Kinél a labda?

Görögország vagy kap pénzt a trojkától vagy csődöt jelent.

A ránk zúduló információáradatban ember legyen a talpán, aki átlátja a helyzetet. Amennyiben a politikai nyilatkozatokat nézzük, a kép egyszerű. Csak meg kell fordítanunk, hogy ki, mit mond. A trojka (EU, Európai Központi Bank, IMF) azt, hogy a görögöknél a labda, tegyenek már le végre valamit az asztalra. Ciprasz azt mondja, hogy letettek egy társadalom-párti, növekedésbarát javaslatot, ami reméli, benntartja Görögországot az euróövezetben.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Indul a bazi nagy európai OXI kampány?

A görög OXI egy régi-új életérzést erősített fel, amit nyugodtan nevezhetünk Westalgiának. A nyugat-európaiak egyre erősebb nosztalgiát éreznek az euró (valójában a globalizáció és a 2004-es uniós keleti bővítés) előtti idők iránt. Most dől el, hogy a turbókapitalizmus eddig ismert politikája folytatódik-e, vagy az Eurózónában – legalábbis egyelőre, pl. egy transzferunió révén – visszatérnek-e egy “szociális piacgazdaság light-ra”?

Eddig főként a Westalgia jobboldali populista változata látszott sikeresnek (Cameron, Marine Le Pen, AfD, FPÖ). Ezek a pártok a kelet-európai vendégmunkások számának csökkentésével, vagy a nemzeti valuta bevezetésével az euró (valójában a globalizáció és a keleti EU-bővítés) előtti életszínvonalhoz való közeledést ígérik. A jobboldali populisták a turbókapitalizmus status quo-ját, annak downsizingra és (adó-)optimalizációra épülő lényegét érintetlenül hagynák, csak többet osztanának vissza szavazóiknak.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Telefon Moszkvából? Telefon Moszkvába?

Érdekes, hogy a görög jövőt mérlegelve, hajlamosak vagyunk elhanyagolni az amerikaiakat. Dollármilliárdok persze nem forognak kockán, annál inkább politikai tétek. Olyan játszma részese most Hellász, amely nem csupán az Európai Unió jövőjét befolyásolja, de roppant nagyok a globális geopolitikai tétjei is. És előbb-utóbb alighanem ezek lesznek a perdöntőek.

Görögország majd minden veszélyes nemzetközi konfliktus-góchoz közel esik. Közvetlen szomszédja a Balkán, pár óra tengeri útra van a Közel-Kelet, Észak-Afrika, és Kis-Ázsia meg a putyini Oroszország sincs túlontúl messze tőle. 

Tsipras mindezzel pontosan tisztában van. Főleg Putyin közelségével. Szinte már színre lépésének pillanatában tudatosan ki is készítette magának az orosz kártyát, amit azóta se dobott a talonba. S ha egyelőre nem is játssza ki vabankra, már az elvi lehetőség is több mint idegessé teheti Washingtont. Tsipraséknak tehát van egy latens „szövetségesük”, és nem is akármilyen, történetesen a világ legerősebb hatalma. Az amerikaiak hallani sem akarnak arról, hogy Görögország így vagy úgy kiessen az Európai Unióból, mert ezzel áttételesen talán NATO-kötődése is gyengülne, ami, ugye,  nonszensz. Egyszóval túl fontos geo-stratégiai ponton fekszik ahhoz, hogy megengedhetnék kockázatos távozását.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Görög tovább

A cikk írásának pillanatakor még nem volt ismert a görög népszavazás eredménye.

Mindenki tudja, a görög adósság fillérre visszafizethetetlen, tudja ezt Juncker, Dijsselbloem és Frau Merkel is. Alexis Tsipras tehát nem kekeckedett Európa úgymond „nagyágyúival” (szent ég!, milyenek lehetnek a kicsik?!), csupán erre a nyilvánvaló tudásra is apellálva, alkudozott velük. De közös tudás ide vagy oda, egyáltalán nem mindegy, ki-kivel alkuszik. Mert nem csupán a pénz itt a tét, hanem, hogy ki mire mutat majd ezzel példát. Szembeszegülhet-e büntetlenül az új baloldal Európa „nagyágyúival”, avagy az európai társadalmakat mosolytalanul szorongató Frau Merkel kezében marad-e a fakanál?


Mese felnőtteknek: a görög királylány esete az északi udvarlóval és a medvével

Egy szerelmi sokszög igaz története.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy királylány. Nagy múltú nemesi családból származott, elődeit tanítókként ismerték széles e világon. A királylány büszkeséget érzett távoli ősei iránt, de ő már hosszú időn át elnyomottan éldegélt saját palotájában.

Egy szép nyári napon amikor a királykisasszony elég erőssé vált ahhoz, hogy kitörjön az atyai iga alól, messzi földről egy vándor herceg érkezett hozzá. Északi fiú volt, hűvös, kimért, annyira tán nem is vonzó, de az ő családja szebben gyarapodott mint a királylányé, így nagy családi kincstárral vágott neki vándorútjának (azt a feladatot kapta nagyszüleitől, hogy fogja egységbe a környék hercegeit és leányait, hogy sose veszekedjenek többé). A tengerparton sétálva egyszer csak összetalálkozott a lánnyal, akit megsajnált, és hogy soha többé ne kelljen visszatérnie az atyai diktatúrába, eljegyezte őt. Nagyon megtetszett neki a lány földöntúli szépsége, így megígérte neki, hogy mindenben segíteni fogja, míg meg nem halnak.


„Tekintettel arra”, „kitart amellett”, „emlékeztet”, „elítél”, „megjegyez”, „sajnálatosnak tart”, „megállapít”, „felkér”, „sürget”

Bizonytalan jogi fogalmak politikai fegyverré válnak. Mindez viszont nem erősíti, hanem éppen ellenkezőleg: gyengíti az uniós tagállamok közötti szolidaritást.

Az elmúlt héten az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése ismét Magyarországgal foglalkozott, és – a kormánypárti politikus delegáció nagy sikereként – úgy döntött, hogy lezárja a hazánkkal szembeni „különleges eljárást”. Mindeközben az Európa Tanács másik szerve, a Velencei Bizottság egy héttel koráb+ban újabb ajánlásokat fogalmazott meg a magyar médiatörvénnyel összefüggésben. Az Európai Parlament pedig éppen néhány hete foglalkozott ismét – ahogy a baloldal hívja – „az aktuális magyar ügyekkel” vagy – ahogy a jobboldal hívja – a „Tavares II.”-vel. Még mindig nem könnyű tehát tisztán látni, hogy hogyan is állunk a magyar közjogi átalakítások miatt a külföldi partnereinknél. Az európai szervezetek jövőre vonatkozó tárgyalási ütemezési terveit nézve pedig arra kell készülnünk, hogy az elkövetkező hónapokban is futószalagon fognak érkezni a kérdésről az újabb – néhol meglehetősen ellentmondó – információk.

