Az emberiség történetének kezdete óta érvényes az a szabály, hogy csak “igazságos” háborút lehet folytatni. A támadó háború tiltása miatt a legtöbb hadviselő fél csak “védekezett”, vagyis reagált egy provokációra, vagy “megvédte” területét. Az alábbiakban a legemlékezetesebb háborúindítási ürügyeket gyűjtöttük össze.
Az ENSZ-alapú világrendben az erőszak monopólium a világszervezetnél van, így minden háború indítása tilos. Ennek ellenére találkozunk háborúkkal, amelyeknél a hadviselő felek a mai napig törekednek arra, hogy küzdelmük a közvélemény és a nemzetközi szervezetek szemében “igazságos” háborúnak tűnjön. Hét emlékezetes példát részletesen is bemutatunk.
Szép Heléna elrablása (Kr. e. XIII. század)
A görög mitológia szerint Heléna Zeusz főisten és Léda spártai királyné gyönyörűséges lány volt, akinek kegyeiért az akkori Hellasz hősei versengtek. Odüsszeusz kérésére Tündaréosz spártai király meg is eskette a hősöket, hogy akárkié is lesz Heléna keze, egymást között megőrzik a barátságot. Heléna választása a spártai Melánoszra esett és házasságuk maradhatott volna egy a sok közül, ha Thétisz és Péleusz esküvőjénél nem feledkeztek volna meg Erisz, a viszály istennőjének meghívásáról, aki bosszúból egy almát dobott az istennők közé, amelyet a “legszebbnek” ajánlott.
Az istennők közül Parisz trójai hercegnek kellett választania, akit Afrodité azzal “nyert meg”, hogy a világ legszebb nőjét ajánlotta fel neki. Amikor Parisz Spártába látogatott, meglátta Szép Helénát és magával vitte Trójába. A feleségszöktetésre válaszul a görögök Agamemnon vezetésével tíz évig ostromolták a várost, amit a híres trójai faló segítségével tudtak csak bevenni. Innen származik a mondás, miszerint “Óvakodj a görögöktől, még akkor is, ha ajándékot hoznak!”
Egymás után menekülnek a baloldal politikusai Márki-Zay Péter (MZP) léket kapott projektjéből. Karácsony Gergely már tavaly bejelentette, hogy marad a fővárosban. Dobrev Klára is inkább marad Brüsszelben. A “kapitány” jövője is bizonytalan, hiszen saját frakció nélkül ő is csak egy lenne a sok bukott ellenzéki képviselő között.
Találóan nevezte a Gyurcsány-show porondmestere és névadója a baloldal legnagyobb pártjának vezetője, Gyurcsány Ferenc MZP-t “kapitánynak”. A közvélemény-kutatások alapján a baloldali projekt leginkább a léket kapott Titanicra hasonlít, amelynek első osztályú utasai már rohannak a mentőcsónakok felé. De nézzük őket sorjában!
Miközben a nemzetközi helyzet fokozódik, mindenki a párbeszéd fontosságáról beszél. Amikor a magyar miniszterelnök Moszkvába utazik, hogy érdemi kérdésekben párbeszédet folytasson az EU és Magyarország legfontosabb energiaszállító országának vezetőjével, mégis őt kritizálják.
Az országok földrajzi fekvése egy geopolitikai adottság, amit a jó kormányzáshoz figyelembe kell venni. Az Európa közepén fekvő Magyarország kormányának emellett a magyar lakosság és nemzetgazdaság kiszámítható, tervezhető és költséghatékony energiaellátást is szem előtt kell tartania, így egyáltalán nem mindegy, hogy milyen a magyar kormány viszonya térségünk meghatározó hatalmaival és országunk fő energiaszállító országaival, köztük Oroszországgal.
Magyarország napjainkban a nyugati integrációk tagja, a magyarok kétharmadánál is nagyobb aránya támogatja, hogy ez így is maradjon. Fontos megemlíteni, hogy ezzel a NATO és az EU támogatottsága hazánkban és térségünkben a nyugati átlagnál jóval magasabb. Nincsen ok a kétségre, a magyar kormány eddig is támogatta és eztán is támogatni fogja a nyugati szövetség álláspontját és teljesíteni fogja szövetségesi kötelezettségeit.
Az ellenzék hangulatának és állapotának leírására elegendő, ha időrendbe rakjuk az október óta hangoztatott választási várakozásaikat leíró kommunikációs paneleket. Ebből ugyanis látszik, hogy az előválasztás utáni „22-ben kétharmaddal győzünk” szövegtől, „majd feles többséggel alkotmányozunk” panelen át jutottunk vissza a tíz éve harsogott „azért nem nyerhetünk, mert a FIDESZ elcsalja a választást” gondolatig. Ennek egyik legfőbb bizonyítékát mindig a választókerületek 2011-es újrarajzolásában, az ott vélelmezett politikai szempontok, illetve a körzetek lakosságszáma közötti eltérésekben látták megindokolva baloldalról.
Arra ne is térjünk ki hosszasan, hogy egyébként az ország szociológiailag homogén, nincsenek jelentős regionális különbségek, amelyek történelmileg meghatároznák egy-egy terület politikai arculatát. Ezért bármilyen átalakítás kapcsán, évtizedes választásföldrajzi sajátosságokra hivatkozni, szakmailag és politikailag is értelmezhetetlen. A 2010-ig használt százhetvenhat választókerületből alig van olyan, amit ne nyert volna meg a baloldal és a jobboldal is a rendszerváltás után tartott öt választás valamelyikén. Ehhez képest teljesen másodlagos, hogy a 2011-ben elfogadott választási rendszerben a megyékre jutó választókerületek száma a húsz megyéből tizenegyben négy vagy kevesebb. Ezekben szinte értelmetlen még a manipuláció lehetőségéről is beszélni.
A választási reformokkal kapcsolatos egyik leggyakoribb állítás, hogy akkor lenne politikailag korrekt a kerületek beosztása, ha azt a választási eredményt adná ki, amit az előző. Ez az állítás azt feltételezi, hogy az előző beosztás politikailag korrekt volt és megfelelt a választókerületek beosztásának írott és íratlan szabályainak. Ez a feltételezés azonban nem állja meg a helyét.
Sajnálom szegény asszonyt, Bangóné Borbély Ildikót, hogy így, télvíz idején, a nagy csata előtt bő két hónappal, lapátra tették.
Szakértelmére és erkölcsi mércéjére büszke pártja egyik kipróbált, régi harcosán statuált példát ezzel, amelynek soraiban ő - méltán válva ki a hasonszőrűek közül - mindig oly tömény és setét elszántsággal harcolt.
Egyszer a felfázást is kockáztatva, hasmánt a hideg kövön küzdött a diktatúra ellen, benn az elnyomás média-barlangjának kellős közepén, máskor meg már korán reggel csillogó szellemességgel titulálta patkánynak az ország egyik felét, és még ezen kívül is sok-sok vonatkozó nemes tettét jegyezhette fel a krónika.
Neve ily módon kétségtelenül fogalommá lett, e tekintetben talán még a rá leginkább hajazó Kunhalmi Ágnest is megelőzte, csakhogy hiába, mert jött a határozat, hogy neki bizony annyi. Odafönt valakik kérlelhetetlenül kimondták rá, hogy Bangóné politikailag immár nincsen többé. Ezek után merjen még azzal vádaskodni valaki, hogy ebben a pártban mindent szabad!
– Hogy rángatnák ezek a kormányt! – mondja a taxisofőr, amikor Zuglóból Budaőrs felé két perc múlva már politizálunk.
A taxisok ismerik a valóságot, innen is, onnan is akadnak kuncsaftjaik, érdemes szondázni őket, s többnyire elég beszédesek, kiváltképpen, ha hosszú a fuvar. Sokkal megbízhatóbbak, mint a közvélemény-kutatások. Beválnának kontroll-csoportnak.
Éppen híreket mondanak, MZP kerül elő, vagy ahogyan ő nevezi, a hódos Márki, aki szerinte kiválóan ért ahhoz, hogy zajt csapjon maga körül. – Gógyis gyerek az, kérem, nem olyan zokni, mint amilyennek látszik, én mondom magának. Ki van az adva neki, csinálja csak a palávert, hadd legyen benne a tévében, még fizetnie se kell érte. Mindegy mit is mond, az a lényeg, hogy szóljon, mégpedig lehetőleg minél nagyobbat, hadd idézhessék reggeltől estig. Idézik is, de az én időmet csak ne rabolja el, ha meglátom, rögtön le is veszem a hangot, unom. Olyan ő, mint egykor az a Gábor Zsazsa, ugye tudja, ki az?
