A devizahiteles-mentés nemzetközi karrier elé néz

Egy politikai döntés vagy megoldás igazi elismerése az, ha más országok is elkezdik modellként alkalmazni. Úgy tűnik, a magyar devizahitelek kivezetése könnyen erre a sorsra juthat.

Nemrég jelent meg a Reutersen egy írás, ami a horvát devizahitelesek helyzetét ismertette. Horvátországban ugyan úgy problémát okoz (bár nem akkora mértékben) a frank hitelek magas aránya, mint ahogy februárig Magyarországon is ez volt jellemző. A hosszasan elhúzódó tárgyalások és sikertelen megoldási kísérletek után a horvát pénzügyminiszter, Boris Lalovac a hitelek átváltását szorgalmazza. Szerinte hosszú távon ez az egyetlen jó megoldás.


Szemben a magyarországi politikai helyzettel, a horvát jegybank úgy tűnik nem partnere a kormánynak az átváltás folyamatában. Azzal érvelnek, az átváltás erős nyomást helyezne a horvát kunára. Jól mutatja ez a helyzet a politikai cselekvés képességének a fontosságát. Hiába rendelkezik egy politikus kivitelezhető és hasznos tervekkel, úgy kell tudnia alakítani a politikai teret, hogy tervei mellé a legfontosabb szereplők támogatását is megszerezze. Ennek hiánya most a horvát hitelek „kunásításának” legnagyobb akadálya.

(Kép forrása: PublicDomainPictures) 

Sikertelen kísérletek után magyar megoldás

Több megoldási kísérlet is történt, de egyik sem tűnik sikeresnek. A legutóbb 6,39-es árfolyamon rögzítették a kunát a svájci frankhoz viszonyítva. Ez a lépés azonban mélyen elkeserítette a horvát frankhiteleseket, ezért azok felálltak a tárgyalóasztaloktól. A társadalmi feszültség tovább emelkedett. Udruga Franak, a devizahiteleseket képviselő társadalmi szerveződés vezetője tüntetéseket helyezett kilátásba. Ezen a ponton javasolta Lalovac pénzügyminiszter a devizahitelek átváltását.

A svájci frank és euro hitelek számos közép-európai országot érintenek. Bár a probléma Magyarországon volt a legnagyobb, a legátfogóbb megoldás is itt született meg. Különösen hasznos megoldás volt ez azok után, hogy a Svájci Jegybank elengedte a frank árfolyamát és a valuta jelentős dráguláson esett át. A magyar megoldás előnyeit a környék országai is kezdik felismerni és Horvátország lehet az első fecske, amely egyaránt alkalmazza. Igazi elismerése ez egy politikai döntésnek, ha határokon átívelő univerzális megoldásként funkcionálhat.