Éppen ezért az alábbiakban megpróbálom pontokba foglalva, rendszerezetten összeszedni, hogy hogyan is állunk most – politikai és jogi szempontból. Hátha ez segít a kívülállóknak is tisztábban látni.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Áradat

Úgy tűnik, hogy nemcsak 2015, de a következő évek legjelentősebb kérdése is az lesz, hogy Európa mit tud kezdeni a délről és keletről áradó embertömeggel.

Sok helyen kerítéssel védekeznek az illegális határátlépők rohama ellen. Az USA a mexikói határon évekkel ezelőtt épített ilyen falat, az izraeli fal is régebbi keletű, de gondolhatunk a török-bolgár határra, vagy Ceuta tényleg erődítményszerű kerítésére.

Egy bizonyos: ilyen előzmények után, és a modernkori népvándorlás minőségét figyelembe véve óriási felelőtlenség, amikor a hasonló kerítéseket „Vasfüggöny” névvel illetik. Az utóbbi időben lábra kapott történelmi mémek közül ez csak az egyik. Egy rövid lista következik ezekről a meglehetősen rosszízű vagy egyenesen cinikus tévedésekről:


Az Orbán Kormány gazdaságpolitikája ellenére nő a gazdaság?

Számításaim szerint a 2002-2008 közötti gazdaságpolitikával idén közel 8,5 százalékkal nőtt volna a magyar gazdaság… Aztán jött volna az IMF.

A 90-es évek egyik emblematikus közgazdásza, Surányi György azt nyilatkozta a Financial Times-nak, hogy nem az Orbán Kormány gazdaságpolitikája miatt, hanem éppen annak ellenére növekszik a magyar gazdaság, ami egyébként sem nagy dolog, mert alacsony a bázis, ez csak válság utáni visszakapaszkodás és a növekedés amúgy sem fenntartható, mert az EU-s források táplálják.                                                                                   

Valóban. Kiszámoltam, hogy ha vennénk a 2002-2008 közötti gazdaságpolitika sajátos jegyeit, akkor akár 8,5 százalékkal is nőhetett volna a gazdaság 2014-ben. Utána meg jött volna az IMF és hatalmas zuhanás. Hogyan? Megmutatom.


Megadja Gábor
Megadja Gábor eszmetörténész

Puccsisták ünnepe

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság alkotmányos puccsot hajtott végre.

Nagy nap virradt pénteken az Egyesült Államokra. Az Államok Legfelsőbb Bírósága 5:4 arányban úgy döntött, hogy mind az 50 államnak kötelező engedélyeznie az azonos neműek házasságát.  Az ezzel kapcsolatos vallási és természetjogi érveket mindenki betéve ismeri, így azokat szükségtelen megismételni. Egy pillanatra most tegyük félre azt is, hogy ki szeretné, ha a melegházasság legális lenne, és ki nem.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Plakát, kerítés, Dublin III: Így raktuk helyre Brüsszelt

Ritka alkalom az EU-ban: Győzött a józan ész logikája! Egy széles alkalmi szövetség – hathatós magyar közreműködéssel – falnak futtatta a kötelező kvótarendszer tervét. Ezzel nemcsak Magyarországot és Európát sikerült – egyelőre – megvédeni az újkori népvándorlás káros hatásaitól, de Brüsszel lopakodó jogkiterjesztési kísérlete is meghiúsult. A sikersztori a plakátkampánnyal indult…

Miután tavasszal világossá vált, hogy Brüsszel kötelező befogadási kvótája az újkori népvándorlás problémáját félrekezeli, a magyar kormánynak a nemzeti érdeket védő utat kellett keresnie. Mondani sem kell, hogy a hazai balliberális ellenzék rövidlátása és bornírtsága miatt sokadszorra sem volt partner egy égető kérdésnek a kezelésében. A kormány ezért egy háromlépcsős stratégia mentén indult a probléma kezelésének:

1) A bevándorlásról és terrorizmusról szóló nemzeti konzultációval, valamint az ehhez kapcsolódó figyelemfelhívó plakátkampánnyal azt kellett a magyar emberekben tudatosítani, hogy ez egy valós, és Magyarországot vitálisan érintő probléma.


Nem mindegy, hol a bankok széfje, ha nem hiteleznek

A kereskedelmi bankok több mint két éven át a kéthetes jegybanki betéteik után évi 270 milliárd forint kamatot realizáltak, ami a GDP közel 1 százaléka.

A közelmúltban olvastuk a Defacto blog bejegyzését, mely rámutat, hogy a külföldi bankok a válság alatt nem kivitték a pénzt, hanem behozták a tőkét meggyengült leányaik megtámogatására. Az adatok önmagukért beszélnek – a válság alatt és utána nőtt az országba áramló források mennyisége. Ez eddig egyértelmű; ha viszont a hazai hitelpiac valós problémáiról szeretnénk képet kapni, akkor más kérdéseket is érdemes felvetnünk.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Politikai analfabéták?

Súlyosabb a helyzet annál, mint amit pénteki blogjában a migrációs probléma kapcsán Lánczi Tamás a szocialistákról sugall.

Szó sincs itt semmiféle „politikai analfabetizmusról”, ez valamiféle koncepciót mégiscsak feltételezne, amit aztán az adott politikusok – láttunk már ilyet – hibásan viteleznek ki.

Csakhogy hibázni csak az tud, akinek van koncepciója.

Az nem tud, akinek nincs.

S ez sokkal rosszabb, mint az analfabetizmus.

Miről van szó akkor?

A baloldali politika hosszan tartó, folytatólagos és tragikomikus hiányáról.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Politikai analfabéták

Nincs könnyű helyzetben az ellenzék bevándorlás ügyben. Két hónappal ezelőtt még azt hitték, hogy a Fidesz belpolitikai okokból vette elő a bevándorlás témáját. A baloldal ezért azt igyekezett bebizonyítani, hogy a migráció problémája nem is létezik.

Később a baloldali pártok és aktivistáik plakátrongálásba kezdtek, még mindig abban a tudatban, hogy Orbán és a Fidesz a migráció tematikáját valamilyen figyelemelterelésnek szánja.

Eközben sokasodtak a jelek, amelyek arra mutattak, hogy a migráció valóban súlyos kérdés – Magyarország és Európa számára egyaránt –, ami megoldásra vár. A baloldal még ekkor sem kapcsolt, és továbbra is Orbán támadásával volt elfoglalva. MSZP-s politikusok drótkerítést vonva a Fidesz-székház köré még egy héttel ezelőtt is azt állították, hogy „a bevándorlás egy álprobléma, amit a Fidesz kreált”, és hogy a kormány „gettóba zárja Magyarországot” a magyar-szerb határra tervezett kerítéssel.


Csukott szemmel

A magyar kormány határvédelmi kerítéssel bátorítja a migrációt – állítja a Magyar Narancs. Ha nem érti, nem Önben van a hiba.

