Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Megvédeni Európát

A nagy nemzeteknek megvan a maguk sajátos önképe, amely alapján a maguk és mások számára érthetővé teszik, hogy miért vannak a világon.

Az angolszászok a jogállamiságot, a németek a technikát és precizitást, a franciák a szabadságot és a kifinomult ízlést, az olaszok az élet szeretetét képviselik a világban.

A magyar önértelmezésnek is van egy ilyen szerves része: mi a nyugat bástyájaként tekintünk magunkra. Állami szuverenitásunk és a kontinens nyugati felének védelme sok száz éven keresztül egybe esett. A magyar nemzet önvédelme így kezdetektől túlmutatott önmagán és erkölcsi töltetet kapott. Mi nem csak őseink földjét védtük, hanem egy egész civilizációt.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Rosszabb a helyzet

Tusványoson meglehetősen borús jövőképet vázolt fel Orbán Viktor, mégsem elég borúsat, pedig a helyzet rosszabb.

Igaz, politikus ritkán lehet minden ízében őszinte, ámbár az se kifizetődő, ha rajtakaphatóan hazudik. Orbán nem hazudott, ez kétségtelen, de azért nem bontotta ki az igazság minden részletét.

Európára koncentrált, Európa jövőjéről vizionált realistán, ami szokatlan a kontinens politikusaitól, akár a víziót, akár a realizmust tekintjük. Pragmatikus, de többnyire csak a gazdasági pragmatizmusra felügyelő politikusok jellemzik ma (elég régóta már) Európát, s az efféle egyoldalúság, a megtévesztő látszat ellenére nélkülözi a realizmust. Magyarul: a széleskörű valóságérzékelést. A társadalom például rendre kimarad e korlátozott pragmatizmus látóköréből, pontosabban tetszés szerint formálható gyurmaként kezeli azt, ami azért még ebben a szinte korlátlan manipulációs lehetőségek formálta világban sem igaz.

Orbánnak régóta érzékelhető ambíciója, hogy egy viszonylag kis ország vezetőjeként nagyon is kitűnjék e politikusi garnitúrából, fellépései Tusványoson, egyebek közt, ezt a célt szolgálják.

És a maga módján tűnjék ki persze, nem prófétaként, hanem politikusként.


Tusnád után/tusnád előtt, avagy nem lehetne végre a lényegről beszélni?

Figyelve, hogy milyen tudományos viták folynak a világban, a honi közélet begyepesedettsége néha elkeserítő. Tegyünk ez ellen, különösen a tusnádi beszéd idején!

Közeledik a miniszterelnök tusnádfürdői beszédének ideje, amely rendszerint a nyári politikai uborkaszezon egyik legnagyobb durranása. A tavalyi beszéd, amelyen Orbán Viktor a nyugati típusú demokráciákon túli, általa illiberálisnak nevezett országok sikerességéről (is) szólt, különösen nagy politikai felzúdulást váltott ki. Nem túlzás azt állítani, hogy az egész nyugati tudományos és politikai elit érdeklődését felkeltették a miniszterelnök mondatai, s nyugodtan mondhatjuk, hogy komoly botrány is keveredett belőle. Az olvasási élményeim és a személyes tapasztalataim pedig egyértelműen azt mutatják, hogy az ún. illiberális beszédhez való hozzáállás – tudniillik az, hogy empátiáival vagy totális tagadással próbáljuk meg értelmezni a mondanivalót – az Orbán-kormányhoz fűződő viszony meghatározó elemévé vált. Nem a beszéd mélyebb rétegeinek megértése számít, hanem hogy valaki elfogadja vagy elutasítja-e azt. Köztes álláspont nincs: az abban foglaltak minimális elfogadása esetén valaki az „orbáni rezsim elvtelen kiszolgálójává”, míg teljes tagadással „a kormányzat legádázabb politikai ellenségeinek csahos kutyájává” válik.

Márpedig ez így bizonyosan nincsen jól. A beszédben felvetett kérdések ugyanis több mint relevánsak: jelenleg alapjaiban határozzák meg a nyugati gondolkodók mindennapjait. Ebbe a termékeny vitába pedig nekünk magyaroknak is be kellene szállnunk, hiszen mi vagyunk képesek hozni a demokráciaépítés tekintetében azokat az értékes tapasztalatokat, amelyekkel a közép-kelet európai demokráciák és a huszonöt évvel ezelőtt végrehajtott rendszerváltozás szolgál. Ilyen szempontokat – sőt, egyáltalán sikeres demokratikus átmenetet – ugyanis nem sok nyugati ország tud magáénak, így azok az országspecifikus helyzetek, amikkel például mi tudunk szolgálni, különösen fontosak lehetnek.

Éppen ezért jelen blogbejegyzésben a demokrácia helyzetével összefüggő pezsgő tudományos vita létezésének alátámasztására egyetlen – véleményem szerint viszont meglehetősen szuggesztív – példát szeretnék részletesebben bemutatni.  Nézzük tehát!


Szabó Dávid
Szabó Dávid külpolitikai szakértő

A nemzeti érdek reneszánsza Európában

A politika feltámadása, melyet az elmúlt hónapokban sokan sokféleképpen tárgyaltunk, nem korlátozódik a nemzeti agendákra.

Szakértelemfetisiszta politikusok és szakértők-újságírók, valamint büszke eurokraták tömegei szemlélik egyre fehérebb arccal, hogy az európai belpolitikában újfent utat törtek maguknak a versengő gondolatok és még inkább a választóikra tekintő, versengő politikusok. Mindeközben az európai országok nemzetközi viszonyrendszereiben is határozottan feslik fel a hosszú ideje mindent betakaró semleges-technikai narratíva vékony szövete. Végső soron ugyanis, ha tetszik, ha nem, az Európai Unió szuverén államok önkéntes közössége. Szuverén államokban pedig már csak úgy szokás, hogy a külpolitikában a vélt nemzeti érdek követése mindenek felett áll.

Nézzünk egy releváns példát!


Határtalan házasság?

Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke a minap azt fogalmazta meg célként, hogy minden EU-s tagállamban meg kellene valósulnia az azonos neműek házasságának.

Az alelnök szándéka a homoszexuális házasság generális bevezetésén túl kiterjedt arra is, hogy ha egy azonos nemű pár olyan tagállamban házasodik össze, ahol erre van lehetőség, akkor ez a házasság legyen érvényes az összes tagállamban – még ott is, ahol ennek nem adottak a jogszabályi feltételei. Timmermans nem véletlenül fogalmazta meg ebbéli szándékát, hiszen az elmúlt hetek, hónapok egyik kiemelt témájává vált a homoszexuálisok házasságának lehetősége az ír népszavazás, majd az amerikai Legfelső Bíróság döntése nyomán. A kijelentéssel nagyjából egy időben került sor Európa-szerte az LMBTQ Pride menetekre, így a budapestire is. Ugyanakkor minimum véleményes egy magas rangú EU-s döntéshozónak olyan kijelentést tennie, amely számos tagállamot – nem csak jogi, de morális szempontból is – érzékenyen érinthet.