– Jó ez neki? – vetem közbe, mire még vehemensebben folytatja.
– Viccel uram? Még, hogy jó-e? Persze, hogy jó! Maga szerint miért szórakozik velünk, ingyér akar minket megváltani? Mondana maga ingyér olyan hülyeséget, amiket nap, mint a nap a hódos Márki mond? Én biztosan nem, szerintem maga se!
Az általunk ismert euró és Európai Unió addig marad fenn, amíg azt a német adófizetők hajlandóak és képesek finanszírozni. Mivel nem kérdezik meg őket erről, a hajlandóság nem is annyira kérdéses, a hangsúly egyre inkább a teherbíró képességre helyeződik. Addig jó nekünk, magyaroknak, amíg forinttal fizethetünk!
Januárban húsz éves az euró. A közös valuta persze régebbi, ECU (European Currency Unit) néven 1979 és 1999 között elszámolási pénzként kezdte karrierjét, majd nevét a millennium előtt euróra változtatták. A számlapénz után kereken húsz éve jelentek meg az első bankjegyek és érmék.
A történelem iránt érdeklődők tudják, hogy Európában volt már hasonló valutarendszer, Latin Monetáris Uniónak hívták, és 1865 és 1927 között működött. Az aranyfedezetű valutarendszer alapja a francia 20 frankos érme volt, amely 6,452 gramm tömegű, 900/1000 finomságú aranyból készült. A résztvevő és csatlakozó országok ehhez igazították saját valutájukat, így az osztrák-magyar 8 forintos is ilyen paraméterrel készült, az érmék kontinens szerte keveredtek. Érdekesség, hogy Görög- és Olaszország már akkor is “trükközött”, több aranyra szóló papírpénzt nyomtattak, mint amennyi aranyérméjük volt, így a görög és olasz papírpénz elfogadását egy időre fel is függesztették.
Brüsszel a saját csapdájába esik bele? Előbb keresztülhajszolták a korábbiaknál szigorúbb klímacélokat, majd Lengyel- és Magyarországnak nem utalják át az ezek teljesítéséhez szükséges, nekik egyébként járó forrásokat. Vajon ki van a bot jó végén?
Orbán Viktor december 21-i maratoni nemzetközi sajtótájékoztatóján világossá tette a magyar álláspontot. Brüsszel felrúgta a 2020-as költségvetés és a Next Generation EU (NGEU) újjáépítési csomag elfogadása során kötött politikai egyességet. Lapozzunk vissza!
A Macron francia elnök által eredetileg a Covid-járvány gazdasági következményeinek orvoslására felvetett újjáépítési csomagot Berlinben a birodalomépítés föderalizáció jó eszközének tekintették, ezért felkarolták a francia javaslatot. Az már 2021 tavaszán is látszott, hogy az euróadósságzóna déli országai önmagukban alig hitelképesek, Olaszországnak 3% fölötti kamatot kellett volna fizetnie állampapírjai után, ezért az Európai Központi Bank (EKB) gyorsan újabb kötvényvásárlási programot (PEPP) hirdetett az adósságban úszó ClubMed-országok víz fölött tartására.
A közös adósságot azért is hívják Next Generationnek, mert szó szerint a következő generáció fogja azt visszafizetni, a törlesztés ugyanis 2028 és 2058 között esedékes.
Miközben Tüttő Kata városüzemeltetési, közbeszerzési főpolgármester helyettes, s egyben elhíresült hullám-lovarnő, továbbá Mártha Imre, a budapesti közműholding (energia, távközlés, hulladékügy, temetkezés, stb.) halmazati főnöke kies, egzotikus tájak luxusörömeit élvezi, szorgosabb kollégáik ez alatt roppant keményen melóznak.
Az ellenzéki pártok azt ígérték, hogy október 23-ára készen lesz a közös baloldali országos lista, a tél pedig nem az egymás közötti csatározásokról és háttéralkukról fog szólni, hanem arról, hogy mit is ígérnek a magyar választópolgároknak. Nem így lett.
Az ellenzéki pártok saját elmondásuk szerint azért rendezték meg a baloldali előválasztást, hogy szokásaiktól eltérően ezúttal ne füstös szobákban dőljön el, hogy melyik párt melyik körzetben indítja el jelöltjét, hanem a választók mondhassák ki a végső szót arról, hogy kit tartanak a legesélyesebb képviselő-jelöltnek a Fidesz-KDNP politikusával szemben tavasszal. Ehhez képest tudjuk mi történt: a baloldal pártjai különböző dealek megkötésével léptetgették vissza egymás javára politikusaikat úgy, hogy a baloldali választónak a végén minél kevesebb választása lehessen. De ez csak az egyéni választókerületekre vonatkozott.
Berlinben is húszas éveket írnak, kérdés azonban, hogy milyen húszas évek jönnek? Az 1920-as évek elejét német földön a hiperinfláció és a középosztály lecsúszása fémjelezte, lett is belőle nagy baj. Az biztos, hogy nem Weimar “arany húszas” évei ismétlődnek.
A 177 oldalas koalíciós szerződésből a legtöbben az Európa- és külpolitikai részre figyeltek fel, amely immáron kimondva is egy német Európát céloz meg. Az NSZK szövetségi berendezkedését akarják a vén kontinensre erőltetni, ami persze az ahhoz már illeszkedő német cégeknek jelent (még nagyobb) versenyelőnyt.
Az Európai Egyesült Államok koalíciós szerződésbe emelt követelése az internacionalista baloldali, és a “kaviár-frakciónak” is nevezett jobboldali szocdemek közös nevezője: Előbbiek – a globalizáció nyerteseinek számító, jómódú nagyvárosi eliteket képviselő zöldekkel kiegészülve – saját buborékuk életérzésének “értékeinek” kiterjesztését és kőbe vésését várják. Utóbbiak pedig azoknak a német nagyvállalatoknak az ötszáz milliós házi piacát látják, amelyek jól fizető felügyelőbizottságaiban ülnek.
A nagy klasszikusok (Shakespeare, Dante, s más effélék) píszi cenzorálása után, naivul úgy gondoltam, egyre aktuálisabb lesz a Könyvek átírása.
A Biblia szerzőjét nem ismerjük ugyan, nem tudjuk pellengére állítani őkelmét, pedig tűrhetetlen, hogy nem ismerte az LMBTQ-regulákat. Bizonyosan fehér lehetett az illető, innen dölyfös, rasszista szemlélete, kirekesztő hajlandósága. Az se mentség, hogy tudjuk, nem egy ember írta a Könyveket, sőt úgy még súlyosabb az ügy. Legalább az egyikük lehetett volna genderfluid.
Mi az, hogy a háromkirályok közül csupán az egyik szerecsen? Miért nem mind a három? Mit szól ehhez a BLM-movement? S miért nincs köztük nő, netán rendes transz nemű, avagy biológiai nemét „társadalmira” váltó személy? Folyton csak ezek a fehér, macsó, hetero férfiak, ezek a világszerte utált, domináns bajkeverők!
Amit Márki-Zay Péter energiabarát közlekedési megoldásként javasol, pompás ötlet, mert nemcsak takarékos, egyszersmind biztonságos is. A kollégák egymás közt beosztják, ki melyik nap szedje föl a másikat, lehetőleg minél többet, attól függően, hány üléses a járgány.
Ha mondjuk hét, az már majdnem egy kis busz. Hét felé oszlik a benzinköltség, ráadásul ennyi kolléga már komoly agykapacitás, ennyi okos ember ilyen hosszú úton alaposan, kíváncsi fülek nélkül vesézheti ki a cég legbensőbb ügyeit.
De ne legyünk elvontak, töltsük meg az ötletet konkrét, közhasznú tartalommal.
Induljon az Összefogás-fuvar, Bajnai Gordon ichthiológiai (haltudományi) hasonlatát elorozva, a cápajárat.
Az ötletgazda Márki-Zay ülhetne a kormány mögé, mellé az anyósülésre Gyurcsány, a többi öt kolléga meg érdemeik szerint elosztva, a hátsó sorokba’.
Hátul Jakab úrnak juthatna a legkevésbé szűk tér, köztudott, hogy ő mindig csomaggal utazik, ötkilós krumplis cekker, s hozzá külön kis pakkban még: fél kiló kenyér, pár szál újhagyma, és zsírpapírba burkolva, uszkve, harminc deka parizer.