A minap jelent meg egy a közös uniós menekültpolitika létrehozása mellett ágáló írás a Magyar Narancs „Liberális szemmel” rovatában. A cikk leginkább az ismert vicchez hasonlítható, amelyben a szovjet tudós a százlábú összes lábát kitépve megállapítja, hogy láb nélkül a rovar megsüketül, hiszen a „százlábú, menj” parancsot hallva nem indul el.

Kezdjük a legelején: a szóban forgó írás nemes egyszerűséggel eltekint attól a ténytől, hogy már létezik EU-s szintű menekültpolitika – csak éppen a funkcióját nem képes betölteni – és a drasztikusan növekvő illegális migrációért a nemzetállamok elhibázott politikáját teszi felelőssé. A cikk szerzője szerint a bevándorlás szigorítását követelő Magyarország tehet az illegális bevándorlás fokozódásáról. Azért kelnek útra emberek tízezrei Afrikából vagy éppen Koszovóból, mert attól tartanak: hamarosan már nem lesz ilyen könnyű átlépni az EU határát. Ha nem építenénk falat, ha nem beszélnénk a bevándorlásról, akkor nem is jönne ennyi illegális migráns – szól az érvelés.


Hagyjuk elmenni a görögöket!

Szerintem bepállott az EU-beszéd, s ebből csak akkor lehet kiszabadulni, ha hagyjuk a görögöket kiszállni.

Az egész EU-t áthatja egy kényszer, hogy ez egy olyan projekt, amelyből nem lehet kiszállni. Hogy Európa egysége, meg a kontinens jövője, meg a világbéke, meg mi fene múlik azon, hogy az EU egyre csak bővül, s eggyel sem szűkül.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

A bazi nagy brüsszeli átverő-show

Felejtsünk el mindent, amit eddig az EU-ról tudtunk! Ezen a héten ugyanis egy merőben új időszámítás kezdődik az EU életében. Miközben a lobbisták és az Eurózóna nagy tagországainak vezetői a gázpedált nyomják, addig a polgárok és a józan politikusok a féket. Így száguldunk “két sebességben”.

Görög és ukrán államcsőd, az euró, mint közös fizetőeszköz jövője, újkori népvándorlás, az Oroszország elleni gazdasági szankciók meghosszabbítása, CETA és TTIP szabadkereskedelmi megállapodások, amerikai nehézfegyverek Európába telepítése és a beinduló hidegháborús fegyverkezési verseny, a terjedő szegénység következményeinek enyhítése és még számos további probléma áll az Európai Tanács napirendjén.

Miközben mindenki a görög drámát és az újkori népvándorlás előfuvallatát figyeli, kevés figyelem irányul azokra a sorsfordító döntésekre, amelyek szintén most vannak születőben. A sok közül egy az Eurózónára vonatkozik.



Nem vagyunk annyira gazdagok, hogy ne küzdjünk egy igazságosabb uniós menekültügyi rendszerért

Erkölcsi kötelességünk menedéket biztosítani a humanitárius katasztrófa elől menekülőknek, de senki nem kötelezhet arra bennünket, hogy áldozattá váljunk saját hazánkban egy teljesen más élethelyzetre kifejlesztett uniós szabályozás miatt.

Van itt egy a szó szoros értelmében rettentően egyszerű helyzet. Míg 2012-ben 2.200, 2013-ban 18.900, 2014-ben 42.500, addig 2015 júniusáig több mint 53.000 menedékkérőt regisztráltak a magyar hatóságok. Ha ez így folytatódik, év végére a menedékkérelmet benyújtok száma eléri a 120 ezer főt.

Idén abszolút értelemben hazánkra nehezedik a legnagyobb migrációs nyomás. A hírekben sokat olvashatunk az olasz helyzet tarthatatlanságáról, de valójában mi magyarok még az olaszoknál is nehezebb helyzetben vagyunk. A Frontex, az EU határőrizeti ügynökségének tájékoztatása szerint május végéig Magyarországra 50 ezer menedékkérő érkezett, míg gazdaságilag jóval erősebb és lélekszámát tekintve is nagyobb Olaszországba „csak” 47 ezer fő.


Megyery Gerda
Megyery Gerda politológus

Lezárt határok Európában

Nyugat-Európában is megérkeztek az első kézzelfogható válaszok az egyre erősödő illegális bevándorlás problémájára.

A vártnál hamarabb bekövetkezett, amire a drasztikus mértékű illegális migráció kapcsán számíthattunk: az EU nyugati felén megkezdődtek a visszatoloncolások és újra fegyveresek őrzik az uniós tagállamok lezárt határait.


Egy övezet, egy út

Kína nyugati nyitása

Alig egy hete Kínában jártam. Egészen elképesztő az a fejlődés, amit tapasztaltam a hat évvel ezelőtti utamhoz képest. Nem is elsősorban az infrastruktúrára gondolok, hanem a kínaiak mentalitásában bekövetkező változásra. Annyira lenyűgözött a pekingi repülőtér hangulata (és lekötöttek az otthoni feladataim), hogy mire visszaértem a mosdóból belföldi csatlakozásomhoz, két kapuval és egy prímszámmal arrébb ültem le. Így annak rendje és módja szerint lekéstem a járatom. Mert ki gondolná magyar fejjel, hogy Peking és az onnan repülővel két és fél órára lévő 17 milliós Csuncsing (Chonqing) között fél óránként közlekednek a repülők, sűrűbben mint a volánbusz Miskolc és ’Barcika között. Azt végképp nem gondoltam volna, hogy velem, a cseppel a tengerben, a homokkal a sivatagban, szóval velem majd annyira készségesek lesznek, hogy pótdíj megfizetése nélkül átfoglalják a jegyem az egyik esti járatra, miután töredelmesen még azt is bevallom, hogy önhibámból maradtam le a csatlakozásomról.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Kívül tágasabb!

Ha tetszik, ha nem, egy modernkori népvándorlás tanúi vagyunk. Volt ilyen már több is a történelemben. Az egyik elsöpörte a Római Birodalmat. Egy másik lökést adott az USA fejlődésének. Vajon milyen sors vár most Európára, és benne Magyarországra?

Jönnek! Egyes becslések szerint csak Líbiában, és csak az elkövetkező nyári hónapokban félmillió ember vár a “nagy átkelésre”. Életüket kockáztatják, csak hogy álmaik földjére, Európába érkezhessenek. Pedig az “arab tavasz” előtt még “minden rendben” volt, a túlparti diktátorok az EU eurómilliárdjaiért cserében visszatartották a menekülthullámot.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Ki beszél itt a valóságról?

A bevándorlás vitát elnézve az embernek az az érzése, hogy már régen beszéltek el ennyire egymás mellett kormánypártiak és ellenzékiek.

