Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Utána

Mint mindennek, így ennek a járványnak is vége lesz egyszer. Hogy miképpen, és hogy mekkora veszteségekkel, azt csak utólag tudjuk majd megmondani. Vannak azonban olyan tanulságok, melyeket már most, itt, nálunk, tulajdonképpen az elején is levonhatunk.

A kérdések adottak: miképpen kéne, lehetne jobban felkészülni hasonló problémák kezelésére, illetve hogyan lett hirtelen, nagyon gyors lefolyással világjárvány a koronavírus? A tanulságok közül legtöbben a politikai, államszervezési tapasztalatokra gondolnak, mint olyanokra, melyek konzekvenciáit le kéne vonni, a későbbiekre nézvést is. Ezek nyilvánvalóan a politikai szereplők harcaiban kristályosodnak majd ki és törvényeket – köztük akár az alkotmányt is – érintő módosításokban fognak testet ölteni. Van azonban egy kérdés, melyet eddig nem nagyon vetett föl senki, ez pedig a nemzetközi, globális munkamegosztás kérdése.

Olvasom, sőt mediatizált korunkban látom is, hogy egy nagy repülőgép érkezett Kínából, mindenféle, a járvány kezeléséhez szükséges áruval. A szállítmány fontosságát mutatja, hogy maga a miniszterelnök és a kínai nagykövet fogadták a szállítmányt a repülőtéren. Ritkán szoktak air-cargo szállítmányokat miniszterelnökök fogadni. A nagy felhajtás nyilván annak szól, hogy ezek az áruk létfontosságúak és eddig – lehet ez után is – hiány volt belőlük.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

7 nagy járvány, amely után új világ következett

A wuhani koronavírus megjelenése és a betegség „pándémiává”, vagyis világjárvánnyá való változása egészen elképesztő rendszabályokat hozott világszerte.

Kínában gyakorlatilag olyan védekezéssel sikerült megállítani, amelyet biológiai támadásra dolgoztak ki. Iránban hasonló rendszabályok hiányában a legfelső vezetésből több tucatnyian haltak meg, és a fertőzési nyomás miatt magas a nem-idős áldozatok aránya is. A nyugati világban pedig egészen egyszerűen leállították a gazdaságokat és a társadalmakat. Egész légitársaságok ragadtak a földön; nem közlekednek a nemzetközi vonatok; bezártak az üzletek, és lassan a gyárak is leállnak. A járvány megfékezéséhez nagyon más út, mint a távolságtartás nem igazán kínálkozik, jóllehet, néhány gyógyszeres kezelési módszert már január óta figyelemre méltó hatásfokkal alkalmaznak – legalább a tünetek enyhítésére.

Az már most látszik, hogy az egész nyugati közösség – és benne Magyarország is – súlyos gazdasági hatásokat lesz kénytelen elszenvedni. Egyből felerősödtek azok a hangok, amelyek eddig zöld színbe csomagolva kárhoztatták az európai embert, most pedig arról prédikálnak, hogy „nem mehet úgy semmi, mint előtte”. Mások azon örvendeznek, hogy a delfinek ismét megjelentek a velencei lagúnákban, és hogy ez mennyire aranyos. (Persze az Anyatermészetet egyáltalán nem érdekli, hogy mi aranyos és mi nem; ha nincs ember, aki „aranyosnak” találjon valamit, akkor ezeknek a dolgoknak nincs értelme). Megalapozottabb vélemények szerint a globális szuperkapitalizmus működésén kellene változtatni: az „olcsó tévék – költséges járvány” összefüggése miatt. Egyszóval, úgy tűnik, hogy valóban, valamiképpen új korszakába fog lépni a világ. Hogy ez milyen lesz – hogy milyen legyen – ,azon talán még korai elmélkedni, viszont érdemes visszapillantani a történelemben, hogy milyen változásokat okozott egy-egy járvány, és az arra adott reakciók.

Az „Antoninusi-járvány” Kr.u. 165-185

Marcus Aurelius, a filozófus császár uralkodása idején két hullámban tört ki. Nincs megegyezés arról, hogy mind a két hullám feketehimlő volt, vagy csak az első feketehimlő, a második kanyaró. Annyi bizonyos, hogy a második hullámban egyedül Rómában napi 2000 ember halt meg, és a fertőzöttek között 25%-os volt a halálozási arány. A két járvány becslések szerint legalább 5 millió áldozatot követelt a nyugati féltekén, megtizedelte a légiókat, és megszakította a Kína és Róma között működő távolsági kereskedelmet az Indiai-óceánon, és Kínában is súlyos zavarokat okozott. A római hadsereg hadjáratait meg kellett szakítani. A barbár germánok között kevesebb áldozatot szedett a járvány, aminek a következménye a jól ismert, békebeli római világ végét jelentette. A központosítás most megbosszulta magát: a gazdálkodó népességre és a középső rétegre nehezedett a megkötések új sora. Hamarosan beköszöntött a katonacsászárok kora, és a száz évig tartó válság.

(Jules-Élie Delanuay: Pestis Rómában.)


Galló Béla
Galló Béla politológus

Bajban a moho sapiens

Félünk a vírustól, mert nem ismerjük. A félelem jogos, a pánik nem. Azt már tudjuk, hogy gyorsan terjed, ám a pánik még gyorsabban.

Másik véglet a nemtörődömségé. Felelőtlen ostobaság, hiszen növeli a járvány terjedési sebességét, s ezáltal persze a pánikét.

Mindenki vizsgázik most. Kormány, ellenzék, állampolgár. Európa nemzetei a vészhelyzetben tarka képet mutatnak: a három szereplő egyszerre szinte sehol sincs a helyzet magaslatán. Ahol pedig az ellenzék kisstílű esélylesőként viselkedik, az a legellenszenvesebb. (Meg a legkevésbé okos ellenzéki politika.)  

Veszélyes precedens, hogy globális összehasonlításban a diktatórikus és a nem igazán példásan demokratikus ázsiai országok (Kína, Dél-Korea, Mongólia) mintha hatékonyabban kezelnék a járványt. (Nem tudjuk persze, milyen áron).

Márpedig a sokat hangozatott globális összefüggés itt és most lényeges: tényleg tőről metszetten globális, hálózati a válság. Mindennapi rutinjaikat fordítja fel, azonnal és közvetlenül. Mindenkinek kéretlenül és kegyetlenül demonstrálja, milyen is a negatív globalizáció.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

A politikus

Március 15-e mostanra legendává vált. A nemzetet összetartó mítoszaink egyik alapjává, ha ugyan nem a legfontosabbá.

Kosút, Kusút. Ez volt az egyetlen jelszó, amely érintetlenül, tisztán s szentül hangzott ezekben a színmagyar, kálvinista kis falvakban. Hogy mi volt a tartalma ennek a szónak, azt nem hiszem, hogy tisztán tudta volna valaki. Kossuth jelentette a szabadságot, a király elleni harcot, Bécs ellen mindent. S ez volt a legnagyobb baj, amit éreztek. Nagyobb baj volt, mint a kenyértelenség.” (Móricz Zsigmond: Kossuth)

Március idusába csak az elvakultan Habsburg-párti, vagy magyar múltat megvető figurák próbálnak meg belepökni, bár nem sok sikerrel. (Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy a nagyon labanc, és másfelől az egész világot keblére ölelni kívánó balliberális valahogyan össze szokott találkozni ebben a kérdésben.) Március 15-e vívmányainak politikai alapkővé tétele és a mai napig tartó viszonyítási ponttá változtatása ugyanis a modern magyar politika – illetve politizálás – létrehozójának legfőbb alkotása. Kossuth Lajosról van szó. Vajon belegondoltunk-e, hogy miért van szinte minden magyar településen Kossuth utca? Vajon gondolunk-e rá egy pillanatra, hogy a nemzet politikai főterét, ahol az Országház áll, miért hívják Kossuth térnek?


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Szocializmus időseknek és haladóknak

A legérdekesebb kérdés az, hogy vajon mi változott meg Amerikában? Miképpen kerülhetett egyáltalán támogatásra az eleddig határozottan elutasított „európai típusú” szocializmus?

Rettentő ovációval fogadta a haladó sajtó Bernie Sanders előválasztási sikerét a vadregényes Nevada államban. A sajtóhírek szerint elsősorban az államban élő hispánok  (értsd: mexikói legális és illegális bevándorlók) szavazatai döntöttek. Ez szép példája annak, miképpen válik a bevándorlás, a bevándorlók számának növekedésével, politikai erővé és alakítja át a befogadó országot, etnográfiai és politikai értelemben is.

A nevezett Bernie Sanders különös figurája az amerikai politikai életnek. Az illető régi motoros, 79 éves és kora ifjúsága óta az amerikai baloldal reménysége. Ezért volt igencsak vicces a Népszava szerzőjének nyelvi leleménye, aki „fiatalosnak” titulálta kampányát. Magát „demokratikus szocialistának” nevezi, ami egy roppant izgalmasan hazug minősítés.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Minden(ki) a helyére kerül

Véget ért a baloldal tavaly őszi fővárosi önkormányzati győzelme (és országos veresége) utáni összellenzéki diadalmámor. A nagy ellenzéki összefogás romokban van, népszerűségi mutatóik romlanak, a kormánypártok pedig erősödnek. És ehhez egy hét politikai eseményei – más szóval: a valóság – elegendőnek bizonyult.

A csillogó szemű, megújulásban és rendszerváltásban bízó ellenzéki értelmiségiek ajtaján ez a valóság Gyurcsány Ferenc képében kopogott be, és rögtön el is vitte magával két fővárosi kerület MSZP-s polgármesterét. Tóth Bertalan szocialista pártelnök „örömlányoknak” nevezte az érintetteket: a baloldalon nem csak a tartalom, de a stílus is változatlan. De hiába az erős fogalmazás, ha nincs mögötte erő. Gyurcsány ugyanis – az MSZP elnökének szóképét folytatva – komplett szocialista alapszervezetekkel kokettál, sőt – még tovább folytatva a szóképet – a Momentum polgármesterei felé is kinyújtotta ölelő karjait. A folytatás borítékolható: ahogy a ’90-es évek nagy balliberális hazugsága, a Demokratikus Charta is csak arra volt jó, hogy a kommunisták visszakerüljenek a hatalomba (arra is volt kitalálva), úgy a nagy ellenzéki összefogás sem szolgálhat mást, mint Gyurcsány Ferenc és csapata politikai rehabilitációját. Az elmúlt héten megjelent közvélemény-kutatási adatok azt igazolják, hogy erre a felismerésre elsőként a választók jutottak: a Fidesz-KDNP pártszövetség erősödött, az ellenzéki pártok pedig a DK szatellitjeivé váltak.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Ismerős a spájzban

Ha valaki egyszer komolyan összehasonlítaná az egykori nómenklatúra krémjének szerepét a Lajtától keletre lezajlott rendszercserékben, érdekes különbségeknek és párhuzamoknak juthatna nyomára.