Ez nem a következő Csillagok Háborúja film új robot-főhősének neve, hanem a nyugati mainstream új mestertervében szereplő szervezetek rövidítéseinek felsorolása. A nagy terv a Kínáról való leválásról és a feltörekvő rivális gyengítéséről szól. Váratlan helyről bomlasztják. “Belülről”.
Közhely, de igaz, a Biden-kormányzat Donald Trump elnökségének több intézkedését folytatja. Trump, amolyan game changerként, a maga vadnyugati módján berúgta a Világ ajtaját, bekiabálta, hogy America First!, majd új feltételeket támasztott szövetségeseknek és riválisoknak egyaránt. A maga nyughatatlan stílusában és tempójában a neki kiszabott négy évben is komoly változást akart elérni, amit a konfliktusok kihegyezésétől remélt.
Az amerikai Deep State örült egyes döntéseknek, ám a stílus, a tempó és a kiszámíthatatlanság, valamint az a tény, hogy a Deep State egyes részeit is visszanyeste volna, már nem volt ínyükre. Biden megígérte ugyan, hogy az unilaterális fellépéstől visszatér az effektív multilateralizmushoz, ám az afganisztáni kivonulás és az ausztrál tengeralattjáró-üzlet is amerikai magánszámnak számít. Nézzük akkor azokat az intézményeket, amelyek a nyugat szorosabb integrációját szolgálnák.
Business as usual, vagyis a nehézségek ellenére minden a megszokott bulimenet szerint halad.
A nehézségeket momentán az jelenti, hogy a Városháza ugyan a miénk, ám a kormányzati közeg ellenséges, gátolja az ügymenetet. Sebaj, közvetlen környezetünk mégiscsak „régi harcostársakból” áll, „együtt küzdöttünk a barikádokon”, ami „sokszor több, mint a barátság”, miként azt Bajnai Gordon, egykor átmenetileg miniszterelnök, oly szívhez szóló félreérthetetlenséggel megfogalmazta.
Apropó, Bajnai.
Aki ért a szövegekhez, valóságos kincses ládaként nyúlhat a minap kiszivárogtatott ominózus magnófelvételhez. Minden benne van, ami a nómenklatúra-arisztokrácia világlátásában annyira felemelő.
Kedves liberálisok: itt az ideje, hogy köszönetet mondjatok Lukasenkónak!
Hogy miért?
Kezdem az elején.
Amikor 2015-ben Erdogan elkezdte hajtani a migránsokat Magyarország déli határa felé, ti mind azt mondtátok: Willkommen! A különböző “jogvédő” NGO-itok ahol tudták, segítették, támogatták az illegális migrációt. A röszkei ostromnál kedvencetekké vált Ahmed H. bíróság előtti védelmét is a ti szervezeteitek (Amnesty International, MIGSZOL) és a ti jogászotok (Bárándy Péter) látták el.
A nyugat-balkáni útvonalnál maradva: 2016 tavaszán a görög-macedón határ lezárásakor a feltorlódott több tízezer migránsnak szórólapokat osztogattatok, amelyekben arról okítottátok a bevándorlókat, hol vannak rések a macedón határzáron. A röpiratokban azt ígértétek nekik, hogy ha bejutnak Kelet-Európába, akkor nyert ügyük van, mert Németország onnan majd befogadja őket. “Kérjük, rejtsétek el ezt a brosúrát. A rendőrségnek vagy az újságíróknak nem szabad látniuk.” – írtátok. A határvédők hasonló tartalmú szórólapokat, térképeket találtak a magyar határnál elfogott migránsoknál is.
Fiatal, katonakorú férfiak Marokkóból, Irakból, Szíriából és az Európával szomszédos kontinensek más országaiból. A mainstream média még mindig “menekülteknek”, vagy jelen időben “menekülőknek” nevezi őket. A német kommentelők új nevet találtak nekik: Aranyásók.
A korábbi migrációs hullámoknál is megjelentek már cikkek a nyugati médiában, amelyek az embercsempészek árairól tudósítottak. Líbiából már két-háromezer euróért is átvitték lélekvesztőkön az embereket Olaszországba. Ha előtte át kellett kelni a Szaharán, az még további nagyjából ötszáz eurót kóstált.
Most egy német lap tudósítója az isztambuli repülőtérenkérdezte a Németországba igyekvő migránsokat arról, hogy mennyit fizettek életük nagy utazásáért?
Brüsszel továbbra sem akar érdemben hozzájárulni a déli magyar határon épített kerítés költségeihez. A már jól ismert kettős mércét jelzi, hogy miközben a magyar jogi és fizikai határzárat rendre támadják, a litván és lengyel határkerítés építését támogatják. Egyelőre csak a szavak szintjén.
Lassan kerítés szépségversenyt lehet hirdetni. Ausztriában volt a „kapu oldalszárnyakkal”, amit a hadsereg is őriz. A Csalagút calais-i bejáratánál egy “balesetvédelmi fal” akadályozza meg, hogy migránsok a síneken gyalogoljanak át Angliába. Az észak-afrikai Ceuta város körül hatméteres falat emeltek. A görög-török határon háromszor hosszabbra, 40 kilométeresre bővítették a falat, míg a bolgár-török határon a 30 kilométeres kerítésből idestova egy 150 kilométeres lett.
Egy fizikai határzár önmagában még nem elég hatékony, kell mellé egy jogi határzár is. Ebben is a magyar kormány járt élen, amikor tranzitzónákat vezetett be, majd a visszaélések nagy száma miatt és a bevándorláspárti NGO-k és uniós bíróság nyomására ezeket bezárta és a menedékkérelmek beadását a magyar külképviseletekre irányította.
Lassan a tesztoszteron olyan tiltott, szankcionált toxin lesz a nyugati világban, mint a drogháború legkeményebb éveiben a legkülönbözőbb alkaloid származékok.
Azt is el tudom képzelni, hogy néhány évtized múlva a Dark Web legárnyékosabb felületein ötven milligrammos fiolában fogják árulni az olcsóbb, tömegcikként beköszönő, a piacot szanaszét robbantó kémiai úton disznózsírból előállított koleszterinkocsonyát. Ebből a hormonok alkimistái később akár házi körülmények között, a lakóautókba elrejtett laborokban is lepárolhatják a szent monyót. Használatáért azonban a törvény ítélőszéke előtt tizenöt perc páros magány jár Dr. Ludmilla Kropotkinnal a 101-es szobában. Ezt az olcsóbb, de sokféle mellékhatást előidéző szintetikus tesztoszteront főként az Európa no-go zónáiban és luxusnegyedeiben rekedt iszlamista terroristák fogják vásárolni azért, hogy egyáltalán képesek legyenek még ölni. A Hollywood Hills-i sátánista, szabadkőműves, az elektromos és hópárducfehér Ferrarikat a halálba hajszoló yuppie-elit titkos kiváltsága pedig az élő gazdatestekből lefejt organikus ökotesztoszteron lesz. Ezt a vegytisztán emberi, magas hatásfokú tesztoszteront az eddig fel nem fedezett, eddig nem megközelíthető bennszülött emberevő törzsek légypapírral fogott férfiegyedeiből fogják lecsapolni az erre a célra 3D-nyomtatott fejőgépek.
Ez a disztópikus villanás már ma alighanem egyfajta konkrét, megtapasztalható valóság. Ingerlő és kézenfekvő példa erre a maghasadás-szerű láncreakcióra a legújabb Bond blockbuster.
Nem osztogatják. Fosztogatják! – a brüsszelita politikusokat hallgatva akaratlanul is ez a klasszikus vicc jut az ember eszébe.
Az uniótól érkező források 2010 előtt postafordultával mentek vissza nyugatra, és még ma is javarészt a régi tagállamok hasznára válnak. A pénzautomata másoknak köpi a pénzt.
Az EU nem pénzautomata! – újabban ezt a kommunikációs panelt puffogtatják az integrációpárti politikusok Varsó és Budapest felé. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy ez ebben a formában miért nem igaz.
Az állítás azt sugallja, hogy az új tagországok a nyugati adófizetők “adományaiból” élnek, ráadásul egyes “korrupt”, vagy “nacionalista” politikusok az EU pénzét az unió “szétverésére” fordítják. A régi igazság itt is igaz: Ha egy hazugságot ezerszer ismételnek, attól az még nem lesz igaz. Nézzük sorjában!
Alexander De Croo belga miniszterelnök: az EU nem pénzautomata.
