Egy év leállás után hedonista korunkban érthető a korona-fáradtság. Déd- és nagyszüleink talán azért megértőbbek, mert ők átélték a Nagy Háborút, a gazdasági világválságot, a II. világháborút, vagy 1956-ot, amelyek a mostani járványügyi intézkedéseknél embert próbálóbbak voltak.

A XXI. század emberének a XX. század élettapasztalata a múlt része, ő most él, most akar a “régi normalitáshoz” visszatérni és az nem vigasztalja, hogy főszabályként fűtött lakásban, wc-papírral és tésztával bőven feltöltött boltok közelében és jó túlélési esélyekkel néz szembe a kórral.

A járvány elleni védekezés eszköztára ismert és véges, abból minden állam a saját helyzetéhez illő intézkedéseket választja ki. Németországban és Ausztriában például csak most nyitnak ki a fodrászok, mert rájöttek, hogy jobb ellenőrzött módon nyitva tartani, mint ellenőrizetlen módon zugfodrászkodni.

Magyarország most is a mezőny előtt jár. A nemzeti konzultáció előbb vitát, majd konszenzust teremtett a járványügyi intézkedésekről. Még azok is elmondták véleményüket a kérdésekről, pl. a közösségi médiában, akik nem küldték vissza az íveket. Nálunk talán ezért is ilyen magas az intézkedésekkel és a kormány járványkezelésével elégedettek aránya.

A többség elégedett.

Mégis az a nagyobb baj velük, hogy éppen olyanok, amilyenek.

Harsányságuk korántsem magabiztosság, merő hangerő csupán, s még ezt az egyetlen szólamukat se tudják egyénien cizellálni. Gyűlölni se tudnak igazán színesen. Hajaznak egymásra, noha fenemód különbözni akarnának, de ettől aztán még inkább hasonlítanak.

Egyszóval az a baj, hogy semmilyenek.

Két szóval: nem Valakik.

Sokat beszéltünk 2010 előtt Gyurcsány Ferenc látványpékségéről, amelyben minden a kommunikációról szólt. Volt Száz lépés program, progresszív kormányfők csúcstalálkozója meg Amőba-klubhálózat. A propaganda akkor nagyon ment, csak a kormányzás akadozott. Abban az elvesztegetett nyolc évben előzött meg bennünket Szlovákia és ért utol “bezzeg” Románia. 

A “haladók” mintha elfelejtették volna a kommunikáció főszabályát, miszerint csak valós döntéseket lehet kommunikálni. Fordítva ez olyan, mint levegőt ajándékpapírba csomagolni. Kívülről szép és színpompás, de ha kibontjuk, üres.

Ilyen a városháza nemrégen indított KI NE propagandakampánya is, ami engem az óvodás “Nem ér a nevem, káposzta a fejem!” mentőmondatra emlékeztet. Most a főváros vezetése is így tesz, menekül a felelősség elől, holott vezetnie kellene, működtetnie kellene a várost.

Amire gondolok, az nem más, mint a hír, amely szerint Mark Zuckerberg felajánlotta a Facebook szolgálatait a Biden-adminisztrációnak. A kiszivárgott hangfelvételeken Zuckerberg többek között arról beszél, hogy a bevándorlás és az illegális bevándorlók támogatásában, a klímaügyekben, valamint a faji igazságosság és egyenlőség témájában tudnak majd segíteni Bidenéknek. Az, hogy a Facebook előnyben részesíti a liberális tartalmakat, nem újdonság. Ami miatt igazán félelmetes ez a hangfelvétel, az az, hogy a Facebook vezetősége elismeri: olyan ügyekben van döntéshozatali kompetenciájuk, amelyek a demokratikusan választott testületeket illetnék meg, ezért itt az ideje, hogy hatalmukat megosszák a demokratikus világ vezetőjével, az Egyesült Államok elnökével. 

A 20. századi magyar történelem mementó-gyűjtőhelyén, a Szabadság téren jelenleg két, egykori amerikai elnök szobra áll: Ronald Reagané és George H. W. Bushé. Reagan a végső győzelemig tartó háborút indított a kommunizmussal szemben, Bush pedig bepofozta az elődje által mesterien lekészített labdát - már ami a dolgok PR-részét illeti. A szobrot ugyanis nem azért kapták, mert bármilyen módon szabadságot adtak, adományoztak, ajándékoztak volna Magyarország polgárainak. Hanem azért, mert inkább segítették, de legalábbis nem akadályozták a magyar nép szabadságért és önrendelkezésért vívott küzdelmét. És mert a sorsfordító időkben, a diadalmas progresszió kultikus félistene, Barack Obama szavajárását parafrazeálva, a történelem jó oldalára álltak: a szovjet birodalmi diktatúrával és a megnyomorító kommunista ideológiával átellenes pontra. Bár ez utóbbi ma nekünk, a rendszerváltás utáni közép-európai nemzedék tagjainak akár természetesnek is tűnhet, érdemes emlékeztetnünk magunkat: mind a hazai, mind az európai és észak-amerikai vezető politikusok egész garmadájának alapvető értékrendjéből hiányzik ez az egyszerű, de nagyszerű distinkció: ne mentegesd a kommunizmus bűneit („jót akartak”), és ne mosd össze a tetteseket az áldozatokkal. Nem oly nehéz, sokan mégsem képesek megugrani.

Most majd megtudhatjuk, hiszen Charles Michel, az Európai Tanács elnöke vasárnap azt nyilatkozta egy francia rádiónak, hogy Brüsszel „be fogja tartatni” a koronavírus elleni oltóanyagot gyártó cégekkel jogilag vállalt kötelezettségeiket.

A szerződések szállítási és egyéb kulcsfontosságú részletei titkosak ugyan, aggodalomra még sincs semmi ok: ki merne olyat feltételezni, hogy Brüsszelben valamit elmulasztottak, netán elrontottak? Tudjuk, mekkora, s milyen kifinomult probléma- és jogérzékenységgel rendelkezik a hozzáértő uniós bürokrácia, rendületlenül bízunk tehát Michel úrban. Pacta sunt servanda. Legyen ő csak kemény, akár a kád széle. 

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. 

Hallgatom a jobb sorsra érdemes ellenzéki közgazdászt a rádióban, aki azt magyarázza, hogy miért rossz ötlet a 25 évnél fiatalabbak tervezett SZJA-mentessége. Mint cseppben a tenger, úgy összpontosul érvelésében az ellenzék korlátozott szemléletmódja, ami mindenben csak a rosszat látja.

A 13. havi nyugdíj fokozatos visszavezetése és a nemzetgazdaság jó teljesítménye esetén fizetett nyugdíjprémium, valamint a családok támogatása mellett azoknak a fiataloknak az élethelyzetén is akart a kormány javítani, akik még a családalapítás előtt állnak.

A fiatalok adómentessége ezért sem külön kampányfogás, hanem a jobboldali patrióta gazdaságpolitika egyenes következménye. Ahogy eleink a monarchia idején sem a munkát, hanem a fogyasztást adóztatták, úgy a hangsúly napjainkban is az ÁFA-n van. Jól érzékelteti a nagyságrendet, hogy a legenda szerint az I. világháború előtti német flottát az alkohol adójából finanszírozták.

Aki többet dolgozik, annak legyen több jövedelme! — adózott jövedelme, tesszük hozzá. Az SZJA-mentesség, mint a családi adókedvezmény is, az átlagkereset, vagyis a minimálbérnél magasabb jövedelem esetén fejti ki áldásos hatását. Ezzel a fiatalok maguk fogják követelni, hogy munkás éveik ne a megoldjuk okosba’ sundám-bundám megoldással, hanem rendes fizetésért bejelentett főállással kezdődjön. Ettől (is) joggal várhatjuk a gazdaság további fehéredését.