Például, hogy bár aligha volt két egyforma átmentési technika, a sikeresség egyaránt közös tulajdonságuk. Nincs olyan ország errefelé, amelyben a nómenklatúra felső szegmense ne került volna többé-kevésbé megint meghatározó (közéleti, gazdasági, média és kulturális) pozíciókba, ami azért históriai brancs-teljesítmény. „Tetszettek volna forradalmat csinálni”, mondta az emiatt berzenkedőknek egykor Antal József, de hát nem tetszettek. Még a régió egyetlen „forradalmát” is az ottani nómenklatúra időben eszmélő része (Romániában, a Securitate) csinálta. (Némi külső rásegítéssel, ám ez most mindegy). 

A nómenklatúra-brancs pontos története ezzel együtt korántsem fekete-fehér. Mindenki nem lehetett átmentő. Gorbacsov, Jelcin, Putyin, Hodorkovszkij (Komszomol!) egyaránt a szovjet felső-nómenklatúra részei voltak, mégis micsoda eltérő sorsok és életutak! Nálunk elég Pozsgay Imre, Biszku Béla,Grósz Károly, Gyurcsány Ferenc nevét kimondani, és a leegyszerűsítések máris semmivé foszlanak. Szembetűnő továbbá, hogy a kommunista pártok egykori - biológiailag is lecsengő - prominensei helyett mindenütt főleg a második, vonal, s még inkább ifjúsági szervezeteik figurái nyomultak előtérbe. Az ósdi elvtársak visszahúzódtak komfortzónájukba, s jött a saját zseb ideológiájú KISZ-vezetői sereg.    


Berzi Gergely
Berzi Gergely nemzetközi szakértő

Sanders nem nyerhet

Valódi előválasztás helyett előre megírt forgatókönyv szerint zajló roncsderbit kaptak a demokrata választók. Nyílt versenyt egyedül Sanders akart, de ő is pontosan érti, miért őt akarja mindenki lesodorni a pályáról: hogy az elit jelöltje, Biden elsőként döcöghessen át a célvonalon rozzant járgányával.

Az elnökjelöltségre pályázó demokraták mezőnye idén rendkívül gyenge. Joe Biden veterán politikusként és a baloldalon máig rendkívül népszerű Barack Obama alelnökeként eleinte kiemelkedni látszott a kínálatból. Ám azóta hibát hibára halmoz. Könnyen dühbe gurul, és emiatt rendszeresen inzultálja a tőle kérdező választókat. Politikai karrierjét végigkísérik a szerencsétlen fogalmazások és elszólások, de sokak szerint kora előrehaladtával romlik a helyzet. Legutóbb kínos módon belezavarodott az amerikai történelem egyik legfontosabb mondatába.

A szocialista és a nyílt verseny

Biden gyenge produkciója és más mérsékelt indulók kezdeti jó eredményei miatt február folyamán már úgy tűnt, hogy Bernie Sanders ellenszélben is eséllyel küzd a demokrata elnökjelöltségért. Sokan már új favoritnak kiáltották ki, és a média erre fogékony része meg is kezdte a közvélemény érzékenyítését a szocializmus – Amerikában eddig teljesen idegen – eszméje iránt.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Migráció, gátszakadás, világ(uk)vége

Tudtuk, mondtuk, tettük. Az újkori népvándorlás 2015-ös, eddigi tetőpontján csak Orbán Viktor és Magyarország állt a vártán. A magyarok tartották magasan a józan ész fáklyáját. Igazunk lett. Kárörömre azonban semmi ok. Most cselekedni kell!

A hivatalos verzió szerint Angela Merkel nem akart “csúnya képeket” a határokon, ezért nyitotta meg egyoldalúan a német határt “minden szír” előtt. Tudjuk, hogy onnantól minden migráns szírnek és kiskorúnak vallotta magát, hogy álmai földjére, Germany-ba jusson.

Berlin és Brüsszel több legyet akart a migránsok beeresztésével és kötelező szétosztásával egyszerre leütni: a lopakodó föderalizáció mellett az életerős fiatal férfiak százezrei vérfrissítésként megoldást kínálnak az öregedő és csökkenő lélekszámú európai társadalom problémáira. A kétmilliós tömeg integrálása lendületet ad a belföldi fogyasztásnak, és idővel enyhíti a kontinens minőségi munkaerő problémáját. Papíron legalábbis.

Azóta már tudjuk, hogy Merkel akkori va banque játéka azt a célt is szolgálta, hogy a “humanitárius imperializmus imperatívusz” jegyében Európát tovább lökje a föderális Európai Egyesült Államok irányába, hiszen a migráció örve alatt a határőrizettől a menekültügyi eljáráson át egészen az integrációig mindent Brüsszel hatáskörébe lehetett volna utalni. Az adósrabszolgaságból közös valutából kimaradó országok is bekerültek volna a zsákba. Kis híja volt, hogy nem sikerült.

Szívóhatás van, toló nyomás nincs.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

A szó, amit kerestek: bocsánat

Most, hogy a görög rendvédelmi szervek – helyesen – erővel védik az unió határait, és az éles lőszer használatától sem riadnak vissza, és az Európai Bizottság elnöke – végre – fegyveres segítséget ígért a görög kormánynak, ideje lenne visszavonni a Magyarországot rágalmazó Sargentini-jelentést és jó hangosan bocsánatot kérni a magyar kormányfőtől, és úgy általában a magyaroktól.

Joggal várjuk a bocsánatkérést a jelentést elfogadó 448 európai képviselőtől, az Európai Bizottság akkori elnökétől, Jean-Claude Junckertől, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosától, Filippo Granditól, az Európa Tanács főtitkárától, Thorbjørn Jaglandtól, és végül Judith Sargentinitől, a LIBE Bizottság jelentéstevőjétől, amiért az alábbi nevetséges nyilatkozat kidolgozásában és elfogadásában részt vettek.

Emlékeztetőül, miért is marasztalták el Magyarországot másfél évvel ezelőtt:

 

Migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogai

(61)  Az ENSZ menekültügyi főbiztosa 2015. július 3-án aggodalmának adott hangot a menedékjogról szóló törvény gyorsított eljárásban történő módosítása kapcsán. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa 2015. szeptember 17-én kifejezte azon véleményét, hogy a menekültekkel és migránsokkal szembeni bánásmód tekintetében Magyarország megsértette a nemzetközi jogot. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa 2015. november 27-én azt nyilatkozta, hogy a Magyarország által a menekültügyi kihívásra adott válasz nem felel meg az emberi jogoknak. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa, az Európa Tanács és az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala 2015. december 21-én sürgették Magyarországot, hogy tartózkodjon olyan politikák és gyakorlatok alkalmazásától, amelyek intoleranciát, félelmet és idegengyűlöletet gerjesztenek a menekültekkel és migránsokkal szemben. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa 2016. június 6-án aggodalmának adott hangot amiatt, hogy egyre több vádat fogalmaznak meg a magyarországi határőrizeti hatóságok által a menedékkérők és migránsok ellen elkövetett visszaélésekkel kapcsolatban, valamint aggasztónak tartotta az általánosabb értelemben véve korlátozó jellegű határőrizeti és jogalkotási intézkedéseket, ideértve a menekültügyi eljáráshoz való hozzáféréssel kapcsolatos intézkedéseket is. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága 2017. április 10-én kérte a dublini eljárás szerinti, Magyarországra irányuló átadások azonnali felfüggesztését. 2017-ben a Magyarországon benyújtott 3397 nemzetközi védelem iránti kérelemből 2880-at elutasítottak, ami igen magas, 69,1 %-os elutasítási arányt jelent. 2015-ben a 480 nemzetközi védelem iránti kérelemmel kapcsolatos bírósági jogorvoslati kérelem közül 40 esetben (9%) született pozitív döntés. 2016-ban a 775 jogorvoslati kérelem közül 5 esetben (1%) született pozitív döntés, 2017-ben pedig egyáltalán nem volt jogorvoslati kérelem.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Honecker álma

Játsszunk el az alábbi gondolattal!

Egy februári napon bejelentés érkezik a rendőrséghez a Facebooktól, miután a közösségi médiaóriás gyűlöletkeltőnek ítélt egy bejegyzést: 

„Szinte hihetetlen, de a közveszélyes bevándorló ezek után is szabadon járkálhat, és várja a tárgyalását.”

A Facebook életbe léptette az ilyen esetekben szokásos protokollt: az ominózus mondatokat eltávolította a felületről, majd jogszabályi kötelezettségeinek eleget téve értesítette a rendőrséget, és a nyomozóhatóság rendelkezésére bocsátotta a gyűlöletbeszéddel gyanúsított felhasználó IP-címét.

A bejelentést követő reggelen a kerületi rendőrkapitányságról szirénázó autók indulnak a megjelölt lakáshoz. A rendőrség az előállítást a szokásos időpontban, hajlani ötkor hajtja végre, amikor a gyanúsított minden bizonnyal mély álomban van, és a lehető legfelkészületlenebbül éri a hatósági intézkedés.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Kommunizmus ma?

Európa nyugati fele szerencsésnek tarthatná magát, hogy nem kellett kipróbálnia élesben a kommunizmust. Ennek azonban van egy súlyos ára is. Nem fogják fel, hogy mit „veszítettek” ezzel.

Azok a népek, akik nem tekintenek vissza a múltra, nem fognak gondoskodni utódaikról sem. /Edmund Burke

Úgy tűnik, nem is kevesen vannak, akik nagyon szeretnék a marxi elméletet Nyugaton is átültetni a gyakorlatba. Franciaország esetében a templomgyújtogatások még csak jelképes támadást jelentenek az európai identitás, a keresztény hagyomány ellen. A francia királyok temetkezési helyének feldúlása pedig azt mutatta, hogy a szélsőséges anarcho-kommunisták immár a muszlim migránsokkal is összefognak.