Pár éve "A halottkém jelenti" címmel írtam néhány blogot erre a fórumra, az MSZP hosszú agóniájáról. Merészeltem megelőlegezni azt a végeredményt, aminek előbb-utóbb nyilvánvalóan be kell következnie.
Lendvai Ildikó most mintha megerősítené a halotti bizonyítványt. Azt mondja, pártjának feltehetőleg nincs már sok hátra, az MSZP-nek hamarosan annyi. Ő, aki maga is tevékeny előidézője volt ennek az agóniának, közelről és felülről látott mindent, a végkifejletet így minden bizonnyal pontosabban ítéli meg nálam.
"Szeressük egymást gyerekek", kivéve persze Orbánt – az ellenzéki kommunikációban megint ez lett a fő panel, miután a kampány kölcsönös kígyó-béka hangzavara elcsendesedett.
Dobrev a maga részéről beilleszkedik e szeretet-cunamiba, a családi munkamegosztásban ő most a jó zsaru, a pofonokat viszont a férjeura adja, aki – szeretet ide vagy oda – evvel nem is késlekedett. Előválasztási diadal? Mit számít az? Hát nem a DK a legerősebb? Majd a tavaszi eredmény fényében megmondom, ki lehet itt miniszterelnök, üzente savanyú arccal bár, ámde határozottan.
Savanyúsága érthető. Nemcsak mert Dobrev elszállt. Főleg azért, hogy őt, a nagy kombinátort még Karácsony is átvágta. Sokadik „elvszerű” kifarolását produkálva, átpasszolta a labdát Márki-Zaynak, amivel őket is meglepte, márpedig Gyurcsányék nagyon nem díjazzák az ilyesmit. Jobban szeretik, ha náluk a labda, s míg Karácsony esetleges győzelmére akadtak forgatókönyveik, erre aligha.
Az energia alapvető hatalmi kérdés, ha a falból egyszer csak nem jön meleg víz, ez a legrosszabb fejlemény, amit egy komoly politikus el tud képzelni. Éppen csak valamivel jobb, ha jön ugyan, de az árát egyre kevésbé lehet megfizetni.
Frans Timmermans szociáldemokrata politikus, uniós bizottsági alelnök, a klímapolitika felelőse, azt találta mondani a minap, hogy a klímapolitikával minden rendben van, az unió egyáltalán nem ludas az energiaárak emelkedésében, a kiút pedig a megújuló energiaforrások arányának növelésében kínálkozik. Állításának első fele több mint vitatható, de most hagyjuk ezt, mert ennél is érdekesebb a második. Oké, növelni kell a kívánatos arányt, de ki állná a zöld cech-et? Ki viselné az aránymódosítás elkerülhetetlen szociális terheit?
Timmermans úr kapásból azt mondja erre, hogy a szociális megfontolások nem írhatják felül az ökológiai szempontokat. Szocdem politikus szájából pár évtizede ez még furának tűnt volna, ma már nem az. A szavazóknak jó lesz tehát tartósan észben tartaniuk, hogy szociális érdekeiket a dolgok jelenlegi állása szerint odafent Brüsszelben nem tartják megfontolandónak. Árat emelnének mind az áram, mind az üzemanyag esetében, hiszen védeni kell a klímát.
A Szemlőhegyen úgy döntött a kupaktanács, hogy Dobrev Klára, pestiesen szólva, bevállalja.
Szorult belé annyi közéleti elán, hogy ebben a mezőnyben megnyerhesse a jelöltversenyt, aztán majd meglátjuk. Rizikó nincs. Ha veszítene, a DK akkor is a legnagyobb ellenzéki tényező lesz, melynek elvileg Gyurcsány a királya, legföljebb hölgyének személyes presztízse csorbulna. De a kezdeményezés, a tényleges oppozíciós döntések lehetősége – szerintük – így is, úgy is a családban maradna.
Az ellenzéken belül ennek azonban sokan nem örülnek, sőt nagyon nem örülnek.
Akad ugyan egy-két kósza szabad madaras obsitos, aki fogadatlan prókátorként beszól az ajtó mögül, hogy ő bizony Dobrevet támogatja. Ilyen például Demszky Gábor, de hát ő megteheti, az ő erőssége, ezt tudjuk, aligha a politikai talentuma.
Okosabb egykori párttársai viszont, miután krokodilkönnyeikkel megsiratták Karácsonyt, látványosan Márki-Zay Péter mögé sorakoznak. A gerilla-marketing (lánykori nevén a suttogó propaganda) immár az ő nevét susogja, a tegnapi messiás mehet a levesbe.
Demográfiai összeomlás vár a nyugati világra. A válság korát régen elhagytuk, hiszen a nyugati, európai ember kultúrája már teljesen átalakult. Nincs ebben titok: mert erőszakkal átszabták. A családalapítás, a gyermeknemzés, a gyermek felnevelése már egyre kevésbé része a nyugati civilizációs fundamentumoknak. Az ember kiszorult a saját szellemi és fizikális tereiből, helyét pedig átveszik az automatizmusok: a mesterséges intelligencia és a gondolat, a gondolkodás, az intuíció, a sorsszerűség hiányát megjelenítő algoritmus.
Létezik egy legenda, egyfajta távoli előképe mindannak, ami most történik velünk. Amikor Aquinói Szent Tamás meglátta az Albertus Magnus által épített embermást, az emberi hangon megszólaló, embernek látszó androidot, dühében és félelmében a földdel tette egyenlővé mesterének munkáját. Könnyen azonosulhatunk az érzéseivel, hiszen az emberi szellem és az emberi szabadság, a szabad akarat nem pótolható a gépek programozott rabszolgaságával. Ma nagyon azonos eredetű átalakulás zajlik körülöttünk még akkor is, ha nincs módunk Szent Tamáshoz hasonló módon reagálni rá.
A demográfia kérdése sokkal több puszta szociológiai-szakpolitikai problémánál. Valójában egy civilizáció életerejéről vitatkozunk. Mi, nyugatiak, a viszonylagos jólétben hajlamosak vagyunk azt gondolni és úgy érezni, hogy a kellő fogyasztói komfort megszerzéséhez szükséges pénz minden emberi szükséget kitölt. Végzetes tévedés. A cukormázon keresztül látva a harmadik világ helyzetét ugyanis felismerhetjük, hogy az igénynélküliség az európai mércével beláthatatlan embertömeggel párosítva hatalmas energiákat összpontosíthat. Olyan mértékűeket, amelyeket jóléti-fogyasztói demokráciáink tartópillérei nem viselhetnek el, ha egyszer ez az erő rájuk szabadul. Láthatjuk mindezt az összes befogadó ország általános gazdasági és társadalmi helyzetén. A következő években pedig ennek a döntésnek a rezsijét akarják minden európai uniós tagállammal megfizettetni.
Ha valakinek eddig kérdéses lett volna, hogy kinek a forgatókönyve szerint zajlik ez az előválasztás, annak az egyéni választókerületek ellenzéki leosztása után már nem kell tovább gondolkodnia.
Gyurcsány Ferenc sikeresen megsemmisítette az összes többi ellenzéki pártot, ehhez pedig ők statisztaként asszisztáltak. A 2018-as választásokon a listán alig több mint 5 százalékot szerző DK viszi a nyerhető körzetek közel felét, a legutóbb együtt 30 százalékot gyűjtő Jobbik, a Momentum, és az LMP pedig eltűnt a térképről. Vitt még persze körzetet az MSZP is, de a 2019-es önkormányzati választások óta azt is tudjuk, hogy melyik frakcióban fognak kikötni ezek a képviselők a jövő évi választás után.
Az ukrán kormány le van maradva egy brosúrával. Az Északi Áramlat-2 és a Balkáni Áramlat amerikai részről való engedélyezése nem Német- és Magyarországnak, vagy Ausztriának szóló ajándék, hanem egy Oroszország felé tett gesztus.
A kijevi kormány látványosan tiltakozik a 15 éves magyar-orosz gázszállítási szerződés miatt. A hangoskodás leginkább pótcselekvés és kommunikáció. Nem hallottunk ilyen hangos tiltakozást az USA kormánya ellen, amely nyáron jelezte, immáron nem görget akadályt az Északi Áramlat-2, valamint a Balkáni Áramlat gázvezetékek befejezése elé. Németországnál sem tiltakoznak ilyen hevesen az Északi Áramlat-2 befejezése ellen.
