Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Választás osztrák módra

Jóllehet az eredmények már nyilvánosak, ebben a pillanatban is több millió osztrák választópolgár ül az internet és a tévé előtt, izgatottan várva, hogy kire is szavazott.

Az úgynevezett „eredmények” persze már nyilvánosak, csak éppen azt nem lehet tudni, jobb- vagy baloldali kormány alakul. Tudniillik az osztrák pártok a választások előtt eltitkolták, kivel terveznek koalícióra lépni, és kivel utasítják el az együttműködést. A tegnapi voksolás fényében lehetséges, hogy Ausztriában egy markáns jobboldali kormány alakul az osztrák Néppárt és a Szabadságpárt koalíciójával, de ugyanilyen erővel az is elképzelhető, hogy baloldali-liberális vezetése lesz az országnak. Minden attól függ, hogy kivel köt koalíciót a Néppárt: a 22 százalékos szocialistákkal, a 16 százalékos Szabadságpárttal vagy a 14 százalékos Zöldekkel? Ezt ugyanis Kurzék nem kötötték előre a néppárti választók orrára.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Működött az Ibiza-videó

Ausztria választott. Az eredmény jól mutatja a modern “médiademokrácia” működési elvét, amelyben egy jól időzített és kellően habosított botrány dönti el politikusok és pártok sorsát. Marad Kurz kancellár és vele marad az inkább bevándorlásellenes politika. Amint kiderül, hogy kivel köt koalíciót, azt is megtudjuk, hogy nyugati szomszédunk merre fejlődik.

Sebastian Kurz egy az egyben megismételte Schüssel kancellár 2002-es húzását, és egy előrehozott választásból megerősödve hozta ki a Néppártot (ÖVP). A mostani eredmény elmarad ugyan az akkori 42 százaléktól és a Szabadságpárt  (FPÖ) sem szakadt (még) ketté, ám az erőviszonyok egyértelműen átrendeződtek.

Átrendeződtek az erőviszonyok.

A viharnak voltak előjelei. Már idén januárban volt olyan bécsi blogbejegyzés, miszerint Kurzék őszi előrehozott választásra készülnek. Az ürügyet az azóta elhíresült Ibiza-videó szolgáltatta. Az már korábban tudható volt, hogy az előző osztrák választás előtt, még 2017 nyarán egy kompromittáló videó készült HC Strache akkori FPÖ-elnökről.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Ki az antiszemita?

Bő száz évvel ezelőtt az Osztrák-Magyar Monarchia az európai zsidóság számára szokatlan és előnyös asszimilációs feltételeket kínált.

Magyarország ebből a szempontból már régebbi hagyományokkal bírt: például a „csárdás”, mint olyan, egy magyarba olvadt zsidó, Rózsavölgyi Márk lelkes kultúrharcának köszönhette létét. Miközben Franciaország a Dreyfus-üggyel, majd a „kartoték-botránnyal” volt elfoglalva, Oroszországból pedig a pogromok elől menekültek a zsidók, Ausztria-Magyarország a béke szigetének tűnt. Annyira, hogy hamarosan azt a következtetést vonták le az Osztrák-Magyar Monarchia kritikusai, hogy ez a birodalom – különösen Magyarország – a „zsidó paradicsom”. Az egyik ilyen kritikus Karl Lueger, Bécs polgármestere, Hitler korai példaképe volt. Luegertől származik a mondás: „Hogy ki a zsidó, én mondom meg”.

Az első világháború azután sok mindent megváltozott. Magyarországon vörös és fehérterror váltotta egymást, Bécs pedig bevörösödött: a balos szocdemek egyik európai fellegvára lett. Bécs adott otthont a Magyarországról menekülő „vörös emigráció” számos alakjának is, akik nem szégyellték egész Európát telekiabálni. Egészen elképesztő kampány folyt ekkoriban Magyarország ellen. És hogy miért? Mályusz Elemér szerint azért, mert a szélsőbaloldali politikusoknak és publicistáknak „azt is be kellett látniok, hogy a visszatérésnek [...] útjában áll az otthoni polgári kormányzat. Arra, hogy ezt a kormányt a magyar közvélemény megnyerésével buktassák meg, nem is gondolhatnak. [...] Maradt még egy menedékük: a külföldi államok közvéleménye, amely - szerencséjükre - rosszul, vagy alig van informálva otthoni szereplésükről, s amelyet ennélfogva könnyű félrevezetni.” (Vajon csak első ránézésre tűnik úgy, hogy megalapozott az áthallás mai korunkkal?)


Máthé Áron
Máthé Áron történész

A Nemzetek Kiáltványa

Az ENSZ közgyűlésének keddi ülésszakán a mainstream médiában Greta Thunberg vitte el prímet. Pedig volt ott valaki más is – aki történetesen észre sem vette Grétát.

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke olyan beszédet mondott, amely túl az aktuális politikai ügyeken általános érvényű elveket is megfogalmazott. Olyan igazságokat mondott ki, amelyek minden józan és felelős polgárt reménnyel tölthetnek el, hogy a lassan elhülyülő és kisdedóvó szintjére süllyedő nyugati világunkban nincs minden veszve.

A beszédben természetesen számos „helyi érdekű” probléma tárgyalására is sor került: Venezuela, Irán, Észak-Korea, a kínai kereskedelmi háború, Hong-Kong. Más részei – például a homoszexualitás kérdése – az amerikai helyzetre reflektálnak.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Az új kommunisták

Megtörtént az új globalista világrend főpróbája, amelyen egy 16 éves autista kislány főszereplésével üzentek hadat a világ választott, de legalábbis legitim politikai vezetőinek.

A forgatókönyv a magyar közönség előtt nem ismeretlen. A Soros György-féle világ egyfajta kísérleti laboratóriumként használva Magyarországot lassan tíz éve teszteli hazánkban a gyerekkatonák politikai küzdelmekben történő bevethetőségét. Még 2011-ben küldték hadba Karsay Dorottyát (Nem tetszik a rendszer), aztán 2016-ban Kövesdi Veronika következett (Igazmondó Alapítvány), legújabb áldozatuk pedig Nagy Blanka volt (hasonló „karriert” futott be Rékasi Zsigmond és Kálló Dániel is). Ugyanezt az előadást csodálhattuk meg az ENSZ klímacsúcsán, ahol a főtitkár, António Guterres biztosította a színpadot, a mainstream média pedig tett róla, hogy a darabról a világon mindenhol értesüljenek.

Greta igazából nem is főszereplője az előadásnak, ő csak egy színpadi kellék, akit pont úgy fognak eldobni néhány hónap, de legfeljebb néhány év múlva, ahogy tették ezt az előtte járók sorával. Kit érdekel már a szegény, elnyomott tibetiek szenvedése vagy az arab tavasz során hirtelen öntudatra ébredő észak-afrikai arabok szabadságvágya? Lassan már a szír menekültgyerekeket is elfelejtik. És ki aggódik még a CEU (ami amúgy köszöni szépen, jól van), a rabszolgatörvény vagy a hajléktalanok miatt?


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

A következmények nélküli együttérzés

Lassan elülni látszik a klímahiszti Amazonas-epizódja, talán eljön az esős évszak és eloltja a tüzeket, vagy egyszerűen a média ráunt az egészre és újabb áldozatok után kutat, akik/amik miatt majd szánalmat és aggodalmat érezhetünk. Ez így törvényszerű, hiszen nincs unalmasabb, mint állandóan ugyanazért rettegni.

Most így a vége felé érdemes néhány általános tanulságon elmerengeni.

Ha őszinték akarunk lenni, akkor feltehetjük maguknak a kérdést: Mit tehetünk mi itt, az Amazonas  őserdejéért? A válasz az, hogy nagyjából semmit. Egyrészt mert messze van, másrészt mert fogalmunk sincs az ottani helyzetről, az okokról, melyek a tüzeket okozzák. A médiamunkások, akik a hisztériát szítják, semmivel sem tájékozottabbak min mi, csak nekik módjuk van kifejteni a véleményüket – mely ugyan olyan érdektelen, mint a miénk – nekünk meg nem. Persze az is kérdés, hogy miért olvassuk ezeket, miért váltanak ki dühödt és tökéletesen céltalan vitákat?

Ezekről a rettenetes hírekről és a körülöttük felcsapó hisztériáról nekem Rejtő Jenő összefoglalója jutott eszembe. Azt írja a Mester, hogy „Az emberi részvét éppen fordítottja egy kirándulásnak. Mennél távolabb fekszik térben a szánalom célja, annál gyorsabban és kényelmesebben eljut hozzá megértő embertársainak szíve!” Milyen igaz.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Hippokratész őszödi beszéde

Mély tisztelettel kérek elnézést a jobb kontextusra érdemes görög orvostól, a gyógyítás esküjének szerzőjétől, hogy pár mondat erejéig holmi Gyurcsánnyal kapcsolatos dologban szóba merészkedem Őt hozni. Mea maxima culpa, de gyógyító szándékkal teszem, remélem, onnan, a távolból megbocsájtja.

Tegyük fel, hogy kórházigazgatóként Hippokratész úr is jelen van Őszödön, ahol is a következő beszédet mondja:

„Ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyunk kétségekkel. Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem lesz tökéletes. Hogy egy sor betegnél fogalmam sincsen, melyik a következő lépés. Dehogy tudom kiszámolni, minden lépésünknek a következményét! Nincsen ennyi kapacitásunk. Őrületbe kergetjük egymást, amikor mennek a szakmai konzíliumok, s az mondjuk egymásnak, húzzatok már a picsába ezzel! Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még kórház nem csinált, amit mi csináltunk. Nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Nem tudtok mondani olyan orvosi beavatkozást, amire büszkék lehetünk, semmit. Vagy láttatok az utóbbi időben legalább egyetlen tűrhetően kezelt beteget? Ugye, nem? Ez a helyzet. És persze még gondolkodhatunk nagyon sokáig, meg kibaszott sok konzíliumot lehet tartani arról, melyik beteg hogyan fogja végezni. Általában sok jó ötlet van egészen addig, amíg nem kell gyógyítani. Amikor gyógyítani kell, akkor elfogy a tudomány. Kollégák, nem vagyunk tökéletesek! Egyáltalán nem.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Hollómese

Mindenki ismeri La Fontaine meséjét, melyben a róka kiravaszkodja a holló csőréből a sajtot. Ha az ifjabbak közül valaki mégsem, akkor sürgősen pótolja. Alapsztori.

