Galló Béla
Galló Béla politológus

A halottkém jelenti 2.

Rút politikai és erkölcsi öngyilkosság lenne összefogni a Jobbikkal, nem, nem, soha! – mondja Lendvai Ildikó, és ebben történetesen igaza van. Tényleg nem mindegy, hogyan tűnik el egy párt: rútul végzi-e, avagy kevésbé rútan.

A maga részéről világos üzenet ez a „pusmogó” liberális háttér-moguloknak, kik az MSZP-t még haló poraiban is irányítanák, s különösebb erkölcsi fakszni nélkül biztatnák a lehető legrútabb halálnemre.

Tudjuk persze, hogy a kommunista és a szélsőjobbos szavazóbázis alsó szegmensei olykor felcserélhetők: egykor Rákosi Mátyás maga adta ki az ukázt, hogy a kisnyilasok előtt legyen csak nyitva a kommunista párt kapuja, 2010-ben pedig Vonáék söpörtek be tömegesen elárvult baloldali szavazatokat a legsanyarúbb sorban tengődő Észak- és Kelet-Magyarországról.


De bárhogy mozgott is alul a bázis, a nagypolitika szintjén a baloldal és a szélsőjobb a legádázabb ellenséget mindig egymásban jelölte ki. Identitásuknak éppen ez a rámutatás volt az alapeleme, amit ha feladnak, magukat adják fel. Lendvai ezt ismerte fel, amikor szó szerint így fogalmazott: „Az a baloldali párt, amelyik ezzel a Jobbikkal választási szövetséget köt, épp azt adja fel, amiért érdemes volt a világra jönnie.”

Kár, hogy csak most ilyen kemény Lendvai, valamivel (úgy cirka húsz évvel) talán előbb kellett volna. Most már nem engedné, hogy a Spinoza-ház az utolsó baloldali elemet is kiolvassza az MSZP már alig köhécselő akkumulátorából; nem engedné, pedig a pártnak ma már – a jövő felől nézve – édes mindegy.

Föl sem teszi a kérdést, vajon mi tette lehetővé ezt a liberális pusmogást, ezt a megalázó ajánlatot? Vajon nem az vezetett-e Jobbik társadalmi és politikai térnyeréséhez, hogy az MSZP vezetésében és politikájában nem éppen a korszerű, a nemzetre is odafigyelő baloldaliság, hanem hosszú-hosszú évek óta a mindezekre fittyet hányó liberális túlsúly érvényesült? Ki gyűrte a profitlogika jármába a társadalmat, ki ragasztotta végleg a pártra a nemzetietlenség bélyegét, ha nem a liberális furulyaszóra táncoló MSZP vezetése? Ki tabusította a liberális világszellem mutatóujjának engedelmeskedve, mindenfajta baloldali kifejezés és társadalompolitikai fogalom használatát, ha nem ők? Szili Katalin, s még páran megpróbáltak ugyan némileg kilógni ebből a sorból – meg is kapták a „jutalmukat” érte.

Ők kilógtak ebből a sorból, Lendvai nem.

Most persze joggal finnyás, s még azt is elhiszem neki, ha netán mégis létrejön valamiféle nyílt avagy sub rosa megállapodás a Jobbikkal, személy szerint neki nehéz lesz a tükörbe néznie. Nem szívesen nyelné le ezt a békát, ezt a legújabb liberális „mentőötletet, amely persze a ma sem csökkenő liberális túlsúly egyenes következménye.

Csakhogy ő, aki a pártvezetésnek mindig stabil, a liberális iránymutatást nemcsak követő, de propagáló tagja volt, kell, hogy érezzen ezért némi felelősséget.  Az, hogy az MSZP-nek egyáltalán fel lehessen vetni egy ilyen rút ötletet, abban Lendvai Ildikó munkássága vastagon benne volt.

Legalább az út végén fölismerhetné, hogy e kései finnyásságnál alaposabb kritika, önkritika kellene.

 

(Kép forrása itt.)