Államvezetők felelőssége népvándorlás idején

Sarkozy szerint 2050-re 600 millió afrikainak nem lesz hol laknia, nem lesz elegendő vize és élelme. Hogyan segítsünk rajtuk és magunkon egyszerre?

Van itt egy helyzet. Szíriában 11 millió embernek kellett elhagynia az otthonát. Ebből 7 millió országhatáron belül talált magának menedéket, közel 3 és fél millió a Szíriával szomszédos Törökországban, Libanonban és Jordániában. Ők nagy valószínűséggel a helyzet minél hamarabbi enyhülésében reménykednek és vissza akarnak térni hazájukba, újjá akarják azt építeni. Van ugyanakkor egy fél milliónyi kisebbség, amely vállalja a 2000-4000 km-es utat Európába. Hogy vissza akar-e térni innen és mikor, az jó kérdés. Hogy tudunk-e nekik megélhetést, munkát biztosítani, az is.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Menekültügyben is sikeres a magyar modell!

Nehéz dolog elsőnek lenni! Tegyük hozzá, gyakran hálátlan is. Az újkori népvándorlásra adott magyar válaszra a balliberális média és értelmiség szokás szerint itthon és nyugaton is kígyót-békát kiáltott. Az EU-s tagországok politikusai előbb kényelmetlenül mocorogtak székükön, utána elgondolkodtak, majd szép csendben átveszik a magyar megoldásokat. Most éppen az illegális határsértők kezelésében.

Magyarország földrajzi fekvése, történelme és társadalmi viszonyai miatt jobban, és a szerencsésebb nyugat-európai országokhoz képest hamarább szembesül a sors nagy kihívásaival. Napjainkban leginkább az újkori népvándorlással. 2010 óta a magyar kormány végre a hamis politikai korrektség kényszerzubbonya nélkül, gyakorlatiasan és a nemzeti érdek maximális figyelembevételével kezelheti a nagy társadalmi problémákat.

Kezdetben még sok a kétkedő, ám a legnagyobb kérdésekben az idő a polgári kormányt igazolta: Az IMF nélkül is finanszírozható az államadósság. A neoliberális megszorító politika nélkül is működik a magyar gazdaság. Jó ötlet volt a deviza jelzáloghitelek forintosítása és kivezetése. Az egykulcsos SZJA miatt ismét megéri többet dolgozni. A családbarát adópolitika miatt a gyermekvállalás már nem egyenes út a szegénységbe. Most az illegális határsértés visszaszorítása kerül mérlegre.


Megadja Gábor
Megadja Gábor eszmetörténész

Ki a kedvenc merénylőd?

1944. július 20: Claus Schenk von Stauffenberg merénylet- és puccskísérlete Adolf Hitler ellen.

Az intézményes, pozitivista politikaelméletben talán nem, de azon kívül talán már közhely, hogy a politika kulcsa a határhelyzetek megértése. Ha nagyon akarjuk, Platóntól Hobbesig – és tovább – el tudjuk képzelni úgy a nagy emberek nagy könyveit, mint határhelyzetek tárgyalását.

Jóllehet, nem túl korszellem-konform, de van egy személyes kedvenc merénylőm: Claus Schenk von Stauffenberg. Ő irányította az 1944. július 20-án végrehajtott, végül kudarcot vallott merényletet és puccskísérletet Adolf Hitler ellen. De vajon milyen alapon lehet tisztelni egy merénylőt? Ezen az alapon lehet egy trónörökös gyilkosának, vagy egy RAF-tagnak is szobrot emelni? Hiszen minden merénylő, terrorista azt állítja magáról, hogy a szabadságért küzd.


Megadja Gábor
Megadja Gábor eszmetörténész

Mélydél

Az Egyesült Államokban a már korábban is zajló zászló-és identitásvita új lendületet kapott a charlestoni merénylet után. Nem csak a demokraták, liberálisok igyekeznek érvelni a konföderációs zászló középületekről, emlékhelyekről való eltüntetése mellett: maga Mitt Romney is ellenzi, hogy a déli zászló tovább loboghasson.

A helyzet bonyolultságát talán érzékelteti, hogy a paleó American Conservative déli szerzője sem szeretné tovább látni a konföderációs lobogót (közben – fonák módon – az inkább neó National Review-n a zászló megtartását támogató vélemény jelent meg). A vita alapvetően az amerikai történelemről szól. Kis öröm az ürömben: megnyugvással vehetjük tudomásul, nem csak nálunk éles vita tárgya az ország történelme.


Az EU nélkül nem fogunk fejlődni

Szívem szerint társadalmi vitát kezdeményeznék, de biztos vagyok benne, hogy a kutyát nem érdekli ez a téma, úgyhogy csak annyit teszek, hogy megírom ebben a posztban azt, ami szerintem Magyarország stratégiai fenyegetettsége.

A magyar nemzet nemzeti jövedelme termelése során képtelen annyit termelni, hogy fejlesztésekre is fussa – ha a jelenlegi nemzeti jövedelmet és kiadásainkat adottnak vesszük.

Csak akkor tellene fejlesztésre, azaz új kórházi műszerekre, illetve a fenntartásra, például az utak színvonalának megőrzésére, ha csökkentenénk az oktatási, egészségügyi, igazgatási vagy akár rendőri, katonai kiadásainkat.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Minden hatalmat a cégeknek?!

A görög tragikomédia, a népvándorlási dráma elhomályosítják kissé a transzatlanti világ egy harmadik színpadát, noha azon aztán tényleg jövőformáló erőpróba zajlik.

Lehet persze, hogy e homály nem véletlen.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió között idestova két éve tartó szabad kereskedelmi és beruházási tárgyalásokra gondolok, angol „becenevén” a TTIP-re. 

Tárgya ezeknek egy olyan politikai dilemma is, amelyre nagyon nem mindegy, mi lesz a megoldás: a válasz ugyanis egész világunkat átalakíthatja.

Látszólag ártatlan a kérdés, pedig nem az.


Megyery Gerda
Megyery Gerda politológus

Eurózóna a kint lévők szemével

A görög válság kapcsán ugyan sok szó esik az eurózónáról, arról azonban keveset beszélünk, hogy mit gondolnak a közös valutaövezetről az európai polgárok.