Macron, már az óvodában hallhatta zseniális honfitársa példázatát, nyilván meg is értette, s úgy fest, szívesen alkalmazná. Természetesen ő a róka, a V4 a holló, a sajt pedig a visegrádiak mindeddig megőrzött uniós akcióegysége.

Kezdjük távolabbról.

Az égető uniós kihívások közül Macronék (értsd, a németek is) a brexitet legföljebb enyhíteni képesek csak, megoldani (egyelőre?) nem. Az olasz melót viszont elvégezték, Rómában megint Brüsszelre hangolt kormány van, gyengus ugyan, de legalább a „miénk”. Kérdés, meddig tudják az ötcsillagos-ballib koalíciót kitartani… Nyilván csak időlegesen, de ez most édes mindegy. A politikában az egyik, ha nem a legfontosabb időegység, a pillanat.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Magyarország – Brüsszel: 4:0

Magyarország és Orbán Viktor európai politikai tényezővé vált.

Ezt rögtön négy siker is bizonyítja: 1. Közép-Európa iránt megértő elnök került a bizottsági székbe; 2. térségünkből került ki a Valutalap új vezetője; 3. Angela Merkel szerint eredményesen használjuk fel az uniós fejlesztési forrásokat és 4. Trócsányi Lászlónak fontos biztosi pozíciót szánnak.

Az európai léptékkel közepesnek számító Magyarország – szövetségeseivel – rövid időn belül négyszer volt sikeres. A bevándorláspárti megmondóemberek és a balliberális médiamunkások a hazai ellenzék gyengeségét látva abba a reménybe kapaszkodtak, hogy majd Moszkva Brüsszel jól helyére teszi a budapesti kormányt.

Magyarország európai tényezővé vált.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Vállalatirányítás helyett globális kormányzás?

„Tudja, miért vállaltam el ezt a munkát? Mert gazdag ember vagyok, és valamit vissza akartam adni ennek a nemzetnek. Pénzt, azt persze nem, de valamit.”

Az amerikai multicégeket tömörítő Business Roundtable nyilatkozatát olvasva mintha Russ Cargill, a Környezetvédelmi Ügynökség vezetője elevenedne meg előttünk a Simpson család egész estés filmjéből. A hazai sajtóban szinte visszhangtalan maradt a 181 amerikai vállalat által augusztus 19-én elfogadott dokumentum, amelyben a vezérigazgatók újradefiniálták a vállalat, mint gazdasági intézmény célját. A Business Roundtable 1978 óta rendszeresen nyilatkozatokat fogad el a vállalatirányítás alapelveiről, így a közzétételben nincs is semmi meglepő. A dokumentum mégis megér néhány mondatot, hiszen az amerikai vállalatvezetők nem kevesebbre vállalkoztak nyilatkozatukban, minthogy a  jövőben egy „minden amerikait szolgáló gazdaság” megteremtése érdekében fognak tevékenykedni, cégüket pedig úgy fogják irányítani, hogy mind az ügyfeleik, mind a beszállítóik, mind az alkalmazottak, mind a részvényesek érdekét egyaránt kiszolgálják.

A Business Roundtable az Egyesült Államok legnagyobb vállalatait képviseli.

Nemesnek tűnő célok, de a magunk részéről nem tudunk dermesztőbbet elképzelni a megvalósulásuknál. A szép szavak mögött ugyanis korlátlan hatalmi ambíciók rajzolódnak ki. Figyelmesen olvasva a nyilatkozatot világossá válik, hogy a szöveget jegyző 181 multinacionális vállalat valójában a globális kormányzás programját hirdeti meg, és az állam szerepére jelentkezik be.

A vállalatok egy új világrendet akarnak kialakítani: új gazdaságról beszélnek, amely minden amerikait szolgál, amely segíti a közösségeket. Nézzük végig, hol hibázik a dolog!


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Nemzeti érdekérvényesítésből jeles

Uniós csatlakozásunk óta Magyarország eddig mindig súlytalan posztokat kapott az Európai Bizottságban. Olyan területeket, amelyek nem sok vizet zavartak: adóügyi biztos, társadalmi összetartozásért felelős biztos, oktatási biztos. Ezekkel nem sokra mentünk. Most először Magyarország elég erős volt ahhoz, hogy olyan biztosi posztot szerezzen meg, ami hatékonyan segíti a nemzeti érdekérvényesítést.

Azzal, hogy Trócsányi László karnyújtásnyi közelségbe került a bővítési biztosi tisztséghez, Magyarország óriási esélyhez jutott. Ez komoly pozíciójavulás a nálunk tízszer nagyobb Ukrajnával szemben és lehetőség, hogy Magyarország előnyös megállapodásokat kössön a Balkánon. Hosszú út vezetett idáig, és elsősorban nem is az elmúlt hónapok mesteri taktikai húzásaira gondolok, hanem arra, hogy Orbán Viktor idejekorán felismerte a Nyugat-Balkán és az Európai Unió déli bővítésének jelentőségét. Mert legyünk őszinték: miközben folyton Ausztriához és Németországhoz mérjük magunkat, mi egyelőre nem az ő ligájukban focizunk. Ők túl erős versenytársak. Sokkal több lehetőség kínálkozik a Balkánon, amiről a nyugatos orientációjú magyar politikai élet hajlamos megfeledkezni.

Ki most a soros elnöke a háromtagú boszniai államelnökségnek? Melyek a szerb gazdaság húzóágazatai? Ki kormányozza jelenleg Albániát? Nagyon keveset tudunk a nyugat-balkáni térségről, pedig az elmúlt ezer évben Magyarország sorsát legalább annyira befolyásolta az, hogy mi történik a Balkánon, mint hogy milyen folyamatok zajlanak Nyugaton. Ha végignézünk a magyar történelmen, azt látjuk, hogy a balkáni térség fontosságát csak a legnagyobb vezetők értették meg: Szent István, Luxemburgi Zsigmond, Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás tudták, hogy az ország sorsa fordul azon, ami a Balkánon történik.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Erdő, erdő, kerek erdő

Nagyjából lecsengőben van az Amazonas menti erdőtüzek kérdése. A celebek már felajánlották magukat és kisebb összegeiket, a fundraiserek nagyjából felélték a közösségi adományokat, lelepleződtek a hamis fotók, és ráadásul kiderült: az Amazonas menti őserdő nem is annyira a Föld tüdeje, mint azt ősidők óta szajkózták.

Az egész felhajtás úgy volt beállítva, mintha Bolsonaro brazil elnök nemcsak személyesen lenne felelős az erőtüzekért – amelyek egyébként minden évben természetes jelenségként is fellobbannak – hanem, mintha a gonosz konzervatívja (Orbán barátja!) direkte élvezné a tapírok, jaguárok és anakondák halálsikolyait. Persze, hogy-hogy nem, de kiderült, hogy nemcsak Brazíliában, hanem Bolíviában is ég az erdő, pedig ott egy darab Bolsonaro nincs, sőt, inkább haladó figurák vezetik az országot.

Ami ennél sokkal izgalmasabb, hogy az erdőkkel kapcsolatos bajokért nem kell ám átszelni az Atlanti-óceánt, még akkor se, ha valakit Grétának hívnak, és alig hatmillió eurós versenyvitorlást kap kölcsön. Meg hatvanfős stábot. Egyszóval, errefelé, Közép-Európában is van gond, ha nem is olyan, mint a trendi híradásokban. A probléma vázolásához vissza kell ugranunk az időben majdnem 100 évet, és először is a folyók helyzetét kell szemügyre vennünk. Ha nem is egy Amazonas, de azért elég jelentős vizekről van szó.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Utoljára az „árulásról”

A magyar közélet kedvenc – sőt, egyetlen – fegyvere a bélyegző. A stempli. Durvábban, a billog. Csak meg kell markolni, oszt ráütni arra, aki szembe jön.

Homlokra, avagy farra, attól függ, ki hogyan és honnan szereti. Az a lényeg, hogy az illetőn a jegy rajta legyen. És akkor már minden oké.

„Szellemileg” persze kissé problémás a dolog, de hát manapság ez kit érdekel? A médiát, főleg az internetes cloaca maximát - a nagy szennyvízcsatornát - egész biztosan nem.

Mindegy melyik – a „bal” avagy a jobboldali – brancs stemplizik, fő, hogy akire ráütik, arról messziről ríjon le, hogy ő nem a mi emberünk. Nem olyan a szaga, nem úgy rezdül, ahogyan kell (nota bene, nem pontosan úgy, ahogyan mi), hanem másként. És ez bizony gyanús. Már úgy értve, eleinte gyanús. Aztán, ha csak ezek után nem visszakozik rémülten, akkor meg „áruló”.

Ne mismásoljunk. Én, azaz szerénységem „áruló” vagyok. Régóta, leginkább Gyurcsány kormányzati színrelépése óta (amit, fogalmazzunk visszafogottan: nem üdvözöltem) kiérdemeltem ezt a stemplit. Dokument jeszty, papírjaim is vannak erről, ezekkel azonban, így visszamenőleg, most nem fárasztanám a nagyérdemű olvasót. (Az meg, hogy akkoriban – a hatéves Gyurcsány-periódus alatt - mit kockáztattam, senkit sem érdekel, oké, nem is kell. Nagyfiúk vagyunk, mindenki a saját bőrét viszi a vásárra.)


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

A követek

Minden hazáját szerető, normális ember, bármilyen viszonyban is van honfitársaival, egy külső féllel, hatalommal szemben szükségét érzi az összefogásnak a sajátjai érdekében. Semmi új nincs ebben, erre példaképpen álljon itt egy régi történet.

Úgy mesélik, Ariszteidész és Themisztoklész politikai ellenfelek voltak Athénben, a perzsa háborúk idején. És nem csak ellenfelek, hanem ellenségek is, hiszen személyesen gyűlölték egymást. Egyszer azonban mégis együtt küldték őket követként egy másik városállamba. Ariszteidész, utazás közben, mikor elérték Athén határát, azt mondta ellenségének, Themisztoklésznak: „Szeretnéd, ha gyűlöletünket hazánk határain letennénk? És aztán, ha úgy ítéled meg, hogy szükséges, amikor visszatérünk, felvesszük és folytatjuk.” Így is cselekedtek. És valóban, miután visszatértek, folytatták is, egészen Kr. e 483-ig, mikor is, Themisztoklész javaslatára, Ariszteidészt cserépszavazással száműzték.

