Máthé Áron
Máthé Áron történész

Eredmények és viták a helyben járás helyett – egy zsúfolt év mérlege

A 2015. év kifejezetten szimbolikus évnek számított volna elvileg, hiszen a kerek évfordulókhoz való ragaszkodás általános szokás. Hetven éve ért véget a második világháború, és bár a mai európai rendszer párizsi békerendszeren és eszmeileg a Nagy Szövetség antifasiszta mítoszán alapul, egyre több jel mutatja a változást. A változó időknek ilyen árulkodó jele volt, hogy a moszkvai győzelmi parádén alig vett részt valaki – mi, magyarok pedig nem véletlenül ismerjük az okos lány meséjét, ügyesen kerültük ki a csapdát.

Idehaza csak felsorolásszerűen is hosszú listát jelentene áttekinteni, hogy mi minden történt a történészcéh és az emlékezetpolitika ható- és felelősségi körében. Az év a baloldal immár szokásos öngóljával indult: az MSZP az ostrom befejezésének napján, február 13-án nyílt levélben kérte Tarlós Istvántól, hogy a Moszkva tér maradjon Moszkva tér.

(Moszkva tér utcatábla a Széll Kálmán tér 3. alatti épület kapubejáratában. Fotó: MTI/Róka László)


A szuverenitás visszavág

Az Európai Unió azon az alapelgondoláson nyugszik, hogy a „közös jó” előmozdítása érdekében a tagállamok lemondanak szuverenitásuk egy részéről. De mi van, ha ez a „közös” már nem annyira „jó”, ha a hatáskör-átadást nem is így képzeltük? Visszavehető-e a szuverenitás EU-s túlkapások esetén?

Ha valamilyen szempontból „hasznos” a jelenlegi migrációs válság – amellett persze, hogy a politikailag korrekt tabuk kezdenek megdőlni –, akkor az az, hogy az EU-ban újra előtérbe került a tagállamok szuverenitásának kérdése. Mennyi hatáskört adtunk át, mit tartottunk meg, ki dönti el és hogyan, mi számít hatáskör-túllépésnek egy uniós szerv részéről? Fordítható-e az EU „fegyvere”, a „jogállamiságra” történő hivatkozás az EU ellen?

(Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen menekültügyben.)


Galló Béla
Galló Béla politológus

Nem törtek át

Sokan jósolták, várták, hogy a minapi francia önkormányzati és a hétvégi spanyol parlamenti választásokon tovább erősödik, sőt akár nagy fordulatot is hozhat az utóbbi évek két szembetűnő politikai trendje. A bal- és jobbközép pártok tovább erodálódnak majd, bizalmi tőkéjük rohamosan csappan, helyükre pedig a megerősödő szélsőjobb, illetve új típusú politikai alakulatok nyomulnak.

E két trend lényegében egy tőről fakad. Mindkettő a társadalmak mélységes elégedetlenségét fejezi ki a hagyományos politikával szemben, jelezve, hogy Európában valami nagyon nincsen rendben.

A szélsőjobb Franciaországban, az új szereplők pedig Spanyolországban látszottak esélyesnek.

Mégis úgy fest, egyelőre egyikben sem következett be a nagy fordulat.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Épül-e a szocializmus Magyarországon?

Él velünk itt egy rémkép, amely szerint a szabad Magyarország mostani állapota az olyan kommunizmus-féleség.

Meg túlságosan is nagy oroszbarátság is van a rémképekben, az ugye egyenlő azzal, mintha a Szovjetunió csatlósa lennénk megint. A Keleti Nyitás is kicsit azért büdösen despotizmus szagú dolog, hiába a Nyugat szövetségese néhány arab állam, azoknak tavasz kell, a törököknek is, kivéve ha lelőnek egy-két komcsi vadászgépet. Kína is gyanús, Kínával a szabad piac nevében nem ér üzletelni.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Nem hódolunk be

Nem vagyunk hajlandóak elnézést kérni azért, mert nem vagyunk olyanok, mint ti.

Tényleg egy olyan világban akarunk élni, ahol akkor szerződnek veled, ha a hímtagodat pörgeted a TV-ben, és akkor bontják fel a szerződésed, ha azt merészeled mondani, hogy a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak, hanem hogy tartozzanak valakihez és gyereket szüljenek? Valóban így szeretnénk élni? Tényleg egy ilyen világ kell nekünk?

Természetesen mindenkinek joga van eldönteni, hogy szereti-e Kövér Lászlót és Ákost, vagy sem. De egy valamit szögezzünk le: amit mondtak, abban semmi felháborító sincsen. Amit mondtak, az a világ legtermészetesebb dolga.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

CDU kongresszus: Látszólag minden rendben!