A minimálbér és boríték helyetti rendes fizetés akkor fog elterjedni, ha a fiatalok kitermelik annak költségét. Itt fizetődik ki a duális szakképzésre való áttérés, illetve a tanulást és munkát középpontba helyező politika, amit annyit támadtak.

Könnyebb lesz nekik.

Tizenhat év. Idén őszre Angela Merkel pont annyi ideig állt Németország élén, mint nagy elődje, Helmut Kohl. A szimbolikának nagy szerepe van a politikában, ezt Angela Merkel is pontosan tudja. Ő emelt fővel akar a színpadról távozni. A kancellár nemcsak primadonna, hanem (az utolsó percig) rendező is akar lenni.

Angela Merkel úgy jön, mintha menne. 2018 decemberében már leadta a pártelnöki tisztséget, igaz gondosan figyelt arra, hogy utódja ne tudjon az ő árnyékából kilépni. Annegret Kramp-Karrenbauer (AKK) mára történelem és leginkább intő példa az új pártelnöknek. Merkel most hétvégén is talányosan fogalmazott: “Előreláthatóan ez az utolsó választás előtti kongresszusom.” Merkel hátradőlhet, a legnagyobb problémák “kezelve vannak”.

Előreláthatóan visszavonul(?)

Mr. Beannek igaza van. A Cancel Culture leginkább a középkori csőcseléknek tartott látványos kivégzésekre emlékeztet és azt üzeni: így jártok ti is, ha átlépitek a határt. A globalista elit nem a büntető törvénykönyv alapján, hanem a hatalmára való veszélyesség alapján szabja ki a büntetést.

A Brexit és Donald Trump fő bűne az, hogy a szabad világ két legerősebb államában mutattak a mainstreamhez képest működőképes alternatívát. Ez főben járó bűn a globalisták szemében, ezért kell most példát statuálni. A teljes eszköztárat bevetik, és a hivatalából távozó elnökön állnak kicsinyes bosszút. Nézzük sorjában.

Donald Trump azért sem ismerte el választási vereségét, mert egy alfahím, és úgy akart a nagypolitika színpadjáról távozni, ahogyan arra fellépett: harcosként. Tábora november 3-a után sem széledt szét, a georgiai pótválasztás is szoros eredményt hozott. A Trump által alapított Save America politikai akcióbizottság a választás után (!!!) 200 millió dollárt gyűjtött, ami szép summa. Trump az elit számára továbbra is veszélyes maradt.

Elindult egy mozgalom.

"Az oroszok már a Lövőház utcában vannak. - Akkor ideje lenne csinálni valamit." Budai polgárok beszélgetése 1945 januárjában.

Kezdjük ott, hogy a kultúra ma már nem a szellem, az ember fennhatósága alá tartozik. Ma a tőkéé és az algoritmusé (ezek egylényegűvé alakultak, azaz: az algoritmus tőke, a tőke algoritmus). Mindkettő láthatatlan és kiismerhetetlen. Mindkettő az emberfeletti virtualitásból száll alá. Mindkettő transzcendens. Úgy teszi zárójelbe az életünket, ahogyan mi zárójeleztük be, tettük értelmetlenné azoknak a bennszülötteknek az életét, akik előttünk még nem ismerték a tüzesvizet vagy a himlős pokróc gyilkos trükkjét. De mondhatnánk akár a villámlás és a tűz előtt térdeplő, attól halálosan rettegő előembereket is. Valahogyan így viszonyolunk ma az algoritmushoz mi is. Ma már nincsen intuíció, ami föléjük kerekedhetne. Az intuíció helyét is átvették az adatok kérlelhetetlen tényszerűségei, amelyeknek nincsen többé köze a valósághoz, mert az istenségként, bálványként tisztelt big datát is a virtualitás tenyészti ki. Ma egy Facebook, egy Instagram oldal társadalmi, közösségi értéke magasabb árfolyamon játszik, mint egy gótikus katedrális. Ha ugyanakkor (véletlenül) felgyullad egy ilyen egykor szakralitást és a szellemet képviselő szakramentum, akkor a fentebb említett felületeken megjelenő hisztérikus reakcióhullám is csak a virtualitás helyiértékét növeli. Az ember feladta az életét a nemlétért. Az európai kultúra ismeretlenné vált és nem hat többet a földrészen élő emberek életére. Amit ma európai kultúrának nevezünk, az csak önkielégítésre használt fogyasztás és semmi köze J.S. Bachhoz, a kalotaszegi legényeshez vagy A walesi bárdokat szavaló Sinkovits Imréhez. De egyébként senkihez, aki komolyan vette a kultúrát az elmúlt száz évben. A kultúra magányos ügy. Privát szféra.

A kultúra ugyanakkor nem azért veszett el, mert az illegális bevándorlók vagy Mark Zuckerberg elrabolták tőlünk, hanem azért, mert többé senkinek nem volt fontos. Oriana Fallaci érzékletesen leírja, ahogy Olaszországban a milánói dóm és az azt környező keresztelőkápolnákba ürítettek a “fresh off the boat” partraszálló szudáni és szomáliai drogdílerek, férfiprostituáltak és állandóan üvöltő, rikoltozó zsibvásárosok. De akkor abban nem az volt a kétségbeejtő, hogy ez megtörtént. Dehogy. Ez volt a normális, a kézenfekvő reakció. Úgy érezték mindaz, ami körülöttük van, amit látnak, amikor felnéznek a harangtornyok felé, csak ennyit ér azoknak a “fehéreknek”, akik itt élnek.

2020-ban a koronavírus-hisztéria még inkább a virtuális térbe terelte az embereket. Pontosabban: ürügyet szolgáltatott arra, hogy önként tülekedjünk a virtuális nihilbe. Még villanypásztor, ösztöke és a kényszerítő félelem sem kellett hozzá. Minden természetesnek tűnt. Most pedig - úgy tűnik - mindenki a virtualitásba bambulva önmagát imádja már. Önimádók és a saját maguk kultuszát építő influencer-imposztorok nem fogják előre mozdítani a közös ügyet. Röviden: a kultúra és a forradalom sem lehet virtuális, mert mindkettő valósághoz van láncolva. Mindkettő hús és vér. Emberi. Ára van. Amit elég bátornak kell lenni megfizetni. Aki ezt az igazságot nem tudja, nem ismeri, arról nem tudhatjuk, hogy egyáltalán mit tud. Mert ahogyan Gramsci kései öntudatlan követője, Gil-Scott Heron, a “black power” mozgalom ősatyja énekelte: “revolution will not be televised”. És milyen igaza volt. Talán tényleg van mit tanulnunk tőlük, ha már ilyen sokat felejtettünk.

(Kép forrása: itt.)

A Covid-19 egyidejű, horizontális tapasztalattá sűrítette emberi civilizációnk törékenységét. A vírus egyben metafora is: ijesztő konkrétságában általánosan mutat rá jelenlegi világunk fenntarthatatlanságára. Sokáig sok mindent elvisel az ember, kivéve a huzamosan fejtetőre állított mindennapokat, a megfoghatatlan, mindenütt létező fenyegetést. Mélyebben hat ez a halmozódó ökológiai problémáknál, erősebben, mint a fokozódó szociális igazságtalanságok, ideig-óráig ezeket ugyanis el lehet odázni, netán hozzájuk lehet szokni – a közvetlen hatósugarú járvány(ok)hoz azonban aligha.   

A vírus közös „élménye” még a 20. század ideológiai és hatalmi kereteibe szerveződve éri az emberiséget. De most bizonyára valami más következik, igazából most kezdődik el a 21. század, mert a história, jól tudjuk, sohasem naptár-konform.