Az EU parlamentbe kiküldött, ellenzéki képviselők, láthatóan, nem így gondolkodnak. Nemhogy a határon hagyták volna a gyűlöletüket, hanem magukkal vitték, mi több, nyíltan ki is mutatták, szinte büszkék voltak rá. A kormánypártiak viselkedtek úgy, mint Ariszteidész, mikor megszavazták Gyurcsányné alelnöki kinevezését.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Brüsszel Gyurcsánynéval üzent

Brüsszel nem akarja kifizetni a schengeni külső határt védő magyar kerítés költségeinek arányos részét. Ezt üzente meg most Gyurcsányné által.

Ne legyenek kétségeink, ők továbbra is a nagy terven dolgoznak: határvédelem helyett határ” menedzsmentet” akarnak. Magyar határvadászok és honvédek helyett Frontexet. Jogi határzár helyett a “menekülők” befogadását és (kötelező) szétosztását.

Gyurcsányné szerint Magyarország “egyre távolodik” Európától. Egy viszonylatban biztosan, hiszen nálunk nincsenek no-go zónák; nem kell attól félnünk, hogy fényes nappal metró, vagy vonat elé löknek minket; autóval vagy kamionnal hajtanak a tömegbe; esetleg késelés áldozatává válunk.

Képzelgésnek tartja a migrációt. 


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Ki nyerhet a klímapánikon?

Az európai és németországi ipari menedzser indexek rég nem látott mélységben járnak, egyre határozottabban jelezve az eurózóna közelgő gazdasági válságát, mely az egész kontinensre drámai hatással lehet.

Miközben a gazdasági viharfelhőkről sem Brüsszel, sem Berlin nem beszél nyilvánosan, a közbeszéden eluralkodott egy hosszabb kifutású téma, mégpedig a klímavédelem, a széndioxid-kibocsátás csökkentése, az európai gazdaság bezöldítése.

A brüsszeli és berlini vezetők terelése több szempontból is racionális lehetne: el akarják kerülni, hogy a válság önbeteljesítő jóslatként a vártnál előbb megérkezzen; valós cselekvési terv híján egy új „nagy képet” festenek a klímakataklizmával, melyet a választók nézhetnek, amíg a teremből szépen lassan elfogy az oxigén; és persze elképzelhető, hogy a fiókban ott lapul az aduász, mely egyszerre jelent választ a klímapolitika problémáira és a gazdasági gondokra.

Miről is van szó?


Galló Béla
Galló Béla politológus

Kovács egyesülne

Az MSZP egykori elnöke egyesülne. Örömmel egyesülne.

„Ami a két baloldali párt összeolvadását illeti, tisztességes, a két párt vezetőinek és tagjainak egyenjogúságát biztosító feltételekkel ezt örömmel támogatnám. Szívesen dolgoznék újra együtt azokkal a volt kollégáimmal, barátaimmal, akikkel osztoztunk a korábbi sikerekben. Az utóbbi években is örömmel vettem részt azokban az akciókban, rendezvényeken, amelyeket a két párt szervezetei közösen hirdettek meg. A jelenlegi parlamentben nem látok olyan pártot, amely közelebb állna hozzánk, mint a Demokratikus Koalíció.” 

Világos beszéd.

Amióta Gyurcsány – pontosabban az Apró-klán, melynek ő csak az egyik tagja – immár kívülről zsizseg ott a 2010-ben lejtőre került MSZP körül, a szocik egy része úgy van ezzel, mint Móricka a nemiséggel. Mindenről az jut az eszébe, szívesen engednének is a csábításnak, de nem tudják, hogyan fogjanak hozzá.

Kovács László tudja.

Egyesülni kell, egyesülni jó, egyesülni hasznos.

Bagatell, hogy a 2010-es indítólökést a szakadék felé döntő mértékben éppenséggel Gyurcsány hat éves kormányzati dilettantizmusa készítette elő, bagatell, hogy 2011-ben úgy szakadt ki a pártból, hogy kilenc kísérő mellett az egcájg egy részét is átcsoportosították, bagatell, hogy azóta egyetlen gondolata se volt, ami ne a saját hatalmi comeback-jére vonatkozna.

Ez persze szíve joga, hiszen politikus.

Ugyanakkor Kovács László is az.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Piknik 30 - A német egység három évtizede

Békés, boldog augusztus: magyarok és németek a Páneurópai Piknik harmincadik évfordulóját ünnepelték Sopronban, s a két kormányfő udvarias beszédben méltatta egymást.

Valahogy az embernek mégis eszébe jut az Auróra együttes egyik száma, amiben azt éneklik: Búcsúzzunk szépen Iván, aki elmegy, az legyen vidám! Angela Merkel nem indul újra a kancellári székért, és talán a német-magyar politikai kapcsolatokban is javulás várható. Ez azonban nem Magyarországtól függ, hanem attól, hogy a németek mihez kezdenek magukkal.

Ez az év ugyanis egy másik, méghozzá százéves évforduló is a németek számára. 1919. június 28-án Versailles-ban írták alá az első világháborút lezáró békét a győztesek a németekkel. Bár jóval enyhébb volt, mint a mi Trianonunk egy évvel később, egy dolog mégis közös volt a két diktátumban: a győztesek jogi és erkölcsi ítéletet mondtak a legyőzött Németország felett. Bár Németország vezetőinek fafejűsége miatt a vereségre rászolgált, de arra nem, hogy éppen azok átkozzák ki a civilizált nemzetek sorából, akik kiprovokálták a Nagy Háborút. A következmények ismertek: bár nem volt szükségszerű, de a németek útja egy újabb, immár teljes világháborús összeomlásba vezetett. 1945 a mai napig a „Nulla Év” a németek számára. Innen, a nulláról kellett felállniuk, és újra – szó szerint is – felépíteniük magukat. Mindez a nyugatnémeteknek, a Német Szövetségi Köztársaság polgárainak kemény munkával és egy szilárd erkölcsi rendszerrel sikerült is. Mindeközben a német nemzet másik fele kommunista diktatúra és szovjet elnyomás alatt élt. Így tehát 70 évvel a Versailles-i béke után, 1989-ra minden együtt állt, hogy a németek pozitív hősökként, „jófiúkként” térjenek vissza az európai színpadra. Olyanokként, akik megdolgoztak és megszenvedtek a nemzeti egységért. Volt olyan európai politikus, aki nem igazán örült a német egységnek; mások azonban várakozással és talán reménységgel is tekintettek erre az eseményre.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Új világ

Két szomorú évfordulóról is megemlékezhettünk a minap. 74 éve ez idő tájt dobtak atombombát Hirosimára és Nagaszakira; tízezrek halálával beköszöntött az atomkorszak.

„Jaj, mi maradt a pusztulás után?

Az Atom, a Hidrogén, a Neutron után?

Átok és iszonyat? Átok és iszonyat!”

Juhász Ferenc: Az éjszaka képei

1945. augusztus 9-én a japán Kokura városa fölött vastag felhők gyülekeztek, a város lakói, lehet, hiányolták a napsütést és nem tudták, hogy ezek a felhők mentették meg az életüket. Amateraszu Ómikami istennő a védelmébe vette őket. Az amerikai légierő, Charles W. Sweeney őrnagy vezette, Bockscar elnevezésű B-29-es bombázójának ugyanis ez a város volt az eredeti célpontja. Csak a felhők takarta célpont helyett, a tartalék Nagaszakira esett a választás. Három nappal előtte Hirosima volt a célpont. A Nagaszaki robbanás 70 ezer ember halált okozta azonnal és további tízezrekét a későbbiekben. A borzalmas pusztítás azonban, önmagában, nem emeli ki a két város sorsát a II. világháború történetéből.

E háború során – az emberi háborúk történetében tán először – minden résztvevő rendszeres és céltudatos hadat viselt az ellenség civil lakossága ellen. London, Hamburg, Drezda lakossága tanulta meg, hogy a háború immár nem csak a katonák dolga és hogy az asszonyok, gyerekek, öregek halála nem csupán „járulékos kár”, hanem elsőrendű hadicél. Az hogy ebben a pokoli játszmában milyen okok játszottak közre és hogy volt-e hadászati értelme, azon már sokat vitatkoztak és bizonyára fognak is, a hadtörténészek.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Mindenki az álszent Richard Gere-en nevet

Csúcsra jár a részvét-ipar. Most éppen az öregecskedő színészeket vetik be, így Richard Gere is megszakította nyaralását egy migránssimogatás erejéig. Bár csak ne tette volna! A “zöld” celebek 800 tonna CO2-lábnyomot produkáló palermói konferenciája utánra időzített érzékenyítés a visszájára sült el. Az internet népe jótanácsokkal látja el Gere-t.

Magasabb fokozatba kapcsoltak a Földközi-tengeren furikázó migránstaxik. A német klérus celebje és “közszolgálati” média propagandistái sztárjai makroadományaikkal jól feltöltötték az NGO-k hadi kasszáját. Szükség is lesz a pénzre, hiszen az olasz parlament által elfogadott új törvény szerint már nem 50 000 hanem egymillió euró büntetést kell az engedély nélkül kikötő, migránsokat szállító NGO-hajóknak fizetniük. Sebaj, majd még több “mikroadományt” gyűjtenek.

A nagy igyekezet oka, hogy Berlin és Brüsszel mindenáron európai szinten akarja tartani a migráció kérdését. Céljuk, hogy a korábbi osztrák vagy bolgár uniós elnökség “önkéntes kvóta” javaslatai, vagy a német-francia “ideiglenes” szétosztási mechanizmus mentén keresztülvigyék a kötelező betelepítési kvótát.

Az egy éve hivatalban lévő olasz kormány elvágta a középső-mediterrán migránsútvonalat, ezért tartják migránshajók össztűz alatt a dél-olasz és máltai kikötőket. Ebben segít nekik a bevándorláspárti mainstream média, amely minden eszközét beveti. Volt itt már a csempészhajó fedélzetéről tudósító Euronews riporternő és élő kapcsolás a fedélzetre. Mindez kevés volt, mert az európaiak többsége immáron elutasítja a más kontinensekről érkező, az embercsempészeknek a biztos átjutásért kétezer eurót fizető migránsok befogadását. Azt mondják, mint Orbán Viktor, hogy nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget a nélkülözőkhöz vinni!