Európai Központi Bank, görög válság, alacsony gazdasági növekedés az euróövezetben, trojka, euró árfolyam, Angela Merkel, infláció az eurózónában, grexit… És a sort még folytathatnánk. Az utóbbi hetekben számtalan megközelítésben foglalkoztunk az eurózónával, csak azt nem vettük még számba, hogy mit gondolnak minderről az EU állampolgárai.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Sziriza – hulló csillag

Így nem újult meg az európai baloldal, avagy ha szabadságharcba kezdesz, ne válassz baloldali kormányt.

A kilencvenes évek végén még meredeken felfelé ívelő baloldal karrierje a 2000-es évek közepére leáldozott. Schröder kancellár beült a Gazprom egyik cégének felügyelőbizottságába, Tony Blair belesült az iraki tömegpusztító fegyverekről hamisított jelentésbe, Zapatero egy pénzügyi csődtömeget hagyott Spanyolországra, a szebb napokat látott lengyel utódpárt pedig végleg kiszenvedett. A baloldal hanyatlása, a szokásos jobb-bal ciklikusság mellett valószínűleg arra is visszavezethető, hogy a 90-es évek gazdasági hurráoptimizmusát a kétezres évekre a gazdasági lassulás váltotta fel, 2008-tól pedig stagnálás, sőt hanyatlás kezdődött. A baloldali kormányok redisztributív, osztogató politikája a romló gazdasági környezetben már nem volt fenntartható.  


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Tisztaságcsomaggal az “álprobléma” ellen?

A balliberális ellenzék újra a “régi” formáját hozza. Egy valós probléma megoldása helyett a párttöredékek “házi versenyében” leginkább egymás rovására próbálnak pontot szerezni. Realitásérzékük továbbra is nulla: Most éppen az újkori népvándorlás kellős közepén nyitnák még tágabbra Magyarország és az EU kapuit. Még szerencse, hogy nincsenek kormányon!

A szokásos minta érvényesül: A liberális avantgárd már nem lát értelmiségi kihívást egy kérdésben, és az elefántcsonttorony magasabb szférájába költözik. Közben a fővárosi szocialisták lecsapnak az otthagyott témára, és minden “kreatív” tudásukat beleadva próbálnak a balliberális “házi versenyben” pontot szerezni. Ezt látjuk most az illegális határsértők kérdésében is, amikor tisztaságcsomagok osztogatásával oldanák meg azt, amit eddig “álproblémának” tartottak.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

A görög megállapodás hat tanulsága

Az éjjel elfogadott görög megállapodás legképmutatóbb része valószínűleg maga az elnevezés: mentőcsomag. A feltétel nélküli kapituláció sokkal pontosabb lenne. Lássuk miért:

1.  Görögország elveszítette a szuverenitását. Igaz, valójában ez már évekkel ezelőtt megtörtént, de a most kötött megállapodás üti rá a pecsétet Görögország gyarmati státusára. A felelősök hosszan sorolhatók, kezdve a korrupt görög kormányoktól, a velük összejátszó nemzetközi pénzintézeteken át a görög választókig bezárólag, de itt most nem ez a lényeg. A mostani megállapodás lényege, hogy az utolsó csepp pénzt és vagyontárgyakat is kifacsarják Görögországból a következő években, évtizedekben. A megállapodás egyik sarokpontja a „depolitizált” és „független” privatizációs ügynökség kitétel. Hogy a csodába lehetne független egy privatizációs ügynökség? Kitől? A választott kormánytól? A magyar fülek persze pontosan értik, hogy ez mit jelent.


A lovon fordítva

Menekültügy. „Remélem, hogy komoly, mert viccnek azért durva lenne”. És ezt most tényleg komoly. Talán a kora középkor óta a legnagyobb és leginkább mellbevágó népvándorlással, menekültáradattal néz most szembe Európa.

A hivatásos relativizálók által erőszakoltakkal szemben a probléma viszont azért lehetetlenebb, mint korábban, mert ez az Európa nem az az Európa. Itt nincsenek nagy, erőtől duzzadó nemzetek, nincsenek erős nemzeti identitástudatok, megszűnt a kulturális identitás magabiztossága. Persze, korábban is többnemzetiségűek voltak az európai államok, birodalmak – de ez a „multietnikumúság” nem az egyenlőségelvűsdi hamis próféciáján nyugodott, mint a kortárs multikulturalizmus. Utóbbi hívei pedig bőszen hirdetik: Európa legyen még befogadóbb, tárja még szélesebbre a kapukat – az, hogy mi lesz az általunk ismert kontinens önképével, azonosságtudatával, másodlagos. Szólok: fordítva ülnek a lovon.


Megadja Gábor
Megadja Gábor eszmetörténész

Néhány mondat a civilizációról

A bevándorlás-vitában felsorakozott az állandó jelleggel érzékenyítő tréningeket vezető élcsapat – holott a foglalkozások megtartására nem érkezett kérés sehonnan.

Mindezzel önmagában nincs baj, amíg nem lesz ezekből az érzékenységekből politikai döntés. Az érzékenyítő tréning vezetői afféle civilizációs elit öngyilkos-alakulatként járnak el (álá Brian élete).

Az alakulat egyik kedvenc érve az, hogy mit szóltunk volna ahhoz, ha 1956-ban a nyugatiak nem fogadják be a menekülő magyarokat. Igen tetszetős érv, csak épp hamis. Kellemetlen belátások következnek.


Kinél a labda?

Görögország vagy kap pénzt a trojkától vagy csődöt jelent.

A ránk zúduló információáradatban ember legyen a talpán, aki átlátja a helyzetet. Amennyiben a politikai nyilatkozatokat nézzük, a kép egyszerű. Csak meg kell fordítanunk, hogy ki, mit mond. A trojka (EU, Európai Központi Bank, IMF) azt, hogy a görögöknél a labda, tegyenek már le végre valamit az asztalra. Ciprasz azt mondja, hogy letettek egy társadalom-párti, növekedésbarát javaslatot, ami reméli, benntartja Görögországot az euróövezetben.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Indul a bazi nagy európai OXI kampány?

A görög OXI egy régi-új életérzést erősített fel, amit nyugodtan nevezhetünk Westalgiának. A nyugat-európaiak egyre erősebb nosztalgiát éreznek az euró (valójában a globalizáció és a 2004-es uniós keleti bővítés) előtti idők iránt. Most dől el, hogy a turbókapitalizmus eddig ismert politikája folytatódik-e, vagy az Eurózónában – legalábbis egyelőre, pl. egy transzferunió révén – visszatérnek-e egy “szociális piacgazdaság light-ra”?