Nemrégiben azonban arról is olvashattunk, hogy egy franciaországi konzervatív konferenciát szélsőbaloldali aktivisták zavartak meg Toulouse városában. A rendezvény helyszínéül szolgáló terembe szélsőbaloldali militánsok füstbombákat dobtak, és minden korábbinál erőszakosabb módon zavarták meg a rendezvényt – áll a tudósításban. De nemcsak erről volt szó. Hanem arról is, hogy tökéletes, süket csend övezte a támadást, amely nyilvánvalóan a szólásszabadság megfojtására irányul. Semmi médiakampány, semmi tematizálás. Pedig nem kis csoportokról van szó. A francia belügy adatai szerint legalább 10 ezer mindenre kapható szélsőbaloldali van az országban, akik szabályos kiképzésben részesülnek. Saját övezeteket hoznak létre, ahol nem érvényesül az állami szuverenitás. Néhány éve 1500 katonát (!) vetettek be az egyik „zóna” felszámolására. A hasonló szélsőbalos hálózatok azonban nem csak Franciaországban, de Németországban, Olaszországban és Svájcban is jelen vannak. Magukat antifának (antifasiszták), mindenki mást meg fasisztának hívnak.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Szót kér a lábtörlő

Minap az MSZP elnöke, Tóth Bertalan azt nyilatkozta, nem tűri, hogy bárki beletörölje lábát a szocialistákba.

Az anyja!

Minő karakán mondat, hogy ne mondjam: tökös.

Gyurcsány bizonyára belé is reszketett, félelmét azonban gyorsan, szokásához híven, valószínűleg alaposan feloldotta.

Bátran tehette, hiszen lábtörlő ügyben Tóth elnöknek legelébb is Kovács László exelnökkel kellett volna dűlőre jutnia. Utóbbi nyilván azért nem távozott eddig a pártból, mert a szocik maradék szövetét belülről csúsztatná Gyurcsány talpa alá. Sokat megélt, tapasztalt doyenként Kovács eme aktusban még szerves folytonosságot is vizionál, mégpedig – kapaszkodjanak meg! – visszamenőleg egészen Kádár Jánosig. Hogy a múlt végre kitisztuljon, s a jövő is kikerekedjék, egy hetilapban nemrég azt hangoztatta, maga Kádár is benne volt ám a rendszerváltásban, talán nem tudta, de tette, bár talán tudta is.
???


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Amikor a diplomás kommunisták fasisztáznak

Touché! A “liberálisok valójában diplomás kommunisták” fordulat találóan írja le a helyzetet. A magukat liberálisnak mondó világmegváltók valójában ugyanarra a rugóra járnak, mint sarlós-kalapácsos elődeik.

A szavak újak, a tartalom a régi. Amazok internacionalisták voltak, emezek már “globalisták”. Egy dolog azonban nem változott: ellenségeiket Amerikától Németországon át Budapestig ismét “fasisztának” bélyegzik.

Az uralkodó nyugati társadalommodell elérte teljesítőképessége határát, és elitje még mindig keresi Dani Rodrik globális trilemmájára a választ. A képlet arról szól, hogy három kívánatos célból egyszerre csak kettő érvényesülhet, és melyik legyen az, amelyet hátra sorolnak?

E három kívánatos cél a globalizáció, a demokrácia és a nemzetállami keret, vagy más olvasatban széles társadalmi rétegek jóléte. A küldetéstudattól fűtött, magukat hol “progresszívnek”, hol “haladónak” mondó mozgalmárok társadalmunkat átalakító programon dolgoznak. Ők a globalizációt, a nemzetek feletti nyílt társadalmat propagálják, ám ezzel az a fő probléma, hogy a globalizációnak egyre kevesebb nyertese van.

Valamit eltoltak.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Kihalni veszélyes

Világvége hangulat uralkodik Franciaországban.

A Francia Közvélemény-kutató Intézet (Ifop) legfrissebb felmérése szerint a válaszadók 65 százaléka úgy gondolja, hogy a francia civilizáció össze fog omlani. Vagyis, 10-ből több mint 6 francia nem hisz abban, hogy a francia kultúra és nemzet, a ma ismert formájában, képes lenne a fennmaradásra. Ráadásul a francia civilizáció bukását vizionálók harmada úgy gondolja, hogy az összeomlás 20 éven belül fog bekövetkezni, drámai és brutális módon. Súlyos ítélet ez egy olyan nemzettől, amelyik közismerten büszke kultúrájára, történelmére, hagyományaira.

És hogy miért fog bekövetkezni a kataklizma? A világvége-hívők 27 százaléka szerint a klímaváltozás, 15 százaléka szerint a tömeges bevándorlás, 14 százaléka szerint pedig a francia társadalmat feszítő, kvázi-polgárháborús helyzetet teremtő ellentétek okozzák majd Franciaország vesztét.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Már megint Sarrazin

Thilo Sarrazint, a német szociáldemokraták egykori berlini szenátorát az SPD tartományi döntőbizottság ítélete alapján már megint ki akarják zárni a pártból.

Sarrazin úgymond másként gondolkodik a bevándorlásról, sőt nézetei állítólag frontálisan szembe mennek a szociáldemokráciával.

Keresem, mi lehet az, ami Sarrazin gondolataiban úgymond „frontálisan” szembe megy. Szerinte ugyanis álláspontja éppen hogy nem ellentétes a párt érdekeivel, ellenkezőleg, nézeteivel valójában az SPD – jelenleg enyhén szólva nem túl fényes – politikai jövőjét egyengetné.

Szisztematikusan keresem, mert mostanság terjedelmesebb esszét írok az európai középbalról, de hiába keresem, nem találom.

Sarrazin már öt évvel a bevándorlás 2015-ös felpörg(et)ése előtt „Németország felszámolja önmagát” című bestsellerével rámutatott az iszlám vallás és kultúra térhódításának lehetséges következményeire. 2015 után pedig konkrétan bírálta a „Willkommenskultur” politikáját, benne persze az SPD „naiv és opportunista” irányát, hogy aztán 2018-as „Ellenséges hatalomátvétel” című könyvében már arról írjon, két-három generáció, azaz ötven-hetven év múlva Németországban az iszlám kultúra, értékrend és stílus veheti át a hatalmat. Ugyanakkor azt is hangsúlyozza: a valódi menekülteket támogatni kell, ők azonban a Németországban letelepülni szándékozó bevándorlók csupán 1 százalékát alkotják, a többieket ellenben meg kell állítani.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

A propaganda logikája

Hosszú cikket közölt a 24.hu nevezetű portál „A magyarok látják messze a legaggasztóbbnak az egészségügy helyzetét” címmel.

A cikk alapját az Ipsos közvélemény-kutató felmérése adta, melyben azt vizsgálták, milyennek gondolják a válaszadók a világ dolgainak alakulását. A cikk ragyogó példája a propaganda működésének, hiszen a válaszolók nyilván nem a „világ” eseményeire reflektáltak – hiszen azokat nem ismerik – hanem a média által a világról közvetített szimulákrumra.

Chesterton írja valahol, hogy az emberek úgy érzik, egyre több a baj a világban, holott ez nem így van, csak a média vált egyre hatékonyabbá. Földrengések, szökőárak, háborúk, éhínségek és más borzasztó dolgok mindig is történtek, csak nem tudtunk róluk. Akkoriban a hírgyártás – mint maga az élet – lassabb, és éppen ezért, talán megfontoltabb volt. Alapvetően más volt a hírfogyasztó közönség összetétele is. Nemzetközi és hazai politikai jellegű híreket egy, a maihoz képest összehasonlíthatatlanul szűkebb, ugyanakkor jóval tájékozottabb közönség olvasta. Valamikor a 20. század közepe után jött csak divatba, hogy olyan embereket is meg akar szólítani a média, akiknek fogalmuk sincs, hogy hol van az adott hely, kik lakják, vagy milyen volt a történelmük. Nekik szinte minden és az ellenkezője is hihető, illetve elhihettető.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Elég volt a külföldről pénzelt “civilekből”!

A Századvég friss kutatása szerint a magyarok többsége (61%) betiltaná a külföldről pénzelt, politizáló “civil” szervezeteket.

Igazuk van! Egyetlen állam sem tűrheti, hogy más államok, spekulánsok, vagy gazdasági érdekcsoportok civil álarc mögé bújva, demokratikus felhatalmazás nélkül alakítsák át kényük-kedvük szerint a társadalmat.

A demokrácia az egymással versengő alternatívák közötti szabad választás lehetősége. Ezeket az értékeket és érdekeket elegyítő alternatívákat jellemzően politikai pártok jelenítik meg, amelyek programjukkal kiállnak a választók elé, annak megvalósításához kérik támogatásukat. Egy demokratikus rendszerben a kormány szabad választásokon leváltható.

Honnan ismerjük meg a külföldről támogatott, politizáló “civileket”? Ők ki akarnak bújni a verseny alól, az óvodai “Nem ér a nevem, káposzta a fejem!” alapján magukat a politikai pártok fölé helyezik. Programjuk, vagy idegen szóval “agendájuk” persze nekik is van, ám ők nem állnak elő a farbával. Miközben leválthatatlannak mímelik magukat, az alamuszi utat választják.

Külföldről pénzelik őket.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Egy minőségi úr

/Sárközy Tamás 1940-2020/

A tárgyilagosság elkötelezettje volt.

Senki se tudott olyan szellemesen – és hedonisztikusan – tárgyilagos lenni, mint ő. Aligha tévedek nagyot, ha azt gondolom, egyéniségének példája sokakat vonzott a tudományos pályákra.

Munka-centrikus volt, de mi sem állt tőle távolabb a szobatudósi létnél, ellenkezőleg: neki - ahogyan egy interjújában fogalmazta - az élet volt a hobbija.

Ami szívén, az a száján is, és ez persze nem igazán karrierépítő tulajdonság. Ráadásul rendszerint fölfelé köszörülte a nyelvét, lefelé ne nagyon poénkodjon az ember - ez volt a humor-etikai alapelve. S bár jogtudományi munkássága minimum két akadémikusi oeuvre-vel is felért, mégse lett akadémikus: a fentiekből következően nyilván nem véletlenül.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

A kelepce

Olvasom a honi neokommunizmus „Mérce” című orgánumában, hogy Jámbor András szeretné, ha a cigányok megdühödnének és – különösebben nem részletezett módon – felkelnének „elnyomóik” ellen.