Ezért kellett most az öregecskedő szívtiprót reaktiválni. Richard Gere beugró szerepét “egészen véletlenül” operatőrök és fényképészek hada dokumentálta. “Spontán” módon ételt és italt vitt a hajón veszteglő embereknek, ám sokan úgy látják, hogy Afrikában jobb helye lett volna a segélynek. Akkor talán kevesebb embernek kellene a veszélyes útra vállalkoznia.

Képtalálat a következőre: „richard gere migrants”


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

13 éve vezet a Fidesz

Szimbolikusnak is mondható, ami idén nyáron történt az európai pártpolitikai versengésben.

A Fidesz idestova 13 éve töretlenül vezeti a pártok versenyét, pontosan azóta, hogy 2006 júniusában Gyurcsány Ferenc megszorító csomagot jelentett be, „a nem kell félni, nem fog fájni szavak” kíséretében. A kampányban jóléti intézkedéseket ígérő, majd megszorító csomagot bejelentő miniszterelnök mondata még úgy is megmaradt a magyar választók emlékezetében, hogy három hónappal később a kiszivárgó őszödi beszédben Gyurcsány nyíltan bevallotta, hogy a választók tudatos megtévesztésével, pénzügyi trükkökkel nyerték meg a választást. Mindez ma már történelem, ami itt maradt, az a Fidesz közel másfél évtizede tartó masszív menetelése, és a baloldal súlyos, kilátástalan válsága. Ráadásul egyelőre semmi jele, hogy bárki képes lenne megszorongatni a Fideszt, ellenfelei évről évre rosszabb állapotban vannak.

A Fidesz–KDNP támogatottságának alakulása a biztos szavazó pártválasztók körében 2010 és 2019 között.

Címkék:

Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Nincsenek migránsok? Rackete kapitány majd hoz!

A bevándorláspárti média éppen hőst csinál Carola Rackete kapitányból.

A Sea Watch 3 kapitánya illegális migránsokkal hajója fedélzetén a hatóságok tiltása ellenére futott be egy olasz kikötőbe, ahol majdnem felborított egy partvédő hajót. Ezért nem büntetést kap, hanem Párizs város kitüntetését és tarthat egy beszédet az Európai Parlamentben.

Hőst csinálnának belőle.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Egy műanyag hőspótlék

„Pótkávéba pótcukorka, pótkatona kell a sorba” (Világháborús magyar mondóka)

Kicsit úgy áll a helyzet Németországban meg a skandinávoknál, mint a második világháború hiánygazdasága idején. Ahogyan Irvin Shaw írja: minden ersatz. Pótbenzin, pótkávé, pótvér, pótkatonák. Igaz, most nem „pótnak”, hanem „mentesnek” hívják. Pedig nincs háború, sőt, óriási anyagi bőség van, még „mindenmentesen” is. Úgy látszik, éppen csak a hitükből fogytak ki ezek a burkusok és még északabbi kollegáik.

Csináltak itt ezért nekünk egy új pótvallást Európában. Úgy hívják, ökoharc és klímaküzdelem. Istene a Földanya összes élőlénye, és egy az ő prófétája: Greta Thurnberg. A kollektív ördögöt ebben a hitpótlékban a nagyvállalatok és persze főként a nyugati (fehérbőrű), burzsoá fogyasztók adják ki. A kis vörös farok már itt kikandikál a dologból, no de lesz ez még cifrább is, mihelyt sikerül a németeknek egy zöld színre mázolt NDK-t megvalósítaniuk.

Grétáról sokat hallhattunk. Kezdődött a klímasztrájkkal – addig nem megy iskolába, amíg meg nem áll a globális felmelegedés, azt hiszem –, folytatódott az ENSZ-ben elmondott hátborzongató beszédével, továbbá az azóta leszerepelt Manfred Weber német csúcsjelölttel való fotózkodással.

Most egy fotót publikált magáról, amelyen vonaton utazik, illetve bejelentette, hogy vitorlázni is fog, méghozzá New Yorkba.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Orbán nyerésben van és élvezi

A miniszterelnök öt évvel a szintén Tusnádon elmondott és világhíressé vált beszéde után úgy érezte, itt az idő újra elővenni a témát.

Aki a blogomat olvassa, annak fölösleges elmesélni, hiszen úgyis emlékszik rá, mekkora össztüzet kapott Orbán azért az eretnek gondolatért, hogy a liberális demokrácián kívül is létezik élet, demokrácia, sőt, ott létezik csak igazán. A liberális véleményformálók Navarone összes ágyújaként zúdítottak össztüzet a magyar miniszterelnökre. Volt itt minden: megbélyegzés, kiátkozás, elszigetelési kísérlet, gúnyolódás, lényegében majdnem minden, ami általában csak ószövetségi prófétáknak az osztályrésze. Amikor Orbán az ellene és Magyarország ellen irányuló liberális gyűlöletről beszélt, még visszafogott is volt, hogy nem tette hozzá: néha gyilkos indulatok törtek felszínre.

Hogy mi az oka ennek a gyűlöletnek, arra a szónok adott egy filozófiai megalapozottságú választ. Van azonban egy prózaibb magyarázat is.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Fogalmaink gyengéd bája – avagy a jog uralma

Úgy esett, hogy a nevezetes frankfurti iskolának helyet adó épület, nem a frankfurti Goethe Egyetem területén és tulajdonában állt.

A Társadalomkutatási Intézetnek helyt adó ház, a frankfurti zsidó közösség adományaiból épült és alapítványi tulajdonban volt. A nemzetiszocialista hatalomátvétel után az intézet munkatársai menekülni voltak kénytelenek és az építmény az SS tulajdonába került, ahol is valami oktatóközpontot működtettek. A tulajdonos alapítvány aztán – német bíróság előtt – beperelte az SS-t kártérítésért. A bíróság, annak rendje-módja szerint meg is ítélte ezt a kárpótlást és kötelezte az SS-t, hogy évenkénti részletekben fizessen az alapítványnak, melynek tagjai akkor már nem Németországban éltek. Az SS pedig fizetett, mint a katonatiszt, gondosan és időben átutalva az összeget az alapítvány külföldi számlájára. Az alapítvány képviselői aztán jól össze is vesztek ezen és egymást vádolták a pénz eltüntetésével. De ez most mellékes.

A lényeg: ez esetben a nemzetiszocialista Németország a jog uralmának hibátlan példája volt. Egyébként nem csak ebben az esetben, de elmondhatjuk, hogy otthon, német precizitással mindig betartották a törvényeket. Márpedig – tanítják nekünk a libsizmus prófétái – a jog uralma nagyszerű dolog, ahol pedig megvalósul, az egy jó ország, ahol nem, az meg értelemszerűen nem.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Se ész, se tömeg

Szanyi Tibor most "gyurcsányista" lépésre készül: egyelőre az MSZP-én belül gründolna mozgalmat – Gyurcsány pontosan így tett, mielőtt megalapította volna a DK-t.

Motivációjuk persze más: Gyurcsány a neoliberális irányban látta, Szanyi balra ("Bal Blokk") keresné a kiutat. A kulcsszó – itt is, ott is – a neoliberalizmushoz való viszony.

Aminek elég lesújtó története van.

Az MSZP-SZDSZ érdekházassága Horn Gyula 1994-es hatalomtechnikai döntésén alapult. Horn veszélyes ellenzéki ellenfélnek vélte az SZDSZ-t, ezért invitálta a kormánykoalícióba, s ezzel megkapta szövetségesként – a hátába. Innentől fogva az SZDSZ lépten-nyomon azt demonstrálta, be kell fognia az orrát, mikor "testközelbe" kerül a szocialistákkal. (Leszámítva persze az MSZP vezetés kripto-SZDSZ-eseit.)


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Srebrenica és a 10 százalékos holland felelősség

„A Balkán nem éri meg egyetlen pomerániai gránátos életét” (Bismarck)

Bejárta a világsajtót a hír, miszerint „Hollandia 10 százalékos felelősséget visel a srebrenicai” mészárlásért. Számomra egy kicsit bosszantó, hogy „Hollandia”, mint egész viselne bármekkora felelősséget. Vajon meddig lehet viselni a felelősséget és az milyen körökig terjed? Ez a kérdés a Holocaust óta kísérti a Nyugatot. A felelősség 70 év távlatából is egyre nagyobb köröket vet. Nemrég felmerült az Egyesült Államok részleges felelőssége is: miért nem mentettek meg 25 ezer gyereket. Jelen sorok írója saját fülével volt tanúja annak, hogy 2012-ben egy kanadai történész hasonló alapon Kanada felelősségét vetette fel (amit egyébként a 70-es évek vége óta feszeget az illető). Van olyan magyar történész – a hírhedt Ungváry Krisztián –, aki szerint a második világháború idején „tízezres nagyságrendben voltak a magyar honvédségben olyanok, akik legalábbis láttak ilyet [t.i., hogy a kivégzés helyszínére visznek zsidókat]. »Ne finomkodjunk: ez a holokausztban való részvételt jelenti, mert az részletkérdés, hogy magát a ravaszt ki húzza meg a végén.«

Szerintem viszont egyáltalán nem mindegy, hogy ki húzza meg a ravaszt. És Srebrenica esetében „Hollandia” sem felelős úgy általában, legalábbis, ami a jogi helyzetet illeti, viszont az akkori holland kormány és katonai vezetés adott tagjai azok, hiszen a Dutchbat kéksisakos zászlóalj részben az ő irányításuk alatt állt.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Miért lehet jó Magyarországnak Ursula von der Leyen?

Ursula von der Leyen az eddigi leggyengébb legitimációjú elnök az Európai Bizottság élén.

Először is, a német politikusnő neve csak azután merült fel, hogy a csúcsjelölti rendszer csődöt mondott. Nem titkos favorit volt, nem egy mesterterv része, hanem kényszer szülte kompromisszum. Amikor a legnagyobb EP-frakciók eredeti jelöltjei – Manfred Weber és Frans Timmermans – hosszas alkudozások eredményeként kiestek a játékból, Merkel előhúzta kalapjából a kompromisszumos von der Leyent. A német védelmi miniszter asszony tehát valójában senkinek sem a jelöltje, csak azé a Merkelé, aki politikai karrierjének végnapjait éli.