Donald Trump elnöksége alatt a Kongresszus kétpárti konszenzussal fogadott el több törvényt, amelyek az orosz és iráni energia export korlátozását szolgálták. A cél az amerikai LNG- és olaj export támogatása volt a konkurensek rovására. A törvény hatástalanságát már idén nyáron láthattuk, amikor kínai segítséggel elkészült Iránban az ezer kilométeres Goureh-Jask olajvezeték, amelynek segítségével az iráni exportőrök ki tudják kerülni az amerikai 5. flottát Hormuszi-szorost és könnyebben tudnak eleget tenni a Kína és Irán között 2021. márciusában 25 évre megkötött 400 milliárd dolláros keretösszegű együttműködési szerződésből eredő olajszállítási kötelezettségnek.
Ripp Zoltán, politikatörténész és obsitos elemző – annak idején ő jelentette ki, hogy az MSZP-nek nincs más alternatívája, mint Gyurcsány – immár irodalmi műfajra váltott. Miután megírta első, szerecsenmosdató káder-ponyváját („Vezeklés nélkül”), második őszikéjében még ennél is merészebbet alkot.
Közeledvén a sorsdöntő 2022-es választásokhoz, most „ A zsarnok halála” címmel olyan irányregényt ad közre, amelyben a zsarnokgyilkossággal kirobbantott polgárháborút vizionálja követendő ellenzéki irányvonalként. Hamar be is teljesíti, amit könyvének címe ígér: a 20. oldalon máris két hulla hever a földön: a „vidéki tahó” zsarnok, és a testőrök lövéseitől átlyuggatott sikeres merénylője, Way Simon, az egykor galamblelkű erdészjelölt.
Galamblelke kissé vívódik ugyan a hatodik parancsolat és a zsarnokgyilkosság vonzó pátosza között, de mivel utolsó stádiumos agybetegség is gyötri, nemigen hezitálhat: a lövés eldördül. Zsarnokot megölni szabad tehát, sőt, agydaganattal szinte kötelező, kiváltképpen egy irányregényben.
Búcsú e-mailje agitatíve meg is fogalmazza a célt: „Fogjatok össze, vonuljatok az utcára mind, igaz hazafiak, akik szabadulni vágytok! Ne tűrjetek tovább! Itt az idő, a talán soha vissza nem térő alkalom, hogy elsöpörjétek a fejétől megfosztott önkényuralmi rendszert!”
Mesterházy Attila és Ripp Zoltán az MSZP rendezvényén, 2012-ben.
Az Egyesült Királyság januári kilépése után most nyáron Svájc is nemet mondott az EU-nak. Tell Vilmos szabadságszerető utódai sem kérnek az ideológiavezérelt brüsszeli ötletekből és az EU Bíróságának önkényes jogértelmezéséből.
A napokban Svájcban tartottam előadást, ahol élénken figyelik Lengyel- és Magyarország nemzeti szuverenitást védő politikáját. Őket “kintről” is ugyanúgy zavarja Brüsszel lopakodó birodalomépítése, ők sem akarják szabadságukat és jólétüket feláldozni, ezért a svájci kormány nyáron leállította az EU-Svájc keretmegállapodásról szóló tárgyalásokat. A média ezt hívta Schwexitnek.
A prosperáló nyugati országok döbbenten figyelik a brüsszeli politikát, ami mára szinte csak a multicégeknek és spekulánsoknak kedvez, a tagországoknak és átlagembernek egyre kevéssé. Brüsszel azt akarta, hogy Svájc az eddigi bilaterális szerződések helyett “csomagban” vegye át az uniós döntéseket, vagyis a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés mellett a többi területen is az EU politikáját valósítsa meg. Elvárták volna, hogy az EU Bíróságnak döntéseit a közös politikán túl is vegyék át, még ha egy — átmenti — kiskapuként megmaradt volna a választott bírósághoz fordulás lehetősége.
Némi elégedettséggel hallom, hogy néhány finnyásabb ellenzéki most már sopánkodik Gyurcsány szívósságán, olyanok is, akik pár évvel ezelőtt még legyintettek rá. Gyurcsány? Ugyan. Kész. Nincs több dobása. Nedves puskapor.
Nem értették az okosok, hogy belőle nem lehet politikai hulla, legföljebb tetszhalott. Alkalomadtán párat kortyol a gyógyvizéből, aztán egyszer csak megrázza magát, és felül.
S lám, felült, sőt…
Nota bene, nem a gyógyvize keltette életre, hanem a struktúra. Hiába tapasztották az ellenzéket össze, politikusai változatlanul krónikus tehetséghiányban szenvednek: a királycsinálók nem vághatják sutba a fél tehetségeiket. Ilyenből pedig csak egy van nekik: Gyurcsány. Szükségük van rá, hiszen tucatnyi év alatt sem tűnt fel az a Valaki, aki szekerüket a kátyúból kisegítené. Fekete-Győr? Szél kisasszony? Márki-Zay? Jakab? Netán a szoci X.Y.-ok?
Egyikbe sem lehet beleképzelni, hogy ő volna az a Valaki.
Látva azonban Gyurcsány betonba öntött társadalmi népszerűtlenségét, most mégsem engedhetik ki a frontra, legyen inkább szürke eminenciás, kavarjon hátulról, ahhoz tényleg ért. Eléje meg - ha már nincs igazi esélyes - olyan figura kell, aki az ő kezére simul. Afféle személy, akit a kocsmákban úgy szoktak dicsérni, hogy jó ember az, nincsen önálló akarata.
Ahogy az amerikaiak elmenekültek Afganisztánból, az túlmutat a Biden "vezette" Egyesült Államok állapotán - a hatások és a következmények geopolitikai jelentőségűek és meghatározzák az USA- Kína- Oroszország hatalmi háromszög jövőbeli alakulását.
Erről közölt cikket a minap Spengler, azaz David P. Goldman amerikai közgazdász az Asia Times hasábjain, aminek a magyar nyelvű fordítását szeretném most megosztani olvasóimmal:
Az afganisztáni kudarc átengedi Eurázsiát a Sárkánynak és a Medvének
„Ez nyilvánvalóan nem Saigon.” – mondta Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere a vietnámi kivonulásra utalva, miközben helikopterek vették fel a menekülő amerikaiakat a kabuli nagykövetség tetőjéről. Valóban nem. Ez a helyzet Amerika világban elfoglalt helye szempontjából összehasonlíthatatlanul rosszabb.
A Sam Cooke-dal (What a Wonderful World) strófáihoz hasonlóan Blinken sem tud sokat a történelemről vagy a földrajzról. Ám a dalban szereplő fickóval ellentétben azt sem tudja, hogy egy meg egy az kettő, és ez alatt Oroszországot és Kínát értem.
Richard Nixon amerikai elnök három évvel a dél-vietnámi bukás előtt felvette a diplomáciai kapcsolatot Kínával, ezzel megszerezve Kína hallgatólagos beleegyezését, miszerint a kommunista győzelmet nem használja fel arra, hogy a forradalmat Délkelet-Ázsia többi részére exportálja.
Bármennyire is káros volt Amerika Vietnámban elszenvedett veresége, a régióra nézve korlátozott hatása volt. Az afganisztáni kudarc ezzel szemben Kína és Oroszországa számára vezető szerepet biztosít Közép- és Nyugat-Ázsiában.
Boris Johnson kétségbe vonja az angol szövetségi kapitány és jó néhány játékosa szavahihetőségét, akik a Puskás Arénában a maguk helyszíni alulnézetéből semmiféle rasszista támadást nem tapasztaltak a magyar-angolon.
„Teljesen elfogadhatatlan az angol játékosokat ért rasszista abúzus”, mondja majd másfélezer kilométer távolságból a jó szemű miniszterelnök.
Pedig a pálya széléről, illetve a pályáról az érintetteknek bőrükön kellett volna érezniük, ha van ilyen. Southgate kapitány ehhez még azt is hozzátette, mindenkinek a saját portáján illenék rendet teremtenie, mielőtt másokat elítélne. (Kimondatlanul is utalva ezzel a Wembley Stadionban nemrég lejátszott európai döntőre, az angol-olasz előtt és után tapasztalt elképesztő történtekre.)
A sportember a gentlemanlike és a fair play szellemében nyilatkozott, süvegeljük meg érte, a humoruk mellett éppen ez az, amiért szerintem gyakran méltányolhatjuk az angolokat. Ez most is rendben volt így, köszönjük kapitány úr.
A Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! aláírásgyűjtés azért időszerű, mivel az ellenzéki pártok már tehetetlenek a Gyurcsány-párttal szemben, így már csak mi, szavazók tudjuk a 2010 előtti elpocsékolt nyolc év visszatérését megakadályozni.
Idestova tíz éve alakult az utódpárt utódpártja, a Demokratikus Koalíció (DK), amely a korábbi MSZP és SZDSZ használható részeit és szavazóbázisát sikeresen integrálta. A siker nem hullott a baloldal bukásához 2006-os tevékenységével jelentősen hozzájáruló Gyurcsány Ferenc ölébe. Ha kidobták az ajtón, visszamászott az ablakon. Másokkal ellentétben ő elvégezte a szükséges politikai munkát, igaz, mindig kiszámíthatóan és a tankönyv szerint haladt.
Mi a sikerük titka? A Underwood Gyurcsány házaspár és pártjuk, a DK kommunikációja a faékhez hasonlóan egyszerű: ha Orbán Viktor van a kék sarokban, mindig ők akarnak lenni a vörösben. A többi ellenzéki párt onnantól már csak hozzájuk tudja mondandóját viszonyítani.
Az ambiciózus Gyurcsány már a millennium idején is kétpártrendszerben gondolkodott, akkor az MSZP-ből akarta a Fidesz váltópártját létrehozni. Ehhez szép fokozatosan átvette az SZDSZ fő témáit (és szavazóit). Akkor ez még nem sikerült teljesen, a “trükkök százaival” megnyert 2006-os választás és az őszödi beszéd kiszivárgása utáni események után meg pláne nem. Újra kellett mindent kezdeni, ezért alapította meg saját oligarcha pártját. Talán 2013/14-ben volt az utolsó alkalom, hogy az ellenzéki pártok megállítsák a DK-t. Az akkori két stratégiát azért érdemes feleleveníteni, mivel most is ezekkel próbálkoznak.
A brüsszeli bizottság elnöke szerint Európa “erkölcsi kötelessége” az afgán menekültek befogadása. A német Zöldek kancellárjelöltje csak Németországba ötvenezer afgánt fogadna be és bevándorlási minisztériumot hozna létre. Irakban és a közép-afrikai Máliban is most csődöl be a demokráciaexport, így onnan is tízezrek kelnének útra.
Sokszor kérdezik tőlem, hogy miért ragaszkodnak Brüsszelben és Berlinben ennyire csökönyösen a kötelező betelepítési kvótához. Mások arra kíváncsiak, hogy Angela Merkel távozásával vajon várható-e fordulat a német és (ezzel áttételesen) az európai migrációs politikában. A válaszom utóbbira – sajnos – egy világos NEM.
Ameddig a premisszák nem változnak, addig a neoliberális elit sem fog változtatni politikáján. Mivel Európa népessége folyamatosan csökken és az “őslakos” európaiak továbbra sem vállalnak a lakónépesség fenntartásához elégséges számú utódot, a nyugati elitek szemében a migránsok kvóta alapú betelepítése továbbra is egy opció marad.
A neoliberális főáram illetékesei az afgán menekültek globális osztatú befogadásáról tárgyalnak. Az ENSZ-et is bevonva, nyilván fölöttébb felelősen számolgatják, kinek, hol és hány embert kellene befogadnia.
Oké. A tálibok üldözöttjei tényleg nem irányított migránsok, nem az üzemszerű embercsempészet " tárgyai", ők pontosan azok, aminek látszanak: politikai menekülők. Kénytelenek az életükért szaladni, mert az USA demokrácia-exportnak becézett birodalmi stratégiája, s minapi hihetetlenül hevenyészett, Joe Biden-es kivonulása Afganisztánból, a rettegett Talibánt hozta vissza a nyakukra.
A birodalmi politika nemzetközi mintázata úgy fest, ha valahol a demokrácia nevében elbaltáznak valamit, annak következményeit a világ " maradéka" állja. S ha valaki szóvá teszi ezt, abból rögtön "lator", fasiszta, de minimum szuverenista reakciós lesz, mint ahogyan ez most is várható. Ellenkezőjére úriember legalábbis nem fogadna.
Pár kilométerre Sátoraljaújhelytől, ahol a Rákóczi Szövetség szervezésében most zajlik az egyébként Tusványoson szokásos, évi rendes magyar-magyar találkozó, a minap Széphalmon, a kies Kazinczy-kúrián is történt valami. Szerényebb méretben, kisebb létszámban ott is magyarok találkoztak magyarokkal, hogy megpróbálják egymást - trendiesen szólva - "érzékenyíteni".
Kampány idején látszólag oktondiság persze a párbeszéd húrjait pengetni, mert aszondják a nagyokosok, ilyenkor ez nem aktuális, ilyenkor méginkább a pártbeszédé a közéleti terep.
Azé hát, látjuk, halljuk, fölösleges ezt korszakos felfedezésként ismételgetni.
A demokráciaexport látványos kudarca új fejezetet nyit a világpolitikában. Kína előtt megnyílt a tér, Európának migrációs hullámra és nagyobb stratégiai önállóságra kell felkészülnie. Az USA eközben már a XXI. század nagy konfliktusára gyűjti erejét.
A Rudyard Kipling által a “birodalmak temetőjének” (Graveyard of empires) nevezett Afganisztánt a brit és a szovjet hadsereg, és most az amerikaiak által vezetett NATO sem tudta megtartani. Az amerikaiak kudarca annyiban nagyobb, hogy nem vették figyelembe a Colin Powell korábbi vezérkari főnök és külügyminiszter által még az 1991-es Öböl-háború előtt megalkotott (Powell-)doktrínát: csak akkor szabad katonai eszközökkel beavatkozni, ha van világos exit stratégia. Afganisztánban sem volt ilyen.
Kezdetben jó ötletnek tűnt a 9/11 terrortámadásokért felelős terrorszervezet, az Al-Qaeda hátországának számító közép-ázsiai ország elfoglalása, ami biztosította az USA politikai és katonai jelenlétét a térségben. Fukuyama magyarul is olvasható könyve, az Államépítés (Nation-building) jól leírja az amerikai demokráciaexport receptjét, így azt sem mondhatják, hogy nem volt sorvezetőjük. Kétezer milliárd elköltött dollárral, tízezer halott nyugati katonával/zsoldossal és 170,000 civil áldozattal később ideje a jövőre vonatkozó forgatókönyvekkel foglalkozni.
A nemzeti konzultáció harmadik kérdése alkotmányos védelmet biztosítana a 2010 utáni magyar gazdaság- és szociálpolitika vívmányinak. Van mit veszíteni, ezért védjük meg az adócsökkentést, a családtámogatást, a nyugdíjakat és az igazságos teherviselést!
A 2010 utáni magyar válságkezelés és a patrióta gazdaságirányítás egy átgondolt politika része. Az elmúlt bő tíz évben megszoktuk, hogy a munkára rakódó adók csökkennek, kiszámíthatóan alacsony az SZJA, a gyermeket vállaló családok egyre több támogatást kapnak, és azt is, hogy a válságok terhét a kormány igazságosan osztja szét. Több tízezer család és vállalkozás erre építve vett fel (jelzálog)hitelt, így tervezi a jövőt. Ami most magától értetődőnek tűnik, egy esetleges kormányváltás után megváltozhat. Ne hagyjuk magunkat ismét átverni!
A baloldal ugyanis már a 2002-es kampányban is megígérte, hogy meghagyja az első Orbán-kormány családtámogatási és otthonteremtési támogatásait, és a TV-ben még meg is esküdtek, hogy “Neeeem leesssz gááááázáááreemeeelééés!”, ám kormányra kerülve hamar eltapsolták a kasszában lévő pénzt, majd a külföldi hitelek törlesztésére megszorításba, adóemelésbe és árdrágításba kezdtek. Most is ugyanez fenyeget, ezért kell a polgári kormányzás legfontosabb intézkedéseit alkotmányos védelemmel ellátni.
A nemzeti konzultáció 13. kérdése arra kérdez rá, hogy a járvány után két évig — tartva a Covid-mutációk behurcolásától — beengedjünk-e a migránsokat az országba? Ha ugyanis Brüsszelen és a baloldalon múlna, már most jöhetnének.
Dánia és Ausztria a Null Covid mintájára bejelentette a Null Migráns politikát, amivel felzárkóztak a magyar és a visegrádi migrációs állásponthoz. Ennek lényege, hogy nem a migránsokat kell Európába hozni, hanem a segítséget kell a bajba jutott emberekhez küldeni. A szociáldemokrata dán kormány, illetve a konzervatív osztrák kancellár ezt megértette, talán országainknak még nem késő, hogy fordítsanak.