Eddig főként a Westalgia jobboldali populista változata látszott sikeresnek (Cameron, Marine Le Pen, AfD, FPÖ). Ezek a pártok a kelet-európai vendégmunkások számának csökkentésével, vagy a nemzeti valuta bevezetésével az euró (valójában a globalizáció és a keleti EU-bővítés) előtti életszínvonalhoz való közeledést ígérik. A jobboldali populisták a turbókapitalizmus status quo-ját, annak downsizingra és (adó-)optimalizációra épülő lényegét érintetlenül hagynák, csak többet osztanának vissza szavazóiknak.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Telefon Moszkvából? Telefon Moszkvába?

Érdekes, hogy a görög jövőt mérlegelve, hajlamosak vagyunk elhanyagolni az amerikaiakat. Dollármilliárdok persze nem forognak kockán, annál inkább politikai tétek. Olyan játszma részese most Hellász, amely nem csupán az Európai Unió jövőjét befolyásolja, de roppant nagyok a globális geopolitikai tétjei is. És előbb-utóbb alighanem ezek lesznek a perdöntőek.

Görögország majd minden veszélyes nemzetközi konfliktus-góchoz közel esik. Közvetlen szomszédja a Balkán, pár óra tengeri útra van a Közel-Kelet, Észak-Afrika, és Kis-Ázsia meg a putyini Oroszország sincs túlontúl messze tőle. 

Tsipras mindezzel pontosan tisztában van. Főleg Putyin közelségével. Szinte már színre lépésének pillanatában tudatosan ki is készítette magának az orosz kártyát, amit azóta se dobott a talonba. S ha egyelőre nem is játssza ki vabankra, már az elvi lehetőség is több mint idegessé teheti Washingtont. Tsipraséknak tehát van egy latens „szövetségesük”, és nem is akármilyen, történetesen a világ legerősebb hatalma. Az amerikaiak hallani sem akarnak arról, hogy Görögország így vagy úgy kiessen az Európai Unióból, mert ezzel áttételesen talán NATO-kötődése is gyengülne, ami, ugye,  nonszensz. Egyszóval túl fontos geo-stratégiai ponton fekszik ahhoz, hogy megengedhetnék kockázatos távozását.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Görög tovább

A cikk írásának pillanatakor még nem volt ismert a görög népszavazás eredménye.

Mindenki tudja, a görög adósság fillérre visszafizethetetlen, tudja ezt Juncker, Dijsselbloem és Frau Merkel is. Alexis Tsipras tehát nem kekeckedett Európa úgymond „nagyágyúival” (szent ég!, milyenek lehetnek a kicsik?!), csupán erre a nyilvánvaló tudásra is apellálva, alkudozott velük. De közös tudás ide vagy oda, egyáltalán nem mindegy, ki-kivel alkuszik. Mert nem csupán a pénz itt a tét, hanem, hogy ki mire mutat majd ezzel példát. Szembeszegülhet-e büntetlenül az új baloldal Európa „nagyágyúival”, avagy az európai társadalmakat mosolytalanul szorongató Frau Merkel kezében marad-e a fakanál?


Mese felnőtteknek: a görög királylány esete az északi udvarlóval és a medvével

Egy szerelmi sokszög igaz története.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy királylány. Nagy múltú nemesi családból származott, elődeit tanítókként ismerték széles e világon. A királylány büszkeséget érzett távoli ősei iránt, de ő már hosszú időn át elnyomottan éldegélt saját palotájában.

Egy szép nyári napon amikor a királykisasszony elég erőssé vált ahhoz, hogy kitörjön az atyai iga alól, messzi földről egy vándor herceg érkezett hozzá. Északi fiú volt, hűvös, kimért, annyira tán nem is vonzó, de az ő családja szebben gyarapodott mint a királylányé, így nagy családi kincstárral vágott neki vándorútjának (azt a feladatot kapta nagyszüleitől, hogy fogja egységbe a környék hercegeit és leányait, hogy sose veszekedjenek többé). A tengerparton sétálva egyszer csak összetalálkozott a lánnyal, akit megsajnált, és hogy soha többé ne kelljen visszatérnie az atyai diktatúrába, eljegyezte őt. Nagyon megtetszett neki a lány földöntúli szépsége, így megígérte neki, hogy mindenben segíteni fogja, míg meg nem halnak.


„Tekintettel arra”, „kitart amellett”, „emlékeztet”, „elítél”, „megjegyez”, „sajnálatosnak tart”, „megállapít”, „felkér”, „sürget”

Bizonytalan jogi fogalmak politikai fegyverré válnak. Mindez viszont nem erősíti, hanem éppen ellenkezőleg: gyengíti az uniós tagállamok közötti szolidaritást.

Az elmúlt héten az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése ismét Magyarországgal foglalkozott, és – a kormánypárti politikus delegáció nagy sikereként – úgy döntött, hogy lezárja a hazánkkal szembeni „különleges eljárást”. Mindeközben az Európa Tanács másik szerve, a Velencei Bizottság egy héttel koráb+ban újabb ajánlásokat fogalmazott meg a magyar médiatörvénnyel összefüggésben. Az Európai Parlament pedig éppen néhány hete foglalkozott ismét – ahogy a baloldal hívja – „az aktuális magyar ügyekkel” vagy – ahogy a jobboldal hívja – a „Tavares II.”-vel. Még mindig nem könnyű tehát tisztán látni, hogy hogyan is állunk a magyar közjogi átalakítások miatt a külföldi partnereinknél. Az európai szervezetek jövőre vonatkozó tárgyalási ütemezési terveit nézve pedig arra kell készülnünk, hogy az elkövetkező hónapokban is futószalagon fognak érkezni a kérdésről az újabb – néhol meglehetősen ellentmondó – információk.

Éppen ezért az alábbiakban megpróbálom pontokba foglalva, rendszerezetten összeszedni, hogy hogyan is állunk most – politikai és jogi szempontból. Hátha ez segít a kívülállóknak is tisztábban látni.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Áradat

Úgy tűnik, hogy nemcsak 2015, de a következő évek legjelentősebb kérdése is az lesz, hogy Európa mit tud kezdeni a délről és keletről áradó embertömeggel.

Sok helyen kerítéssel védekeznek az illegális határátlépők rohama ellen. Az USA a mexikói határon évekkel ezelőtt épített ilyen falat, az izraeli fal is régebbi keletű, de gondolhatunk a török-bolgár határra, vagy Ceuta tényleg erődítményszerű kerítésére.