Persze olvashatóak mindenféle elképzelések, pró és kontra arról, hogy úgy általában milyen lenne. A legfontosabb érv, megfelelően korunk szellemének, gazdasági jellegű. Azt mondja, hogy csak az egyesült Európa képes felvenni a gazdasági versenyt Kínával és Amerikával. Ez meglehetősen sánta érvelésnek tűnik, hiszen az európai egyesülés jelenleg is gazdasági értelemben a legerősebb, és nem nagyon látom át, hogy a birodalmi egyesülés mit tehet még hozzá a jelenlegi állapothoz.

Az egyesült unió képe kissé elmosódott és nagyjából annyi, hogy akkor majd minden jó lesz. Az ördög azonban – mint azt tudjuk – a részletekben rejlik. Jósolni természetesen nehéz dolog – mint Mark Twain mondta: különösen a jövőre vonatkozóan – ám most mégis kísérletet teszek rá, hogy legalább egy szempontból, elmélkedjek róla.

Ha létrejönne az európai birodalom és az továbbra is a parlamenti demokrácia talaján állna, akkor annak a legfőbb törvényhozó szerve nyilván az európai parlament lenne. Az a parlament, amely jelenleg – meglátásom szerint – egy nagy vidám bolondokházaként működik. Működésére a tétnélküliség nyomja bélyegét és többnyire jogainak, hatáskörének bővítésével van elfoglalva, anélkül, hogy pontosan tudni lehetne: mire használná ezeket a megnövelt jogköröket. Ez a hisztériás és többnyire kisszerű antipátián alapuló működés aztán rányomja bélyegét az egészre.

A politikai év a georgiai szenátusi választással kezdődött, amely a Biden-féle globalisták és a Donald Trump által fémjelzett nemzeti szuverenisták közötti meccs fontos állomása. A Szenátusban 48:50 volt az állás a republikánusok javára, ami most 50:50 arányra változott. A Great Resetre készülő globális elitnek kapóra jött a Capitolium elleni népharag, mostantól erre fognak hivatkozni, amikor Donald Trumpról és a trumpizmusról beszélnek és nem a járvány előtti gazdasági sikerről. A Szenátusban kialakult szavazategyenlőség esetén Kamala Harris alelnök szavazata fog dönteni, aki ezzel hivatalához képest jelentősebb szerephez jut.

Georgia döntött.

Január 20-án iktatják be az USA 46. elnökét, aki “sötét telet” ígért az amerikaiaknak, ami legalább száznapos leállást jelent. A most elfogadott mentőcsomag csak márciusig elég, ezért nem mindegy, hogy milyen viszonyok lesznek a Kongresszusban. A trumpizmus kivédésére Biden 11 millió bevándorlónak, a brüsszeli bizottság 34 millió migránsnak akar minden szükségszerűség és előzetes társadalmi vita nélkül állampolgárságot és ezzel szavazati jogot adni. A német tapasztalok alapján az várható, hogy ez a tömeg csak a segélyezettek táborát gyarapítja, mint a Németországba 2015 óta beengedett bő másfélmillió migráns, akik közül 2020 végén, vagyis öt év “integráció” után is egymillió élt segélyből.

Von der Leyen asszonyság ugyanis elmondta, hogy az egész Európai Unióban vasárnap kezdik meg az oltások beadását, és az oltás közös (vezényszóra) elkezdése az „egység megható pillanatait jelenti”. A magyar sajtó is átvette a hírt: „Újra Magyarország miatt töredezik az európai egység?” címmel. (Zárójel: ezért igazán kár volt a sajtóügyi aggodalom: „lett másik” véleményportál, ráadásul megmaradt „ugyanaz” is). Az már nem kapott helyet a címben, csak a tudósításban mintegy mellékesen, hogy Szlovákiában is elkezdték egy nappal előbb az oltásokat a nyitrai kórházban. Persze, hiszen nem Szlovákia a fekete bárány, hanem Magyarország!

A történettel azonban két alapvető hiba van. Az egyik, hogy ugyan a német híradásokban kifogásolták, hogy Magyarországon már szombaton beadták az első oltásokat, azonban azt elfelejtették említeni, hogy ezt Németországban is aznap kezdték el. Tehát Németországban sem várták meg a Brüsszelben kihirdetett, ünnepélyes vasárnapi oltáskezdést. Hanem amint ott volt az oltóanyag, nekiláttak beadni.

Ráadásul Németország a közös európai vakcina-beszerzésből járó mintegy 50 millió mellett további 30 millió adag oltóanyagra kötött szerződést a Pfizer/BioNTech vállalattal, úgymond bilaterális alapon.

Orbán Viktor tegnap a Kossuth Rádióban az asszonyság szót használta, amikor Karikó Katalinról, a Covid elleni oltóanyag feltalálójáról, az MTVA által az Év Emberének választott hölgyről beszélt és felidézte a vele folytatott beszélgetését. Ebbe a szóba kötött bele Szabó Tímea, aki másfél éve még O1G transzparensek alatt vonult. Akkor még nem volt nyelvileg ilyen érzékeny.

Korántsem szokatlan műfaj ez, banális hatalomtechnika inkább, mindig az adott helyzet szüli. Amikor annak idején a jobb sorsra érdemes Spinoza házban a ballib média fölszentelte a „bal” összefogását az antiszemitákkal, tudni lehetett, hogy a kormányzó „fasiszták” (ideértve az „áruló zsidókat” is) olyan erősek, hogy az ellenzékieknek külön-külön esélyük sincs a leváltásukra.  Hol az a béka? – néztek egymásra a nemrég még egymást aprító, érdekelt apróságok a Spinozában. – Ide vele, nosza, nyeljük le mielőbb, de persze kölcsönösen!

Emlékeznek még az Ibiza-ügyre? Mint cseppben a tenger mutatja a második legősibb szakma aktuális módszereit. 2017 nyarán egy agent provocateur szőke ciklon csapdát állít az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) akkori vezetőinek, majd egy ibizai villában titokban filmre veszik kötetlen beszélgetésüket. A James Bond filmekbe illő forgatókönyvet akár titkosszolgálatok is írhatták volna, ám a történet kijátszása ha lehet, még izgalmasabb. A német “közszolgálati” ZDF egyik “humoristája” egy díjátadóra telefonálva pedzegeti, hogy azért nem tud személyesen megjelenni, mert éppen Ibizán bulizik egy orosz oligarchanővel. Akkor még senki sem értette a célzást, ám “pont” a 2019-es EP-választás előtt a német Spiegel és Süddeutsche Zeitung feloldja a talányt, és lehozza a videó kompromittáló részeit. Az addig esélyesnek számító FPÖ a botrány miatt rosszul szerepel a választáson, az EP bevándorlás ellenes csoportja Ausztriából emiatt kevesebb mandátumhoz jut.

Figyeljük a mintát és a munkamegosztást. “Valakik” szorgos méhecskeként összegyűjtik az információt, majd kiemelve a kompromittáló részeket, a média és a közvélemény számára könnyen emészthetővé teszik azt és kijátsszák a sajtónak.

Összerakták a morzsákat.

2020 globális mércével mérve kétségtelenül Kína éve volt. Civilizációs túlélésben – globálisan régóta ebben téblábolunk! – eleve jók a kínaiak. Több ezredéves kultúrájukban nagy hagyománya van, miként lehet a bajból erényt, előnyt kovácsolni. A mongolok, a mandzsuk és a britek sokat tudnának mesélni erről.

Kora tavasszal Vuhan városából jött a baj. Csak hát Vuhan a maga tizenkét milliócskájával a másfél milliárdnyi Kínában annyi csupán, mint nekünk egy falu. Szinte parányi. Következésképp, ha csak egy falu van bajban, attól az ország még zakatolhat. 