Az kétségtelen, a kormány előreszaladt a bevándorlás-politika értelmezésében. Olyan kérdéseket vetett fel, amelyeket a magyar emberek – szemben a nyugat-európaiakkal – még nem éreznek húsbavágó problémának. A magyar emberek nagy része ugyanis kevés bevándorlót ismer és az is jobbára tevékeny része a magyar társadalomnak: rokonszenves szír orvos, aki a 80-as években ragadt itt, hóbortos brit világfi, aki Közép-Európában keresett kalandot, magyar férfival egybekelő thai masszőrnő, dolgos kínai gyorsétkezde tulajdonos. A bevándorlás árnyoldalai a magyar lakosság számára nem vagy alig jelentkeztek. Többnyire csak a menekülttáborok tőszomszédságában élők tapasztalták, hogy a más kultúrából tömegesen érkezőkkel való együttélés korántsem zökkenőmentes. A szervezett, néhány napos városnéző túrákon szerzett élmények pedig, amelyeken az átlag magyar polgár megfordul, aligha terjedtek ki a marseille-i gettók, vagy Brüsszel arabok lakta negyedeinek feltérképezésére. A Mannaken Pis környékén erőforduló gyros árusok pedig inkább csak egzotikumként hatnak a magyar turistára. 


Galló Béla
Galló Béla politológus

Mi lehet a B-terv?

Olaszország kormányfője, Matteo Renzi megfenyegette az Európai Uniót, ha nem változtat bevándorlási politikáján, az olaszok a maguk részéről életbe léptetik saját B-tervüket. Nem részletezte, mit értsünk ezen, csupán sejtette, ez esetben Európa, illetve az egész világ egy másik Olaszországot lát majd hamarosan.

Blöff volna?

Olaszország az EU egyik alapító tagja – és mostanság a migráció egyik leginkább érintett állama. Cél- és tranzitország egyszerre: aki nem Itáliát választja, onnan a szélrózsa minden irányába, de leginkább föl, a fejlett északi és nyugati országok felé tovább lehet spriccelni. Főleg a Földközi tenger felől érkeznek hozzájuk a migránsok, van, aki élve, van, aki holtan. Majd kétezer már a zsúfolt bárkákon elhunyt, avagy a tengerbe veszett emberek száma, noha még csak az év felénél tartunk.


Megadja Gábor
Megadja Gábor eszmetörténész

Kötelezően ajánlott

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem bevezeti a kötelező holokauszt-kurzust. A téma legalább olyan forró, mint a levegő mostanság, és aki nem akar bajt hozni saját magára, kétszer is meggondolja, érdemes-e egyáltalán szólni erről.

A cél méltányolható, az eszköz hibás. Nem arról van ugyanis szó, fontos téma-e a holokauszt, hanem arról, hogy annak kötelező oktatása, főként az „antiszemitizmus elleni küzdelem” céljából megfelelő-e. Ha ugyanis e céllal indul, már végeztünk is.

Kezdjük azzal, hogy rosszul veszi ki magát, ha egy másik állam vezetője bábáskodik egy ilyen kurzus indítása felett. Nem azért, mintha ez nem lenne részéről érthető – nagyon is úgy viselkedik, mint egy állam képviselője, ezt éppenséggel irigyelnünk kéne tőle –, hanem azért mert nekünk kéne azt látnunk, kellő bölcsességgel, hogy ez rosszul veszi ki magát. Épp olyan rosszul, mint amikor a republikánus képviselők – és csak ők! – tapsoltak felállva Bibi Netanjahunak.


A néppártosodás nehézségei

Mint ahogy azt sejteni lehetett, a Jobbik „néppártosodási” törekvései nem kis ellenállást váltottak ki a tagságon belül. Új ellen-Jobbik szerveződik, ezen felül Novák Előd is egyre önjáróbb.

Minden radikalizmus és fundamentalizmus velejárója a „szektásodás”. Az adott fundamentalista csoport egy bizonyos igazság letéteményesének tekinti magát, az általuk hirdetett igazságot pedig az élet egyetlen megkérdőjelezhetetlen állításának vélik. Ezért mindig kialakul egy vita, ki ismeri jobban, ki képviseli hitelesebben a megkérdőjelezhetetlen igazságot és az abból levezetett elveket. Nem beszélve arról a nehézségről, hogy az adott igazságot a körülmények mentén értelmezni kell: nem lehet tehát pontosan tudni, ki értelmezhet helyesen és melyik értelmezés helyes.


Megyery Gerda
Megyery Gerda politológus

Liberális hiszti 6.

Plakátkampány a bevándorlásról: tények és tévhitek.

Az elmúlt napokban a kormány kampányt indított a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló konzultáció kapcsán. Összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és tévedéseket a témával kapcsolatban.

1. „Az illegális bevándorlás nem is komoly probléma Magyarországon.”

Azt, hogy Magyarországot mennyire súlyosan érinti az utóbbi években a bevándorlási hullám, minden létező statisztika alátámasztja (sajnos). Az egy főre jutó menedékkérők számát tekintve Magyarország már a második az uniós tagállamok között – áll az EU statisztikai hivatalának jelentésében. 2013 és 2014 között a Magyarországon menedékjogot kérők száma 126 százalékkal növekedett, messze meghaladva az EU-s átlagot. 2015-re a helyzet még súlyosabbá vált. Az év első 5 hónapjában közel 50 000 illegális határátlépőt tartóztattak fel a magyar határon, ami több mint tízszerese az egy évvel ezelőtti adatnak. Idén várhatóan körülbelül 120-130 ezer illegális bevándorló fog érkezni hazánkba, elsősorban Koszovóból. Bár többségük egyelőre csak átutazik Magyarországon, a fogadó országok (Ausztria, Németország, Skandináv országok) határaik lezárását és a már ott lévő illegális bevándorlók visszatoloncolását tervezik Magyarországra. Emellett az Unió az Európában összegyűlt menekülteket kvóták szerint osztaná szét a tagállamok között. Magyarország így kettős nyomás alá kerülhet: a délről özönlő bevándorlók és a nyugatról visszatoloncolt migránsok kereszttüzébe.


Szabó Dávid
Szabó Dávid külpolitikai szakértő

A megfontolt döntések ideje

„Európa nem várhat tovább” – zárul Sigmar Gabriel német és Emmanuel Macron francia gazdasági miniszter a múlt csütörtöki Guardianben megjelent közös véleménycikke.

A francia-német tandem kiáltványjellegű szövegében az európai integráció radikális elmélyítését, egy gazdasági és szociális unió megvalósítását tűzi zászlajára – az eurózóna tagjai között. Úgy tűnik tehát, hogy a kétsebességes Európai Unió évtizedes gondolata, melyet eddig éppen a németek igyekeztek a nyilvánosság előtt nagy gonddal elhárítani, mára végleg polgárjogot nyert – vagy, ha úgy tetszik, összeolvadt a cikkben szövegszerűen is megjelenő mag-Európa (Kerneuropa) fogalmával. De vajon biztosak lehetünk-e benne, hogy a magasabb integrációs sebesség az érintett államokat magasabb gazdasági sebességre is pörgeti? És mi lesz a többiekkel?


