Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

A cseh elnökség prioritásai: energiafüggetlenség

Júliustól Csehország veszi át az unió soros elnökségét. Új sorozatunkban a cseh elnökség legfontosabb feladatait vesszük sorra. Az első részben az elhibázott brüsszeli szankciópolitika után romokban heverő európai energiaszektort mutatjuk be.

Az európai integráció története az energiakérdés mentén is értelmezhető. A II. világháború utáni újjáépítéshez és fegyverkezési versenyhez acélra volt szükség, annak előállításához pedig szénre. Németek és franciák háborúk sorát vívták Elzász és a Ruhr-vidék bányáinak és kohóinak ellenőrzéséért, míg — amerikai nyomásra — rá nem jöttek arra, hogy a nehézipar közös ellenőrzése (1952) a történelmi zéró összegű játszmát pozitív összegű játszmává is alakíthatja.

A Római szerződések (1957) egyike az atomenergia békés felhasználásáról szól, ami az 1973-as olajár-sokk után kapott valós tartalmat. Ezek a példák azt mutatják, hogy a gazdasági fejlődéshez olcsó energiára van szükség, amit vagy saját szénből és (angol, francia, vagy orosz üzemekben újradúsított) uránból, vagy olcsón és folyamatosan elérhető olajból és gázból állítanak elő.

Már az 1970-es évek vitái is arról szóltak, hogy az NSZK a szovjetektől akart gázt vásárolni, amit az amerikaiak akkor is elleneztek, mivel alaszkai gázt akartak Európának eladni. Végül csak sikerült a nyugat-német ipar egyik legnagyobb üzletét megkötni: a németek csöveket és berendezéseket adtak, a szovjetek gázt.

Egyik függőségből a másikba?


Az angolszász gondolkodás akkor és most is berzenkedik attól, ha egy technológiailag fejlett, de nyersanyagokban szegény és egy nyersanyagokban gazdag, de technológiailag fejletlen ország kölcsönösen előnyös módon együttműködik, köztük interdependencia alakul ki. Korábban Németország és a Szovjetunió (Oroszország), manapság Kína és Oroszország alkothat ilyen párost.

A háborút az angolszász elitek arra használják, hogy Németország és az EU orosz energiafüggését amerikaira cseréljék, az olcsó orosz vezetékes gázt és olajat tartályhajókon szállított LNG-re és olajra váltsák.

Az uniós állam- és kormányfők Versailles-ban az orosz energiáról való leválásra ötéves határidőt adtak, ám Brüsszel most télen tartja az orosz gázról való leválás főpróbáját. Az EU országai jelenleg 150 milliárd köbméter orosz gázt vásárolnak évente, ezt kell pulóvernapokkal és ruhaszellőztetéssel a harmadára csökkenteni, mert évi 50 milliárd köbmétert már az amerikaiak is tudnak szállítani.

A leválást finanszírozó RePowerEU csomag 300 milliárd eurójának alig tizede áll valóban rendelkezésre, a többit maradékokból, átcsoportosításokból és büntetésekből gereblyézik össze. A pénz felhasználására sincsen még iránymutatás: a németek geotermikus energiával váltanák ki a gázerőműveket, a franciák új atomerőműveket építenének, a hollandok és dánok a szélkerékben bíznak, Magyarország az atom- és napenergia felé fordul.

Olcsó energia nélkül elsőként a gyártást kell korlátozni és leállítani, ám a Covid alatt láttuk, hogy a leállított cégekből sokan inkább szakmát váltottak, ezért nincsen most elég szakács, vagy repülőtéri dolgozó. Az energia intenzív ipari termelés leállítása kihat a nemzetgazdaság egészére, a háborús inflációra púpként jön a stagnálás, vagy a recesszió. Európa tovább dezindusztrializálódik.

Az energia tehát az iparnak és a lakosságnak is drágább lesz, amin az európai kormányok a maguk módján próbálnak segíteni. Hollandia, Cseh-, Lengyel- és Németország szénerőművekkel csökkenti a gázfelhasználást. Olasz- és Spanyolország Észak-Afrikából vesz gázt, ám ennek politikai ára is van (el kell ismerni Marokkó, vagy Algéria igényét a Nyugat-Szaharára), vagy nem szabad az afrikai gázt — felárral — más európai országoknak továbbértékesíteni.

Az EU Energiauniója is kontraproduktív: a preferált rövid távú szerződések csak valós verseny esetén működnek, amiből most zárnák ki a legnagyobb szállítót, Oroszországot. Lehet, az oroszok indítják el a 7. szankciócsomagot, amikor további “barátságtalan” országokat zárnak ki a gázellátásból, így az a terv is dugába dől, amellyel az EU egyetlen nagy vásárlóként akart Moszkvával szemben fellépni.

Az amerikai időközi választás után életbe lépő uniós olajembargó tovább drágítja a szállítást és a közlekedést, ráadásul az alternatívaként számba jövő elektromos autóból sem jut mindenkinek. Az oroszok Kongóban, a kínaiak Afganisztánban ellenőrzik a ritkaföldfém-lelőhelyeket, és az olyan alternatíva, mint a szén-nátrium akkumulátor, pedig csak kísérleti stádiumban van.

Nagy reményeket fűznek a (zöld) hidrogénhez (üzemanyagcellához) is, amit szélkerekek, napelemek, vagy az atomerőművek éjszakai termeléséből állítanának elő. Németország és Románia vasútjai lesznek az elsők, ahol — felsővezeték nélküli — hidrogénhajtású elővárosi vonatok járnak majd, ám az ilyen buszokra, kukásautókra és teherautókra még hosszú éveket kell várni.

A cseh elnökségnek ezekre a fontosabb kérdésekre kéne választ találni, vagy a közös gondolkodást moderálni. Már megint mi, magyarok járunk jól, hiszen ameddig nincsen elégséges mennyiségű és kedvező árú alternatív energia a magyar lakosság és ipar számára, addig a vezetékes orosz energiát használjuk, s közben részt veszünk az EU energiaellátásának jövőjéről szóló tervezésben is.

Kép forrása: hirado.hu