Zakatolt is.

Pedig az uniót elég sokan hasonlították már az egykori Szovjet Birodalomhoz. A legnagyobb vihart eddig Jeremy Hunt, Theresa May korábbi brit kormányfő külügyminisztere kavarta, de hasonlította már a Foreign Policy publicistája is a kettőt egymáshoz. Sőt, maga Soros György sem volt rest azzal példálózni egy évvel ezelőtt, hogy az Európai Unió úgy fest, mint a Szovjetunió 1991-ben, vagyis az összeomlás előtt áll.

A migránsok világnapján, december 18-án cikk jelent meg német médiában, amely elismeri, hogy a német uniós elnökség által beterjesztett Dublin-reform elbukott. Részint a járvány miatt, részint a tagállamok továbbra is eltérő érdeke miatt.

Ez a szeptember végi javaslat alaphelyzetben önkéntes kvótákkal telepítené át az unió peremén feltorlódott migránsokat a felvételre hajlandó országokba. Ennek volt próbája az a 2019 szeptemberében hat hónapra elfogadott máltai mechanizmus, amely a Földközi-tengeren érkező migránsokat Francia-, Olasz- és Németország, valamint Málta között osztotta szét.

A német javaslat szerint növekvő migrációs nyomás esetén ajánlott, erős nyomás esetén kötelező kvóták lépnének életbe. A szöveg utal arra, hogy egyes tagországok a külső határok védelmével is hozzájárulhatnak a migrációs nyomás csökkentéséhez, ám az nem világos, hogy a kötelező kvóta erős migrációs nyomás esetén rájuk is érvényes-e? Azt már láttuk 2015-ben, hogy az “önkéntes” kvótákból többségi szavazással milyen gyorsan lesz kötelező kvóta. Az EU Bírósága pedig jellemzően a bevándorlást támogató határozatokat hoz.

A kvóta új nevet kap.

A kérdés megválaszolására számos, vagy inkább számtalan cikk, tanulmány, könyv született, melyek egymással vitatkozva próbáltak magyarázatot adni a kérdésre. Most azonban született egy rövid, velős és mindenki számára érthető válasz. Pár nappal ezelőtt Manfred Weber, az EU-parlament néppárti frakcióvezetője a következőt üzente, a brexit-tárgyalások kapcsán a brit miniszterelnöknek: „Miniszterelnök úr, üdvözöljük a valóságban. A mai világban nincsen nemzeti szuverenitás. Még a nagy országok számára sem Európában. Egy globalizált világban élünk.” E kijelentésből, a valóságtartalmától többé-kevésbé függetlenül, csak úgy süt a bántó, birodalmi gőg, mindemellett pedig szánalmas is, hiszen egy nem létező birodalom dölyfe ez, egy olyan országgal szemben, amely hosszú időn keresztül valóban a világ legmeghatározóbb, valódi birodalma volt. 

A mainstream csak tőlük fél! Marine Le Pen és Matteo Salvini, a 2022-es francia elnökválasztás, valamint a legkésőbb 2023-ban tartandó olasz parlamenti választás fő kihívója ennek az európai parlamenti csoportnak a két legismertebb arca.

Marine Le Pen a 2017-es elnökválasztáson három százalékkal maradt le Emmanuel Macron mögött (24:21), aki csak azért válhatott elnökké, mert a 2. fordulóban a többi jelölt felsorakozott mögé. Le Pen megválasztása esetén népszavazást írt volna ki Franciaország eurózóna-tagságáról, amin a többség már akkor a kilépésre szavazott volna. Azóta Macron népszerűsége történelmi mélységről mélységre bukdácsol, és most abban reménykedik, hogy az uniós költségvetés és mentőcsomag segítségével nagyobb megszorítás nélkül kihúzza a választásig. Jól mutatja a francia közhangulat állapotát, hogy a szocialista kormány egykori gazdasági minisztere jobboldali miniszterelnökbe és az iszlám szélsőségesek elleni jó populista hangulatkeltésbe kapaszkodik.

Matteo Salvini már bizonyított. Az 5 Csillag Mozgalommal közös kormányzásuk idején sikerült a jogszabályok következetes betartatásával “falat építeni a tengerre” és korlátozni az Afrika felől érkező illegális és tömeges migrációt. Amikor Brüsszel szelektív jogértelmezésével a bevándorlásellenes római kormány ellen akarta elsőként alkalmazni a költségvetési szabályokat, Salvini “kincstári kötelezvények”, vagyis az olasz euró bevezetésével fenyegetőzött, ami egy párhuzamos valuta bevezetésével az eurózóna végét jelentette volna. Salvini — Berlusconi 2012-es esetéhez hasonló — megbuktatása kész politikai krimi és azt mutatja, hogy Berlinben és Brüsszelben mennyire félnek tőle.

Orbán Viktornak igaza van, amikor azt írja, hogy “Európa sorsa Olaszországban dől el”. A Liga és az Olaszország Fivérei bevándorlásellenes és euroszkeptikus tömb a következő olasz választás fő esélyese, ketten együtt 40% eredményt érnének el.

Felrázzák Európát

Nagyra becsült főáramos elemzők s náluk is nagyobbra becsült főáramos politikusok most persze azt mondják, Merkel „lefeküdt” Orbánéknak. Mindjárt lejár ugyanis a németek soros elnöksége, aztán a Mutti kancellársága, ő pedig nem akarja saját békebírós imázsát elrontani. Maga után jó emlékeket hagyva szeretne távozni. Szubjektív vágy ez egy korántsem hibátlanul dolgozó asszonytól, de van azért valami objektív is a dologban.

Éppenséggel a nemzeti szuverenitás.   

Ha már nem létezne, vajon miért elemi érdeke Németországnak, hogy az unió mindenképpen fennmaradjon? Csak nem azért, mert régóta ez az egyetlen játszótere, itt övé a labda, s oda passzolja, ahová akarja?

Miközben a demokrácia exportja hamarosan megint amerikai célkitűzés lehet, miközben az Európai Unió főárama elszánt képmutatással kérné számon egyes „ antidemokratikus” tagállamain a jogállamiságot, addig a nyugati neolib-„baloldali” technokrácia és az őket kiszolgáló tojásfejűek lopakodó lépésekkel sasszéznak egy progresszív diktatúra felé.

Nem tévedés: a progresszív diktatúra irányába.

Aki manapság nem csak linkel, hanem gondolkodik is, fura dolgoknak juthat ugyanis nyomára.

Valahogy már az is elsikkadt, amikor 2016-ban Donald Trump győzelme után a zaklatott állapotban leledző Hillary Clinton „szánalmas, tanulatlan tömegnek” nevezte ellenfele szavazóit, mondván, hogy az egyre komplexebbé váló világban nem lenne szabad rájuk hagyni a politikusok megválasztását, mert akkor íme…, jön ez a borzasztó Donald. Értsd: a „populisták”, vagyis az amerikai Mucsa, hogy Mrs. Clinton dühét magyarul is generalizáljuk.

Clintonné azonban csupán egy tovatűnő elitista politikus, akinek immár nála kevésbé labilis - tudományos - erők lépnek a nyomába. 

Az uniós csúcstalálkozó előtt fokozódik a nyomás. A kakofónia hallatán ne felejtsük el, hogy nem Lengyel- és Magyarországot sürgeti az idő, nem nekünk fontos a megállapodás.

Brüsszel a propaganda fronton erősít, most éppen azt pedzegetik, hogy akár 25 ország is hajlandó lenne felvenni a Next Generation EU gazdaságélénkítő csomaghoz szükséges hitelt. El ne higgyük! Arról már többször írtunk itt, a Mozgástér blogon, hogy Berlin és Brüsszel az eurózónán kívüli összes, prosperáló országot bevonná az adósságunióba eurózóna finanszírozásába, tehát a lengyel és magyar nemzetgazdaságot is. Egy nélkülünk elfogadott “mentőcsomag” a következő hitelfelvételnél precedensként szolgálhatna a “fukar” országok számára, amelyekre nélkülünk most nagyobb teher hárulna.