A nagyobb német kormánypárt kétnapos kongresszusa — látszólag — egységesen felsorakozott Merkel kancellár bevándorlásbarát politikája mögé. Látszólag nincsen párton belüli kihívó és valós alternatíva. Látszólag tehát minden rendben! Valójában Merkel a 2016 márciusi tartományi választásokig kapott türelmi időt érdemi eredmények felmutatására.

Dicsérjen Téged Angela Merkel! — A német kancellár kongresszusi beszédében egyetlen esélyes párton belüli kihívóját Schäuble szövetségi pénzügyminisztert idézte, aki szerint “a bevándorlás Németország randevúja a globalizációval”. A 72 éves Schäuble “fegyelmezte meg” idén nyáron a görögöket, és előbb idézett novemberi interjújában a bevándorlást egy lavinához hasonlította, amelyről még nem tudni, hogy milyen erős, és hol is tart.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Kéne már egy jó kis önmarcangolás

Értem én, hogy az ellenzéknek ilyenkor azt kell mondania, hogy az egész Fidesz-kongresszus, s főként az Orbán-beszéd, említésre se érdemes. Szó sem esett benne Magyarország igazi problémáiról, az alacsony bérekről, egészségügyről, korrupcióról, miegymásról. Helyette ezerrel nyomták az öntömjénező vakerüket. Hadd kábuljon tőle, aki fogékony az ilyesmire.

Az ellenzék szerint a Fidesznek tehát illendő lett volna önkritikus kongresszust tartania. Marcangolhatták volna önmagukat óraszám, több mint fölényes két választási győzelemmel a hátuk mögött.

Vadul egymásnak eshettek volna, mikor a közvélemény-kutatások pártrangsorát jelenleg is jókora előnnyel vezetik.

Játszhattak volna kíméletlen tetemrehívást, mintha Orbánnak nem jönne be a kötcsei stratégia.


Megyery Gerda
Megyery Gerda politológus

Félelem

Az európai polgárok jogosan féltik biztonságukat, az európai politikai elit pedig okkal félti hatalmát.

A The Economist legfrissebb címlapján „Playing with fear” felirat alatt a magyar miniszterelnök, Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője és Donald Trump, az amerikai Republikánus Párt elnökjelölt aspiránsa látható. A brit hetilap a populista jobboldal előretörésének szentelt cikkében kifejti: a jobboldali populista erők újabban a polgárok (természetesen nem valós) félelmére és arra a (természetesen nem megalapozott) aggodalomra játszanak rá, hogy a nyugati kormányok nem tudják vagy nem akarják megvédeni az európai lakosokat.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Fidesz-kongresszus

Kihívó nincsen, kihívások vannak.

Okkal volt magabiztos a kormánypárt a hétvégi kongresszuson: a Medián friss mérése szerint ha vasárnap a kongresszus helyett választások lettek volna, a Fidesz a szavazatok 51%-át kapta volna meg.

2015 decemberének derekán, a kormányzati ciklus félidejéhez közeledve a Fidesz-kongresszus határozottságot és erőt sugárzó, és egyben mértéktartó, önkritikus volt. A pártkongresszus központi témája az Európát fenyegető újkori népvándorlás és a Magyarországot érő kihívások voltak, de a beszédekben megjelent a humor is – a humor, szemben a cinizmussal, pedig mindig az erő jele.


Country First?

A Barack Obama és a hozzá közel álló demokrata politikusok által erőltetett bevándorláspárti politika könnyen kontraproduktívvá válhat, növelve így a republikánusok esélyeit a közelgő, 2016-os elnökválasztáson.

Az elsősorban Európát érintő migrációs krízis – úgy tűnik – elérte az Egyesült Államok ingerküszöbét is. A fokozott tengerentúli figyelem és cselekvési kedv nyilvánvalóan a szörnyű párizsi terroresemények következménye. A tagállami kormányzók sorra jelentették be november 12-ét követően, hogy nem hajlandóak menekülteket befogadni, illetve a Kongresszus is mozgásba lendült – a Képviselőház már el is fogadta a republikánusok által beterjesztett menekültügyi törvénymódosító csomagot. Természetesen a politikai felállás ott sem különbözik az európaitól. A baloldal egy része – helyi nyelven: progresszívek –, élükön Obama elnökkel továbbra is ragaszkodnak ahhoz a félreértelmezett, liberális emberi jogi dogmatizmushoz, melynek többek között azt is köszönhetjük, hogy az EU-ban sem született eddig hatékony megoldás a menekülthullám megfékezésére.


