A puccsista jogvédő vajon mi?

Elképzelem, ahogy brit civil szervezetek a Lordok Házának szétkergetéséről értekeznek alapjogvédő jelentésükben. Valahogy nincs előttem a kép.

Történt ugyanis, hogy három jogvédő szervezet közös elemzést adott ki az Alkotmánybíróság működéséről. Ebben a 2010 után megválasztott alkotmánybírák ítélkezési tevékenységét vizsgálták, és a kormánypárti szavazatokkal megválasztott testületi tagok többségbe kerülése előtti és utáni döntéseket elemezve arra a megállapításra jutottak, hogy az Alkotmánybíróság jóval nagyobb arányban hoz a kormányzatnak tetsző döntéseket, mint korábban. Az elemzés itt olvasható.

Beszélhetnénk erről a kutatásról is.

Lehetne komoly szakmai vitát indítani egyáltalán arról, hogy ezt a kérdést milyen módszertannal kell vizsgálni. Az elemzés random módon választ ki huszonhárom döntést: tízet a 2010 utáni bírák többségbe kerülése előtti, tizenhármat pedig az az utáni időszakból.

Miért pont ezeket? Miért nem legalább ugyanannyi döntést mindkét időszakból? A döntések kiválasztásának módszertana miért kettő mondat az elemzésben? Tudva, hogy a magyar alkotmányjogász szakma nem nagyon szereti az empíriára alapuló kutatást, nem lett volna minimálisan szükséges az elemzést jobban körülbástyázni? Nem kellett volna annyi szakmai távolságtartást tanúsítani, hogy nem minden döntésnél jelentem ki előre, hogy az én véleményem alapjogvédő, minden más döntés pedig alkotmányosságot romboló, szolgai? Nem illett volna minimálisan annyit lábjegyzetben megemlíteni, hogy vannak olyan területek, ahol az AB-döntések kifejezetten előrelépést jelentenek a korábbi évek gyakorlatához képest? Hogy a közérdekű adatok nyilvánossága és a véleményszabadság terén például az elmúlt hónapokban is olyan döntések születtek, amelyek után politikai oldaltól függetlenül minden kritikus elégedetten csettinthet?

Ezekről a kérdésekről mind lehetett volna beszélni. És félreértés ne essék: én magam is sokszor elmondtam, leírtam, hogy az Alkotmánybíróságnak mércére van szüksége. Az új alkotmányos berendezkedésben meg kell találnia a saját hangját. Legutóbb pár hete egy adott ügyben itt írtam erről. Kiszámítható működésre és a politikai napirendtől független világos szakmai irányra van szüksége a testületnek, amelyekhez az alkotmányosság védelmében politikailag kiélezett helyzetekben is fordulhat. És igen, ezen a téren az Alkotmánybíróságnak rendkívül sok hiányossága, és ebből következően feladata van még.

De minderről nem beszélhetünk annak fényében, ami a sajtótájékoztatón elhangzott.

A fentiek ugyanis mind nem számítanak akkor, ha valaki az alkotmányos rendszer jogon kívüli eszközökkel történő megdöntésének talaján áll.

Nem hittem a leírtaknak, úgyhogy utánakérdeztem, hogy valóban az hangzott-e el, amiről például ez a cikk ír. Megerősítették, hogy a sajtótájékoztatót tartó két szervezet vezetője a szervezeteik által rendezett eseményen, a saját elemzésük bemutatásakor – mintegy magánvéleményként persze – közölték, hogy amúgy a kormányzat bukása után az egész alkotmányos berendezkedést el kell söpörni. A jelenlegi alkotmányos rendszer módosítására nincs esély, így a hatalmi berendezkedést en bloc meg kell dönteni.

Egyfajta „alkotmányos forradalom” (sic!) kell. Mondom: olyan, ami jogilag ellene mond az Alaptörvénynek. Olyan, ami nem a legalitás talaján áll. Magyarul puccs. Ezzel meg csak az a probléma, hogy nem civil szervezeti, jogvédői testtartás, hanem rendszerellenes politikai vélemény.

A gondolkodás kiindulópontja nyilvánvaló: kétharmados többség hiányában nem lehet új alkotmányt elfogadni. És nem lehet kaszával és vasvillával sem elkergetni azokat az alkotmánybírákat, akik számukra nem tetsző döntéseket hoznak. És nem lehet elhallgattatni azokat, akik velük ellentétes véleményen vannak. És nem lehet fegyverrel kényszeríteni a választókat sem.

Pedig sajnos ez egy ilyen játék. Ahol alapvetően demokrácia van, alkotmányosság és hatalommegosztás, ott olyan dolgokat is el kell fogadni, amikkel nem értünk egyet. Amik nem a saját meggyőződésünk szerint valók. Ezt pedig a civil szervezeteknek, de még a politikusoknak is el kell fogadniuk.

De félre az alkotmányjogászkodással: ez a fajta jogroncsolás épp a radikálisoknak készíti elő a talajt, például a Jobbiknak. Ők aztán valódi „alkotmányos forradalmat” akarnak, olyat, hogy majd nem győzünk kapaszkodni, és most már elméleti igazolást is kaptak hozzá, ráadásul onnan, ahonnan nem is várták.

Éppen ezért élnék azzal a szerény javaslattal, hogy mindenki maradjon a kaptafánál. A jogvédők mindenekelőtt a jog védelménél – sajnos idehaza van még feladat bőven. Mindenkinek, de a normális jobbos és balos többségnek mindenképpen, jobb lesz így.