Másodszor: von der Leyen két hét leforgása alatt, bármiféle európai kampány nélkül lett az Unió első számú vezetője. Szinte teljesen ismeretlen az európai közvélemény előtt, igazi elit-jelölt. Arisztokrata családban nőtt fel – a Euronews uniós hírportál hangsúlyozza, hogy nemesi származásukat egészen az 1600-as évekig vezetik vissza –, édesapja pedig az Európai Bizottság főtitkára is volt (von der Leyen maga is Brüsszelben született).


Galló Béla
Galló Béla politológus

Macron fegyverei

Európa pillanatnyi állapotát jól jelzi, hogy a gazdasági bajoktól gyötört Franciaország odahaza nem igazán népszerű köztársasági elnöke, Emmanuel Macron az unió legaktívabb politikusa, szándéka szerint jövőjének meghatározó formálója.

Európa gazdasági óriása, Németország hovatovább vezetési válsággal küzd, Merkel asszony mintha már nem keltené egy vaslady benyomását, pártja lejtmenetben, koalíciója a szintén lejtőn lévő szocdemekkel meglehetősen instabil.

Nagy-Britanniában nem csak a vezetés, hanem a pártszisztéma egésze inog. A brexittel saját magukat lövik lábon, s ha valamilyen modus vivendivel mégis maradnak, tekintélyük akkor is oda, és egyhamar aligha lesz a régi. Még az sincs kizárva, hogy a brit birodalom 20. századi eltűnése után a 21. században darabjaira esik szét maga Britannia is. (A mindenkori angol trónörökösnek pedig a " Wales Hercege" helyett szerényebb titulust kell majd keresni.)

Macron jól számol.

Németország gazdaságilag erős, katonailag nem számottevő, nincs atomfegyvere. Britannia gazdasága so-so, viszont erős a hadserege, és van atomfegyvere, csakhogy valószínűleg távozik az unióból.

Következésképp hol kell a franciáknak domborítania? Ott, amiben a kontinensen s legerősebbek: a fegyverkezésben.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Blokádtörő hajókkal érkezik az “ideiglenes” migránskvóta

Talán nem csak nekem volt gyanús a blokádtörő migránshajók kapitányai — különösen Carola Rackete — körüli hírverés a mainstream médiában. Az érzelemdús képekkel habosított felvezetés után Berlin és Brüsszel most “ideiglenes” kvótát akar bevezetni az illegális migránsok szétosztására. Mi, magyarok tudjuk, hogy az “ideiglenesség” akár 40 évig is eltarthat.

Ne legyenek kétségeink! Berlin és Brüsszel nem adta fel a kötelező betelepítés tervét, ők –minden eddigi tapasztalat és lakossági / szavazói ellenállás dacára – továbbra is így akarják a nyugdíjba vonuló és hiányzó munkaerőt pótolni. Ez csak persze csak papíron működik.

Az újkori népvándorlás 2015-ös tetőzése óta eltelt négy évben a Németországba érkező migránsoknak ugyanis még mindig csak harmada állt munkába. Az alkalmazásban álló migránsok kétharmada ráadásul — nyelvismeret és megfelelő szaktudás híján — atipikus foglalkoztatott, vagyis minimálbérért dolgozik.

Nagy botrány = sok mikroadomány.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Felült a halott

Két választás is lezajlott a napokban, és ahogyan azt a haladás híveitől megszoktuk, ezek közül az egyik komédiába is fulladt.

Ennek ellenére (vagy éppen ezért) vannak olyan tanulságok, melyek egy érdekes jelenségre hívják fel a figyelmet. Ez a jelenség pedig nem más, mint az egyszer már megbukott, kivitelezhetetlen, sőt politikailag káros ötletek újra felbukkanása. Ezek szinte kizárólag a két „győztes”, a Momentum és a Gyurcsány-párt nevéhez köthetők, és közös jellemzőjük, hogy a társadalom nagy többsége mindegyiket legalább egyszer már elutasította.

A döglött ötletek nem annyira magában az EP választási kampányban kerültek újra elő – annyi eszük azért nekik is van –, hanem a választások után, illetve az előválasztásnak nevezett bohózat során. A Momentum, amely eleddig kizárólag a médiában reprezentált tagjainak súlyos ostobaságával tűnt ki a haladás élcsapatai közül, az EP választáson saját megítélése szerint, „óriási” győzelmet aratott. Ez pedig arra sarkallta őket, hogy bátran a választók arcába vágják elképzeléseiket. Igen ám, csakhogy nem rendelkeztek ilyen elképzelésekkel, ezért a háttérben matató, halottnak hitt SZDSZ megmondóembereihez fordultak, akik készségesen ellátták őket munícióval. Igaz, ezekkel mentoraik már többször, egészen a politikai halálig megbuktak, ám – elnézve a Momentum általános szellemi nívóját – könnyen el tudom képzelni, hogy ők erről nem is hallottak. Így aztán előkerült kivétel nélkül minden követelés.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Macron munkában

Oké, nagyszerű dolog, hogy két nő is akad már az EU vezérkarában (már csak arra kell figyelni, fizetésük legalább annyi legyen, mint férfi-elődeiké), a női kvóta tehát kipipálva.

A személyzeti kompromisszummal sincs különösebb baj: némi jóindulattal még az a pontatlan mondat is oké, hogy senki sem győzött, de mindenki nyert.

Valamicskét. (Ha mást nem, legalább a pozitív értelmezés lehetőségét.)

A legtöbbet kétségkívül Emmanuel Macron nyerte, aki a háttéralkuk során egy kígyó türelmét és egy róka ravaszságát elegyítette magában.  


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Ellenszélben

A 90. Ünnepi Könyvhéten jelent meg Békés Márton új könyve, Fordul a szél címmel.

A tabudöntögető kötet ékes bizonyítéka annak, hogy a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatójaként és a Kommentár folyóirat főszerkesztőjeként dolgozó Békés Márton nem fél hangot adni markáns véleményének, legyen szó liberális demokráciáról, nyílt társadalomról, globalizációról, kultúrharcról, vagy éppen a posztmodern hadviselésről.

Békés Márton könyve kimondatlanul is nyugati bestseller szerzők százaival vitatkozik, olyanokkal, mint Youval Harari, akinek a magyar nyelven is megjelent trilógiája a materialisták új Bibliája. Harari több száz kínzóan unalmas oldalon keresztül arról igyekszik meggyőzi olvasóját, hogy az emberi lélek nem létezik, és a történelem determinált. Vagy például a kanadai Steven Pinkerrel, aki az Az erőszak alkonya című könyvében a pozitivista történetírás legkíméletlenebb módszereivel próbálja elhitetni velünk, hogy az emberi történelmet végig kísérő erőszak hamarosan örökre eltűnik a föld színéről.

A liberalizmus néha olyan váratlan helyekről támad ránk, mint délnyugat-németországi Hümmel-erdő: a beszélő nevű, semmiből feltűnt német erdész, Peter Wohlleben, A fák titkos életének bestseller szerzője, akinek könyvét milliók vásárolták meg Európa-szerte, és aki azt állítja, hogy a fák beszélgetnek egymással, sőt barátkoznak, segítik egymás növekedését, és figyelmeztetik egymást, ha közeledik a favágó. A Fordul a szél vitába száll Archie Brownnal is, aki Az erős vezető mítoszában azt fejtegeti, hogy valójában csak az intézmények számítanak, az erős vezető pedig csak egy szemvényvesztő, egy illuzionista, aki elhiteti másokkal, hogy tőle forog a Föld. És vitatkozik Az ember nélküli hadsereg című könyvvel is, amelyben Paul Scharre lefesti azt a remek világot, ahol nem kell emberi életeket áldoznunk, mert a drónok végzik el helyettünk a piszkos munkát. Vagy ott van például Steven D. Levitt és Stephen J. Dubner SuperFreakonomics című munkája, amelyből megtudjuk, hogy a világ megismerhető függvényekből és statisztikai adatokból. Békés Márton könyvében kimondva-kimondatlanul vitatkozik Jeffrey Sachs A szegénység végében megfogalmazott ígéretével is, amely szerint létezik egy megoldás, ami mindörökre felszámolja a szegénységet a földgolyón. A Fordul a szél nem fogadja el a nemzetek nélküli világról szóló víziót sem, amely mellett többek között James A. Robinson tör lándzsát a Why Nations Fail című munkájában.

Itt áll előttünk a globalizáció teljes szellemi fegyverzetében. A mindenmentes élelmiszerek mintájára készítik elő a mindenmentes világot: erőszak és konfliktus nélkül, amelyben nincsenek nemzetek, nincsenek betegségek sem pedig szegénység, nincsenek kiemelkedő egyének, nincsenek titkok és nincsenek kérdések.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

A propagandasajtó hőst csinál a migránshajó kapitányából

Mit érdemel az a bűnös, aki az afrikai partoknál vesz fel hajójára migránsokat; akiket 500 kilométerre, Európába furikáz; majd az olasz hatóságok tilalmát figyelmen kívül hagyva, egy partvédő hajót majdnem felborítva, önkényesen hajózik be egy kikötőbe? A propagandasajtó szerint hősnek kijáró tiszteletet. Szerintem a törvény szabta szabadságvesztést!

Az elmúlt években csak Olaszországba több mint hatszázezer migráns érkezett tengeri úton. A gyanú és számos bizonyíték szerint a köznyelvben csak Soros-hajóknak nevezett NGO-hajók az embercsempészekkel összejátszva, az afrikai partok közvetlen közelében veszik fedélzetükre az Európában jobb életre vágyó migránsokat, akiket ez a mediterrán taxi az 500 kilométerre fekvő olasz partokig furikáz.

Melyik a legközelebbi biztonságos kikötő?


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Az ellenzék csodafegyvere: Isztambul

A hazai balliberális ellenzék napok óta pezsgőt bontva ünnepli az isztambuli polgármester választás eredményét. Úgy rajongják körbe a szociáldemokrata ellenzéki jelölt győzelmét, mintha ők maguk nyertek volna választást a több mint egy évtizede tartó vereségcunami után.