Azt találta írni, hogy: „Bárcsak valaki felhergelné a cigányságot, vagy még jobb lenne, ha maguktól hergelődnének fel, és szembe szállnának az intézményesült magyar szadista rasszizmussal.” A kijelentés apropóját az elhíresült gyöngyöspatai ügy, illetve az azzal párhuzamosan futó börtönbiznisz adta. Az, hogy Jámbornak, vagy bármely más, neobolsevik propagandistának miről, mi a véleménye, az számomra messzemenően érdektelen, ám a jelenség hátterében általánosabb összefüggések figyelhetőek meg, melyeket tán érdemes elemezni egy kissé.

Mindenekelőtt figyelemre méltó, hogy a „cigány-ügyek” – mostanáig – az SZDSZ bukása után kikerültek az érdeklődés homlokteréből, holott a 2002-2010 között állandóan hallhattunk róluk. Ezzel párhuzamosan, illetve e miatt, eltűnni látszottak egyes politikai szereplők is, akik az egzisztenciájukat az etno-bizniszre építették, és akik a figyelem elfordulását nyilván katasztrófaként élték meg.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Tényleg itt a brexit

A britek mennek, mi maradunk. Az még nem látszik, hogy melyik fél veszít vagy nyer többet, annyi azonban bizonyos, hogy a beharangozott világvége elmaradt. Mostantól (Nyugat-)Európában legalább két alternatíva verseng egymással és ami riasztó: mindig a britek voltak a győztes oldalon.

A spanyol Armada, Napóleon kontinentális zárlata, a Kaiser és Hitler U-Bootjai, de még Sztálin cambridge-i mesterkém-hálózata sem tudta a szigetországot térdre kényszeríteni. A britek alapjában nyugodtak (Keep Calm), valamint kellően szervezettek és fegyelmezettek a válságok kezeléséhez.

Hisznek magukban.

A brit társadalmat lelkileg is felkészítették a távozásra. A II. világháború győztes hatalmai 1945 óta nem nyertek háborút, nem véletlen, hogy a britek sem a Falkland-szigetek sikeres megvédését, hanem a két világháborút filmesítik meg újra és újra. A Király beszéde (2010) felvillantja a németbarát uralkodó veszélyét. A Dunkirk (2017) a britek helytállását és leleményességét mutatja a brexit francia összeomlás napjaiban. A Legsötétebb óra (2017) azt mutatja be, ahogy Churchill a kontinens elvesztése után sem alkuszik meg a németekkel. Az 1917 (2019) pedig a trükkös németekre figyelmeztet, akik csapdát állítanak a briteknek.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Tanmese a brexitről

2016. június 23-án a britek népszavazást tartottak országuk európai uniós tagságáról, és a kilépés mellett döntöttek.

Most, három és fél évvel, két parlamenti és egy európai uniós választással, illetve három miniszterelnökkel később a brexit valóban bekövetkezik: a mai nap az utolsó a 28 tagú Európai Unió történetében. A mai a britek utolsó napja az Unióban.

Ha majd sok-sok év múlva el szeretnénk mondani valakinek, hogy közel fél évszázadnyi tagság után miért következett be a brexit, akkor elmesélhetünk egy hosszú, szövevényes történetet a britek hagyományos „különállásáról”, a három kör elméletéről, Brüsszel túlterjeszkedő jogértelmezéséről és hatalmi ambícióiról, az uborkák megengedhető görbületéről és az Európai Parlament kirakatpereiről.

De elmesélhetjük a brexit történetét röviden és tömören is, egyetlen szemléletes mozzanat segítségével:


Berzi Gergely
Berzi Gergely nemzetközi szakértő

Hová tűnik a híres amerikai önbizalom?

A nemzeti büszkeség felszámolására irányuló liberális program Amerikában meghozta első eredményeit – az amerikai fiatalok minden eddiginél rosszabb véleménnyel vannak saját hazájukról. Míg a jobboldalra a nemzeti büszkeség a jellemző, addig a baloldalon a szégyenérzet dominál.

Az amerikai Pew kutatóintézet friss felmérése szerint minél fiatalabb a megkérdezett, annál kevésbé gondolja úgy, hogy saját országa a legjobb a világon. Míg a 65 év felettiek körében például csupán 9% gondolkodik így, addig a 18 és 29 év közötti fiatalok 36%-a vallja azt, hogy „más országok jobbak az USA-nál”. Ezek azok a válaszadók, akik még az óvatos hazafiasságot („az USA egyike a legjobb országoknak”) is elutasítják.

A tendencia nem a véletlen műve. Az USA-ban régóta megfigyelhető a liberális túlsúly többek között a médiában és a kultúrában, de az utóbbi években felerősödött a nemzeti jelképek és történelem ellen folytatott hadjárat. Elég, ha eszünkbe jut, miként vált a sportpályákról indulva a nemzeti himnusszal szembeni tiszteletlenség a liberális lázadás divatos formájává. Vagy, hogy lassan alig marad történelmi személyiség, aki a politikai korrektség évszázadokkal később kitalált szűrőjén átjutva továbbra is igényt tarthat az utókor tiszteletére.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Megint támadnak

Hajnalban migránsok rohamozták meg a déli határzárat Röszkénél, körülbelül 70 fiatal férfi próbált meg illegálisan betörni Magyarország területére.

A határőrök folyamatosan küzdenek az illegális határátlépési kísérletek ellen – az év első hónapjában már több mint 3000 migráns próbált bejutni Magyarországra –, de a mostanihoz hasonló, tömegesen megszervezett agresszív akcióra legutóbb 2015 szeptemberében volt példa. Akkor több száz migráns rohamozta meg Röszke-Horgos határátkelőhelynél a déli határzárat, és kövekkel, botokkal, betondarabokkal, égő autógumikkal támadtak a határvédőkre.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Németország elbutul

2019 tavaszán egy provokatív című, és tartalmában sem kevésbé megdöbbentő könyv látott napvilágot Németországban.

A bonni születésű Michael Winterhoff gyermekpszichológus „Deutschland verdummt” (szabad fordításban: Németország elbutul) című könyve újszerű megközelítésben tárgyalja azt, hogy milyen hatással van a digitalizált társadalom és a progresszív, ideológiavezérelt oktatási rendszer a gyerekekre.

Winterhoff gyakorló gyermekpszichológusként, több mint 30 év tapasztalattal a háta mögött úgy látja, hogy valahol a ’90-es évek második felében kezdtek megváltozni a német gyerekek, és ez a változás a legkevésbé sem jó irányú. Winterhoff szerint a nyugati magaskultúra egyik legnagyobb teljesítménye, hogy felismerte: a gyerekeknek biztosítani kell azt, hogy gyerekek lehessenek, hiszen a gyermekkor megélése elengedhetetlen a psziché normális fejlődéséhez. A progresszív oktatás azonban kis felnőttekként kezeli a gyerekeket, a német iskolákban például elterjedt gyakorlat az autonóm tanulás, ami azt jelenti, hogy a kisgyerekek eldönthetik, mit szeretnének tanulni. A tanárok mára oktatási segédletekké, „társtanulókká” váltak, miközben a gyermek pszichéje csak akkor tud egészségesen fejlődni, ha irányítják, terelgetik őket- ez lenne az iskola egyik legfontosabb feladata. Winterhoff szerint a német ideológiavezérelt oktatási rendszer elvette a tanárok hivatását, csorbította a lehetőségeiket. A progresszív oktatáspolitika magára hagyta a tanárokat, a tanárok pedig a diákokat.


Megyery Gerda
Megyery Gerda politológus

A magyarok napja

A baloldal politikusai és sajtómunkásai utólagos értelmezéseikben „lefutottnak” minősítik a győri választást, és azt hangsúlyozzák, hogy nincs itt semmi látnivaló.

Győrben (2002 óta) úgyis mindig a Fidesz nyer. Úgy tesznek, mintha Győr csak egy kis intermezzo lenne a baloldal megállíthatatlan erősödésében. Nekik nem igazi vereség, a Fidesznek nem igazi győzelem, csak a megszokott formula.

A valóság ezzel szemben az, hogy a baloldal minden fegyverét bevetette Győrben, és nagyon bízott is a sikerben. Összeállt a teljes roncskoalíció: a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP, a Párbeszéd és a Jobbik mind beálltak egyetlen jelölt mögé. Újra bepróbálkoztak a bajai videóhamisítással, és ha még ez sem lenne elég, Pollreisz Balázs mellett kampányoltak a baloldal szerencsehozó talizmánjai, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter is. A győriek azonban úgy döntöttek, nem tesznek próbát azzal a Gyurcsány Ferenctől a Jobbikon át az európai parlamentben brillírozó Momentumig terjedő káoszkoalícióval, ami tavaly október óta irányítja Budapestet. Ahogy mondani szokás, az okos ember más kárából tanul.

A baloldal azonban még a saját hibáiból sem képes okulni. Pollreisz Balázs, az összefogás jelöltje az eredményt értékelve a bukás okát nem saját magában, vagy a mögötte álló pártokban kereste, hanem a választókban:


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Greta és Donald, valamint a nevető harmadik

A klímavita végleteit képviselő két személyiség ugyanazon a napon beszélt Davosban. Mindketten haza beszéltek, mindketten nyerésre állnak. A klímavita győztese azonban nem közülük fog kikerülni.

Az 50. Világgazdasági Fórum teljesen zöldbe öltözött. A korábbi rongyrázást újrahasznosított halászhálókból készült bögrék, juta szatyrok és a mindent átható öko-tudat váltották fel. A 119 magángép és a helikopteres shuttle-szolgálat miatt kellett is a greenwashing. A szervezők igazán tanulhattak volna a Google tavaly nyári szicíliai klímacsúcsának rossz sajtójából, ahová Leonardo di Capriótól Barack Obamán át Harry hercegig számos luxuszöld 140 magángéppel és -jachttal érkezett.

Davosban Donald Trump elnöksége gazdasági eredményeiről beszélt. Választási év van, ilyenkor az eredményeket kell a kirakatba tenni, pláne, ha az új munkahelyek a választás szempontjából fontos “billegő” államokban jönnek létre. Az eddigi eredményeknél persze csak a perspektíva fontosabb, így Kína “megtörése” után Trump belógatta a brexit utáni Angliával, valamint Mexikóval és Kanadával kötendő szabadkereskedelmi egyezményeket és azoknak az amerikai gazdaságra és bérekre gyakorolt kedvező hatását is.