Egy ilyen államközi konstrukció előkészítése egyébként is sok idő, illetve az eladósodott déli eurózóna országok válsága miatt újraindulna a hitel “vissza nem térítendő” és valódi hitel aránya közötti vita.

Nemrég egy volt magyar uniós biztos, Navracsics Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem honlapján összefoglalta, hogy miben különbözik az Európai Unió a Szovjetuniótól. Nos, tény, hogy vannak különbségek, és persze a legfontosabb, hogy nincsenek kivégzések politikai okokból. Igaz, ma bőven elég ellehetetleníteni, marginalizálni a kellemetlenkedőket - minek is végeznék ki? A legfontosabb különbség ezen kívül egyelőre a jólét, és a fogyasztáson alapuló közmegegyezés. Az is a biztos, hogy az Európai Unió egyelőre még nem „állam” – egyszerre több és kevesebb annál. És hogy önkéntes lett volna a belépés? Más választása a magyar politikának nem volt. Ráadásul az akkori – 2004-es – uniós projekt még nem ugyanaz volt, mint a mai. Szó sem volt például „adósságunióról”. Mégis, legalább egy népszavazás volt a tárgyban. Akik ma a polgári-nemzeti kormány felhatalmazását kritizálják azon az alapon, hogy hány választó akaratát képviseli, vajon az uniós népszavazás 38 százaléknyi igenjére mit mondanának?

Az európai helyzet fokozódik, a brüsszeli hatalmi gépezet ellentámadásba lendül. Mivel elefántcsonttoronyban élnek, ellentámadásuk is amolyan sete-suta. Nézzünk néhány példát a baráti tűzre.

Az elhíresült brüsszeli házibuli leleplezése körül sok a kérdőjel, egyesek titkosszolgálati akciót sejtenek mögötte. Az viszont csak a belga hatóságok indiszkréciója nyomán szivároghatott ki, hogy a tetten ért bulizók között egy lemondott EP-képviselő is van, akit a média gyorsan be is azonosított. Talált, süllyedt.

Deutsch Tamásra most éppen az Osztrák Néppárt lő. Miután a német uniópártok nevében Alexander Dobirndt CSU-politikus a minap nem támogatta a Fidesz kizárását az Európai Néppártból (EPP), Kurz kancellár brüsszeli embere levélben kérte az EPP képviselőit, hogy — nyilatkozata miatt — zárják ki Deutsch Tamást a frakcióból, vagyis tesztelik a németeket, hogy mennyire követik a pártvezetés direktíváját.

Működik a véd- és dacszövetség.

És hogy ortodox egyházi méltóságok, monarchiás román katonatisztek és értelmiségiek a népet képviselő falusiakkal összekapaszkodva hórát, a román körtáncot járhatták azután, hogy 1918. december 1-jén kimondták az „egyesülést”, vagyis az Óromániához való csatlakozást?

"Fogadás Románia nemzeti ünnepe tiszteletére Budapesten" - Medgyessy Péter kormányfő Adrian Năstase román miniszterelnökkel 2002. december 1-jén.

Az egyik lehetséges választ talán Grigore Moldován: A piaristák melegében című, 1926-os cikkében találhatjuk meg. „Szinte magamnak teszem fel a kérdést, miként volt lehetséges az, hogy a szamosújvári hét és a kolozsvári kilenc, összesen a magyar kultúra tizenhat esztendei hatása ellenére mint román író kezdettem meg pályafutásomat? Hol szereztem magamnak erre képességet, mit tartotta fenn bennem a nemzeti érzést, a román „én”-t, hogy a magyartól elsajátított tudományt fajom javára értékesítsem? … Amióta a piarista atyák Erdélyben vannak, évenként 8-10 szegény sorú román tanulót vettek fel rendházuk szolgálatába. … Voltaképpen csak arról akartam írni, hogy mi, románok nyelvünk használatában sem az osztályban, sem a játszótéren, sem künn az életben akadályozva nem voltunk. Otthon, kis szétszórt telepeinken csak románul beszéltünk. Mi román tanulók a piarista atyák melegében saját faji érdekeinket is szolgálhattuk, atavisztikus hajlamaink útjában akadályok elhárításával nem küzdöttünk, élhettünk ösztöneink szerint.”

Mindezt vessük össze azzal, hogy abban a korban, amelyre Moldován visszaemlékezett (a 19.sz. második fele), az Egyesült Királyságban, Wales-ben még dívott a „welsh knot”. Amelyik tanuló megszólalt angol helyett welsh-, tehát kelta nyelven, megkapta a csomózott kötelet, majd tovább kellett adnia a következő megszólalónak. Akinél maradt, azt a tanár jól elverte a suli után. Ebben a korszakban Franciaországban törvényekkel szabályozták a „korcs” nyelvekkel szembeni fellépést, így a breton, a baszk vagy akár az okcitán nyelv esetében is. Az iskolában elterjedt gyakorlat volt a testi fenyítés az anyanyelven való megszólalásért. És akkor még nem is említettük az óromániai királyság moldvai részét, ahol a csángó gyerekek részére szándékosan óvodákat állítottak fel, hogy a magyarról leszoktassák őket.

Az elnökválasztást meghatározó fontos hírek jellemzően csak utólag jelennek meg a médiában és nem a politika rovatban. A Mozgástér blog olvasói hozzászokhattak, hogy itt másoknál korábban és mélyebben ismerhetik meg a folyamatok hátterét. Nézzünk tehát az amerikai elnökválasztás kulisszái mögé!

2024: Four more years!

Az emberiség esélyt kapott a lassításra és újratervezésre, amit a jelek szerint nem ragad meg. A globalista elit nem is nagyon érdekelt az igazságosságról szóló vitákban, Joe Biden “sikeres kampánya” után pedig már a nagy visszatérésben gondolkodnak. Félreértés ne essék, a Trump járvány előtti helyzethez akarnak visszatérni.

A körvonalazódó disztópia mintáját nem George Orwell sokat idézett 1948-as könyvében kell keresni, hanem egy másik, szintén a a XX. század legjobb 100 angol nyelvű írása közé választott regényében, Aldous Huxley 1932-es, “Szép új világ” című regényében.

Akkor Henry Ford, ma Bill Gates akarja a világot termékeivel víziójával boldoggá tenni. Akkor és most is egy gazdasági világválság után vagyunk, amely alapjában rendezi át a nyugati társadalmakat. Spoiler: Magyarország akkor és most is a béke szigetének számított.

Miben más a korona-járvány, mint a korábbi válságok? A globalizáció története során most lehet a járványügyi védekezésre hivatkozva először az egész emberiség számára egységes szabályokat felállítani. A már eleve univerzálisnak szánt ENSZ és annak több szakosodott szervezete, leginkább a WHO, most először léphet fel egy világkormány prototípusaként.

Kit szolgál az újraindítás? 

Most lehet az emberiség történetében először a Bill Gates és más milliárdosok által támogatott WHO és más nemzetközi szervezetek által elismert oltóanyagokkal minden embert beoltani. Ez nemcsak egy óriási üzlet, hanem esély is arra, hogy a következő járványok idején már magától értetődő lesz az egész emberiség beoltása a szabványosított oltóanyaggal.