A hazai ballib politikusok, köztük Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc a török ellenzék sikerén felbuzdulva nem fukarkodtak magvas gondolataikat megosztani a voksolás eredményéről. Többek között arról értekeztek Facebook-bejegyzéseikben, hogy a baloldali ellenzék micsoda áttörést ért el a török fővárosban. Isztambulban. Attól a budapesti liberális értelmiségtől, amely az utóbbi időben a „dolgozószobályából”, a „folytani” és a „szrtájk” szóval ajándékozta meg közönségét, nem is várhatjuk el, hogy tisztában legyen egy közel 80 milliós, Európával szomszédos nagyhatalom fővárosával.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Nem falta be

„Befalom az egész világot!”, mosolygott szelíden, liberálisan Kálmán Olga egy hete az egyik képeslap címoldalán, de a fenyegető mutatványt részlegesen sem tudta valóra váltani.

Még egy kicsinyke, Karácsonyi szeletét sem tudta befalni széles e világnak, pedig nagy-nagy örömet okozott volna ezzel Gyurcsány Ferencnek és nejének (kinek ugyancsak „iszonyatosak” az ambíciói), s akik megálmodták őt, mint politikust.

Elsiették.

Illetve dehogy siették el.

Hiszen eleve amolyan lakmusz-papírként használták csak, belógatták a zavarosba, hátha a Dk színeit hozza ki belőle.

Csakhogy a lakmusz elsüllyedt.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

A fake news gyárak napszámosai

Még fél év sem telt el azóta, hogy a honi és a nyugati ballib sajtómunkások az általuk „rabszolgatörvénynek” keresztelt törvény miatt esztergapadhoz láncolt munkavállalókat vizionáltak.

Ma már tudjuk, hogy egy szó sem volt igaz mindabból, amivel az ellenzéki sajtó itthon és külföldön próbált hisztériát kelteni. Ezt mutatja az a tény is, hogy Magyarországon már régen nem tüntetnek a túlóratörvény ellen, nem kezdődött sehol általános sztrájk emiatt, és nem láttunk példát túlmunkára kényszerítő intézkedésekre sem. A gazdaság eközben dinamikusan bővül, a reálbérek tovább nőnek, a munkanélküliség pedig történelmi mélyponton van. Az utcai zavargásokban, médiaperformanszokban összekovácsolódott ellenzéki roncsderbi az EP-választásra sem fogott össze, ismét leszerepelt, és azóta is inkább jelöltcastingokkal és alkudozással, mintsem érdemi politizálással múlatja az idejét. Orbán Viktor és a Fidesz viszont történelmi rekordrészvétel mellett történelmi rekordtámogatottsággal nyerte meg a májusi EP-választást.

Most, hogy az indulatok lecsillapodtak, és amikor Jean-Claude Juncker Európai Bizottsága éppen az álhírek terjesztését jelöli meg az Európa előtt álló legfontosabb kihívások egyikeként, emlékezzünk meg a fake news gyárak legszánalmasabb írásairól.

1. Magabiztos tájékozatlanság

Nehéz nyelv a magyar, ráadásul kevés rokonságot mutat az angollal, ugyanakkor az önvezető autók, az okoseszközök, és a Google korában talán mégis elvárható lenne, hogy a tudósítások alanyainak, főszereplőinek nevét képes legyen leírni a minőségi újságírásra oly büszke nemzetközi média. Ehhez képest Magyarországot 2018-2019 fordulóján egy bizonyos Victor Orban vezeti, pártjának szóvivője pedig egy Balasz Hidvegi nevű ember. A liberális reménysugarat jelentő ellenzék húzónevei Arkos Hadhazy és Bernadetter Szer.

Elsőre ugyan szőrszálhasogatásnak tűnhet, de a folytatásból kitűnik, hogy a gondatlanság-pontatlanság nem hiba, hanem rendszerszintű tulajdonsága a hazánkról tudósító angol nyelvű médiának.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Gyurgyák szerint a világ II.

Folytassuk tehát a hübrisszel.

(Az írás első része itt olvasható.)

A hübrisz görög szó és többnyire a felfuvalkodott, gőgös emberekre használják, akik nincsenek tisztában saját valós jelentőségükkel, súlyukkal ezért aztán olyan cselekedetekre ragadtatják magukat, melyek visszaütnek rájuk. Mielőtt rátérnénk a gyurgyákiáda elemzésére még egyszer szögezzük le: a hübrisz meglétét és munkáját a szerző abból, a sehol sem bizonyított feltételezéséből vezeti le, hogy Orbán Viktor a hatalom megszállottja és emiatt válik önmaga hübriszének áldozatává.

Itt tetten érhetjük az ősi toposzt, melyben a gaz diktátor elbízva magát önsorsrontóvá válik. Gyurgyák – aki hisz a romantikus irodalmi feldolgozásokban – hiszi, hogy Orbánt is elöntötte már a hübrisz, ami majd az irodalmi szabályok szerint, a vesztét okozza. Ám azt is tudnunk kell, hogy „a gonoszság megbűnhődik”, mint befejezés, pusztán irodalom. A valóságban egyáltalán nem bizonyosan következik be. Hitler például öngyilkos lett, hogy elkerülje a felelősségre vonást, Sztálin ugyanakkor népe rajongó tiszteletétől övezve, ágyban, párnák között hunyt el. A történelem nem ismeri az igazságosságot, azt csak a túlolvasott értelmiségiek képzelik bele.

Hübrisz 1

Itt azt olvashatjuk – a haladás híveinek véleményével tökéletesen egyező módon – hogy hazánk kicsi ország. Mondhatnók nyamvadt. És mint ilyennek, a feltételezett diktátora is hasonlóan kicsi és nyamvadt. Kis ország, kis diktátor. Mármost Orbán ambíciói – szerinte – éppen ezért túlzottak „És csillapíthatatlan nagyravágyására nem fog-e rámenni – mint annyiszor történelmünk során – az ország?” Hogy jól értsük, a miniszterelnök nem azért keveredett konfliktusba Európa uraival, mert a magyarság eminens érdekeit képviselte, – mely érdekek természetesen ütköznek más érdekekkel – hanem mert csillapíthatatlanul nagyravágyó. Hogy miért az? Csak. Mert Gyurgyák mondja és ő ezt (is) tudja. Amúgy, hogy miképpen menne rá az ország, azt nem tudom; tán hadat üzenünk valakinek.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Növekvő mozgástér az Európai Parlamentben

Az Európai Parlamentre hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mintha az a nemzeti parlamentek egyfajta uniós változata lenne.

A valóság azonban az, hogy az EP és az Országgyűlés működése között ma több a különbség, mint a hasonlóság. És ez a jövőben sem lesz másként, sőt: az elkövetkező ciklusban éppen a különbségek felerősödését fogjuk tapasztalni.

Az utóbbi hetekben a hazai sajtó is sokat foglalkozik a formálódó európai parlamenti képviselőcsoportokkal. A hírportálok részletesen beszámolnak arról, hogy a nemzeti pártok melyik EP frakcióhoz csatlakoznak, milyen új frakciókat hoznak létre, és így tovább. Fontos látnunk azonban, hogy az európai parlamenti képviselőcsoportok nem úgy működnek, mint a nemzeti parlamentek frakciói, nem úgy, mint ahogy azt a magyar Országgyűlésben megszokhattuk.

Az Európai Parlament frakciói sokkal diffúzabbak, kevésbé jellemző rájuk a frakciófegyelem. A most kezdődő ciklusban éppen ez a széttartó, diffúz jelleg fog megerősödni. Az elmúlt ciklusokban is volt arra példa, hogy egy képviselőcsoport tagpártjai különbözőképp szavaztak egy-egy ügyben, ebben az új ciklusban azonban már úgy kell tekintenünk az Európai Parlament működésére, mint egy ad-hoc szövetségkötések mentén formálódó zsibvásárra, ahol a szereplők aktuális érdekeik szerint kötnek folyamatosan átrendeződő koalíciókat.  


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Három évtized

„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” (Saint-Exupéry)

1989 a csodák éve volt. Amit emberfia nem akart volna még az év elején elhinni, legfeljebb reménykedett benne, az valóra vált. A gátszakadást kétségtelenül Pozsgay Imre interjúja jelentette, amelyben 1956-ról végre letörte a hazugság falait. 33 évvel azelőtt Kádár még diadalittasan járhatott a május elsejére összeterelt, kényszeredett budapesti munkások és a bosszúra éhes, örömittas párttagok között. És ’89-ben át kellett élnie, már zavaros, széteső tudattal, hogy hazugságra épített egész rendszere szétmállik. Még a ’89-es újratemetés előtt egy évvel is kizártnak minősítette Nagy Imre rehabilitálását a BBC-nek adott interjújában, „mert ő föladta a hatalmat, ami Magyarországon volt” – vagyis a kommunista diktatúrát. Grósz Károly ugyanezt erősítette meg amerikai magyar emigránsoknak: „1956-os magatartásáért Nagy Imrét a magyar kormány nem rehabilitálja.”. Igaz, ő már arról beszélt, hogy kegyeleti okokból lehetséges lesz az újratemetés.

Csakhogy a kommunista diktatúrában nincs kegyelet. Kegyetlenség van, vagy nincs semmi. Kádárék 1958-ban egy önmagával meghasonlott, pártjával szembeforduló, a kommunizmust meg nem tagadó, de a nemzeti függetlenséget első helyre tevő politikusból – Nagy Imréből – csináltak mártírt. Ha Nagy Imre él, akkor Kádár nincs biztonságban. Ha Nagy Imre-kormány volt a törvényes, „akkor Önök nagyon jól tudják, hogy ez mit jelent mindazok számára, akiknek a mostani és az akkori kormány legalitása fontos” – mondta Kádár utolsó beszédében. Mártírt csináltak tehát korábbi elvtársukból, aki vállalta is a vértanúságot – nem kért kegyelmet. És hiába temették arccal lefelé, összedrótozva, álnéven, hiába vitték ide-oda a holttestet. Kiderült, hogy nemcsak mártírt, de gólemet is csináltak. És a gólem kijött a föld alól, és puszta súlyával szétnyomta a vonalas elvtársakat.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Nyugaton a halálkultusz terjed, nálunk a gyermekszeretet

Európa társadalma öregszik, a vén kontinens nyugati részén mégis a halál kultusza terjed a mainstream médiában. Ott arra bíztatják a szülőképes korban lévő fiatalokat, hogy ne vállaljanak gyereket és forduljanak a magány, a gyermektelenség vagy az abortusz felé. Ott a robotszex a trendi, míg az Elbától keletre, így Magyarországon is, minden erővel a családok gyermekvállalását támogatják.

