A francia Bajnai

De nem. Bejött a papírforma.

Emmanuel Macron kb. két százalékot vert rá Marine Le Penre, ők küzdenek meg egymással az elnöki pozícióért a május 7-ei második fordulóban. S persze nem kell hozzá merészség, hogy az előrejelzők ezúttal még magabiztosabban jelentsék ki a tutit: Macron minden Nemzeti Fronton kívüli erőt mozgósítva, szinte „össznépi” összefogással elnyeri majd a köztársasági elnöki címet. Még nem is érvényesítették az első forduló eredményét, de Macron mögé a nemzeti radikalizmustól ódzkodó bal- és jobboldali pártok máris felsorakoztak.

Franciaországban minden úgy alakul(t) hát, ahogyan várni lehet(ett), mégis érezhető a bizonytalanság.

A hagyományos pártok fiaskót szenvedtek, szétesőben a jobbközép-balközép váltógazdaságán alapuló politikai mechanizmus, noha erről csupán a júniusi parlamenti választások után mondhatunk hozzávetőlegesen pontosat.   

Mindenesetre a következő francia elnök pártja, az En marché! (Előre!) egyelőre alig észlelhető még a francia pártpalettán. Sajátos helyzet lesz, amikor a köztársaság erős embere, az elnök, a törvényhozásban a vereséget szenvedett pártok erős parlamenti maradékával néz szembe. Az pedig egyelőre még talány, hogy Macron május 7-ei győzelme, vajon felhozza-e majd az En marchét legalább egy középpárti pozícióba.

Továbbá: Macron, ha megengedhetjük magunknak ezt az analógiát, a francia Bajnai Gordon. Gazdasági szakember, nem tartozott a szűk pártelitekhez, kampánybeszédei alapján túllépne a hagyományos bal-jobb megosztottságon. Európa ügyében a föderalista-szuverenista tengelyen értelmezi magát, az előbbi iránti határozott elkötelezettséggel. (A kampány során sokan épp azzal vádolták, hogy tulajdonképpen a föderalista Angela Merkel „pincsikutyája”, s alárendelné a német uniós elképzeléseknek Franciaországot.)   

De mindenekelőtt globalista, aki liberális gazdaságpolitikai elveket vall, elvileg némi szociális érzékenységgel. A francia gazdasági válság megoldását ezek alapján képzeli el, s nyilván elnökként is ezt az irányt akarná érvényesíteni.

Kérdés, mit szól ehhez majd a francia nép, a magát már most is kizsigereltnek érző társadalom. Fentebb ugyanis nem véletlenül tettük idézőjelbe a Macron mögé máris felsorakoztatott „össznépiséget”. A politikai pártok többsége tényleg mögé állt persze, csakhogy ez korántsem jelent egyúttal társadalmi többséget is. Az még jóval odébb van, ha ugyan egyáltalán.

A nép kivár. Intő jel, hogy Macron bár győzött, de az első fordulóban az aktív francia szavazók mintegy negyven százaléka Le Penre (21,7), és a radikális baloldalt képviselő Mélenchonra (19,5) voksolt.

Vajon mennyivel növelhetik szavazóik számát, ha kiderül, hogy az elitkritikus Macron lényegében ugyanazt csinálja majd, amit a kritizált elit csinált?!

(Kép forrása itt.)