Az oltás nem kötelező, ám erősen ajánlott. Nyugaton a légitársaságok azt tervezik, hogy csak a beoltott utasokat engedik gépeik fedélzetére. Hszi Csin-ping kínai elnök pedig országa QR-kódokra épülő rendszerét terjesztené ki világszerte. Hivatalosan a járvány elleni védekezés miatt, és aki szerint ezzel csak a kínai IT-cégek alkalmazásait akarja az amerikai App-áruházakba csempészni, biztosan téved. A QR-kódos kínai turisták fogadásának ehhez kötése elég meggyőző erővel bírna.

És ez még csak a kezdet. Gondoljuk végig, hogy a sorozatos leállások miatt megtakarításait felélő középosztály és családi vállalkozói réteg mennyire lesz képes és potens a közügyek alakítására? A járványra hivatkozva minden megváltozik, minden eddigi szabályt és korlátot felül lehet írni.

Ne értsék félre! A legfontosabb az emberéletek mentése! A gazdaság csak ezután jön. Az viszont már egyáltalán nem mindegy, hogy a járvány leküzdése közben, arra hivatkozva milyen új átmenetinek mondott szabályokat hoznak és azok kiknek kedveznek.

Donald Trump, Orbán Viktor és a hozzájuk hasonló szuverenisták csak akadályozzák a Davosi Világgazdasági Csúcson kifundált Great Reset (Nagy Újraindítás) projektet. Trumpot már megbuktatták, és nehogy az általa képviselt politika mégegyszer kormányra kerülhessen, Joe Biden első elnöki cselekvésével 11 millió dél-amerikai bevándorlónak adja meg az amerikai állampolgárságot, vagyis a választójogot.

Az EU sem tétlenkedik: A “jogállamiságinak” csúfolt mechanizmussal akarják az EU-n belüli kis gall falvakat, Lengyel- és Magyarországot politikai zsarolással és pénzmegvonással térdre kényszeríteni. A globalista elitek nem tűrik a működő és vonzó alternatívákat, például a ma is a béke szigetének számító polgári Magyarországot. A “Szép új világért” zajló csata csak most kezdődik.

(Kép forrása: itt.)

A 2019-es Európai Parlament-i voksolásokon világossá vált, hogy a „populista” szuverenisták előre törtek ugyan, de az erőviszonyok még mindig a megcsappanó mainstreamnek kedveznek. Utóbbiak hamar fel is fogták, addig kell cselekedniük, ameddig lehet, ki tudja, mit hoz a holnap. Persze, nem esküdtek össze, á, dehogy. Politikailag ennél ők sokkal „korrektebbek”. Csupán minden tagország megfelelő erőivel gondosan egyeztették az érdekeiket, a húrokat összehangolták, amitől aztán annak rendje-módja szerint be is következett a fokozódás.

Elszántságuk Joe Biden győzelmével most új lendületet kapott. Hiába bizonyosodott be (nem először), hogy az amerikai választási rendszer bizony elég pókhálós már (igazából személyi igazolvány se nagyon kell hozzá), az uniós főáram Bident – történt, ami történt – vastapssal ünnepelte. Helyre billenőben a transzatlanti neolib egység: összeforr, ami mindig is összetartozott. Brüsszel óceánon túli társuralkodója, George Soros hipp-hopp, máris megmondta, mi a teendő. Végtére lehet bárki itt az unió soros elnöke, attól még ő a Soros. Most nem spekulált, nem köntörfalazott, kiadta szépen a régi-új napiparancsot: mielőbb el kell bánni a nemzeti szuverenitásukat védő magyar és lengyel kormányokkal.

Demokrácia monitorozás, jogállamiság. Ezek nem George Orwell híres regényének fordulatai, hanem a brüsszeli bürokraták agyszüleményei. Egész Európa a “jogállamiságról” beszél, holott a szó, ami jobban leírja a helyzetet, az adósságunió. Pontosabban az Európai Egyesült Adósállamok Felbonthatatlan Uniója.

Miről is van szó? Miről terelik el a figyelmet? Elsőként nézzük az idősíkot: az EU és az eurózóna egyben tartásához szükség van Francia- és Olaszországra, ahol 2022 tavaszán, illetve legkésőbb 2023-ban lesznek választások. Marine Le Pen és Matteo Salvini egyaránt elszánt arra, hogy országaikat kivezessék az adósságot és kereskedelmi mérleghiányt okozó eurózónából. Ezt kell a német házi exportpiacnak számító EU egyben maradásában érdekelt Berlinnek és az uniót adminisztráló brüsszeli elitnek mindenáron megakadályozni. Kerül, amibe kerül.

Határ a csillagos ég.

Aki követte és elszenvedte az elmúlt néhány tíz év eseményeit itt Európában, az pontosan tudja, hogy ezen időknek egyik legmarkánsabb jellemzője az egyéni szexualitás előtérbe tolakodása volt. Eleddig a nemi vágyakat és azok kiélését egyfajta szemérmesség jellemezte. Ennek jegyében az emberek efféle ügyeiket tanúk nélkül intézték, hiszen – ez volt az általánosan elfogadott nézet – ez nem tartozik másokra. A szemérem olyan erény volt, melyet mindenkitől elvártak. Ennek – úgy tűnik – vége. Maga a szemérem szó jelentése is változáson ment keresztül, ma már sokan, sokfelé a szemérmességet hipokríziskén, képmutatásként értékelik. 

Halottak tömegesen járultak az urnákhoz. Félanalfabéta, mélyszegénységben élő választókat buszoztattak tömegével a választóhelyiségekbe, sőt, még kitölteni is segítettek nekik a szavazólapokat. Tömegével érkeztek levélszavazatok a választás lezárulta után, miközben leállították a szavazatszámlálást.  Máshol kidobták a választási bizottságnak nem tetsző szavazatokat. Van videó arról is, hogy maguk a szavazást ellenőrző választási biztosok töltögetik ki a szavazólapokat a nekik tetsző jelölt érdekében.

Mindennek nehéz ellenőrizni a valóságtartalmát, illetve a mértékét. Innen, Közép-Európából nézve a mi szigorú szavazási rendszerünkhöz képest az amerikai szavazási procedúra itt-ott eléggé könnyelműnek tűnik. Az biztos, hogy nem a mi tisztünk megítélni a helyzetet; nem is tudnánk, és egy szuperhatalomról van szó, amelynek a történelmi galaxisához tartozunk.

Az viszont egész biztos, hogy jelen állás szerint a csalások inkább a Demokrata Párthoz kötődnek. Barack Obama volt elnök viszont arról beszélt tegnapi interjújában, hogy aki csalást emleget, az aláássa a demokráciát. „Nagyobb fejfájást okoz nekem [Trumpon kívül], hogy számos republikánus tisztségviselő, akiknek tudniuk kéne az igazat, beállt ebbe a sorba. Ez egy újabb lépés abba az irányba, hogy ne csak a hamarosan hivatalba lépő Biden-kormányzat legitimitását lehessen megkérdőjelezni, hanem általában a demokráciáét is – és ez egy veszélyes út.”

Valóban így lenne? Vessünk egy pillantást a történelemre, amikor a demokrata pártiak kérdőjelezték meg a választások eredményét.

Barack Obama, Joe Biden és Hillary Clinton. 

A mainstream média önmagát beteljesítő jóslatként jó előre kihirdette Joe Biden győzelmét. A választás kimenetele szempontjából legfontosabb államokban a választás napi eredményét megfordító, visszaélésgyanús eseteknél a bizonyítási kényszer a vádlónál van, így amit Trump ügyvédei nem tudnak bizonyítani, az csak gyanú és nem választási bűncselekmény.