Európa öregedő kontinens, ám a liberális médiumok címlapjukon a gyermekvállalás ellen ágálnak. A „haladó ember” már robotokkal szexszel, az Ipar 4.0 mintájára ez lesz majd a Szex 4.0. Barcelonában már működik is az első női androidokkal dolgozó bordélyház.

Aki a szülőképes korosztályból nem akarja magát rögtön a robotok karjaiba vetni, azt “önszexre” bíztatják. A trendi nőknek az anyává válás optimális idejét nem a családalapítással és gyermekvállalással kéne eltölteni, hanem egyedül – sugallják. Az egyedül-lét egy állapot, a magányosság csupán egy érzés, amivel nem érdemes foglalkozni. Egyébként is, az egyetem után nem a családalapítás, hanem a karrierépítés és az önmegvalósítás a sikk. Azt, hogy ezt a kettőt miként lehetne összeegyeztetni, azt a halálkultusz társdalmaiban nem a címlapon tárgyalják.

Terjed a halálkultusz.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Gyurgyák szerint a világ

Nem nagyon olvasgattam eddig Gyurgyák János munkáit. Olvastam, valaha régen, pár tanulmányát és arra a megállapításra jutottam, hogy egy közepesen gondolattalan, ám művelt esszéistával van dolgom, akinek a véleménye nem érdekel.

Az utóbbi napokban aztán a szemem elé került – mit került: tolták – több cikke is. Különösen az utóbbi a „A magyar elit elcecíliásodása és más rendszertünetek” című gondolkodtatott el, mert benne, mint cseppben tenger, tükröződik az ellenzék teljes világa, illetve az a retorikai módszertan, amivel világukat el akarják hitetni velünk.

Mindenek előtt néhány szó a szerzőről. Gyurgyák a Fidesz alapítói közé tartozik, maga írja, hogy egy időben Orbán Viktort a barátai között tartotta számon. Együtt dolgoztak a Századvégnél, ahonnan kivált a mai Ozirisz kiadó, melynek Gyurgyák a vezetője és a tulajdonosa is. A dorogi bányász fiából milliomos vállalkozó lett, nem kis mértékben a kormány által a kiadónak juttatott milliárdoknak köszönhetően. (Ez később még fontos lesz) Mára teljes fordulatot hajtott végre és magát immár a „konzervatív” csoportba sorolja, bármit jelentsen is ez. Megnyilvánulásai, interjúi viszont azt sugallják, hogy gyakorlatilag teljes nézetazonosság áll fenn közte és a haladó ellenzék között. Nagy respektussal is rendelkezik arrafelé, hiszen a ritkaságok értékesek, márpedig a jobboldali táborban – néhány széllelbélelt skriblertől eltekintve – ritka az átálló. A szóban forgó művel kapcsoltban is kizárólag ájult laudációkat olvashattunk a haladó sajtóban. Ennyit a szerzőről, és most lássuk a művet magát.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Jelölt-casting újratöltve

Az ellenzéki pártok főpolgármester-jelölti előválasztása a kezdetektől fogva valahol a tragikomédia és a bohózat műfajainak határán billeg.

Az MSZP által kezdeményezett februári első forduló Horváth Csaba vereségével és Karácsony Gergely győzelmével zárult. Akkor még úgy szólt a fáma, hogy Karácsony fogja képviselni az MSZP-P összefogást, a DK-t és a Szolidaritást, és az előválasztás egy újabb fordulójában az LMP és a Jobbik által támogatott Puzsér Róberttel fog megküzdeni. A Momentum álláspontja pedig az volt, hogy nem állít önálló jelöltet, hanem beáll az előválasztás győztese mögé.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Szívről és lélekről

A háború: Béke. A szabadság: Szolgaság. A tudatlanság: Erő. A New York Times a múlt héten tovább írta a George Orwell 1984 című regényéből ismert sorokat.

„A terhesség öl. Az abortusz életeket ment.”

Így hangzik a lap hasábjain május 21-én megjelent írás címe.

A cikket még csak szélsőségesnek sem nevezhetjük, mert arrafelé ez a mainstream álláspont. A New York Times-féle körökben azzal van a probléma, aki ezt nem így gondolja.

A cikk három szempontból érdekes számomra. Egyrészt a megfogalmazás miatt, amely mutatja, hogy a nyugati kultúrában valami nagyon elromlott. Úgy tűnik, lassan csak idő kérdése, míg a New York Times hasábjain a megszületett csecsemők abortálásáról szülessen veretes publicisztika, hiszen a történelem összes tömeggyilkosa csecsemőként kezdte a karrierjét. A csecsemők veszélyesek! 

A másik ok, hogy ezt a cikket egy orvos írta. Egy olyan orvos, aki a terhesség késői szakaszában elvégzett abortuszokra specializálódott. Írását az alábbi mondatokkal kezdi:

„A terhesség egy életveszélyes állapot. A nők belehalhatnak a terhességbe. Ezt már több ezer éve tudjuk.”

Ezt egy hosszú és rémisztő, latin kifejezésekkel teletűzdelt bekezdés követi arról, hogy mi mindenbe halhat bele egy terhes nő.

A szakértelem megingathatatlan tekintélyét alátámasztandó az orvos számokat is felsorakoztat. Nem is akármilyeneket: a terhes nők halálozási rátáját Alabama államban, és összességében az Egyesült Államokban. Aztán jönnek a „bezzeg” számok, vagyis annak bizonygatása, hogy bezzeg az abortusz mennyire nem veszélyes, milyen elhanyagolható az abortuszból fakadó halálozási arány. Mármint az édesanyák esetében, ugye, mert az abortált embrió esetében 100 százalékos halálozási rátáról beszélhetünk.

A harmadik ok pedig az a minap nyilvánosságra került hangfelvétel, amelyen Cseh Katalin, a Momentum frissen megválasztott EP képviselője kedélyesen elnevetgél az abortusz témakörén.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Ez rejlik a klímahype mögött

Összeesküvés-elméletek nincsenek, csak összeesküvések. A klímahype lényegét például a 90 német YouTuber EP-választás előtt készült videójából lehet legjobban megérteni, ami fenekestül forgatta fel a német politikai rendszert és az egekbe emelte a Zöldeket. Naná, hogy Soros!

A politikai elemzőknek az is feladata, hogy másoknál korábban ismerjék fel a politikai kampányok lényegét. Például a 16 éves Greta Thunberg mozgalma mögötti összefüggéseket. A dolog ott vált gyanússá, amikor azt a mainstream sajtó és politika elkezdte hájpolni. Arra bátorították a gyerekeket, hogy iskola helyett péntekenként csak nyugodtan menjenek tüntetgetni.

Greta ráadásul kampányát az EP-választás előtt magasabb fokozatba kapcsolta és — reméljük CO2 szegény módon — körbeturnézta Európát. A klímaváltozás jelensége alkalmas olyan metatémának, amely kiüti az újkori népvándorlás 2015-ös tetőzése óta a kutatásokban a legfontosabb problémák között említett migrációt (és az azzal kéz a kézben járó terrorizmust). Talán pont erre a célra használják.

Gondoljunk csak bele, milyen eredmény született volna a bevándorlás által sújtott nyugat-európai országokban, ha a klímaváltozás mint metatéma nem szorította volna ki a migrációt a szalagcímekből.

Greta Thunberg és mentora, Luisa-Marie Nueberg


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Félelem

„A félelem a babona fő forrása és az egyik fő forrása a kegyetlenségnek. A félelem legyőzése a bölcsesség kezdete.” Írja Bertrand Russel a filozófus.

És valóban. Aki tartósan félelemben él, annak valamiképpen eltorzul a személyisége, megváltozik, és kiszámíthatatlan cselekedetekre lesz hajlamos. A legközvetlenebb következménye az, hogy az illető valaki(k)hez fordul védelemért. A politika, a politikai propaganda régen felismerte ezt, és ki is használja; a történelem számtalan példával szolgál. Ha pedig nincs éppen mitől félni, akkor kreálnak valamit. Nálunk nem tudjuk úgy felütni a haladó sajtót, hogy ne olvashatnánk a kormányzat „félelemkeltéséről”, a lehető legelítélőbb hangnemben. Eszerint a „hatalom” félelmet kelt például a migránsokkal kapcsolatban, hogy aztán a rettegő lakosságot a befolyása alá vonja. Az beszél, akinek a háza ég.

Létezik ugyanis egy valódi félelemgeneráló kampány, szerte a nyugati világban, mely a klímaváltozást jelöli meg az emberi nem legnagyobb ellenségeként. Az ok alapvetően valós. Klímaváltozás volt, van és lesz, amint azt a geológiai és egyéb fosszíliákból kiolvashatjuk. Az is igaz, hogy ez súlyos problémák elé állít bennünket, gondoljunk csak a tengerszint emelkedésre, vagy az elsivatagosodásra. Ezek a változások azonban – az őstörténetből tudható módon – 10-20-30 ezer év alatt következnek be. Az emberi élet szabott idejére tekintettel, nagyon nehéz félni valamitől a ma emberének, ami messze az ő halála után következik be, és ami egyébként is elkerülhetetlen. Ezért aztán szükség van egy további feltétel bevezetésére, ez pedig az ember, mint a klímaváltozás okozója, tehát megfelelő intézkedések bevezetésével, a változás megelőzhető. Ehhez pedig nem kell más, mint az emberi tevékenység által kibocsátott szén-dioxidot megtenni a klímaváltozás okának. Ezzel a – tudományosan erősen vitatható – feltétellel aztán az ügy társadalmi összefüggésbe kerül. És ez egy ragyogó lehetőség.

Innentől kezdve a felmelegedés, (vagy lehűlés, mert ez is szóba jöhet, néhány évtizede még ugyanazok a tudományos műhelyek ezzel riogattak, csak senki sem törődött velük) érdekes módon, a balliberálisok által gyűlölt jelenségektől áll elő.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Gyurcsány forever 2.