Egy bizonyos: ilyen előzmények után, és a modernkori népvándorlás minőségét figyelembe véve óriási felelőtlenség, amikor a hasonló kerítéseket „Vasfüggöny” névvel illetik. Az utóbbi időben lábra kapott történelmi mémek közül ez csak az egyik. Egy rövid lista következik ezekről a meglehetősen rosszízű vagy egyenesen cinikus tévedésekről:


Az Orbán Kormány gazdaságpolitikája ellenére nő a gazdaság?

Számításaim szerint a 2002-2008 közötti gazdaságpolitikával idén közel 8,5 százalékkal nőtt volna a magyar gazdaság… Aztán jött volna az IMF.

A 90-es évek egyik emblematikus közgazdásza, Surányi György azt nyilatkozta a Financial Times-nak, hogy nem az Orbán Kormány gazdaságpolitikája miatt, hanem éppen annak ellenére növekszik a magyar gazdaság, ami egyébként sem nagy dolog, mert alacsony a bázis, ez csak válság utáni visszakapaszkodás és a növekedés amúgy sem fenntartható, mert az EU-s források táplálják.                                                                                   

Valóban. Kiszámoltam, hogy ha vennénk a 2002-2008 közötti gazdaságpolitika sajátos jegyeit, akkor akár 8,5 százalékkal is nőhetett volna a gazdaság 2014-ben. Utána meg jött volna az IMF és hatalmas zuhanás. Hogyan? Megmutatom.


Megadja Gábor
Megadja Gábor eszmetörténész

Puccsisták ünnepe

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság alkotmányos puccsot hajtott végre.

Nagy nap virradt pénteken az Egyesült Államokra. Az Államok Legfelsőbb Bírósága 5:4 arányban úgy döntött, hogy mind az 50 államnak kötelező engedélyeznie az azonos neműek házasságát.  Az ezzel kapcsolatos vallási és természetjogi érveket mindenki betéve ismeri, így azokat szükségtelen megismételni. Egy pillanatra most tegyük félre azt is, hogy ki szeretné, ha a melegházasság legális lenne, és ki nem.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Plakát, kerítés, Dublin III: Így raktuk helyre Brüsszelt

Ritka alkalom az EU-ban: Győzött a józan ész logikája! Egy széles alkalmi szövetség – hathatós magyar közreműködéssel – falnak futtatta a kötelező kvótarendszer tervét. Ezzel nemcsak Magyarországot és Európát sikerült – egyelőre – megvédeni az újkori népvándorlás káros hatásaitól, de Brüsszel lopakodó jogkiterjesztési kísérlete is meghiúsult. A sikersztori a plakátkampánnyal indult…

Miután tavasszal világossá vált, hogy Brüsszel kötelező befogadási kvótája az újkori népvándorlás problémáját félrekezeli, a magyar kormánynak a nemzeti érdeket védő utat kellett keresnie. Mondani sem kell, hogy a hazai balliberális ellenzék rövidlátása és bornírtsága miatt sokadszorra sem volt partner egy égető kérdésnek a kezelésében. A kormány ezért egy háromlépcsős stratégia mentén indult a probléma kezelésének:

1) A bevándorlásról és terrorizmusról szóló nemzeti konzultációval, valamint az ehhez kapcsolódó figyelemfelhívó plakátkampánnyal azt kellett a magyar emberekben tudatosítani, hogy ez egy valós, és Magyarországot vitálisan érintő probléma.


Nem mindegy, hol a bankok széfje, ha nem hiteleznek

A kereskedelmi bankok több mint két éven át a kéthetes jegybanki betéteik után évi 270 milliárd forint kamatot realizáltak, ami a GDP közel 1 százaléka.

A közelmúltban olvastuk a Defacto blog bejegyzését, mely rámutat, hogy a külföldi bankok a válság alatt nem kivitték a pénzt, hanem behozták a tőkét meggyengült leányaik megtámogatására. Az adatok önmagukért beszélnek – a válság alatt és utána nőtt az országba áramló források mennyisége. Ez eddig egyértelmű; ha viszont a hazai hitelpiac valós problémáiról szeretnénk képet kapni, akkor más kérdéseket is érdemes felvetnünk.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Politikai analfabéták?

Súlyosabb a helyzet annál, mint amit pénteki blogjában a migrációs probléma kapcsán Lánczi Tamás a szocialistákról sugall.

Szó sincs itt semmiféle „politikai analfabetizmusról”, ez valamiféle koncepciót mégiscsak feltételezne, amit aztán az adott politikusok – láttunk már ilyet – hibásan viteleznek ki.

Csakhogy hibázni csak az tud, akinek van koncepciója.

Az nem tud, akinek nincs.

S ez sokkal rosszabb, mint az analfabetizmus.

Miről van szó akkor?

A baloldali politika hosszan tartó, folytatólagos és tragikomikus hiányáról.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Politikai analfabéták

Nincs könnyű helyzetben az ellenzék bevándorlás ügyben. Két hónappal ezelőtt még azt hitték, hogy a Fidesz belpolitikai okokból vette elő a bevándorlás témáját. A baloldal ezért azt igyekezett bebizonyítani, hogy a migráció problémája nem is létezik.

Később a baloldali pártok és aktivistáik plakátrongálásba kezdtek, még mindig abban a tudatban, hogy Orbán és a Fidesz a migráció tematikáját valamilyen figyelemelterelésnek szánja.

Eközben sokasodtak a jelek, amelyek arra mutattak, hogy a migráció valóban súlyos kérdés – Magyarország és Európa számára egyaránt –, ami megoldásra vár. A baloldal még ekkor sem kapcsolt, és továbbra is Orbán támadásával volt elfoglalva. MSZP-s politikusok drótkerítést vonva a Fidesz-székház köré még egy héttel ezelőtt is azt állították, hogy „a bevándorlás egy álprobléma, amit a Fidesz kreált”, és hogy a kormány „gettóba zárja Magyarországot” a magyar-szerb határra tervezett kerítéssel.


Csukott szemmel

A magyar kormány határvédelmi kerítéssel bátorítja a migrációt – állítja a Magyar Narancs. Ha nem érti, nem Önben van a hiba.

A minap jelent meg egy a közös uniós menekültpolitika létrehozása mellett ágáló írás a Magyar Narancs „Liberális szemmel” rovatában. A cikk leginkább az ismert vicchez hasonlítható, amelyben a szovjet tudós a százlábú összes lábát kitépve megállapítja, hogy láb nélkül a rovar megsüketül, hiszen a „százlábú, menj” parancsot hallva nem indul el.

