjenek, akik eddig szemet hunytak minden Mekk Elek-védjeggyel ellátott önkormányzati lépést látva.

Erősen nyit Karácsony, mert azonnal megdicséri önnön magát, miszerint korábbi polgármesterként verte meg Tarlóst, ami példa nélküli, majd fellebbenti emlékiratai lehetséges megírását, mintha legalábbis egy bölcs, 80 körüli joviális szakember lenne, de aztán rögtön fel is menti magát a meló alól, hiszen írásra nincs most semmi ideje. Ezután Egon úr (via Kunhalmi Ágnes) jelzi számára, hogy a mikroadományok beérkezésének körülményei felzúdulást keltettek mindkét oldalon, mire a Magas és Vékony meglepett arccal visszakérdez: „Mindkét oldalon?”

Majd eltelik pár perc Városháza-gate ügyben való vádaskodással, majd bagatellizálva az inkriminált félmilliárd nagyságát („szemmel nem látható összeg”) blazírt képpel belemondja a néző és Egon úr arcába, hogy Magyarországon nem létezik szabad sajtó, és az ellenzék hangja nem jut el a válaszókhoz. Értik? Beült a kistérségi Pierre Richard az ATV és az Index közös, egyébként eléggé nézett műsorába, és sokadjára áldozati pózba vágva magát, hülyének nézi a saját rajongóit is, és szabadon elmondja ellenzéki véleményét a cenzorvészkorszakot idéző Magyarországon. Mire felocsúdnánk a logikai zűrzavar tengerén, azon kapjuk magunkat, hogy a szemünk előtt dicsőül meg az anonim támogatás étosza. Micsoda szépségek rejlenek abban, hogy nem tudja, kik támogatták, pláne, hogy nem ígért nekik semmit, pláne, hogy így senkinek sem maradt adósa. A mennyezet azonban stabil volt a stúdióban, így nem temette maga alá a szobájában Taylor Swift-poszterek erdejében ábrándozó hiperpasszív politikust.

Majd jön az Indiana Jones-i fordulat! Könyörtelen Egon úr felemlegeti a kis ládikákat. A kicsinyítő képzőt kapott láda szó tehát kap egy további „kis” jelzőt a mikroadományok dimenziójában. Ekkor a Nagyvad érzi, hogy korrigálnia kell, érzi a mentési kényszert, érzi, hogy félmilliárd cash mégse perselyben csorgott és csörgött be a 99-be, és kijavítja a kötekedő műsorvezetőt, hogy azok igazából „nagy ládikák” voltak, nem kicsik. Ahogy Harrison Ford sem holmi ládikát vadászott, hanem a frigyládikát. Ne, ne keressen adekvát analógiát a kedves Olvasó! Nincsen nagy kisedény, nincsen törpe óriásuszkár, nincsen maxi mekis minifánk, mint ahogy igen, jól sejtik, nincs szabad cenzúrázott sajtó sem, maximum a költészetben vagy a L’art pour L’art Társulatnál. De ha a kétlábon járó oximoron herceg így kívánt tompítani, akkor kik vagyunk mi, hogy ezt szóvá tegyük…

Egyébként kiderült az is, hogy voltak adománygyűjtő rendezvények, melyeken nem azért nem vett részt a Tarlós-ölő, mert lusta volt, hanem mert egyszerűen fairségi alapon nem akarta tudni és látni, kik a támogatói, hogy ne lehessen később részrehajlással vádolni. Esküszöm, egy legenda a manusz, tanítani kéne a magyarázatait! Lehet, ezeket akarja memoárba foglalni?

A pimaszul magabiztos városvezető aztán egy pillanatra elveszíti lendületét, mikoris Rónai megkérdezi, megvan-e még az a pénz, ami bőven a kampány után érkezett be. 3-4 másodperc csönd. Elsőre nem sok, de egy interjúdinamikában hosszasnak, kínzónak számít. A villamos által elütött versenyző ekkor újabb csodafegyvert vet be, a visszakérdezést: „Nem tudom, mire gondol.” Ekkor mindenki szeme láttára időt nyert, és közben megszülte a frappáns visszavágást, azaz, hogy abból fizették ki a kampányadósságot. Heuréka!

Ezután szóba jött az a bizonyos 180 milliárd forint, melyet az előző városvezetés hagyott a padláson, amiért a Nagyvad hálás (sic!), de amit egyik kézzel ad, azt a másikkal elveszi. Hiszen azonnal jelzi, hogy ez nem is biztos, hogy nagy összeg, mert addigra már bejöttek az iparűzési adók, és hát „fizetésnapon mindig sok pénzünk van, másnap meg már kevés”. Bizonyára értik, háztartási példával hozta közel számunkra a budapesti kosztpénz csekély mivoltát. Azon a logikai bukfencen gyorsan lépjünk túl, hogy egyik pillanatban sajnálkozik Tarlós túlzott spúrságán (gy.k. felelős gazdálkodás - a szerk.), majd pár perccel később erényként tálalja saját spórolásait.

Amikor egyre inkább azt éreztem, hogy a bolondját járatja velem a majdnem elásott hős, rögtön együttérzésemet kérte azzal, hogy mivel nem tudja irányítani a sajtó 80 százalékát (hogy micsoda?), emiatt kényszerül Facebook-politizálásra a kis kezeivel. Ó, szegénykém! Már nem Gál J. Zoltán püföli a klaviatúrát? Jut eszembe, eszerint van laza 20 százaléknyi sajtó, amit viszont személy szerint irányít a Nagyvad? Most teljesen összezavarodtam a szabad sajtót illetően.

A műsor további részéből megtudható még, hogy a Lánchíd autótlanítása nem csupán budapesti, hanem egyenesen bolygóvédelmi kérdés, ájtatosan moralizált egy picit az Árpád hídi tragédia kapcsán, valamint előre sajnáltatta magát az önkormányzati kampányban várhatóan rázúduló kritikák és támadások miatt. Arra a kérdésre, lát-e kihívókat, azt válaszolta a nagykörúti Lance Armstrong, hogy nem. Olcsó manírokkal és nagy mellénnyel lesajnálta lehetséges ellenfeleit, majd közölte, bárkit legyőz. Az egész adásban repkedtek az álnyegle „basszusozások”, a megállás nélküli magyarázkodások, az „ember, aki ott sem volt”-típusú hárítások.

Régóta kérdése 2024-nek, hogy azon budapestiek, akik saját bőrükön tapasztalhatták meg a szociológus doyen kontárságát, akik Orbán-gyűlölettől vezérelve odadobtak egy szakszerűen üzemeltetett metropoliszt egy kétes karrierű „nagymama kedvencének”, vissza akarják-e kapni fővárosukat, avagy újabb 5 évet adnak a méhlegelők csillagszemű juhászának. A Fidesznek pedig erkölcsi és politikai kötelessége beleállni a harcba, és nem elengedni Budapestet.

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)