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Plakátbűnözők

Miért fontosabb a baloldalnak egy illegális bevándorló mint egy határon túli magyar?

Én is rongáltam plakátot – büszkélkedik tettével az Együtt - a Korszakváltók Pártja elnöke, Szigetvári Viktor. A Soros György közreműködésével felfuttatott, majd a választások után a pálya szélére sodródó Együtt utolsó látványos akciója egy hungarocellből készült Orbán-fej előre megfontolt, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rugdosása volt 2013 őszén.

A pártot azóta magára hagyta egyetlen szövetségese, a PM, majd a párt elnöke, Bajnai Gordon és a jelek szerint a maga a szponzor is. A látványos hanyatlás ellenére úgy tűnik, az értelmiségi vandalizmus szelleme továbbra sem aludt ki a kicsi, de agresszív politikai formációban. Abba most ne is menjünk bele, hogy köztéri tárgy rongálására történő felhívás milyen paragrafusokat merít ki, arra ott vannak a jogászok. Van azonban itt egy sokkal súlyosabb probléma.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Második front

Ha ez így megy tovább, a választók egy része hamarosan azzal szembesülhet, hogy a Fidesz és a Jobbik között kell majd választania. E mondat nem valamelyik Jobbik-fórum, hanem az MSZP Harmadik Platformjának minapi véleményét tükrözi, s úgy folytatódik, hogy a szocialistáknak – elkerülendő a fenti alternatívát – meg kell nyitniuk a második frontot. Az első fronton a Fidesz, a másodikon meg a Jobbik ellen kellene harcolniuk.

Oké, de eddig nem harcoltak? Vagy nem harcoltak eléggé? Miért nem?

Az MSZP máig sem elemezte a 2010-es történelmi fiaskó, sem a 2014-es kudarcfolytatás belső okait. Pedig ezek között előkelő helyen szerepelne a tény: a Jobbik folyamatosan apasztja a szocialisták potenciális szavazóit, a radikalizmus csábítása jóval erősebb számukra, mint az MSZP balliberálisnak becézett, ám valójában és döntően mindig neoliberális politikája. Lehet szörnyülködni az elkábított választókon, lehet fokozni az agyukra irányuló ballib propagandát, de azért az elég régóta nyilvánvaló már, hogy az urna elé járuló szegény állampolgár végül is melyikre voksol.


Európát újragondolni nem kell félnetek!

Az elmúlt hónapokban újra felpörögtek az Európai Unió átalakítását célzó projektek, s ezúttal nem feltétlenül a mélyülő integráció a cél. Lássuk a 3 legizgalmasabbat!

Az Európai Unió működése, illetve a tagállamok és az unió közötti hatáskörök eloszlása – nem először, de nem is utoljára – újra vita tárgya. Ráadásul ezekben a vitákban legtöbbször a „never ending integration” hívei kerültek fölénybe. Ők az unió nem hatékony működésének okát abban látják, hogy az integráció egyelőre nem elég mély. Éppen ezért szerintük azt tovább kell mélyíteni. Az utóbbi időben azonban megint egyre hangosabban hallhatók azok a vélemények is, amelyek szerint a ma érzékelhető világrendi átalakulások küszöbén Európának nem szabad újabb lépést tennie az integráció irányába. Éppen ellenkezőleg, bizonyos területeken nagyobb tagállami mozgásteret kellene biztosítani a felmerülő kihívások kezelésére (gondoljunk csak a bevándorlással kapcsolatos vitákra). Ennek – a II. világháborút követő történelem során egyáltalán nem ismeretlen irányzatnak – a legújabb megerősödésére számos jelet hozhatunk fel példaként.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Migráció

„Népek harcának zajló tengerén”

Őseink Tündérkertje, Erdély – a patetikus megfogalmazás valahol mégiscsak megérinti az embert, amikor átlépi a Királyhágót. Az 1918-ban elveszített területek közül a magyar nemzeti identitás szempontjából a legnagyobb, már-már misztikus jelentőséggel Erdély bír. Erdély a magyar kulturális teljesítmény egyik ősforrása volt, és az a mai napig is.


Megadja Gábor
Megadja Gábor eszmetörténész

Nemzet, tegnap és ma

Van némi furcsaság a Trianon-tapasztalatban. Igaz, ez nem szokott felmerülni, nem is ambivalens hozzá a viszonyunk, vagy ha az, nem emiatt. A nemzetállamhoz való viszonyról van szó.

Az ambivalencia nem véletlenül van meg például az angoloknál. Vannak, akik egyértelműen nemzetállam-pártiak (mint pl. R. Scruton), és vannak, akik korántsem voltak azok (pl. M. Oakeshott). Nálunk ez nem létezik: egyszerre vagyunk nemzetállam-pártiak és a Trianon előtti állapot rajongói. Az ok nyilvánvalóan az, hogy ez a kérdés ma már nem eldönthető a gyakorlatban „vagy-vagy” alapon: csak a kettő közötti megoldások léteznek, csak olyan megoldások, amelyek igazodnak a helyzethez.


Megyery Gerda
Megyery Gerda politológus

Alapjövedelem: kommunizmus újratöltve

A baloldal ismét felelőtlen ígérgetéssel próbálna választást nyerni: a száz napos programok helyett most a feltétel nélküli alapjövedelem a kampányszlogen.

Van egy talpra álló magyar gazdaság. Alacsony infláció, csökkenő munkanélküliség, növekvő foglalkoztatottság, kiemelkedő GDP-növekedés. Vége a megalázó túlzott deficit eljárásnak, fenntartható pályára állt az államadósság. Az állam végre nem hiteleken tengődik, bővül hazánk mozgástere. Hasonló a helyzet, mint az első Orbán-kormány idején volt, a 2002-es választások előtt.

A baloldal pedig már megint ész nélkül szétosztaná az elmúlt évek munkájából megtermelődő plusz nemzeti jövedelmet, a választási győzelem reményében. 2002-ben a 100 napos programokkal sikerült elcsavarniuk a választók fejét, most pedig a feltétel nélküli alapjövedelemmel kampányolnak. A forgatókönyv ugyanaz: vegyük el a pénzt a középosztálytól, és szórjuk a nép közé. Aztán, ha elfogyott a pénz, vegyünk fel hitelt – aztán még több hitelt, és még több hitelt – és azt is szórjuk a nép közé. Végül pedig az egészet fizetessük vissza az egész országgal.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Progresszív adó? Kérdezze Depardieu-t!

Az ellenzék ismét progresszív adókulcsokkal állt elő. Miközben rendre a térségbeli országokhoz méricskélnek minket, azt már nem teszik hozzá, hogy ott szinte mindenhol az egykulcsos adó adott lökést a gazdaságnak. Olyan modellt akarnak ránk erőltetni, amely már nyugaton sem működik. Igazán megkérdezhették volna erről Gerard Depardieu-t!