A migrációs helyzet ugyanis fokozódik. A NATO kivonult Afganisztánból, az USA Irakból is kivonja harcoló csapatait, így mindkét országban a vallási fanatikusoknak nyílik tér. Aki nem akarja a tálibokkal visszatérő középkort megvárni, elmenekül. Eddig legkevesebb egymillióan indultak el Európa felé, de még sokkal többen készülnek útra kelni.
A nemzeti konzultáció második kérdése a minimálbér emeléséről szól. A baloldal leginkább hivatkozni szeret rá, a minimálbér azonban érdemben csak a polgári kormányok idején emelkedik. Most egy újabb emelés előtt állunk.
A minimálbér annyira fontos mutató, hogy kettő is van belőle: a minimálbér (167 400) és a garantált bérminimum (219 000). Előbbi a teljes munkaidőben fizetendő legkisebb bér, utóbbi a legalább középfokú végzettségűeknek járó legkisebb fizetés.
A bal- és jobboldal közötti számos különbség közül az egyik legfontosabb a gazdaságpolitikában van. A hazai baloldal globalista, a spekulánsok, multicégek és bankok érdekét nézi. A polgári kormány ezzel szemben patrióta, vagyis a magyar vállalatokat, kkv-szektort és a középosztályt támogatja. A baloldal a szegényekre hivatkozva sanyargatja a középosztályt és segélyeket osztogat. A jobboldal ezzel szemben adót csökkent és egy olyan befektetési környezetet teremt, amelyben a növekedés eredménye lecsorog.
Ezt hívjuk munkaalapú társdalomnak, amely arra a meggyőződésre épül, hogy “Ha munka van, minden van!” A munkanélküliséghez képest a közmunka, a közmunkához képest a versenyszféra jelent alternatívát. Ez a jövedelmekben is megjelenik, ez a terelő hatás érvényesült a járvány előtt, amikor Magyarország elérte a teljes foglalkoztatást és egyenesen munkaerőhiány lépett fel. Mindenki egyet előre léphetett.
Az alábbi képre kattintva megtekinthető a Századvég Gazdaságkutató videója a minimál alakulásáról:
Új sorozatunk a nemzeti konzultáció kérdéseit veszi sorra és arra buzdítja az olvasót, hogy töltse ki a kérdőívet és véleményével alakítsa a járvány utáni Magyarországot! Minden változik, ezért sem mindegy, hogy milyen szép új világ épül!
A járvány alatt alig vártuk, hogy ismét a “régi” életünket élhessük. Magyarország kormánya is ezt akarta, ezért döntött a védőfelszerelések uniós beszerzése körüli káosz után úgy, hogy saját kézbe veszi a védekezést. Azóta már itthon is gyártanak maszkot, fertőtlenítőszert, védőruhát, Favipiravirt és ha minden jól megy, nemsokára már oltóanyagot is. A keleti vakcinák beszerzésével tempósan haladt az oltás, így Magyarország másfél hónappal korábban nyitott, mint a többi tagország.
A magyar kormány ráadásul a járványintézkedéseket és a nyitás lépéseit is széles társadalmi vitára, nemzeti konzultációra bocsátotta, így azokat a társadalom jobban elfogadta. Talán ezért sem voltak nálunk olyan tüntetések, mint Németországban, Ausztriában, Hollandiában, vagy aktuálisan Franciaországban.
A kormány járványkezelése azért is sikeres, mivel a munkaalapú társadalom jegyében a hangsúly a munkahelyek biztosításán maradt. Ezt erősítik az új beruházások, pl. az elektromos autók (alkatrészeinek) gyártásánál, a fegyveriparban, vagy a belföldi turizmusban. Magyarországon tehát minden adott ahhoz, hogy egy 4. hullámot kezelhető szinten tartsunk.
Milyen legyen az új életünk?
A nyugati világban más a helyzet. Már itt is többször utaltunk arra, hogy a világ fura urai a járványintézkedéseket amolyan “főpróbának” tartják, és azokat — immáron a szigorított klímacélok elérése érdekében — rendszeresen megismételnék. Nyugaton a vírus mint főellenség helyét átveszi a CO2-kibocsátás, így emiatt kéne a külföldre utazásról, rendszeres húsevésről, benzines/dízeles autóról lemondani, vagy az ingázás elkerülésére (ahol lehet) a home office-ra és schooling-ra áttérni.
A nyugati világot uraló 1% képviselői le is írják, hogy a járvány “esély” a társadalmak átépítésére. Klaus Schwab tavaly nyáron megjelent könyvében (Covid-19: The Great Reset) a helyzetleírásnál beismeri, hogy a globalizáció csak a felső 1% vagyonát növelte, míg a munkások és a középosztály helyzete jó esetben is stagnál. Az oktatási rendszer már nem garantálja a társadalmi mobilitást, ráadásul az immáron “ökológiai” átállás árát is a középosztályra és a munkásokra hárítanák. A tőkejövedelmekhez képest a bérek csak mérsékelten emelkedtek, miközben a globalizáció miatt nyugaton nőtt a munkanélküliség, és a munkahely elvesztésétől való félelem.
A Nagy Újraindítás, a Green New Deal és a Nagy Újjáépítés tervezői ebből nem azt a következtetést vonják le, hogy a járvány előtti mintákhoz kéne visszatérni, hanem azt, hogy a nyugati társadalmak a járványkezelés miatt “nyitottabbak” a nagy változásokra, amit a klímavédelem örve alatt kell eladni nekik. Frans Timmermans már meg is üzente az európaiaknak, hogy nem kell olyan sokat fapados járatokkal utazni. Mások a vörös hús helyett a vegyi laboratóriumokban kikísérletezett spórák és rovarok előnyeit ecsetelik.
A kis- és közepes cégeket is visszanyesnék. Schwab könyvében egy szakértő úgy becsüli, hogy Angliában és Franciaországban az éttermek és vendéglátóhelyek akár 75 százaléka is csődbe mehet a járványintézkedések és a társadalmi távolságtartás szabályai következményeként. A tulajdonosokból alkalmazottak lesznek. Maradnak a multicégek, spekulánsok és nagybankok, amelyek átveszik a járvány és az ökológiai átállás miatt csődbement cégek piacát.
Magyarország más úton jár. Sokadszor mutat olyan példát, ami nyugaton is vonzó lenne, ezért támadják ilyen elkeseredetten. A patrióta magyar gazdaságpolitika a hazai cégek és a középosztály megerősítését szolgálja, ám ennek folytatásához nemcsak finomhangolásra van szükség, hanem arra is, hogy ezek a tények a magyar társadalomban tudatosuljanak és kellő támogatást kapjanak. Ezt a célt szolgálja a nemzeti konzultáció, ezért bíztatok mindenkit arra, hogy éljen a lehetőséggel és mondja el véleményét!
Összeesküvések pedig nem léteznek, csupán összecsiszolt érdekegyeztetések.
Nem én mondom ezt, Ben Rhodes mondja, Obama elnök egykori tanácsadója. "Összefogással legyőzhetők az autokraták. Amerikában és Izraelben már sikerült, és jövőre Magyarország következhet. Az Obama-kormányzat hibázott, amikor nem ismerte fel időben, hogy a demokrácia ügyének védelmét nem lehet kizárólag Brüsszelre bízni."
Persze hogy nem lehet. Hogyan is lehetne? Washington nélkül nem megy, nem is ment soha.
Miért támadja Brüsszel ennyire hevesen Lengyel- és Magyarországot?
Brüsszel és Berlin a tagországokat két intézményen keresztül tartja sakkban: a központi bank (EKB) és az uniós bíróság (EUB) által. Mivel nem vagyunk az euró(adósság)zóna tagjai, marad(na) az uniós bíróság. Ha ennek hatalmát is sikerül most visszanyesni, a V4-országok idővel nettó befizetővé és meghatározó tényezővé válnak. Pont ezt akarják elkerülni.
Az Euroszojuz a Hidegháború szülötte, az akkori amerikai befolyási övezetbe tartozó országok alapították. Nagyjából azonos fejlettségű országok voltak a tagjai, amelyek alkuk sorozatán keresztül találták meg a számításukat. Ebben a szakaszban még a (szociális) piacgazdaság biztosította a gazdasági növekedést és a széles jólétet. Az egyes tagországok nemzeti érdeke összeegyeztethető volt a jól felfogott európai érdekkel, ezért szoktuk Helmut Kohl és François Mitterand példáját nosztalgiával emlegetni, akik ebbe a mátrixba integrálták a kisebb és közepes tagországok érdekét. Röviden az integrációt akkor még a win-win-helyzetek jellemezték.