Greta a szokásos formáját hozta, továbbra is ő a CO2 köré épülő világvégevallás egyre ritkábban megszólaló istennője. Nem is ő az érdekes, hanem a Greta helyét lassan átvevő Luisa Neubauer, aki a benáthásodott Greta helyett beszélt volna. A 23 éves földrajzszakos hallgató a Fridays for Future német szóvivője, aki az elmúlt hetekben nekiment a SIEMENS konszernnek, amiért az vasútbiztonsági berendezéseket szállít egy új ausztrál szénbányához és erőműhöz.

Két véglet.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Új „mesterterv”

Úgy tűnik, hogy a „nem Fidesz” nőkkel akarja saját személyzeti gondjait megoldani. Ha ugyanis az ellenzék nem eléggé vonzó, s főleg a Fidesz hibáiból él, vonzóbbá kell tenni.

Lejárt szavatosságú, tesze-tosza férfiak erre nem alkalmasak, új „mesterterv” szükségeltetik. Nők kellenek ide a macsó Orbán ellen, nem mindegy persze, milyen nők.

Ajtón koppanó, földön hasaló hölgyek nem jöhetnek szóba, nekik a „nyelvhejességet” illett volna abszolválniuk, mielőtt népboldogításra adták a fejüket. Az MSZP tehát kilőve, de Szél Bernadett se tűnik már nyerőnek, őt egyébként is másra találták ki annak idején.

Most majd a K und K projekt kerül előtérbe, a Klára és „Katka” duett.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Ellenzéki skizofrénia, avagy a baloldal 100 napja a Fővárosban

Lassan letelik a bűvös 100 nap azóta, hogy Karácsony Gergely és társai átvették a főváros vezetését.

Skizofrénia: olyan kóros mentális állapot, amelyet a mentális folyamatok összeomlása, a gondolatok, érzések és cselekedetek közötti összhang felbomlása, rossz érzelmi alkalmazkodás, érzékcsalódások és téveszmék jellemeznek.

A tünetek persze már korábban is jelentkeztek a baloldali politikusoknál: zavart beszéd, üldözési mánia, furcsa, indokolatlan motorikus mozgások, mint például ajtónak rohanás vagy földön fetrengés. Az elmúlt hónapokban, vélhetően a magas hivatallal járó stressz hatására a betegség egyik jellegzetes tünete kezd elhatalmasodni a fővárosi vezetőknél, mégpedig a gondolatok és cselekedetek inkonzisztenciája. Kezdjük azzal, hogy magukat ellenzéki politikusnak nevezik, holott a fővárosban nagyon is ők vannak hatalmon. Általában jellemző rájuk, hogy úgy viselkednek, mintha még mindig Tarlós István lenne a főpolgármester és az ő feladatuk a protestálás lenne.

De vannak súlyosabb tünetek is: azok, akik tíz évig kórházak építését és a stadionberuházás leállítását követelték, most a stadionépítést támogatják, a kórházat nem. Vagy itt van a magát biciklisnek és zöldnek beállító főpolgármester, akinek vezetésével Budapest épp most készül kiszállni a világ második legnagyobb  kerékpárversenyének, a Giro D'Italianak a megrendezéséből.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Karbonsemleges energia + rezsicsökkentés = felelős klímapolitika

A klímaváltozás elleni fellépést nem hagyhatjuk Gretára, a globalistákra és a zöldekre. Van jobboldali alternatíva, ami félelem, ideológiai elvakultság és fölösleges társadalmi és anyagi áldozat nélküli megoldást kínál. Orbán Viktor pont erről beszélt év eleji sajtótájékoztatóján.

A klímaőrület apostolai egy világvége-vallást hirdetnek, amivel a fiatalokat ijesztgetik: ha most nem cselekszenek útmutatásuk szerint, eljön a CO2-világvége. Ha most nem hagyják ott az iskolát és mennek péntekenként tüntetni, elkárhoznak a CO2-pokolban. A félelem vámszedői persze modern búcsúcédulákat is árulnak: szavazzanak a zöldekre és megmenekülnek.

Gyanítható, hogy Greta Thunberg körül sokan sütögetik pecsenyéjüket. Újsághírek szerint a svéd befektetési guru, Ingmar Rentzhog, Greta “felfedezője” és egyik támogatója, aki a We don’t have time Rt. ötletgazdája is egyben, a Travel Advisor mintájára hozna létre egy “Öko Advisor-t”, amely világszerte minősítené a környezetbarát termékeket, élelmiszereket és szolgáltatásokat. Naná, hogy Greta ajánlásával. Egy milliárdos üzlet…

Ott van a – naná, hogy – Soros György és más milliárdosok által támogatott One Fundation korábbi ifjúsági nagykövete, a 23 éves német Luisa Neubauer, aki Greta pesztrájaként minden tüntetésen részt vett. Most éppen az ausztráliai bozóttüzek apropóján támadja a SIEMENS-t, amely egy újonnan létesítendő ausztrál szénbánya és -erőmű beruházáshoz szállítana vasútbiztonsági berendezéseket. Ez csak a főpróba.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Don-kanyar: ami mögötte volt, és ami utána van

Hetvenhét évvel ezelőtt, 1943. január 12-én indult meg a szovjetek támadása Don folyó mentén elterülő frontszakaszon a 2. magyar hadsereg állásai ellen.

A szovjetek nem bízták a véletlenre: eleinte „erőszakos felderítési kísérletnek” titulálták az akciót, hátha mégsem fog menni. És rajtunk, magyarokon igazán nem múlott: volt, ahol szovjet hullahegyek halmozódtak fel a magyar vonalak előtt; volt, ahol teljes magyar zászlóaljak estek el inkább az állásaikban, semhogy hátráljanak; és akadt olyan eset is, amikor az utolsó töltény ellövése után a -35 fokos hidegben Vécsey alezredes feltűzette a szuronyokat, és sikeresen kivágta magát a rábízottakkal együtt. Az összeomlás csak a négy-öt napos véres harcok, és az ellenlökések kudarca után követően következett be. Az vesse az első követ a pánikba esett legénységre, vagy a fejüket elvesztő tisztekre, aki harcolt már mínusz harminc-negyven fokban, éjszakázott a csikorgó hidegben a szabad ég alatt, és akit kergettek már a hómezőkön a T-34-es tankok. A magyar helytállás tehát nem szenvedett csorbát, még akkor sem, ha egyes, a németeknek megfelelni akaró főtisztek olyanok írtak, hogy „megutáltam a magyar bakát”. (Az egészséges nemzeti öntudattal rendelkező és józanul gondolkodó magyar tisztek éppen hogy a németeket utálták meg, amikor azok lelökték a magyarokat a sebesültszállító szánokról, vagy amikor nem engedték fedél alá a kimerült honvédeket…) Az összeroppant parancsnok, Jány Gusztáv tábornok a végén kiadta hírhedt parancsát, amelyben megállapította, hogy a „2. magyar hadsereg elvesztette becsületét”. Hát nem, nem vesztette el becsületét. Becsületét elvesztett hadsereg részére nem harcolják ki az utódok egy hatalmas temetői emlékpark építését idegen földön, egy győztes nagyhatalom hivatalos narratívájával szembemenő módon.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Gyurcsány bendője

Semmi meglepő sincs abban, hogy az MSZP-t sorra hagyják ott politikusai, inkább az a fura, miért csak most esik le náluk a tantusz.

Ki ezért, ki azért áll odébb, nagyjából mégis két egérút kínálkozik. A baloldal hűlt helyére, a DK-hoz vezet az egyik, a másik meg az önáltatás dzsungelébe, amit persze újrakezdésnek neveznek.

Egy szoci vezető azt mondta egyszer, hogy az MSZP-t csak az újíthatja meg, aki politikailag egyszer s mindenkorra leszámol Gyurcsánnyal. Erre persze ő sem vállalkozott, arra hivatkozván, hogy felelőtlenség volna a pártszakadást megkockáztatnia. Bezzeg Gyurcsány nem volt ilyen ijedős: amikor látta, hogy teljes terjedelmében mégsem foglalhatja el az MSZP-t, jókora darabot kiszakítva belőle létrehozta a DK-t. Abban bízott, hogy a szocik lejtmenete - beszédes képzavarral szólva - előbb-utóbb úgyis az ő bendőjében végződik.

Ezt látjuk most.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

A vélemény megszületésének nehézségei

Véleményt alkotni – látszólag legalábbis – könnyű. Ennek bizonyítéka, hogy mindenki, korra, nemre és szellemi képességekre való tekintet nélkül gyakran megteszi.

További érdekesség, hogy mind e vélemények még a tetejében bizonyára helyesek is, hiszen még senki nem panaszkodott arra, hogy az ő véleménye bizony helytelen.

A valóság azonban ezzel szemben az, hogy helytálló véleményt alkotni bizony nehéz dolog. Számba kell venni a körülményeket, utána kell olvasni, meg kell hallgatni másokat, tekintettel kell lenni személyes vagy kollektív érdekeinkre, és így tovább. Macerás dolog ez. Sokan szeretnék elkerülni, ezért különböző módszereket dolgoznak ki a nehézségek elkerülésére. Ennek egyik, igencsak energiatakarékos módját követi a magyar ellenzék is. És nem ellenzéki specifikumként, hiszen már kormányon is így tettek. A módszer bemutatására lássunk egy példát.

Történt a minap, hogy az USA egy dróntámadással kivégezett egy Kászim Szulejmáni nevezetű alakot, aki tábornok lévén az iráni kormány embere volt. Az amerikai vélemény szerint az illető keze számos, vagy inkább számtalan merényletben benne volt, köztük a legutóbbiban is. Szerintük az illető terrorista volt és megérdemelte a halált. Az irániak szerint ez természetesen nem igaz, Szulejmáni ártatlan, mint a ma született bárány, mártír és hős, Amerika pedig maga a Sátán, aki fittyet hány a nemzetközi jogra, amelynek Irán a legelkötelezettebb híve. (Lásd például az amerikai követség diplomatáinak túszul ejtését.) Temetésén – már ami maradt belőle – százezrek vettek részt, és a helyi szokásoknak megfelelően több mint harminc embert agyon is tapostak. Túl ezen igencsak fogadkoznak, hogy bosszút állnak az USA-n.