A progresszív adó a XX. században még lehetett igazságos és hatékony. A XXI. századi “fiskális turbókapitalizmus” idején azonban ez már leginkább egy kifutó modell. Kelet-Közép-Európában minden bizonnyal. Amióta ugyanis a gazdagok és a multicégek 1990 után felmondták a szolidaritást a szegényekkel és a jóléti társadalommal, a progresszív adó létjogosultsága igencsak megkérdőjeleződött.

A progresszív adó ugyanis leginkább ott fejti ki áldásos hatását, ahol a társadalom leggazdagabb tagjai is rendszeres havi bérjövedelem formájában vesznek ki pénzt vállalkozásaikból. A neoliberális gazdaságpolitika azonban pont ezen változtatott 1990 után: A tőkejövedelmek adóját csökkentették, miközben a globalizáció számtalan kiskaput nyitott az adóoptimalizáló multicégek és magánszemélyek előtt. Elég csak az egzotikus off-shore adóparadicsomokra, vagy az olyan on-shore telephelyekre gondolni, mint Ciprus, Írország, vagy Luxemburg.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Szavak a semmibe

Önmaga értékelte kormányának eddigi ötéves tevékenységét Orbán Viktor, s minő meglepetés: a mérleget pozitívnak találta. Persze az sem lephetett meg senkit, hogy az ellenzék különféle osztagai – különféle módon – egyaránt felhördültek erre, s radikális retorikájukat olvasva, azt hihetné az ember, immár küszöbön áll a kormányt elsöprő forradalom.

Aztán szemügyre veszi a közvélemény-kutatások legfrissebb adatait, s azt kell belőlük kiolvasnia: nemhogy a küszöbön állna, nincs is látótávolságban. Hiába szivárog – saját hibái és nem ellenfelei miatt – a kormányerők támogatóinak száma, az még mindig szignifikánsabban magasabb mint ellenlábasaié, sőt a Jobbikot leszámítva, a többi – magát demokratikusnak nevező – ellenzéki párt (MSZP, LMP, DK), illetve pártocska (Együtt, PM, liberálisok) tábori létszáma hosszú ideje makacsul stagnál. Vagyis sokadszorra fordul már elő, hogy az ellenzék radikális retorikája a politikai semmibe hull, jószerivel csak maguknak fortyognak, saját törzstagjaikon kívüli szélesebb körökre nemigen hatnak.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Menekültek Kosz szigetén

Nagy értékű hajók, okostelefonok, szír és afgán bevándorlók. A feladó: Törökország.

Torokszorító képek jelentek meg a minap az Indexen: Törökországból a tengeren át több mint ezer menekült érkezett az elmúlt napokban a görög Kosz szigetére. Nincs ember, akinek ne esne meg a szíve az örömkönnyeket hullató szülőkön és a csónakokból a partra ugráló, vagy éppen szüleik kezét szorító gyerekeken. A képek egyértelműen azt sugallják, hogy a menekültek befogadása az Unió erkölcsi kötelessége.

A fotók azonban másról is árulkodnak. A képeket alaposabban szemügyre véve más benyomásunk támad, mint az Afrikából az olasz partokhoz tartó lélekvesztők láttán. A görög szigethez érkező menekültek ugyanis vadonatúj, milliós csónakokból szállnak partra, hibátlan mentőmellényt viselve.


Szabó Dávid
Szabó Dávid külpolitikai szakértő

Varsói gyors újratöltve?

Miközben Magyarország miniszterelnöke bejelentette, hogy 2017-ben nem kíván a köztársasági elnöki székért indulni, ellenben készen áll rá, hogy 2018-ban ismét a miniszterelnökségért méresse meg magát, hivatalossá vált, hogy Lengyelország elnökét 2015. szeptemberétől Andrzej Dudának hívják. A jelenleg ellenzékben politizáló Jog és Igazságosság (PiS) párt 45 éves politikusának győzelme némi változást jelent a lengyel politika status quojában – a lényegesebb kérdések azonban az őszi szejm- és szenátusi választáson dőlnek el.

A lengyel és a magyar politika vonatkozásában hosszú hagyománya van a kölcsönös egymásra tekintgetésnek: hol a posztkommunistákat kisöprő varsói gyorsot reméljük megérkezni Budapestre (jelentem: 2010-ben megtörtént, és a menet azóta is töretlen); hol pedig lengyel barátaink fejezik ki az igényüket az Orbán-féle budapesti gyors Varsóba robogása iránt. Bár ez utóbbi hangok az elmúlt egy-két évben átmenetileg gyengültek, éppen Duda sikerében érhető tetten, hogy az Orbán-kormány válságkezelési és gazdaságélénkítési modellje, a gazdaságpolitika egyes elemei kifejezetten népszerűek legnagyobb régiós partnerünknél is.


Kerry Szocsiban. Oroszok a karantén kijáratánál. Kínaiak a spájzban.

Mit jelent ez Magyarország számára?

Nem közismert tény, de 2010 után nem csak Magyarország hirdetett „keleti nyitást”, hanem a nálunk világpolitikai kérdésekben lényegesen fontosabb Egyesült Államok is.  Hillary Clinton 2011-ben a Foreign Policy szakfolyóiratban megjelent tanulmányának címe Americas Pacific Century, ami költőien kétértelmű: Amerika csendes óceáni évszázadaként és Amerika békés évszázadaként is értelmezhető, és amely szerint a 21. század az USA számára a csendes óceáni térségről fog szólni. Amerika „keleti nyitása” révén a kínaiak úgy érezték, hogy Amerika a felségvizeikre manőverez, ezért meghirdették a „nyugati nyitást” és 2013-tól egyre fokozottabban az USA hagyományos szövetségesei felé, az európai országok felé fordultak.


Megadja Gábor
Megadja Gábor eszmetörténész

Multiidiotizmus

Egészen messzire mentek a multikulturalizmus hívei, és észre sem vették. A kormányfő múltkori kijelentése nyomán afféle multikulti-cukiság kampány indult.

A kampány arról szól, mennyire multikulti is volt a hajdani Magyar Királyság, kinek hogy néz ki a családfája, hány szerb, örmény, sváb, zsidó, cigány, tót, rutén, szuahéli, pápua-új guineai őse volt. Épp csak a nürnbergi törvényeket nem vették elő újra. A maradék megmondó kiegészítette mindezt a hamisítatlan hungarofóbia magyarázatával az elnyomó magyarokról, az utódállami nackó/kádárista történetírás legjobb hagyományai alapján.

Itt most nem csak arról van szó, hogy a magukat hirtelen történésznek (is) képzelő skriblerek hogyan vetítenek vissza egy modern fogalmat évszázadokkal ezelőttre – ez a nagyobb koponyákkal is megesik néha, hiszen antik filozófusok mellé is fölvezették már a „totalitárius” jelzőt; a mostani még nem az anakronizmusok csúcsa. Mindenesetre a „multikulti Magyar Királyság” témája mellé a következőket is javasoljuk fölvezetni: üvegplafon a Szent Római Birodalomban; nők helyzete a johannita lovagrendben; és: vállalkozás szabadsága a 16. században: nyithatok-e kebabost Bécsben?