Az euró előnyei (pl. az alacsony kamat) már elmúltak, míg hátrányai (a déli országok egyre drágább finanszírozása az északiak által) halmozottan jelentkeznek. Matolcsy György minapi írásában az északi és déli euró bevezetését javasolta, ami a közös valuta előtt álló öt opció egyike. Nézzük meg azért a többit is!
Az MNB elnöke cikkében vázolta az euró létrejöttének világgazdasági és geopolitikai okait. Az eurónak van azonban egy belső dimenziója is, az ugyanis az “evercloserunion”, a lopakodó birodalomépítés eszköze is egyben, amely valóban az északi országoknak kedvez. Az euró jövőjét innen érdemes vizsgálni, a politikai realitások— sajnos — felülírják a gazdasági logikát, vagy ahogy németül mondják: “Nichtseinkann, wasnichtseindarf!” (Aminek nem szabad megtörténnie, az nem történhet meg!). Az eurónak tehát egyben kell maradnia, sőt újabb tagországokat léptetnének be.
A jelenlegi felállásban az adósságban úszó déli országok — a nekik nyújtott EKB és más hitelek “tobigtofail” elve által — túszul ejtették az északi országokat, ráadásul a Eurogroup-ban többségük is van, így le tudják szavazni a “fukar” északiakat. A Brexit-népszavazás után Jean-Claude Juncker akkori bizottsági elnök a még nemzeti valutát használó tagországokat is beléptette volna az eurózónába, a “határeset, elfogadom” elv alapján. A dánok, svédek, csehek, lengyelek és magyarok azonban nem tolongtak. A szeptemberi cseh választásokon, illetve jövő áprilisban, az országgyűlési választáson lesz az euró bevezetése indirekt a szavazócédulán. Az északiaknak jól jönne ez a két velük szavazó ország.
Pár napja írtam arról, hogy a progresszívok hogyan építették le módszeresen az egykor virágzó Kaliforniát, hogyan fojtották meg saját államuk gazdaságát, hogyan számolták fel társadalmukban a polgári rendet, és hogyan idéztek elő olyan drámai demográfiai trendeket, amilyenekre jellemzően csak háborús időkben akad példa.
Friss hír, hogy az állam demokrata vezetése az egyébként is rendkívül liberális drogpolitika további lazítására készül. Scott Wiener, Kalifornia állam egyik demokrata szenátora törvényjavaslatot terjesztett elő, amely legalizálná lényegében az összes kemény drog birtoklását és használatát.
A demokrata javaslat legalizálná többek között a meszkalint, többféle hallucinogén gomba-alkaloidot, az LSD-t, a DMT-t (a legerősebb ismert pszichedelikus drog) és az MDMA-t (közismert nevén: ecstasy).
Innen, Magyarországról nézve, ép ésszel fel nem fogható, hogyan adhatja egy választott képviselő a nevét és az arcát egy ilyen törvényjavaslathoz. Felelős politikus hogyan érvelhet amellett, hogy legyen legális például egy olyan, állatok érzéstelenítésére használt szer, ami az erőszaktevők egyik kedvenc drogja?
A Magyar Nemzeti Bank megháromszorozta az ország aranytartalékát, így már 94,5 tonna lapul a trezorban. A nagyok is rengeteg aranyat bunkerolnak, ráadásul az aranyár a kriptovaluták elleni nemzetközi hadjárat miatt nemsokára akár az egekbe is szökhet. És akkor még nem beszéltünk a valódi előnyökről.
Az arany mindig is megbabonázta az embereket, nem csoda, ha a mérhetetlen gazdagság jeleként Dagobert bácsi is aranytallérokban szeret megmártózni. Mások is gyűjtötték ezt a ritkafémet, volt is belőle sok baj.
A XX. század derekán Charles de Gaulle — eredménytelenül — át akarta váltani a francia dollárkövetelést aranyra, elvégre akkor még az volt a dollár bankjegyekre írva, hogy a papírpénzért a FED aranyat ad. Nem véletlen, hogy ez a mondat azóta lekerült a bankjegyekről.
Amikor a hidegháború enyhülési szakaszában a máig a világ második legnagyobb aranytartalékán (2019: 3,367 tonna) ülő NSZK kormánya felvetette, hogy hozzák haza New Yorkból a német aranytartalék nagyobb részét, Washington elkezdett hangosan arról elmélkedni, hogy jó, de ez esetben kivonják az amerikai csapatokat Nyugat-Németországból, és akkor a németeknek majd egyedül kell megvédeniük magukat. Az ötletet akkor gyorsan elvetették, igaz, az elmúlt 20 évben Londonból, New Yorkból és Párizsból 1,600 tonna német arany került “haza”, a Bundesbank frankfurti trezorjaiba.
Az uniós fősodor hangadói azt csinálják most országunkkal, amit a holland szurkolók magasan kvalifikált tagjai tettek a minap egyik lakóházunkkal Budapesten. Szépen, egyenesen, elvágólagosan felsorakozva, levizelték.
Nem dülöngéltek, álltak mint a cövek, előkapták a szolgálatit, talán még vezényszó is hangzott; az egészből sütött a feszes, hogy ne mondjam, poroszos rendezettség.
Így kell ezt, ilyen példásan, mintaszerűen, jól megadva a dolog pedagógiai súlyát. Hadd lássák ezek a „fasiszta” keletiek, hogyan kell valamit konkrétan s egyszersmind szimbolikusan levizelni.
Pedig nem is mi kalapáltuk el őket, hanem Milos Zemanék. (Mi lett volna, ha a kudarc Prágában éri őket? Bele se merek gondolni.)
Mark Rutte holland kormányfő és kollégái nekünk címzett újkoloniális kirohanásai funkcionálisan ugyanezt a felsőbbrendűséget tükrözik. Csoda-e, ha a "jópofa" holland szurkoló bármire fölhatalmazva érzi magát nálunk, amikor saját buzgó vezetőjétől azt hallja, Magyarországot térdre kell kényszeríteni?
Ja, vagy úgy! Nosza, mi már, íme, el is kezdtük! Tartson velünk, miniszterelnök úr...
A németek hétéves európai turné és kiképzés után visszadobják Tuskot a lengyel vonalak mögé. Tusk hazaküldése jelzi: a német politika hadigépezete fordul, és kiadták a V4 elleni tűzparancsot.
A politikában, kül-és belföldön egyaránt egyetlen dolog állandó: a változás. Idejében felismerni, hogy a Halálcsillag éppen célpontot vált: élet és halál kérdése az elszánt, de maroknyi lázadó számára. A változásnak szerencsére vannak elejtett jelei és előreküldött hírnökei. A jelekre figyelve, azokat dekódolva egérutat lehet nyerni, megelőző csapást mérni, esetleg minden erőt a pajzsokra összpontosítani. Amikor a hírnökök jönnek az üzenettel, már bizony késő.
Az európai uniós politika egyetlen birodalma ma Németország. A szofisztikált ám kíméletlen birodalmi gépezet ugyan nem gyorsnaszád, de ha érdekei megváltoznak, egészen biztosan fordulni fog. Ha minden alkalommal megvárnánk, hogy a Sebastian Kurz nevű osztrák csodagyerek-küldönc hozza el nekünk Berlin ultimátumát, nem sok időnk maradna a manőverezésre. Szerencsére azonban a birodalom ragaszkodása az egyszer bevált ejtőernyős offenzívához ma már korántsem működik olyan hatékonyan, mint egykor a Maginot-vonalnál. A mai német ejtőernyősök ugyanis, mint Martin Selmayr vagy Donald Tusk, elnehezedtek, esetlenné váltak, nagy puffanással és porfelhővel érnek földet.
Donald Tusk vezetékneve annyit tesz magyarul: agyar. A lengyel politikus hazájában egykor gyakran viccelődtek vele, hogy a volt miniszterelnök neve kiválóan illik a politikájára: kíméletlen harcos, aki a cél érdekében bárkit felöklel. Még olyan is volt, hogy Orbán Viktorral emlegették egy lapon. Tusknak azonban, úgy tűnik, csak a harcos természete maradt meg, agresszív energiájának viszont már mások adnak irányt a saját érdekeiknek megfelelően.