Az eseményről értelmes, érvényes véleményt alkotni igen nehéz. Az egész térség mindig is egy tűzfészek volt, aztán Amerika beavatkozott, mire az oroszok is, majd szép sorban mindenki. Most aztán kiismerhetetlen háború folyik a milíciáknak nevezett rablóbandák, államok és egyáltalán mindenki között, akinek fegyvere van. És fegyvere amúgy mindenkinek van. Bellum omnium contra omnes. Hogy ebben a zűrzavarban aztán kinek van „igaza” – ha van egyáltalán valakinek –, az nehezen eldönthető.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Merre tovább, Európai Néppárt?

Donald Tusk minapi tweetjében az osztrák konzervatív-zöld koalíciót „az EPP számára fontos iránymutatásként” értékelte.

Az Európai Néppárt elnökének üzenete világos: itt az ideje, hogy az EPP-t alkotó jobbközép pártok a baloldalon keressenek új szövetségeseket a kormányzáshoz.

Régóta sejthető, hogy az Európai Néppártban vannak olyan politikusok, akik a radikális baloldal felé is hajlandóak nyitni, és keresik a szövetségkötési lehetőségeket. A boszorkánykonyhát, ahol elkezdték kikotyvasztani ezt a keserű főzetet, Ausztriának hívják. Sebastian Kurz kancellár néhány napja jelentette be, hogy az Osztrák Néppártnak és a Zöldeknek sikerült megállapodniuk a kormányalakításról. Kurz maga is elismerte, hogy két egymástól nagyon távol álló párt programját hangolták össze, aminek eredményeként született meg a közel 300 oldalas kormányprogramnak becézett kompromisszumgyűjtemény. A konzervatív-zöld koalíció előkészületei már Németországban is zajlanak: nem a véletlen műve, hogy a mainstream nyugati média már most azt szajkózza, hogy a 2021-es választás esélyese Angela Merkel CDU-ja és a Zöldek, akik között már-már elkerülhetetlen a koalíciókötés. A német Die Welt napilap túláradó örömmel üdvözölte az osztrák ÖVP-Zöldek koalícióját: „Olyasvalami történik a szomszédunkban, amiről az itt élők még csak álmodoznak. […] Egy új politikai korszak nyitánya, amelyet két Európa-párti politikai erő hoz létre, akik a nemrégen tartott választáson egyértelmű győztesekként emelkedtek fel.”

Sebastian Kurz kancellár és Werner Kogler, a Zöldek listavezetője.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Brüsszeli tervek: se nem zöld, se nem New Deal

Nagy bajban van az európai establishment, projektjei egymás után fuccsolnak be.

A Brexit után az EU-nak lesz európai alternatívája. Az euró délen már inkább átok, míg előnyeit északon egyre kevesebben élvezik. A benzines autót és a fapados repülést szidják, ám ezeknek még nincsen hatékony alternatívája. Ezt látva a szavazók a bal- és jobboldali proteszt pártok felé fordulnak, amit a mainstream a klímaőrülettel akar megakadályozni. Brüsszelben emiatt most mindent zöldre festenek.

Új seprű jól söpör! — Főleg autonóm módon, vagyis nem mások kegyelméből, és ezt be is kell a közönségnek mutatni. Pontosan ezt tette a brüsszeli bizottság új elnöke, Ursula von der Leyen a Green New Deal nevű projektjével.

Hosszú távra tervez.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Újévi hírösszefoglaló

Forrón telt a Szilveszter éjszaka Debrecenben. Fiatalokból álló bandák tizenkét autót gyújtottak fel a Nagyerdő melletti városrészeken, ami meghaladja a korábbi évek átlagát.

A hajnalra több százfősre duzzadó tömeg a lángok fényénél kőzáporral fogadta a kivonuló tűzoltókat és rendőröket. Eközben a Nagytemplomnál fiatalkorúak másik csoportja tűzijátékokkal és petárdákkal lőtte a város főterén rendezett utcabál résztvevőit. Öt csuklyákkal és álarcokkal letakart arcú fiatal indulatosan kérte számon egy egyetemista baráti társaságtól, hogy miért isznak alkoholt az utcán, majd elvették és az egyik egyetemista fején összetörték az üveget, a rövid szoknyás barátnőjét pedig durva sértések közepette belelökték egy pocsolyába.

Győrben sem volt könnyebb helyzetük a rendfenntartó erőknek. Ismeretlen elkövetők egy csoportja gyújtogatni kezdett egy külvárosi bevásárló-központ mélygarázsában. A tíz percen belül kiérkező tűzoltók egész éjszakás küzdelemmel tudták csak megfékezni a lángokat, melyeknek 93 gépjármű esett áldozatul.

Szegeden a petárdázás hangjaiba Kalasnyikovból leadott lövések vegyültek. A rendőrök nem találták meg az elkövetőt, és szerencsére áldozatot sem. A lakosság mindazonáltal feszülten várta az Újévet, hiszen, mint ismeretes, néhány nappal korábban egy, a rendőrség által korábbi drogügyei miatt ismert elkövető minden előzetes szóváltás nélkül késsel megtámadott egy fiatal férfit a karácsonyi vásárban, életveszélyes sérüléseket okozva neki. A külvárosban felgyújtott nyolc autó megfelel a korábbi évek átlagának, ugyanakkor aggodalommal tölti el a szegedieket, hogy 2019 szeptembere óta ezzel már harmincra növekedett a megrongált gépkocsik száma.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Új év, vagy amit akartok

Az emberek szeretnek ünnepelni. Így aztán megünneplik azt a pillanatot is, mikor a naptár szerint, új év kezdődik. A Föld nevű bolygó pályájának nem kitüntetett pontja ez, amint a többi csillag és bolygó életében sem.

Az ünnepek: bejegyzések a szürkén egyhangúan folyó időben. Először talán Gaius Julius Caesar – egyike azoknak, akik úgy hitték, dönthetnek bárki, mindenki sorsa felől, pedig csak ember volt ő is – jelölte meg az évnek ezt a napját fordulópontként. A természet – bárminek gondoljuk is – nem ismer kitüntetett pillanatokat és ijesztő, embertelen egyhangúsággal és közönnyel őrli az időt és a dolgokat. Mi, emberek, azonban folytonosan és természeti léptékkel mérve, nagyon gyorsan változunk.

Eleinte alig várjuk az évek teltét, úgy gyűjtjük őket, akár a kincseket. Minél hamarabb fel szeretnénk nőni, hogy önállóakká váljunk és megvalósítsuk sorsunkat, amely – meggyőződésünk szerint – nagy és jelentős tettekre hatalmaz föl bennünket. Gomolygó álmok és remények élnek bennünk, melyek beteljesedéséhez sürgetnénk az időt. Később – mondják – megbánjuk majd ezt, de mi nem törődünk velük, „mit tudják ők” gondoljuk és sietünk tovább, hisz oly közel a lehetőség.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Mit hoz 2020? 

A 2019-es év értékelését Kiszelly Zoltán már elvégezte helyettem, nekem maradt a kockázatosabb feladat, a jóslás.

Korábban akár tíz-húsz éves prognózisokat is bátran készítettek az elemzők, ma viszont egy évre is nehéz előre látni. A világ turbulenssé vált, egyre bizonytalanabb megmondani, mi várható, akár csak a következő 12 hónapban. Ennek ellenére, részben az intellektuális játék kedvéért, kísérletet teszek arra, hogy előrejelzést adjak a nyugati világ 2020-as évéről, vállalva annak kockázatát, hogy mellélövök.

1. Ha olimpiai év van, márpedig 2020 az lesz, akkor elnökválasztást tartanak az Egyesült Államokban. Az egyik oldalon ott van Donald Trump, aki még júniusban bejelentette, hogy újraindul az elnökségért. Trump elnöknek egyelőre két főbb kihívója akadt a republikánus előválasztáson Joe Walsh, volt illinois-i képviselő és Bill Weld, korábbi massachusetts-i kormányzó személyében. A decemberi közvélemény-kutatások szerint Trumpnak nem sok félnivalója van, a republikánus szavazók túlnyomó többsége ugyanis őt támogatja: felmérésenként változik, hogy Trump elnököt a republikánus szavazók 91, vagy „csak” 83 százaléka támogatja, szemben a pár százalékponton álló kihívóival. 

A másik oldalon pedig ott kígyózik a demokrata elnökjelölt-aspiránsok hosszú sora, amely a korábbi 29-ről mostanra 15 főre mérséklődött. Nincs könnyű dolga a demokrata szavazóknak a Trump-fóbiás jelöltek közti választásban, akiket kampányígéreteik alapján csak az különböztet meg egymástól, hogy hol helyezkednek el a szocialista-kommunista skálán: csak kicsit komcsik, vagy úgy igazán. Például, a demokrata szavazók körében jelenleg a második helyen álló Bernie Sanders elnökválasztási programja az elkövetkező tíz évben az amerikai választópolgárok 97 billió dollárjába kerülne, miközben az állami kiadások a GDP 70 százalékára növekednének, az amerikai munkavállalók kb. 50 százaléka állami alkalmazottá válna, és az éves költségvetési hiány a GDP 30 százalékára ugrana. A demokraták Szent Grálja, az impeachment eljárás mindeddig alkalmatlan politikai fegyvernek bizonyult, így a 2020-as elnökválasztás esélyese Donald Trump.

2. Németország jó ideje olyan, mintha néhány hibernált NDK-s vezető irányítaná. A lassan 15 éve kormányzó kancellár asszony nyilvános rendezvényeken már csak üldögél, hogy elkerülje a kínos és a nyilvánosság számára fel nem tárt eredetű remegést, az utóbbi időben ugyanis az is kérdéses, hogy feljut-e egyáltalán a szónoki emelvényre. A Merkel-éra olyan, mint a hosszúra nyúlt szentbeszéd: a mise már véget ért, csak a tiszteletes még nem hagyta abba.

A válságjelek egyre szaporodnak a németeknél: gazdaságuk földbe állt, mint a gerely, miközben vagyonokat ölnek a migránsok eltartásába. A CDU és az SPD támogatottsági görbéje monoton csökkenő függvényre emlékeztet, Macron elnök pedig egyre gyakrabban és egyre merészebben szúr oda az ősi rivális németeknek. Ám egyelőre Németország csak némán áll, mint Bud Spencer a bunyó első két percében, miközben székeket törnek szét a hátán. Érzésem szerint nem sokáig. Németország változni fog. 2020-ban meglátjuk, milyen irányú lesz ez a változás.