Kezdjük a legelején: a szóban forgó írás nemes egyszerűséggel eltekint attól a ténytől, hogy már létezik EU-s szintű menekültpolitika – csak éppen a funkcióját nem képes betölteni – és a drasztikusan növekvő illegális migrációért a nemzetállamok elhibázott politikáját teszi felelőssé. A cikk szerzője szerint a bevándorlás szigorítását követelő Magyarország tehet az illegális bevándorlás fokozódásáról. Azért kelnek útra emberek tízezrei Afrikából vagy éppen Koszovóból, mert attól tartanak: hamarosan már nem lesz ilyen könnyű átlépni az EU határát. Ha nem építenénk falat, ha nem beszélnénk a bevándorlásról, akkor nem is jönne ennyi illegális migráns – szól az érvelés.


Hagyjuk elmenni a görögöket!

Szerintem bepállott az EU-beszéd, s ebből csak akkor lehet kiszabadulni, ha hagyjuk a görögöket kiszállni.

Az egész EU-t áthatja egy kényszer, hogy ez egy olyan projekt, amelyből nem lehet kiszállni. Hogy Európa egysége, meg a kontinens jövője, meg a világbéke, meg mi fene múlik azon, hogy az EU egyre csak bővül, s eggyel sem szűkül.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

A bazi nagy brüsszeli átverő-show

Felejtsünk el mindent, amit eddig az EU-ról tudtunk! Ezen a héten ugyanis egy merőben új időszámítás kezdődik az EU életében. Miközben a lobbisták és az Eurózóna nagy tagországainak vezetői a gázpedált nyomják, addig a polgárok és a józan politikusok a féket. Így száguldunk “két sebességben”.

Görög és ukrán államcsőd, az euró, mint közös fizetőeszköz jövője, újkori népvándorlás, az Oroszország elleni gazdasági szankciók meghosszabbítása, CETA és TTIP szabadkereskedelmi megállapodások, amerikai nehézfegyverek Európába telepítése és a beinduló hidegháborús fegyverkezési verseny, a terjedő szegénység következményeinek enyhítése és még számos további probléma áll az Európai Tanács napirendjén.

Miközben mindenki a görög drámát és az újkori népvándorlás előfuvallatát figyeli, kevés figyelem irányul azokra a sorsfordító döntésekre, amelyek szintén most vannak születőben. A sok közül egy az Eurózónára vonatkozik.



Nem vagyunk annyira gazdagok, hogy ne küzdjünk egy igazságosabb uniós menekültügyi rendszerért

Erkölcsi kötelességünk menedéket biztosítani a humanitárius katasztrófa elől menekülőknek, de senki nem kötelezhet arra bennünket, hogy áldozattá váljunk saját hazánkban egy teljesen más élethelyzetre kifejlesztett uniós szabályozás miatt.

Van itt egy a szó szoros értelmében rettentően egyszerű helyzet. Míg 2012-ben 2.200, 2013-ban 18.900, 2014-ben 42.500, addig 2015 júniusáig több mint 53.000 menedékkérőt regisztráltak a magyar hatóságok. Ha ez így folytatódik, év végére a menedékkérelmet benyújtok száma eléri a 120 ezer főt.

Idén abszolút értelemben hazánkra nehezedik a legnagyobb migrációs nyomás. A hírekben sokat olvashatunk az olasz helyzet tarthatatlanságáról, de valójában mi magyarok még az olaszoknál is nehezebb helyzetben vagyunk. A Frontex, az EU határőrizeti ügynökségének tájékoztatása szerint május végéig Magyarországra 50 ezer menedékkérő érkezett, míg gazdaságilag jóval erősebb és lélekszámát tekintve is nagyobb Olaszországba „csak” 47 ezer fő.


Megyery Gerda
Megyery Gerda politológus

Lezárt határok Európában

Nyugat-Európában is megérkeztek az első kézzelfogható válaszok az egyre erősödő illegális bevándorlás problémájára.

A vártnál hamarabb bekövetkezett, amire a drasztikus mértékű illegális migráció kapcsán számíthattunk: az EU nyugati felén megkezdődtek a visszatoloncolások és újra fegyveresek őrzik az uniós tagállamok lezárt határait.


Egy övezet, egy út

Kína nyugati nyitása

Alig egy hete Kínában jártam. Egészen elképesztő az a fejlődés, amit tapasztaltam a hat évvel ezelőtti utamhoz képest. Nem is elsősorban az infrastruktúrára gondolok, hanem a kínaiak mentalitásában bekövetkező változásra. Annyira lenyűgözött a pekingi repülőtér hangulata (és lekötöttek az otthoni feladataim), hogy mire visszaértem a mosdóból belföldi csatlakozásomhoz, két kapuval és egy prímszámmal arrébb ültem le. Így annak rendje és módja szerint lekéstem a járatom. Mert ki gondolná magyar fejjel, hogy Peking és az onnan repülővel két és fél órára lévő 17 milliós Csuncsing (Chonqing) között fél óránként közlekednek a repülők, sűrűbben mint a volánbusz Miskolc és ’Barcika között. Azt végképp nem gondoltam volna, hogy velem, a cseppel a tengerben, a homokkal a sivatagban, szóval velem majd annyira készségesek lesznek, hogy pótdíj megfizetése nélkül átfoglalják a jegyem az egyik esti járatra, miután töredelmesen még azt is bevallom, hogy önhibámból maradtam le a csatlakozásomról.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Kívül tágasabb!

Ha tetszik, ha nem, egy modernkori népvándorlás tanúi vagyunk. Volt ilyen már több is a történelemben. Az egyik elsöpörte a Római Birodalmat. Egy másik lökést adott az USA fejlődésének. Vajon milyen sors vár most Európára, és benne Magyarországra?

Jönnek! Egyes becslések szerint csak Líbiában, és csak az elkövetkező nyári hónapokban félmillió ember vár a “nagy átkelésre”. Életüket kockáztatják, csak hogy álmaik földjére, Európába érkezhessenek. Pedig az “arab tavasz” előtt még “minden rendben” volt, a túlparti diktátorok az EU eurómilliárdjaiért cserében visszatartották a menekülthullámot.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Ki beszél itt a valóságról?

A bevándorlás vitát elnézve az embernek az az érzése, hogy már régen beszéltek el ennyire egymás mellett kormánypártiak és ellenzékiek.

