A 3. világháború

Egy háború mindig szörnyű, de különösen az, ha jól definiált célok nélkül vívják.

Csak sejteni lehet, milyen külföldi manőverekkel vezették meg a geopolitikai kalandokra persze mindig kész Putyint, hogy februárban támadást indítson. Az orosz titkosszolgálatok vezetésében azóta bekövetkező változások arra utalnak, hogy a vonatkozó orosz intézmények nem álltak hivatásuk magaslatán, s ily módon Putyin eredeti elképzelései a gyors és hatékony "különleges katonai műveletekről" dugába dőltek. Célként mára már az orosz katonai presztízs-veszteség politikai minimalizálása került előtérbe: egyre inkább az a kérdés, vajon mit tart Putyin a fenntartható orosz presztízs biztosítékának.

Persze nem arról van szó, hogy a háborút elvesztették volna, csak nem nyerték meg elég hamar. Igaz, hogy arzenáljuknak csupán egy részét mozgósították, legfélelmetesebb fegyvereik – a nukleáris eszközök – mindeddig háttérben maradtak. Most viszont éppen arra célozgatnak, hogy ez megváltozhat, ha a hagyományos hadviselés elhúzódása miatt megpróbálják őket "túlalázni", presztízs-mentésük föladására kényszeríteni. A nemzetközi médiafelületek (még nem hivatalos) fenyegetéseiktől hangosak, folyik a száj-karate, ám mindeközben az orosz alkuajánlat – hogy ti. mivel érnék be presztízsük érdekében – még mindig nem világos.

Zelenszkij pedig, fülében az amerikai mikroporttal, kezdettől fogva a keménynél is keményebb cowboyt alakítja. Ő, úgymond, legyőzné Putyint, hallani sem akar területi engedményekről, sőt a Krím visszaadását is követeli, s ha a mikroport biztatja, kész ezért harcolni akár az utolsó ukránig. Saját népének helyzete több, mint kétségbeejtő, vele az élen nincs más választásuk, mint e birodalmi háború. Minden együttérzésünk a korántsem hibátlan ukránoké, hiszen sorsukban most tágabb régiónk minden kiszolgáltatottsága, könyörtelenül felülről irányított mivolta sűrűsödik össze. A szabadság nevében vérezhetnek el homályos imperialista célképzetekért.   

Washington, úgy fest, jól választotta ki Zelenszkijt, és ezúttal jobban számította ki saját birodalmi lehetőségeit is. A hagyományos katonai erők orosz gyengesége immár demonstrálva, a világpolitikailag régóta másodosztályú Európa minden tekintetben újra a lába előtt hever. A palagáz és a fegyverek piaca biztosítva, a német-orosz liaisonnak vége, s még a NATO határait is ki lehetne terjeszteni. Némely európai vezető cincogása hallatszik ugyan innen-onnan, mármint hogy az oroszokat nem kellene tovább ingerelni, de Washington erre csak legyint. Hogy hol az a határ, amikor a medve már nemcsak dörmög, hanem netán támad is, azt majd ő dönti el.

Némi dilemmájuk persze kiolvasható Kissinger figyelmeztetéséből, amely nyilván nem tekinthető hivatalos álláspontnak, de azért Kissinger nemigen szokott csakúgy céltalanul megszólalni. A Bident mozgató elit valószínűleg mérlegeli Moszkva ingerküszöbét, s talán azt is felfogta már, hogy Putyin „eltávolítása” semmit sem oldana meg. Nem Putyin találta ki az orosz birodalmat, az orosz birodalom találta meg Putyint – de ha ő nincs, lett volna valaki más. Oroszország, az Oroszország, és sohasem fog az USA által kívánatosnak tartott vízióra hajazni.

Jobb lenne az erőegyensúly elvéhez és gyakorlatához visszatérni, s a lózungok helyett a reális birodalmi téteket minél előbb kirakni az asztalra, mert ahhoz már lehetne viszonyulni. Ami igazán veszélyes, az a homályosság. Márpedig egyelőre nagy, sőt egyre nagyobb a homály…

Nem mondom, hogy küszöbön áll a 3. világháború, de amit kétszer megtehettünk, nincs kizárva, hogy megtesszük újra.

(Fotó: MTI/ AP/ Natacha Pisarenko)