3. Boris Johnson, a liberális média által lesajnált brit miniszterelnök (akinek már októberben illett volna megbuknia) briliáns taktikai húzással egy, a Brexitről szóló második népszavazássá változtatta az előre hozott parlamenti választásokat. Az angol választási rendszer sajátosságai és a brit Munkáspárt elképesztő bénázása az elmúlt 30 év legnagyobb győzelmét hozta Boris Johnson pártjának és a Brexit ügyének. A britek 2020-ban, négy évvel az elszabotált népszavazás után végre kilépnek az Unióból és – a liberális médiahiszti és siránkozás ellenére – nem fognak összeomlani. A kilépés meglepően simán fog megtörténni. Ne feledjük, ez Churchill országa, vállaltak már nyílt konfliktust Napóleonnal és Hitlerrel, a brüsszeli bürokraták sem jelenthetnek számukra problémát.

("Mindig bölcs dolog előre nézni; de nehéz messzebbre tekinteni, mint ameddig ellátunk." /Winston Churchill)


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

2019 a világpolitikában: Búcsú TINA-tól

A 2019-es év 2016 folytatása volt más eszközökkel. Pont került a brexit végére és Donald Trump újraválasztási esélye is magas. Amiből eddig egy volt, mostantól kettő lesz belőle. Európában az “ever closer union” helyett (ismét) van egy németek által (gazdaságilag még) dominált kontinens és van az angolszász világ. Az eddig domináns amerikai operációs rendszerek és információs technológia mellett alternatívaként megjelent Kína a saját termékeivel.

Hihetetlenül érdekes korban élünk! Egy átmenet korában. A globalizáció első, spontán szakasza a szemünk láttára zárul le, és még nem tudjuk, mi jön helyette. A helyzet az I. világháború előtti időkre emlékeztet, amikor a későn jövők a piacok gyarmatok újraosztásáért küzdöttek.

Az atomkorban persze a főszereplők között nem kell konvencionális háborútól tartani, de itt van helyette a kibontakozó kereskedelmi háború és a csendben előkészítés alatt álló valutaháború.

A legnagyobb meccs.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Van Isten – Temesvár 30

Három évtizeddel ezelőtt egy magyar református lelkész kilakoltatása és elmozdítása indította el a Román Szocialista Köztársaság bukását.

Ceausescu kommunista diktatúrája az 1980-as évek elején nem is annyira a gonosz banalitását, mint inkább a gonosz abszurditását ábrázolta. Véresen tragikomikus állam volt, amelyben az áruhiány miatt sokszor az üres boltokban álldogáltak az eladók, és árulták a semmit. Az áramszünetek rendszeressé váltak. Bár néhány faluban (főként a magyarlakta részeken) még el-elfusizgattak az emberek, a városok vigasztalan képet mutattak. A Securitate egyáltalán nem diszkrét módon gondoskodott arról, hogy a kétkedő hangok elhalkuljanak – eltűnjenek. Mindeközben a Romániát érteni nem akaró nyugati elemzők az egekbe magasztalták a „különutas” Ceausescut, és a félanalfabéta diktátort és feleségét számos nyugati egyetem díszdoktorrá avatta. A megalomániás törekvések és a „település-szisztematizálási” terv szervesen kapcsolódott össze a régi bukaresti városrészek ledózerolásakor, amit a lázálomszerű palotaépítés követett. (Jelképszerű, hogy a román Szenátus ebben az épületben ülésezik a mai napig). Az átellenben levő Román Tudományos Akadémia új épületében Elena Ceausescu, az Akadémia elnöke (!) irodáját úgy alakították ki, hogy éppen férje irodájára láthasson rá, amely a gigantikus új palotában volt.

Az ámokfutást a nemzetközi terrorizmussal való együttműködés, gátlástalan fegyver-, drog és embercsempészet egészítette ki, illetve a trónörökös Nicu Ceausescu orgiái.

1987-ben, a brassói munkáslázadáskor – amelyen magyarok és románok együtt mozdultak meg – már nem pusztán kenyeret követeltek a részvevők, hanem itt hangzott el először a „Le Ceausecuval!” és a „Le a kommunizmussal!”. A kommunizmus szent könyveit, a párthatározatokat és a diktátor képeit hatalmas máglyán égették el. A hatóságok azonban eredményesen verték szét a megmozdulást. Furcsa módon a résztvevők közül senki nem halt meg, és a korábbi esetekhez képest meglepően enyhe volt a megtorlás. Ceausescu pártbeli ellenfelei meglátták az esélyt, hogy átmenthessék hatalmukat a diktátor feláldozásával.

1989 december közepén Temesváron robbant a bomba. Egy magyar református lelkész csiholt tüzet a gyújtózsinórra.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

A progresszív oktatás mítosza

A 21. század egyik nagy mítosza, hogy a különböző progresszív oktatási módszerek a tanítást hatékonyabbá és jobbá, a gyerekeket pedig okosabbá és kreatívabbá teszik.

Az az oktatási rendszer, amely nem cseréli táblagépekre a könyveket, és nem hagy fel a tanítás ósdi eszközeivel (a nyolc órás iskolakezdéssel, az osztályozással, a vizsgákkal stb.), végérvényesen lemarad a fejlettségi versengésben – szól a liberális mantra.

Miközben azt hisszük, hogy a gyerekek a sok fejlesztésnek és a legmodernebb pedagógiai módszereknek köszönhetően egyre okosabbak lesznek, a helyzet pont fordított.

Nemrég került nyilvánosságra a Nemzetközi Diákértékelési Program (PISA) legfrissebb felmérésének eredménye, amely elég borús képet fest az OECD országok oktatási rendszeréről. Bár szerencsére Magyarország hosszú idő után ismét javítani tudott az eredményein, a legtöbb OECD-országban az ezredforduló óta folyamatosan romlik a diákok kompetenciaszintje. Miközben azt gondoljuk, hogy a PISA-teszt azt méri, melyik ország oktatási rendszere jobb a másiknál, valójában a verseny inkább arról szól, melyik ront kevesebbet a diákok értelmi képességein.


Egy évvel ezelőtt írtam arról, hogy az ezredfordulósok nemzedéke, akiknek már bőséggel jutott a progresszív oktatási módszerekből, az élet számos területén rosszabbul teljesítenek, mint elődeik. Az Y-generáció tagjainak nem csak az egészségügyi állapota, személyes kapcsolatai és pénzügyi helyezte rosszabb, mint szüleinek volt, de az egyre progresszívebbé váló oktatás ellenére – vagy éppen amiatt? – egyre gyengébb teljesítményt nyújtanak a tanulás területén is. Vajon milyen okok állhatnak a tanulók teljesítményromlása mögött? A felbomló hagyományos családmodell? Az iskola és a szülő tekintélyének módszeres felszámolása? A versengés helyett a csoportmunka erőltetése az alapfokú oktatásban? Mind-mind a liberálisok által kierőszakolt változások, amelyek az egyéni erőfeszítés és a teljesítmény ellen hatnak.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Mi történt az angoloknál?

Igencsak meglephette a brit választás eredménye azokat, akik a mainstream nyugati sajtóból tájékozódnak.

Onnantól kezdve, hogy október végén a londoni alsóház megszavazta az előrehozott választásról szóló indítványt, a liberális média foggal-körömmel igyekezett bebizonyítani, hogy Boris Johnson nem fogja tudni megnyerni a választást, és marad a patthelyzet. A választók azonban – ahogy ezt az utóbbi évek számos európai és tengerentúli voksolása világossá tette – nem veszik készpénznek az establishment jóslatait, inkább mennek a saját fejük után. Így történhetett meg, hogy Boris Johnsonék fölényes győzelmet arattak a tegnapi voksoláson, a legfőbb ellenzéki erő, a Munkáspárt pedig történelmi vereséget szenvedett el. A Konzervatív Párt kényelmes többséget szerzett a parlamentben és – Boris Johnson szavaival élve – „erőteljes új felhatalmazást kapott” a brexit végigvitelére. Politikai szempontból ez az előrehozott választás valójában egy újabb népszavazás volt a brexitről, amelyen a brit szavazók kiálltak egy fontos – ám az establishment által egyre inkább elfeledett – európai érték, a demokrácia mellett.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Egy tüntetés margójára

Izgalmas, hogy a MeToo-jelenség főként a liberális gondolkodás és (rém)álomgyárak központjaiban szokott felbukkanni. Először Hollywood, nálunk meg a pesti „független” színházak.

A MeToo-ügy azonban érzékeny téma, ráadásul kissé ködös, ingoványos talaj. Számomra az évtizedekkel ezelőtti ügyeket afféle botcsinálta népbíróságként kezelő média valahogy nem szimpatikus – más az persze, amikor valakinél folytatólagosan bukkan elő az a kényszer, hogy szexuális erőszakkal tukmálja rá magát szerencsétlen kollégáira. Annyi mindenesetre biztos, hogy az adott ügyet a „függetlenobjektív” oldal sikerrel kezelte: visszájára fordítva a helyzetet, sikerült egy kormányellenes tüntetést összehozniuk a szégyenpad helyett. Erre egyébként az elsietett, majd korrigált politikai intézkedés-tervezet és a fantáziátlanul mozgó jobboldali sajtó is rásegített. Az említett tüntetésen Pintér Béla – amolyan politikai Pandacsöki Boborjánként – olyan kijelentést tett, amitől elalélt a haladó gondolkodók összes fóruma. Ez pedig így hangzott: „A színház alapvetően ellenzéki, kritikus vagy ha nem az, akkor kurva unalmas, hazug.” Nos, erre a választ egy Orbán Viktor nevű dramaturg-rendező lassan már két évtizeddel ezelőtt megadta: „A haza nem lehet ellenzékben”. Mire gondolok? Gyerünk vissza a kályhához.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

A kritikus művészetről

Tüntetés volt a minap a színházak „szabadsága” érdekében. Mondhatni semmi különös, hiszen nap mint nap van ilyen megmozdulás, valaminek a szabadságáért.

Hol az oktatás, hol az Akadémia, hol pedig a sajtó függetlenségét, szabadságát féltik; most meg éppen a színházakét. Gyakorlatilag alig van, vagy nincs is olyan szelete közéletünknek, melyet ne fenyegetne „elnyomás”. A gaz diktatúra mindenre rá akarja tenni a kezét – állítják az örök tüntetők.