Donald Trump ezt a választást várhatóan elveszíti, ezért a Fehér Házat és az atomkoffert január 20-án átadja utódjának. A nagy kérdés az, hogy vele az általa és politikája által előhívott konzervatív populizmus, a trumpizmus is eltűnik-e? A mainstream ebben reménykedik és mindent meg is tesz ennek érdekében. Nem tűrnek vonzó alternatívát. A Twitter már be is jelentette, hogy január 20. után már nem “kivételeznek” Trump bejegyzéseivel. Demokratapárti szakértők már azt nézik, hogy a Trump-szavazók új kedvencét, a cenzúra moderáció nélkül működő Parler-t milyen ürüggyel tiltassák ki az alkalmazások közül.

Kedd hajnalra, úgy tűnik, véget ért a legújabb örmény-azeri pengeváltás az évtizedek óta vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah uralásáért. A jogilag Azerbajdzsán területét képező, valójában eddig Örményország által uralt területet minden jel szerint megszerezte a térségi nagyhatalom Törökország teljes támogatását élvező Azerbajdzsán a másik térségi nagyhatalom, Oroszország által félgőzzel támogatott Örményországtól. Békefenntartók, megfigyelők maradnak, de a posztszovjet térség egy befagyott konfliktusa minden bizonnyal kiolvadt – ha le nem is zárult teljesen.

Ennek az írásnak egyetlen célja van: hogy óva intsen mindenkit attól, hogy egydimenziós ítéleteket alkosson olyan nemzetközi ügyekben, melyekben Magyarország és a határon túli magyar kisebbségek közvetlenül nem érintettek.

Trump csupán megnyergelte azokat a sokrétű elégedetlenségeket, amelyek  a társadalmat feszítik - de mint tudjuk, sosem a lovas száguld, hanem a ló. Trump azért lehetett (lehet) úgymond "populista", mert az amerikai társadalomnak legalább a fele is az.

S nem véletlenül.

A sok közül vegyünk csak két fontos okot.

Kézenfekvő felidézni a 2004-es magyarországi uniós népszavazási kampány egyik blőd plakátját: „Nyithatok cukrászdát Bécsben?” Beugorhatott a 2015-ös „menekült-menekítők”, vagyis a Soros-féle galaxis civil szervezeteinek lázas buzgalma, hogy a gonosz, barbár Magyarországról végre a Lajtán túlra cipelve a migránsokat, elhagyhassák ezt a földi siralomvölgyet. Odaát Bécsben már biztonságban vannak! És végül újra előkerült Lázár János videója Bécs egyik városrészéről, amelyet így jellemzett a baloldali média egyik tudósítója: „Az egyik legizgalmasabb negyedben, a Favoritenben olyan érzés fogott el minket, mintha egy etnikailag sokszínű, sürgő-forgó közel-keleti vagy kis-ázsiai városba csöppentünk volna.”

Nos, néhány kérdés felmerül az emberben. Az első rögtön az, hogy Bécset miért tiszteli a magyar ember? Azért, mert a császárváros nimbusza a XX. században megújult, a mi szocialista gulyáskommunizmusunkhoz képest a valódi jólét és bőség központja lett – vagy pedig azért, mert egy „izgalmas közel-keleti város”? Azután ott van az a kérdés is, hogy Magyarország vajon nem azért biztonságos ország-e, mert nem engedett be olyan népcsoportot a területére, amelynek a szokásai, hagyományai között szerepel a terror és az ezzel összefüggő halálkultusz?

Miközben az egyik Brüsszel és magyarországi szócsővei még mindig a jogállamisági univerzum önkényes tágításával terelnék össze az Európai Egyesült Államokat; a másik Brüsszel éppen összeomlik a rendezetlenség mint államszervezési modell halálos súlya alatt; a másik, az eredeti Egyesült Államok pedig eddig tőle elképzelhetetlen módon az operettállamiság jegyeit mutatja. Szomorú látlelettel fordul a nyugati megacivilizáció a 21. század sorsdöntő évtizedeire.

Az Amerikai Egyesült Államok pár nappal ezelőttig a világ legerősebb, legbefolyásosabb országa és legstabilabb (még ha bevallottan “üzleti”) demokráciája” volt. Sikerének titka az emberi méltóság keresztény értelmezésén alapuló személyes szabadság és boldoguláskeresés, valamint a stabilitást biztosító rendezettség termékeny kombinációja. Az USA most minden jel szerint képtelen volt úgy megszervezni a legfontosabb országos választást, hogy abban ne fordulhassanak elő tömeges, rendszerszintű visszaélési lehetőségek. A választásra jogosult helyi népességet meghaladó számú regisztrált szavazó, kallódó (majd a megfelelő helyen, a megfelelő időben előbukkanó) levélszavazatok, a kampányban és azóta is az esélyegyenlőséget semmibe vevő módon pártos sajtó, nyílt, kommunista stílusú cenzúrát alkalmazó, felelősségre nem vonható közösségi médiamonopólium - a 2020-as amerikai elnökválasztás lesújtó képet fest a nyugati civilizáció elmúlt 150 évének legdinamikusabb szereplőjéről. Az Alkotmányban még az elektori bonyolítással együtt is áttekinthető, gyerekeknek is könnyen elmagyarázható választási rendszer végzetét a rendezettség feladása, a káosz szabadon engedése hozta el: a választást a gyakorlatban lebonyolító tagállamok egyenként változó választási gyakorlatából fakadó káosz 2020-ra túllépett a “kis színes” kategórián, és súlyosan károsíthatja az amerikai demokráciába vetett bizalmat bel- és külföldön egyaránt. Ha (amikor?) Joe Biden nyeri az elnökválasztást, az USA történetében különleges lapokra kerülnek majd a Káosz Nagy Menetelésének hónapjai, melyek 2020 nyarának fosztogató-gyújtogató erőszakhullámától kezdve (mely ellen nem léptek fel kellő eréllyel a hatóságok) a káoszba fordult választásig és minimum az új elnök beiktatásáig tartanak.

Az amerikai választási krimi leginkább a 2000-es floridai események megismétlődését vetíti előre. Akkor is szoros volt a verseny. Floridában a demokrata Al Gore elismerte vereségét W. Bush republikánus jelölttel szemben. Ezért van most “két győztes”, vagy pontosabban nulla vesztes.

Akkor az első számolás után alulmaradt republikánusok elérték a szavazatok újraszámolását, amit öt hetes huzavona után a Legfelsőbb Bíróság ítélete alapján akkor hagytak abba, amikor éppen W. Bush vezetett. W. Bush bíróságon szerzett  elnökségének gyenge legitimitása a 9/11 merénylet után erősödött meg.

Az elmúlt pár napban a média gyorstalpalót tartott az amerikai választási rendszerből, így ma már mindenki tudja, hogy 270 elektori szavazat kell az elnökséghez. A balra húzó népes tengerparti államok kényelmes alapot adnak a demokrata jelöltnek, míg az ország közepén levő nagy területű, ám alig lakott államok inkább jobbra húznak. Donald Trumpnak az újrázáshoz meg kell szereznie a hol ide, hol oda billegő államokat. 2016-ban ez sikerült neki, és most is. Majdnem.

A szellemszavazók varázsszavazatai döntenek? 

Ez pedig nem más, mint a District of Columbia, vagyis Washington D.C., a főváros szavazati arányai. Nincs szó nagy falatról, hiszen a főváros 3 elektori helyről dönt, és olyan 300 ezer szavazóról lehet szó. 

És most lássuk az eredményeket. 80%-os feldolgozottságnál Joe Biden 93,4 %-ot szerzett, Donald Trump pedig 5,2%-ot. Ez szavazók számában 260 ezret jelent 14500 ellen. 

Ez azt jelenti, hogy a főváros vállt vállnak vetve áll szemben Donald Trumppal. A baj csak az, hogy ez azt jelenti, hogy a központi kormányzat intézményeiben dolgozók esetében 100-ból nagyjából 95 utálja a Trump-jelenséget. Ez már 2016-ban is így volt, akkor 91% szavazott itt Hillary Clintonra és 4 százalék Trumpra. 

