Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Az ellenzéki politizálás nyomorúságáról

Nem könnyű most haladó, européer ellenzéki politikusnak lenni Budapesten.

Igaz, az elmúlt tíz évben sem volt az. 

Külföldi gazdáik időről időre eszükbe idézik, mennyire is tartják őket - semennyire. 

A DK és a Momentum az a két párt, amelyek minden alkalommal elhiszik, hogy most majd több jut nekik a piszkavas-szerepnél. Márpedig Merkel/ Barroso/ Juncker/ von der Leyen etc. pontosan arra használja a magyar ellenzéket, hogy velük szurkálja az Orbán-kormányt. Többről szó sincs.

A baloldal szellemi és lelki állapotát is mutatja, hogy erre a szerepre nemcsak ímmel-ámmal vállalkoznak, hanem lelkesen tülekednek érte. És ők mindig el is hiszik, hogy ezúttal más lesz a történet vége, ezúttal Merkel/ Barroso/ Juncker/ von der Leyen etc. tényleg példásan megbünteti Orbánt és társait, és akkor végre talán felvirrad az ő napjuk. 


A gyarmatosítók azonban pontosan úgy viselkednek, ahogy azt egy gyarmatosítótól várhatnánk, és ezredjére is a bolondját járatják a magyar baloldallal. Éppúgy, ahogy 2010 előtt tették ezt az egész országgal. Kíméletlenül és számító módon.

Tegnap újból eljött a keserű ébredés pillanata. A hazai ellenzék leggyűlölködőbb figurái ismét rájöhettek, hogy átejtették őket, ők pedig megint eljátszották a hasznos hülye szerepét. Ejrópa megegyezett Orbánnal, ráadásul Orbán számára feltűnően kedvező módon.

Mit tehetnek ebben a helyzetben az ellenzéki képviselők?

1. Kényszerűen elismerik, hogy nyugati szövetségeseik elárulták őket, és az Orbán-kormány leváltásában csak saját magukra számíthatnak. Ez teljesen aláásná a felvilágosult, demokratikus és jogállami Nyugatról szőtt meséiket, hiszen kénytelenek lennének kimondani, hogy nyugati gazdáik színtiszta érdekalapú politizálást folytatnak, amiben nyoma sincs a sokat hivatkozott magasztos eszméknek. 

2. Vagy azt is mondhatnák, hogy Orbán átverte Brüsszelt. Ebben az esetben azonban legfőbb kenyéradóikról az alkalmatlanság és az együgyűség bizonyítványát kellene kiállítaniuk. Ez természetesen megint csak járhatatlan út számukra. 

3. A harmadik lehetőség, amit a DK és a Momentum is választott, hogy azt hazudják, hogy gazdáik fényes győzelmet arattak. Ez a hazugság azonban annyira átlátszó, hogy még a legelvakultabb dk-s, momentumos szavazók számára sem hihető. A közösségi médiában az elmúlt 24 órában ömlő keserű kommentekből látszik, hogy Gyurcsányék és Donáthék szavazói kétszeresen elárulva érzik magukat. Egyrészt cserbenahagyta őket a Nyugat, másrészt még a saját pártvezetőik is hazudnak nekik. 

4. És van egy negyedik út, az úgynevezett Wittgenstein-stratégia, amit az MSZP alkalmazott: amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.