A nagy színházi tüntetésnek volt ugyan egy tréfás vonulata is, amennyiben a tüntetők nem tudták pontosan mi ellen tüntetnek, hiszen a konkrét jogszabály-tervezet még nem volt ismert a tüntetés meghirdetésének időpontjában. Ez azonban a résztvevőket egyáltalán nem zavarta. A szónokok ugyanis – élükön a vadonatúj főpolgármesterrel – ugyan azokat az intellektuális (sic!) paneleket hajtogatják immár tíz éve, csak azt kell behelyettesíteniük, hogy éppen mit akar a kormány „elvenni”, „romba dönteni”, „beszántani”. A nagy megmozdulás érdekes eseménye volt egy bizonyos Pintér Béla felszólalása.

Róla tudni kell, hogy ő Budapest több színházában is világhírű rendező és szerző. Nagy hírnévre tett szert, mint a becsületsértés és rágalmazás határait súroló színművek szerzője, rendezője és a jobboldal ostora. Sajnos nem tudom megítélni színházi, művészeti tehetségét, lévén egyetlen alkotását sem láttam, és ez már így is marad. Ám zsinórmértékként tekinthetek arra, hogy Stumpf Andrásnak tetszik, így az eddigi tapasztalataim alapján, nekem bizonyára nem.

Pintér Béla és Karácsony Gergely.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Látszólag fényes

Brit, francia, német, orosz vektorok – a modern Európa hatalmi eredője mindig ezekből állt össze, szép, régies kifejezéssel ezt hívták "európai súlyegyennek".

A várható (de még mindig nem tényszerű) brexittel a britek most megerősítik tradicionálisan „fényes elszigeteltségüket”, no meg reményeik szerint az USA-hoz fűződő " különleges" kapcsolatukat is. Mindenesetre a továbbiakban még inkább kívülről akarják majd formálni Európát, amely távozásuk után még kevésbé lesz összetéveszthető az Európai Unióval, mint ahogy persze velük együtt sem volt teljesen azonos a kettő.

A szuperhatalmi szovjet státusból kelet-európai (bár ők úgy mondják, eurázsiai) nagyhatalommá karcsúsodott oroszok pedig mintha még mindig nem döntötték volna el, stratégiailag merre forduljanak: Európa vagy Ázsia felé. Előbbi szokás szerint gyanakodva figyeli őket, utóbbiban pedig – többek közt – ott van vetélytársnak az USA mellé globális játékosnak felzárkózó Kína.

Az Európai Unió szívesen négyzetesítené ezt az angolszász, orosz, kínai globális háromszöget, csakhogy ehhez előbb magát kellene valahogy rendbe szednie. Legelébb is az unió vezetéséért folyó német-francia kompetencia-harcot volna ésszerű rendeznie, mivelhogy ugyancsak inognak eddigi viszonylagos konszenzusuk tartópillérei.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Veszélyes szavak

Beszédet mondott a minap Angela Merkel – a Bundesmutti – a német parlamentben. Ez önmagában is felkeltette a figyelmet, hiszen az utóbbi időben eléggé keveset szerepelt nyilvánosan, azok is inkább csak protokoll események voltak.

Különösen furcsa volt e némaság akkor, mikor a német belpolitika igencsak ingataggá vált. Most azonban megszólalt és ki is fejtette sajátos véleményét a szólásszabadságról. Ezt taglalnánk alább.

A valaha volt Szovjetunió alkotmánya mindenféle, akkoriban ismert emberi jogot és nemes eszmét tartalmazott, a nemek közötti egyenlőségtől a szólás- és gondolatszabadságig. (Azóta az „emberi jogok” száma jócskán megnőtt, de ez most mellékes; mindent ők sem láthattak előre.) Annyira haladó és liberális volt e nagyszerű alkotmány, hogy a balos, nyugati értelmiség párás szemmel olvasgatta esti mese helyett. Mondjuk persze az ő lelkesedésük értékéből sokat levont az a tény, hogy jó részüket már abba az időben a KGB fizette. Volt azonban egy bökkenő.

A büntető törvénykönyvben ugyanis az szerepelt, hogy aki a dolgozó nép érdekei ellen tesz, mondd, vagy akár csak gondol valamit, azt a bűncselekmény súlyától függően kivégzik, esetleg 10-20-30 évre a gulágra deportálják. Azt pedig, hogy mi a dolgozó nép érdeke és mi az, ami ennek ellentmond, azt természetesen a párt, illetve súlyosabb esetben maga Sztálin elvtárs mondta meg. Így aztán akire a párt rámutatott, annak bizony nagyon szomorú sors jutott. A kulcs az volt, hogy a dolgozó nép érdeke közelebbről nem meghatározható fogalom, ezért bármi, vagy annak az ellenkezője bűncselekménnyé válhatott, a pártot megtestesítő rablógyilkosok aktuális érdekei szerint.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Eurovíziós Dalfesztivál: ahol csak a szakállas nők nyerhetnek

Nagy vihart kavart az MTVA azon döntése, hogy most nem vesz részt az Eurovízió dalfesztiválon. Más formátumokat keresnek a fiatal zenei tehetségek kibontakoztatására, mint például a nagy sikerű A Dal, vagy a (Fiatal) Virtuózok. A balliberális propagandasajtó persze ebből is ügyet csinált, de hamar leleplezték őket.

A hanyatló haladó nyugat soft diktatúrája kifinomult nyelvi és szimbolikus kóddal dolgozik a másként gondolkodók kiszűrésére. Most éppen a politikai korrektség a divat, így aki nem ennek a szavait használja és nem ennek megfelelően gondolkodik és viselkedik, az rögtön gyanús lesz.

Egy demokráciában persze nincsen fekete autó, van helyette viszont nyilvános megbélyegzés, lejárató kampány, Facebook letiltás, vagy állásból elbocsátás. A politikai korrektséget piedesztálra emelik, ez történik az Eurovízió dalfesztiválján is, ahol az elmúlt 4-5 évben már nem a tehetség, hanem a politikai korrektség divatjához való idomulás mértéke a mérvadó. Az új irány a “szakállas nő”, Conchita Wurst 2014-es befutásával indult. A helyzet azóta csak rosszabb lett.

Mindent visz?


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Karigeri, a dugódíj és a dízelautók kitiltása

Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja! — tartja a mondás. Elindult a klímaőrületbe beleszerető hazai balliberális ellenzék ötletbörzéje.

Szokás szerint a legrosszabb nyugati mintákat akarják átvenni: tiltanának, büntetnének és miközben nyugati hitelekről álmodnak, újra a pénzünket akarják!

Az ellenzék által megszerzett városok lakói fura időutazásra indulhatnak. Minden fogadkozás ellenére visszatér a 2010 előtti “szakértelem”. Demszky Gábor már a választás másnapján megszólalt és arról beszélt, hogy a korábbi privatizációs bevételek segítették át városvezetését az ellenzéki időszakon, és szerinte Budapestnek most is külföldről kéne pénzt szereznie. Leginkább a Világbanktól.

A fiatalok kedvéért: A 20 éves Demszky-korszak városfejlesztése a 4-es metróban csúcsosodott ki, amit 40 évvel korábban terveztek és még így sem sikerült funkcionálisan kivitelezni. A hitelért cserében bevállalták a dugódíjat, amit azonban féltek bevezetni. A 4-es metró a korrupció liberális szakértelem iskolapéldája, az OLAF 2017-es jelentése szerint a közel 500 milliárdos beruházásból 167 milliárdot csaltak el.

A dugódíj bevezetése most Karácsony Gergelyre vár, aki előtt intő példa lehet Ken Livingstone, a “vörös Ken”, korábbi londoni polgármester, akit Boris Johnson többek között pont azért válthatott hivatali székében, mivel előbbi a napi öt fontos dugódíj mellé még 25 fontos CO2-díjat is bevezetett volna. A levegő minősége a londoni díjfizetési zónán belül javult, azon kívül romlott.

Dolgoznak rajta.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

A harcias semmitevés

Tudom én, hogy jósolni nagyon nehéz, különösen a jövőre vonatkozóan, ám most mégis megpróbálkozom vele. Ehhez, segítségképpen, nem a madarak röptét, vagy kristálygömböt veszek igénybe, hanem az egyetlen dolgot, melyből valóban lehet következtetni a jövőre, mégpedig a múltat.

Karácsony főpolgármester ismét egy nagyon nemes kezdeményezéssel lepett meg bennünket: a hírek szerint, most éppen külön „alkotmányt” akar Budapestnek. Ez nyilvánvalóan az ellenzéki fővárosok valamiféle koalíciójához hasonlóan, egy teljesen kontúrok nélküli, minden tartalmat nélkülöző valami, amiről fogalmunk sincs, hogy mit jelent. Tartok tőle, hogy ő sem tudja. Persze akart ő már sok mindent, a dugódíjtól az ingyenes gyermekközlekedésig. Ezek az ígéretek, aztán eltűntek, „finomítottak” rajtuk, vagy teljesen megváltoztatta őket. Az egész eddigi pályafutása során amit valójában tett, az nem más, mint néhány program elgáncsolása, illetve a „klímavészhelyzet” kihirdetése – bármit jelentsen is az.

Mindez engem valami kísérteties déjà vu érzéssel tölt el. Ugyanis volt már ilyen. Méghozzá a dicsőséges gyurcsányi kormányzás idején. Nem tudom emlékezünk-e még, de uralma alatt, gyakorlatilag minden évben meghirdettek egy programot, amiből aztán nem lett semmi, ám ez nem zavarta őket, a következő évben új programot hirdettek.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Ki lesz a következő?

Gothár Péter nyilatkozata után lövészárok-társadalmunkban nyilván megint fellángol majd a vita, ki is a leginkább mítú az eddig lebukottak közül.

Néhai Marton László? Kerényi Miklós Gábor? Vagy éppen Gothár? Netán valaki más? Lehet szimpátia-antipátia alapon erre vagy arra mutogatni, mondván, hogy ő az igazán elítélendő figura, mert – és itt érvek sokasága jöhet, hogy X azért más, hiszen ő…, és rendszerint meg is magyarázzák, mitől is áll X pár centivel az undorszint fölött. Azt persze nem vallják be majd, ami a lényeg: azért, merthogy X mégiscsak a mi emberünk. 

A Katona József Színház bármennyire igyekezett is csuklya mögé rejteni e legújabb ügyet, nem sikerült. Eleve nem is sikerülhetett. Csupán idő kérdése volt, kiderüljön, ki az Anonymus.