Az kétségtelen, a kormány előreszaladt a bevándorlás-politika értelmezésében. Olyan kérdéseket vetett fel, amelyeket a magyar emberek – szemben a nyugat-európaiakkal – még nem éreznek húsbavágó problémának. A magyar emberek nagy része ugyanis kevés bevándorlót ismer és az is jobbára tevékeny része a magyar társadalomnak: rokonszenves szír orvos, aki a 80-as években ragadt itt, hóbortos brit világfi, aki Közép-Európában keresett kalandot, magyar férfival egybekelő thai masszőrnő, dolgos kínai gyorsétkezde tulajdonos. A bevándorlás árnyoldalai a magyar lakosság számára nem vagy alig jelentkeztek. Többnyire csak a menekülttáborok tőszomszédságában élők tapasztalták, hogy a más kultúrából tömegesen érkezőkkel való együttélés korántsem zökkenőmentes. A szervezett, néhány napos városnéző túrákon szerzett élmények pedig, amelyeken az átlag magyar polgár megfordul, aligha terjedtek ki a marseille-i gettók, vagy Brüsszel arabok lakta negyedeinek feltérképezésére. A Mannaken Pis környékén erőforduló gyros árusok pedig inkább csak egzotikumként hatnak a magyar turistára. 


Galló Béla
Galló Béla politológus

Mi lehet a B-terv?

Olaszország kormányfője, Matteo Renzi megfenyegette az Európai Uniót, ha nem változtat bevándorlási politikáján, az olaszok a maguk részéről életbe léptetik saját B-tervüket. Nem részletezte, mit értsünk ezen, csupán sejtette, ez esetben Európa, illetve az egész világ egy másik Olaszországot lát majd hamarosan.

Blöff volna?

Olaszország az EU egyik alapító tagja – és mostanság a migráció egyik leginkább érintett állama. Cél- és tranzitország egyszerre: aki nem Itáliát választja, onnan a szélrózsa minden irányába, de leginkább föl, a fejlett északi és nyugati országok felé tovább lehet spriccelni. Főleg a Földközi tenger felől érkeznek hozzájuk a migránsok, van, aki élve, van, aki holtan. Majd kétezer már a zsúfolt bárkákon elhunyt, avagy a tengerbe veszett emberek száma, noha még csak az év felénél tartunk.


Megadja Gábor
Megadja Gábor eszmetörténész

Kötelezően ajánlott

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem bevezeti a kötelező holokauszt-kurzust. A téma legalább olyan forró, mint a levegő mostanság, és aki nem akar bajt hozni saját magára, kétszer is meggondolja, érdemes-e egyáltalán szólni erről.

A cél méltányolható, az eszköz hibás. Nem arról van ugyanis szó, fontos téma-e a holokauszt, hanem arról, hogy annak kötelező oktatása, főként az „antiszemitizmus elleni küzdelem” céljából megfelelő-e. Ha ugyanis e céllal indul, már végeztünk is.

Kezdjük azzal, hogy rosszul veszi ki magát, ha egy másik állam vezetője bábáskodik egy ilyen kurzus indítása felett. Nem azért, mintha ez nem lenne részéről érthető – nagyon is úgy viselkedik, mint egy állam képviselője, ezt éppenséggel irigyelnünk kéne tőle –, hanem azért mert nekünk kéne azt látnunk, kellő bölcsességgel, hogy ez rosszul veszi ki magát. Épp olyan rosszul, mint amikor a republikánus képviselők – és csak ők! – tapsoltak felállva Bibi Netanjahunak.


A néppártosodás nehézségei

Mint ahogy azt sejteni lehetett, a Jobbik „néppártosodási” törekvései nem kis ellenállást váltottak ki a tagságon belül. Új ellen-Jobbik szerveződik, ezen felül Novák Előd is egyre önjáróbb.

Minden radikalizmus és fundamentalizmus velejárója a „szektásodás”. Az adott fundamentalista csoport egy bizonyos igazság letéteményesének tekinti magát, az általuk hirdetett igazságot pedig az élet egyetlen megkérdőjelezhetetlen állításának vélik. Ezért mindig kialakul egy vita, ki ismeri jobban, ki képviseli hitelesebben a megkérdőjelezhetetlen igazságot és az abból levezetett elveket. Nem beszélve arról a nehézségről, hogy az adott igazságot a körülmények mentén értelmezni kell: nem lehet tehát pontosan tudni, ki értelmezhet helyesen és melyik értelmezés helyes.


Megyery Gerda
Megyery Gerda politológus

Liberális hiszti 6.

Plakátkampány a bevándorlásról: tények és tévhitek.

Az elmúlt napokban a kormány kampányt indított a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló konzultáció kapcsán. Összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és tévedéseket a témával kapcsolatban.

1. „Az illegális bevándorlás nem is komoly probléma Magyarországon.”

Azt, hogy Magyarországot mennyire súlyosan érinti az utóbbi években a bevándorlási hullám, minden létező statisztika alátámasztja (sajnos). Az egy főre jutó menedékkérők számát tekintve Magyarország már a második az uniós tagállamok között – áll az EU statisztikai hivatalának jelentésében. 2013 és 2014 között a Magyarországon menedékjogot kérők száma 126 százalékkal növekedett, messze meghaladva az EU-s átlagot. 2015-re a helyzet még súlyosabbá vált. Az év első 5 hónapjában közel 50 000 illegális határátlépőt tartóztattak fel a magyar határon, ami több mint tízszerese az egy évvel ezelőtti adatnak. Idén várhatóan körülbelül 120-130 ezer illegális bevándorló fog érkezni hazánkba, elsősorban Koszovóból. Bár többségük egyelőre csak átutazik Magyarországon, a fogadó országok (Ausztria, Németország, Skandináv országok) határaik lezárását és a már ott lévő illegális bevándorlók visszatoloncolását tervezik Magyarországra. Emellett az Unió az Európában összegyűlt menekülteket kvóták szerint osztaná szét a tagállamok között. Magyarország így kettős nyomás alá kerülhet: a délről özönlő bevándorlók és a nyugatról visszatoloncolt migránsok kereszttüzébe.


Szabó Dávid
Szabó Dávid külpolitikai szakértő

A megfontolt döntések ideje

„Európa nem várhat tovább” – zárul Sigmar Gabriel német és Emmanuel Macron francia gazdasági miniszter a múlt csütörtöki Guardianben megjelent közös véleménycikke.

A francia-német tandem kiáltványjellegű szövegében az európai integráció radikális elmélyítését, egy gazdasági és szociális unió megvalósítását tűzi zászlajára – az eurózóna tagjai között. Úgy tűnik tehát, hogy a kétsebességes Európai Unió évtizedes gondolata, melyet eddig éppen a németek igyekeztek a nyilvánosság előtt nagy gonddal elhárítani, mára végleg polgárjogot nyert – vagy, ha úgy tetszik, összeolvadt a cikkben szövegszerűen is megjelenő mag-Európa (Kerneuropa) fogalmával. De vajon biztosak lehetünk-e benne, hogy a magasabb integrációs sebesség az érintett államokat magasabb gazdasági sebességre is pörgeti? És mi lesz a többiekkel?