A halottkém azon még tűnődhet kicsit, vajon ez még a tetszhalál-e, vagy immár az agónia vége, de akár így, akár úgy, Gyurcsány megmarkolta a kalapácsot, beillesztette az utolsó szöget az MSZP koporsójába.

Közben persze szépen dúdol is nekik, esélyt ajánlva, hogy a szocialisták hasznosabb – értsd: élelmesebb - része nála találjon menedékre. Aki nem, az vessen magára, arra földet rá.

Régi folyamat ez, a végét azonban már a kezdet kezdetén lehetett (volna) látni. Csakhogy igen kevesen látták előre, ahogy mondani szokás, egy kézen meg lehet számolni őket. (Dokument jeszty: annak idején magam is sokszor és sokat írtam erről.)

Gyurcsány, mint a későkádári nómenklatúra reprezentatív újtőkés figurája eleve el akarta foglalni s a maga képére kívánta gyúrni a pártot. Végül ez (teljesen) nem sikerült neki, ám volt egy B-terve is. Amikor az MSZP-ből jókora darabot kiharapva, megalapította a Demokratikus Koalíciót, fél szemmel már akkor is a maradékra sandított. Nem sejthette persze, hogy a szocialisták exponenciális sebességgel száguldanak lefelé a lejtőn, a felkészült Mesterházytól, Botkán át ilyen hamar eljutnak szegény Tóth Bertalan „elnöki” pozíciójáig.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Kvíz

Vajon az alább idézett beszédet ki mondta el? Vilmos német császár 1916-ban, Joseph Goebbels náci propaganda-miniszter 1940-ben, Gerhard Schröder volt német kancellár az Unió keleti bővítésekor vagy Manfred Weber EU főbiztos-jelölt a mostani kampányban?

„Most a technológia újra közelebb hozta egymáshoz a népeket. És a kontinensek is közelebb kerültek az új technológiáknak köszönhetően. Az európaiak egyre inkább felismerik, hogy a különbségeink igazából családi viták, ha azokhoz a hatalmas problémákhoz mérjük, amelyeket az egyes kontinenseknek meg kell oldani. Meg vagyok győződve róla, hogy ötven év múlva nem fogunk nemzeti keretekben gondolkozni, hanem egész földrészek keretei között. És arról is, hogy egészen más, valószínűleg sokkal nagyobb problémák fogják Európát aggasztani.

Ahogyan egy családtagnak sincs joga megzavarni mindenki más békéjét, úgy egy önálló nemzetnek sincs joga ellenállni a nagyobb rendnek. Mi nem szándékoztunk ezt a berendezkedést vagy újjászervezést erővel, hatalommal előmozdítani. Azok a népek, akik csatlakoztak ehhez a berendezkedéshez, vagy akik csatlakozni fognak, azoknak el kell dönteniük: teljes szívből és odaadóan vesznek ebben részt, vagy pedig ellenállnak ennek. Ez nem fog változtatni a tényeken.

A realitás szól belőlem, nem kívánok az érzelmekre hatni. Nem számít, hogy ez Önöknek tetszik, vagy nem. Akár megtapsolják akár nem, a tények ugyanazok maradnak. Azt hiszem, hogy amikor valaki nem tud változtatni a helyzeten, és el kell fogadnia bizonyos hátrányokat, bolond lenne, ha nem fogadná el az előnyöket is egyúttal. Önöknek el kellett fogadniuk egy sor politikai változást. Tudom, hogy nem voltak kellemesek. Nálam senki nem tudja jobban. Tudom, hogy fel kellett adniuk dolgokat, amelyeket a múltban élveztek, és azt is tudom, hogy senki nem alkalmazkodik egy nap leforgása alatt az új helyzethez. Mégis, ha el kell fogadniuk a hátrányokat, azt hiszem el kell fogadniuk az előnyöket is. Hadd mondjak egy példát. Tudják, hogy nemcsak politikai, de kulturális és gazdasági vonalon is komoly erőfeszítéseket teszünk. Tudják, hogy azt akarjuk, hogy a népek bekapcsolódjanak ezekbe az intézkedésekbe és az eredményeikből is részesüljenek. Korábban, a német filmek egy 86 milliós közönséget céloztak meg. A jövőben ez a közönség sokkal nagyobb lesz. Önök döntik el, hogy részt akarnak venni, vagy félrehúzódnak. Mi ezt nem akarjuk. Inkább azt akarjuk, hogy csatlakozzanak hozzánk! És a kulturális életüket sem akarjuk elnyomni. Ellenkezőleg, egy élő kulturális cserét akarunk. De ez csak a lojalitás alapján történhet meg. El kell fogadniuk a jelen helyzetet anélkül, hogy egy kiskaput hagynának maguknak, és anélkül, hogy arra gondolnának, hogyha a dolgok rosszra fordulnak, akkor van valamiféle kijáratuk.

Önök a védelmünket élvezik. Önök tudják, hogy a német nép élénken érdeklődik a kultúra iránt. Mi nem is tudnánk és nem is akarjuk ezt megváltoztatni. Mi nem diktátorok vagyunk, hanem a népakarat eszközei. Akár szeretjük egymást, akár nem, lényegtelen. Ami számít, az az, hogy az európaiak millióinak akarunk közös alapot és közös célokat adni.”

 

 

 

 

 


Galló Béla
Galló Béla politológus

Tombol a PC

Hosszasan magyarázza a cannes-i filmfesztivál igazgatója Alain Delon életműdíját, pedig nem kellene.

Az amerikai Women and Hollywood nevű szervezet tudniillik - kb. tizenhatezer aláírással fűszerezve - tiltakozott a korszakos európai filmszínész Arany Pálmája ellen, amivel épp most akarják kitüntetni Cannes-ban. Delon „rasszista, homofób és nőgyűlölő” üzenik Hollywoodból ellentmondást nem tűrően Európának, noha – kiváltképp ez utóbbit – azért kissé részletesebben illett volna okadatolniuk.

Annak idején nem ő, hanem Jean-Paul Belmondo volt a kedvenc francia sztárszínészem, ez ízlés dolga persze, meg aztán magánügy. Tény viszont, hogy Belmondo művész-polgári famíliából érkezik a film világába, mégis ő lesz a népi vagány modern prototípusa, szemben a nála jóval alacsonyabb társadalmi státusú környezetből jött Delonnal, aki ennek ellenére a nemeseket, arisztokratákat is vérfagyasztó hitelességgel alakítja később. (Ennyit a szociológiai determinációkról…)

Született ellenségek, harsogta róluk a korabeli média, pedig nem voltak azok. Igaz, Delon, a díszhím, fénykorában szinte minden női partnerénél szebb volt (na, Claudia Cardinalénál, Virna Lisinél persze nem), s lehet, hogy ez némiképp irritálta a nőket. A lazán csúf, mégis elementárisan férfias Belmondo viszont nélkülözött minden nőies vonást, mellette minden hölgy gyönyörűnek érezhette magát. Ám öregedvén Delon lassan aztán hozzá csúnyult Belmondóhoz, eltűnt a pofielőny. Már csak a tehetség számított, amiből mindketten nagykanállal részesültek. Marcello Mastroiannival, a szintén szupertehetséges olasz szépfiúval, a melankolikus, „vonakodó latin szeretővel” együtt ők voltak a 60-70-es évek férfi-idoljai, kiegészítve még az intellektuálisabb Jean-Louis Trintignan-al, keletebbről pedig Zbigniew Cybulskival, s talán Daniel Olbryschki-vel. ( Amerikában James Dean ekkor már halott, utódai még csak készülődnek.)


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Fotelpolitika

Roppant érdekes figyelni, miként alakítja át a politizálást és ezzel együtt magát a demokráciát is a tömegmédia, azon belül pedig az ún. közösségi média.

Az elmélkedés apropóját egy hír adja, melyet a Népszava című kiadvány tett közzé „Ennyit a választás ellenőrzéséről: Nem jönnek az EBESZ-megfigyelők, és az ellenzéknek is alig lesznek delegáltjai” címmel. A cikk arról szól, hogy az EBESZ nem küld Magyarországra választási megfigyelőket. Pedig, mint elkeseredetten megjegyzik: „Ujhelyi Istvánnal, a DK-s Niedermüller Péterrel és a Momentumos Cseh Katalinnal” kifejezetten kérték ezt, tekintettel a „választási visszaélésekre”, melyeket szerintük már az ügyészség is elismert. Ugyanebben a cikkben az is szerepel, hogy az ellenzéki pártok a több mint tízezer választókörbe csak 1500 megfigyelőt jelöltek. Szemben a mintegy 180000 jelölhetővel. Pedig – mint maguk állítják – ők legalább a választók felét, ha nem a többségét képviselik.

A cikkből az derül ki, hogy az ellenzéki pártok azt szeretnék, az EBESZ végezze el azt a munkát, amit ők nem tudnak, vagy nem is akarnak. Pedig hát nem az EBESZ akar választásokat nyerni, hanem ők, így tán elvárható lenne, hogy tegyenek is érte valamit. Fura helyzet ez. Kétségtelen, hogy a választókörben üldögélni egész nap egyáltalán nem szórakoztató dolog. Az esetek 99%-ban nem történik semmi, van egy pár részeg, esetleg rosszul lesz valaki – ennyi az összes esemény. Nem is csoda, ha kevesen vállalják, valami olyan személyes elköteleződés kéne hozzá, amivel az ellenzéki szavazók – úgy tűnik – egyre kevésbé rendelkeznek.

Valaha – a Facebook előtti időkben – ha valaki részt kívánt venni a politikai életben, akkor gyűlésekre kellett járnia, esetleg tüntethetett az utcán és nem utolsósorban, beléphetett valamelyik pártba. Ezen lehetőségek mindegyike valamilyen személyes részvételt igényelt. Oda kellett menni, ahol az eseményekre valamilyen hatást akartunk gyakorolni és ez természetesen némi erőfeszítést, mi több, kockáztatást igényelt. Egy utcai tüntetésen ki tudja mi minden történhet. Aki a fotelben üldögélést részesítette előnybe, az bizony kimaradt a közvetlen politikaalakítás lehetőségéből. Mára ez a helyzet megváltozott.