Galló Béla
Galló Béla politológus

Ajánlat pünkösdkor

Kortársunk, Slavoj Zizek, baloldali szlovén gondolkodó (nálunk nemigen ismerik, mint ahogy másokat se, szomszédaink szellemi élete egzotikusabb számunkra, mint Dél-Afrikáé) régóta mondja, írja, hogy a globális kapitalizmussal szemben a baloldali gondolkodás csak a kereszténységgel együtt képes felvenni a harcot.

Néhai Eörsi István ettől bizonyára forog a sírjában, lévén ő, ha élne, aligha fogadná kitörő lelkesedéssel ezt az ajánlatot.

Pedig korántsem új keletű gondolat, megfordult már mások fejében is, Zizek csupán aktualizálja. 


Megadja Gábor
Megadja Gábor eszmetörténész

Felszabadítás elnapolva?

Mindenki erősen figyeljen, mert az elkövetkezendő hetekben minden bizonnyal érdekes kanyarokat fog venni az a politikai narratíva, amely eddig tematizálta a közéletet.

Erre gondolunk. 

Semmi sincs kőbe vésve (épp erről szól a történetünk), de már maga a felvetés, és főleg annak értelmezése is érdekes. Ilyesmikre tippelhetnénk:

„Az amerikai külpolitika nagyon bölcsen döntött: az amúgy is orosz többségű Krím nem érné meg a háborút. Ez a különalku az Egyesült Államok és Putyin Oroszországa között az amerikai politikai realitásérzéket dicséri. Well done, Mr. Secretary of State!”

Persze, nem lesz ilyen. Pontosabban: nem így. A meglepettség első jelei viszont már láthatóak: „(…) egyre több jel mutat arra, hogy a nagyhatalmi politika felülírja a sokat hangoztatott elveket”.

Egyre.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Liberális hiszti 5.

A Magyarországról szóló külföldi meghallgatások általában a legdurvább ferdítésekről szólnak.

Bár a Soros-médiabirodalom és csatlósai már jó előre megírták, hogyan fogják Magyarországot legyalulni a washingtoni Külügyi Albizottság meghallgatásán, sőt, azt is tudni vélték, hogy mindez magyar kezdeményezésre jött létre, az események különös fordulatot vettek.

A meghallgatás a várakozásokhoz és a korábbi hasonló alkalmakhoz képest jóval konstruktívabb és kiegyensúlyozottabb volt. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az amerikai-magyar kapcsolatokban lévő feszültségek egy csapásra megszűntek volna, de a hazai baloldal által várt nagy pofon nem csattant el. Sőt, a kongresszusi képviselők mértéktartóak és nem egyszer önkritikusak voltak.

Azoknak, akiknek nincs ideje a kétórás washingtoni bizottsági vitát végighallgatni, kigyűjtöttük a legmeglepőbb mondatokat, amelyeket sosem fog az internetes hisztériakeltés portálain megtalálni:

1. „Egyáltalán miért kell a kritikáinknak ennyire túlzó publicitást kapnia? Többet szidjuk Magyarországot, mint Kínát, komolyan mondom.” (Albio Sires, demokrata képviselő)

2. „Milyen magyar álláspont várható az Oroszországgal szembeni szankciók kapcsán? A Magyarországon tartózkodó kollégáim úgy tájékoztattak, hogy Magyarország fenntartja a többi EU tagállammal kialakított konszenzust és semmi olyan szándékot nem láttunk, amely ennek a konszenzusnak a felbontását vetítené előre.” (Gregory W. Meeks demokrata képviselő kérdésre a tanúként meghívott Hoyt Brian Yee államtitkár helyettes válasza)

3. „Szerintem az eddig elhangzottak kettős mércét alkalmaznak egy barát ellen.” (Dana Rohrabacher, republikánus képviselő, az albizottság elnöke)

4. „Ez a magyar emberek választása. Ez nem az Egyesült Államok választása, miért is kéne annak lennie, hogy kormányzatot és államstruktúrát választanak. Én komolyan úgy vélem, hogy ez nem az Egyesült Államok dolga. Ez az államok belső ügye. (…) Nagyon óvatosnak kell lenniük azzal, hogy akár barátainkra, akár ellenségeinkre rákényszerítsük az amerikai prioritásokat.” (Ted Poe, republikánus képviselő)

5. „Abban, amit ma önöktől hallhattam, az önök tanútételében nem találtam semmilyen antiszemitizmusra utaló bizonyítékot. (…) Mélységesen el kellene magát szégyellnie, hogy ilyet állít.” (Dana Rohrabacher, republikánus képviselő, az albizottság elnöke)

6. „Amikor eldöntjük, hogy milyen kritikai pontokat hangsúlyozunk, akkor jobban tennénk, ha nem választanánk ki csupán egyetlen egy országot. Különösen olyat, amelyik az Egyesült Államok barátja.” (Dana Rohrabacher, republikánus képviselő, az albizottság elnöke)

7. „[Az energiafüggőséget] már régóta ismerjük. De nem úgy tűnik, hogy mindent megtettünk volna a magyar energiafüggőség csökkentése érdekében.” (Albio Sires, demokrata képviselő)

8. „Amikor a NATO-tagállamok esetében arról beszél, hogy a honvédelmi kiadási kötelezettségeiket nem teljesítik (...). Hány tagállam teljesítette azt? Kettő vagy három? Számoljon csak utána!” (Paul Cook, republikánus képviselő)

9. „Tudja, hogy mi az első mondat a magyar alkotmányban? (…) Isten áldja a magyar embereket. Úgy hallottam, ez ellen kifogást emeltünk. Az Egyesült Államokban?!” (Ted Poe, republikánus képviselő)

10. „Nekem nem úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok megtenne mindent azért, hogy alternatívát nyújtson Magyarország számára. Én úgy vélem, hogy Magyarország állandó rossz színben való feltüntetése, hogy amikor szelektív módon emelünk ki országokat, az csak egyre inkább Oroszország malmára hajtja a vizet. (…) Ezzel a hozzáállással csak barátokat veszítünk el.” (Albio Sires, demokrata képviselő)

További jó mondatokat itt olvashat még.


Se ki, se be

Nehéz lesz normatív fogalmat alkotni a „menekültekről”, akiket befogadunk és a „gazdasági bevándorlókról”, akiket hazazavarunk Európából (és Magyarországról).

Például azért, mert haza kéne zavarnunk a Tesco Magyarország brit vezérigazgatóját és az összes többit, akik egyáltalán nem tudják bizonyítani, hogy otthon üldöznék őket, politikailag, vagy társadalmilag, viszont az megalapozottan feltételezhető, hogy gazdasági okok miatt vándoroltak ide be, még ha a bevándorlásuk munkaszerződés formájában is történik. Egyrészt elveszik a helyet egy tehetséges magyar ember elől – mindaddig, amíg nem lesz legalább két teljes jogú vezérigazgató a Tesco élén, az egyik magyar –, másrészt megélhetési céllal, tehát gazdasági bevándorlás céljával tevékenykednek itt.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Strasbourgban a helyzet változatlan

Orbán jött, látott, beszélt és ismét győzött. Nagyjából ennyi történt tegnap a strasbourgi vitán.

