A DK különleges politikai művelete
Volt itt már minden! 2014-ben külön indulás, 2018-ban részleges koordináció, 2022-ben teljes összefogás, a baloldalnak mégsem sikerült hatalomra jutni. Az utódpárt utódpártja, a DK most a vereség utáni gyászmunka terén újít, és az okok őszinte feldolgozása a Gyurcsány-házaspár politikából való visszavonulása helyett előre menekül. A pártelnök persze már a kampányban jó előre kijelölte a háborúpárti politika felelősét, amikor Márki-Zay Pétert (MZP) “kapitánynak” nevezte, hogy a választás estéjén elmondhassa: “végül azok, akik rá bízták a hajó sorsát, azt gondolják, hogy talán nem ez a legjobb kapitány.”
A nyári uborkaszezont kitöltötte a Facebookon naponta habosított “készülődés”, ami az őszi politikai szezon kezdetén egy mínuszos hírré sorvadt országjárásba, majd a fő attrakciónak számító árnyékkormány megalapításába, és ezt követően egy kongresszusba torkollott. A kongresszus köszöntésére időpontja körül regisztrálták tízezredik, naná, hogy fiatal párttagjukat. Az események ekkor felgyorsultak: immáron “kudarcos projektnek” tekintették az elmúlt tíz év ellenzéki politizálásának legnagyobb innovációját, előválasztást; megalakult az árnyékkormány; az IDEA Intézet kétszámjegyűre mérte a DK-t és még egy fővárosi momentumos polgármester is átigazolt.
Régi idők új mozija.
A kongresszus fő üzenetét Dobrev Klára mondta el, aki szerint a DK mostantól “baloldali” programot követ, ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy sem a “konzervatív” MZP-vel, sem a liberális Momentummal nem “tudnak” együttműködni. Igaz nem is nagyon akarnak, hiszen a 2024-es EP-választáson önálló pártlistával indulnának, míg a legtöbb törpepártnak az 5% elérése is komoly kihívást jelent.
Azóta a DK élesítette a baloldal teljes leuralását célzó különleges politikai műveletét, már nem szégyenlősek. November óta engedélyezik a kettős párttagságot, így mostantól számos olyan baloldali és ellenzéki politikus zsebében lapulhat DK-s tagkönyv, aki ettől remél mandátumot. Velük a DK duplán jól jár, hiszen ott is tud jelöltet állítani, ahol eddig nem volt saját politikusa, illetve, ha lesz helyben “DK-s" induló, akkor rögtön alkupozícióba kerül.
A gravitációs modell működik, Kecskeméten is áthúztak egy momentumos politikust, Újbudán pedig egy ex-szocialista és ex-szdszes politikust igazoltak le a polgármesteri kabinetbe, általuk a 2010 előtti világ még újrahasznosítható politikusait szólítják meg.
A DK így a “My way, or the highway!” elv alapján az előválasztás során kialkudott piacvezető szerepét úgy akarja megőrizni, hogy az április óta összeomlott baloldalon belül erőt mutat. Teszik ezt úgy, hogy a többi baloldali párt visszatért a szimbolikus politizáláshoz, ami nem terjed túl a közösségi média és a baloldali buborékot jelentő tv-stúdiók, hírportálok és rádiók világán.
Ebből a buborékból akar a DK most nagyobb szeletet kihasítani magának, kérdés milyen sikerrel? A szebb napokat látott Jobbiknak ez ugyanis az N1TV-vel nem sikerült, hiába szerződtettek le másodlagos frissességű média celebeket. Lehet, nem a média lesz a DK különleges politikai műveletének legsikeresebb terepe, ám miközben a párt tv-ben megy a show, a háttérben csendesen tovább halad a tudatos építkezés. A baloldal többi része pedig vagy várja az újabb guruló dollárokat, vagy a most éppen csatatérré váló baloldali médiabuborékban folytatja “munkáját”.
Fotó: MTI/Mohai Balázs