A Fehér Ház környékén zavargásokra készülnek, bedeszkázták az üzleteket. 

A mainstream elit azt hitte, hogy Donald Trump elnökké választása egy “véletlen”, amit a mostani elnökválasztáson majd helyre tudnak hozni. Ahogy négy éve a Brexit megteremtette az EU alternatíváját, úgy teremtette meg “nagyban” Trump elnök a Kínának kedvező spontán globalizáció alternatíváját.

Mivel a globalizáció jelenlegi formája nyugaton már csak a multiknak, spekulánsoknak és az általuk kitartott transznacionális (politikai, tudományos, NGO és média) eliteknek kedvez, egy működőképes alternatíva idővel vonzóvá válhatna és véget vetne az alternatíva nélküliség (TINA) neoliberális dogmájának.

Az angolszász világban ötszáz éve gyorsabban járnak az órák. Ami ott történik, idővel nálunk is valóság lesz. Pontosabban Európában, hiszen Steve Bannon szerint Magyarország már 2010 óta az új irányba tart, mivel “Orbán Viktor Trump volt Trump előtt”, vagyis azt a patrióta és szuverenista politikát valósítja meg, mint 2017. január 20-a óta Trump elnök.

Ez nem Photoshop.

Van egy egyszerű magyar melléknév, melyet színmeghatározásképpen használunk. Ez a szó pedig a fehér. Története, kialakulása és használata ki tudja milyen távolba vész. A Czuczor–Fogarasi-féle Magyar nyelv szótára szerint: „Fehérnek neveztetik azon szín, mely minden egyebek között legvilágosabb, legderültebb, és fehérnek mondatik oly test, mely a világosságot változatlanul veti vissza, melyen a világsugarak meg nem törnek, meg nem oszlanak.” Valamint: „Jelent továbbá olyat, mi a fehérhez közelít, tisztát.”

A szín meghatározásán túl használták azután átvitt értelemben, mint a jónak, a tisztának jelzőjét. Ellentétpárja pedig a fekete volt, a sötét, a tisztátalan jellemzőjeként. Ennek azonban semmi köze nem volt a bőrszínhez, egyáltalán az emberi rasszokhoz, hiszen egészen egyszerűen nem láttak nem fehér bőrszínű embert, egészen a török seregek bejöveteléig. És utána sem sokat. Így aztán lenéző, megbélyegző, rasszista felhangja ennek a két ellentétes fogalomnak köztünk, magyarok között, semmiképpen sem volt. A távoli, csodás nyugaton ez nem így volt, hiszen gyarmattartó országok lévén, már a középkor óta találkoztak, kapcsolatot tartottak a legkülönbözőbb színű emberekkel. Ekképpen aztán náluk embertanilag a fehér ellentétpárja nem a fekete lett, hanem a színes és ez a megjelölés arrafelé valóban tartalmazott lenézést is. Ennek azonban számunkra, közép-kelet-európaiak számára semmiféle jelentősége nem volt; miért is lett volna

Miért szurkolnak a világ fővárosaiban olyan sokan Donald Trump újraválasztásáért? Például a Trump-doktrína folytatása miatt, amely éles szakítás a háborúra és demokráciaexportra épülő Clinton-Soros doktrínával.

Steve Bannon: "Orbán Viktor Trump volt Trump előtt."

Nézzük előbb a — remélhetően — múltat. A Clinton és Bush családok által képviselt washingtoni mainstream és a Soros György által képviselt spekulációs tőke közös doktrínája a hitelkihelyezésre neoliberális “értékekre” hivatkozva, kőkemény geopolitikai és stratégiai érdekek mentén avatkoztak be a Világ dolgaiba. Ennek eredménye azonban Kína, Törökország és Irán erősödése lett.

 A sorozatban Mézga Aladár űrhajójával éjszakánként különböző furcsa bolygókra repül. Így kerül a Superbellum nevű helyre is. A Superbellum nevű bolygón atom-világháború pusztít, és összesen két ember maradt, a két hadvezér. Ők mindenféle okos eszközzel és fegyverrel viselnek hadat egymás ellen. Mézga Aladárt és kutyáját a „Spion 1” nevű drónnal derítik fel. „Ez a műhold olyan, mint egy kerge szélmalom!” – mondja a megrökönyödött Aladár. 

És mindezt 1972-ben. 

Miért érdekes ez ma? Igen, valamennyien tudjuk, hogy a drónok világában élünk. Arról is értesülhettünk hellyel-közzel, hogy a közel-keleti zavaros harci cselekményekben a nagyhatalmak a halállistájukon szereplő terroristákat, mohamedán felekezeti vezetőket és hadurakat dróntámadással likvidálták. Az azonban valami teljesen újszerű, amikor egy elvileg hagyományosnak mondható háborúban tömegesen vetik be a harci drónokat. Nem másról van szó, mint az örmény-azeri háborúról. „Ez már nem egy sci-fi mozi többé: a drónok háborúja valósággá vált, és most is zajlik” – olvashatjuk a SmallWarJournal nevű szaklapban. Az azeriek naponta (!) számolnak be kisvideók formájában a precíziós csapásmérő okos-eszközökkel (vagyis drónokkal) megsemmisített örmény tankokról, légvédelmi rakétákról, és tüzérségről. 

Trump időt nyert a globalista elitekkel vívott harcban, reményt ébresztett a szabadságszerető, patrióta és konzervatív érzelmű emberekben és megmutatta, hogy háború nélkül is lehet változtatni a Világ dolgain.

A legnagyobb változást persze az USA-ban érte el, amelyet szó szerint felrázott. Reagan elnök óta nem volt érdemi reform, az egymást váltó mainstream kormányok alatt beteljesedett az “Amerika hanyatlásáról“ szóló próféciák sora. Az egyetlen szuperhatalom képtelen volt megnyerni és lezárni az iraki és afganisztáni háborút. Az ipari termelés zöme átvándorolt Ázsiába, és Obamáék teszetosza politikája eredményeként Kína egyértelműen az USA fő kihívójává vált, miközben Irán regionális hatalmi álmait kezdte megvalósítani.

Ahogyan világszerte, úgy az USA-ban is csak növekedtek a vagyoni különbségek, miközben az állami oktatás és a közösségi infrastruktúra színvonala egyre csökkent. Volt tehát min változtatni. A Clinton és a Bush családok, valamint a köréjük szerveződő Deep State túlságosan is a Wall Street spekulánsainak uszályába került, így a nálunk is jól ismert baloldali recept szerint előbb jótétemények ígéretével megnyerték a választást, hitelt vettek fel, majd a törlesztésre hivatkozva adót emeltek és megszorításokkal sanyargatták a középosztályt.

Trump elnök megválasztása ezt a sodródást állította meg és fordította jó irányba az országot. Az adócsökkentés gazdasági növekedést hozott, soha ennyi fekete, spanyol ajkú és más kisebbségi csoporthoz tartozó ember nem dolgozott, mint a járványt megelőzően. Ahogy a dagály minden hajót megemel, úgy lett jobb amerikaiak millióinak sorsa.

Elég lesz a lelkesedés?

„Budapest azzal, hogy önmagát fölszabadította, megszabadította Európát a Szovjetuniótól való félelemtől.” (Indro Montanelli)

1956 kapcsán a kádári hazugsággyárnak volt ideje elültetni a tüskéket. Hiszen „meglincseltek” embereket! Voltak bűnözők is a fegyveresek között! Antiszemiták voltak! Vagy: ugyan, hiszen ez is egy szocialista forradalom volt! És a legsunyibb, legsötétebb hazugság: nem értek el semmit.