A foghíjas ülésteremben szemmel láthatóan egyetlen ember tudta, hogy miért van ott és mit akar elérni, őt pedig Orbán Viktornak hívták. Ez furcsa, mert a vitát nem ő kezdeményezte, hanem azok a baloldali és liberális EP-képviselők, akik megpróbálták Magyarországot újból szégyenpadra ültetni. Ehelyett maguk ültek oda.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Európai bevándorlás: Nekünk van igazunk!

Magyarország újra téma az Európai Parlamentben. A balliberális pártok nem először akarják Magyarországot szégyenpadra ültetni. Ez eddig sem sikerült nekik, és most ráadásul a bevándorlás témája lehet az EP eddigi legnagyobb öngólja.

Az EU ezer sebből vérzik: Nem sikerült igazán túljutni a gazdasági válságon, recseg-ropog a közös valuta, rekord magasságban a working poor és az ifjúsági munkanélküliség. Az EU perifériáján soha ennyien nem gondolkodtak még hazájuk elhagyásán. Most ráadásul rekordszámban érkeznek a gazdasági bevándorlók. A kvótarendszer javaslatával az EU jelképesen kitette a “Megtelt!” táblát.


Szabó Dávid
Szabó Dávid külpolitikai szakértő

Több bátorságot!

„Magyarország újra a vádlottak padján, magyarázkodik a kormány” – borítékolhatók az ellenzéki orgánumok kárörvendő címlapjai. Kedden ugyanis a „magyar helyzetről” tart vitát az Európai Parlament, és ugyanaznap az Egyesült Államok Képviselőházának Külügyi Bizottsága is meghallgatást rendez az amerikai-magyar kapcsolatok jövőjéről. Egy jó tanács a károgóknak: ne égessétek magatokat.

2010, vagyis az Orbán-kormány hivatalba lépése óta megszokhattuk a cirkuszt. Megedződött az ország, és a magyar külpolitika 2011-től kezdve fokozatosan rátalált a hangjára: a határozott, önbizalommal teli hangra, mellyel visszaverheti az ország megválasztott vezetőire, példátlanul nagy felhatalmazással megújított alkotmányos intézményrendszerünkre zúduló méltatlan támadásokat.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Elköszönni fáj

Görögország esetleges távozása az EU-ból, az ún. Grexit mellett, Brüsszelt immár a Brexit is nyugtalaníthatja. David Cameron, pártjának mostani fölényes győzelme után, már jövőre népszavazásra bocsátaná a brit távozás opcióját, persze addig sok víz lefolyik még a Temzén.

A görög távozás esélyét a hamarosan kezdődő rigai csúcstalálkozó után talán némileg tisztábban latolgathatjuk majd. Ha az uniós vezetők Rigában rá tudják kényszeríteni Alexisz Cipraszt, hogy felpörgesse az állami vagyon privatizációját, puhulhatnak a görögöknek nyújtott hitelkonstrukciók, de ha nem, akkor a kölcsönzők még inkább bekeményíthetnek, s ezzel tovább nőhet a távozás esélye. Értékes vagyonelemek: kikötők, repterek, vasutak, szerencsejáték-monopóliumok, telekommunikációs jogok stb. szerepelnek a privatizációs étlapon, s ezek elvileg még egy olyan csődközeli állam esetében is vonzóak lehetnének, mint amilyen jó ideje már Görögország. De csak elvileg. Gyakorlatilag Cipraszék egyáltalán nem szeretnék kiárusítani az állami vagyont, gazdaságfilozófiájuk merőben ellentétes az uniós akarattal. A gazdaságpolitikát azonban ez utóbbi diktálja, kérdés, hogy Cipraszék szociáldemokrata gazdaságfilozófiája és a EU neoliberális gazdaságpolitikája – akárcsak esetlegesen is – összeegyeztethető-e. Nem venném fix egyesre az igent. (Bár ha görögök távoznak, jelentős német hitelezői pénzek úszhatnak el. Neoliberális példa-statuálás vagy pénzvesztés? Komoly dilemma ez: a németekben ez csap most össze.)


Szabó Dávid
Szabó Dávid külpolitikai szakértő

A kiszolgáltatottság csökkentése: a valódi nemzeti érdek

Csendes forradalommal ér fel hazánk energiabiztonságában a Kormány kedden elfogadott törvényjavaslata, mely közel ötödével, 18%-kal csökkenti hazánk energiafelhasználását a 2020-ig terjedő időszakban.

A Fidesz a döntéssel két legyet üt egy csapásra: eleget tesz egy uniós elvárásnak (újabb sárkányfej hullik a porba – hét újabbat növeszt majd helyette), és csökkenti hazánk függőségét a csak határainkon túlról beszerezhető energiahordozóktól és gazdáiktól.


Javuló gazdasági adatok – adócsökkentés 2016-ban

Egyre másra jelennek meg a kedvezőbbnél kedvezőbb gazdasági előrejelzések Magyarországgal kapcsolatban.

Idén 2,8, jövőre 2,2 százalékos növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság. A kormány az Európai Bizottságnak megküldött konvergencia programban jövőre 2,5, 2017-ben 3,1 százalékos GDP növekedést vár. Az Equilor Befektetési Zrt. 2,7 százalékról 3,1 százalékra emelte a várható nemzeti össztermék növekedés mértékét 2015-re. A mindig szigorú hitelminősítő, a Standard & Poor’s is 2,5 százalékos növekedést vár az eddig jelzett kettő helyett a 2015-től 2017-ig terjedő időszakban. Az ING Bank szerint pedig kimagasló, 3,5 százalékos növekedés várható 2015-ben. Eközben a munkanélküliek száma csökken, az államadósság mértéke (ha lassú léptekkel is, de) folyamatosan apad. Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb előrejelzés már jobb adatokkal számol, mint tették azt akár pár hónappal ezelőtt is.  A javuló adatok meglátszanak a jövő évi büdzsén is.


Megyery Gerda
Megyery Gerda politológus

A pénznek nincs szaga

Gyurcsány szerint jobb, ha nem is tudjuk, honnan volt az MSZP pénze. Nos, most már legalább arról lehet elképzelésünk, hogyan finanszírozzák a DK-t.

„Én voltam ennek a pártnak az elnöke, sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon, ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk” – mondta Gyurcsány Ferenc 2013 októberében az MSZP pénzügyeiről.

A szocialista párt finanszírozásával kapcsolatban talán sosem fogunk tisztán látni, arról viszont már lehet elképzelésünk, honnan pénzelik Gyurcsány új pártját, a DK-t. Nem ok nélküli a feltételezés, hogy Brüsszelből.