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Plakátbűnözők

Miért fontosabb a baloldalnak egy illegális bevándorló mint egy határon túli magyar?

Én is rongáltam plakátot – büszkélkedik tettével az Együtt - a Korszakváltók Pártja elnöke, Szigetvári Viktor. A Soros György közreműködésével felfuttatott, majd a választások után a pálya szélére sodródó Együtt utolsó látványos akciója egy hungarocellből készült Orbán-fej előre megfontolt, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rugdosása volt 2013 őszén.

A pártot azóta magára hagyta egyetlen szövetségese, a PM, majd a párt elnöke, Bajnai Gordon és a jelek szerint a maga a szponzor is. A látványos hanyatlás ellenére úgy tűnik, az értelmiségi vandalizmus szelleme továbbra sem aludt ki a kicsi, de agresszív politikai formációban. Abba most ne is menjünk bele, hogy köztéri tárgy rongálására történő felhívás milyen paragrafusokat merít ki, arra ott vannak a jogászok. Van azonban itt egy sokkal súlyosabb probléma.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Második front

Ha ez így megy tovább, a választók egy része hamarosan azzal szembesülhet, hogy a Fidesz és a Jobbik között kell majd választania. E mondat nem valamelyik Jobbik-fórum, hanem az MSZP Harmadik Platformjának minapi véleményét tükrözi, s úgy folytatódik, hogy a szocialistáknak – elkerülendő a fenti alternatívát – meg kell nyitniuk a második frontot. Az első fronton a Fidesz, a másodikon meg a Jobbik ellen kellene harcolniuk.

Oké, de eddig nem harcoltak? Vagy nem harcoltak eléggé? Miért nem?

Az MSZP máig sem elemezte a 2010-es történelmi fiaskó, sem a 2014-es kudarcfolytatás belső okait. Pedig ezek között előkelő helyen szerepelne a tény: a Jobbik folyamatosan apasztja a szocialisták potenciális szavazóit, a radikalizmus csábítása jóval erősebb számukra, mint az MSZP balliberálisnak becézett, ám valójában és döntően mindig neoliberális politikája. Lehet szörnyülködni az elkábított választókon, lehet fokozni az agyukra irányuló ballib propagandát, de azért az elég régóta nyilvánvaló már, hogy az urna elé járuló szegény állampolgár végül is melyikre voksol.


Európát újragondolni nem kell félnetek!

Az elmúlt hónapokban újra felpörögtek az Európai Unió átalakítását célzó projektek, s ezúttal nem feltétlenül a mélyülő integráció a cél. Lássuk a 3 legizgalmasabbat!

Az Európai Unió működése, illetve a tagállamok és az unió közötti hatáskörök eloszlása – nem először, de nem is utoljára – újra vita tárgya. Ráadásul ezekben a vitákban legtöbbször a „never ending integration” hívei kerültek fölénybe. Ők az unió nem hatékony működésének okát abban látják, hogy az integráció egyelőre nem elég mély. Éppen ezért szerintük azt tovább kell mélyíteni. Az utóbbi időben azonban megint egyre hangosabban hallhatók azok a vélemények is, amelyek szerint a ma érzékelhető világrendi átalakulások küszöbén Európának nem szabad újabb lépést tennie az integráció irányába. Éppen ellenkezőleg, bizonyos területeken nagyobb tagállami mozgásteret kellene biztosítani a felmerülő kihívások kezelésére (gondoljunk csak a bevándorlással kapcsolatos vitákra). Ennek – a II. világháborút követő történelem során egyáltalán nem ismeretlen irányzatnak – a legújabb megerősödésére számos jelet hozhatunk fel példaként.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Migráció

„Népek harcának zajló tengerén”

Őseink Tündérkertje, Erdély – a patetikus megfogalmazás valahol mégiscsak megérinti az embert, amikor átlépi a Királyhágót. Az 1918-ban elveszített területek közül a magyar nemzeti identitás szempontjából a legnagyobb, már-már misztikus jelentőséggel Erdély bír. Erdély a magyar kulturális teljesítmény egyik ősforrása volt, és az a mai napig is.


Megadja Gábor
Megadja Gábor eszmetörténész

Nemzet, tegnap és ma

Van némi furcsaság a Trianon-tapasztalatban. Igaz, ez nem szokott felmerülni, nem is ambivalens hozzá a viszonyunk, vagy ha az, nem emiatt. A nemzetállamhoz való viszonyról van szó.

Az ambivalencia nem véletlenül van meg például az angoloknál. Vannak, akik egyértelműen nemzetállam-pártiak (mint pl. R. Scruton), és vannak, akik korántsem voltak azok (pl. M. Oakeshott). Nálunk ez nem létezik: egyszerre vagyunk nemzetállam-pártiak és a Trianon előtti állapot rajongói. Az ok nyilvánvalóan az, hogy ez a kérdés ma már nem eldönthető a gyakorlatban „vagy-vagy” alapon: csak a kettő közötti megoldások léteznek, csak olyan megoldások, amelyek igazodnak a helyzethez.


Megyery Gerda
Megyery Gerda politológus

Alapjövedelem: kommunizmus újratöltve

A baloldal ismét felelőtlen ígérgetéssel próbálna választást nyerni: a száz napos programok helyett most a feltétel nélküli alapjövedelem a kampányszlogen.

Van egy talpra álló magyar gazdaság. Alacsony infláció, csökkenő munkanélküliség, növekvő foglalkoztatottság, kiemelkedő GDP-növekedés. Vége a megalázó túlzott deficit eljárásnak, fenntartható pályára állt az államadósság. Az állam végre nem hiteleken tengődik, bővül hazánk mozgástere. Hasonló a helyzet, mint az első Orbán-kormány idején volt, a 2002-es választások előtt.

A baloldal pedig már megint ész nélkül szétosztaná az elmúlt évek munkájából megtermelődő plusz nemzeti jövedelmet, a választási győzelem reményében. 2002-ben a 100 napos programokkal sikerült elcsavarniuk a választók fejét, most pedig a feltétel nélküli alapjövedelemmel kampányolnak. A forgatókönyv ugyanaz: vegyük el a pénzt a középosztálytól, és szórjuk a nép közé. Aztán, ha elfogyott a pénz, vegyünk fel hitelt – aztán még több hitelt, és még több hitelt – és azt is szórjuk a nép közé. Végül pedig az egészet fizetessük vissza az egész országgal.