Ifj. Lomnici Zoltán
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A kvótarendszertől Schengenig – egy hamis diverzifikáció csapdájában

Az Európai Unió Bírósága jogértelmezést ad ki az uniós jogszabályokról annak érdekében, hogy azokat az összes uniós országban azonos módon alkalmazzák, ezen túlmenően pedig rendezi a tagállami kormányok és az uniós intézmények közötti jogvitákat.

Miután az uniós belügyminiszterek tanácsa megszavazta azt a rendeletet, amely 120 ezer menedékkérőt helyez majd át Olaszországból és Görögországból a többi tagállamba, több tagállam kilátásba helyezte, hogy az EU Bíróságán támadja meg a döntést. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 263. cikke alapján ezen megsemmisítés iránti perre akkor kerülhet sor, ha a kérelmező szerint a kérdéses jogi aktus ellentétes az uniós szerződésekkel vagy az alapjogokkal. A benyújtandó keresetben meg kell jelölni a semmisségi okokat (cas d’ouverture) – lehet kérni a luxembourgi székhelyű Bíróság szabályzatának 160. cikke alapján a tanácsi határozat végrehajtásának felfüggesztését – és a szóbeli és írásbeli szakaszból álló processzus végén a legfőbb uniós ítélkezési fórum alapvetően ex tunc, azaz visszamenőleges hatályú döntést fog hozni, amely mindenkire (erga omnes) kötelező és ítélt dolognak (res judicata) minősül, azaz tárgyügyben újabb eljárás nem kezdeményezhető.


Megyery Gerda
Megyery Gerda politológus

A tények makacs dolgok

A bevándorlást támogató humanitárius és gazdasági érvek bukása magával rántja a bevándorláspárti európai elitet.

Miért jó nekünk a kontrollálatlan tömeges bevándorlás? Mert a menekülteket erkölcsi kötelességünk befogadni és mert ők fogják eltartani a korosodó európai nyugdíjasokat, betölteni a hiányszakmákat és felpörgetni az Unió motorját – mondják a vezető európai politikusok. Nem firtatva, hogy mennyire férnek meg együtt a humanitárius és a gazdasági megfontolások („ajtócska oldalelemekkel”!), nézzük meg, mennyi alapja maradt mára a fenti érveknek.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Létezik-e már Orbán-rendszer?

Minap egy komoly politológus komoly kutatások után arra a komoly eredményre jutott, hogy Orbán Viktor nélkül az Orbán-rendszer nem működne. Ez nem vicc, ez heurisztika, ez politikatudomány.

Mármost persze igaz, hogy a Monarchia Ferenc József nélkül, a Horthy-rendszer Horthy nélkül, Rákosi nélkül a magyar sztálinizmus, a puha diktatúra pedig akkor nem működött volna, ha nem lett volna Kádár, szóval mindez kétségtelen igazság, vitatkozni ezen merő komolytalanság volna.

Inkább az a kérdés, vajon tényleg létezik-e már itt Orbán-rendszer?

Ahogy a vicc mondja: még nem, de igény az volna rá.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Svédország lezárja határait

Mennyivel egyszerűbb lenne a külső határt védeni....

Svédország az újkori népvándorlás kapcsán radikális liberalizmusával és bevándorlás-párti politikájával került reflektorfénybe. A svédekről azt tudjuk, hogy ők a multikulti örökös olimpiai bajnokai és népességarányosan ők fogadják be a legtöbb bevándorlót az EU-ban. A svéd miniszterelnök számtalanszor kifejezte nemtetszését a déli határzár miatt, sőt, néhány hónapja svéd kisdiákok küldtek megrovó levelet a magyar miniszterelnöknek.

A helyzet azonban változni látszik. A bevándorlók számának drasztikus növekedésével a svédek migráns-szeretete kezd alábbhagyni. Legutóbb a svéd miniszterelnök-helyettes könnyek között jelentette be a menekültügyi szabályok szigorítását. Szörnyű döntés – mondta a bevándorláspárti zöldek politikusa. Most pedig a svéd kormány javaslatot nyújtott be a törvényhozásnak, amely lehetővé tenné a Svédországot Dániával összekötő híd lezárását.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Kvótaharc: Siker, de még nem teljes győzelem

Soros György évi egymillió migránst telepítene be az EU-ba, és ez a szám olvasható Berlin, illetve Brüsszel terveiben is. Hivatalosan még mindig humanitárius érveket hoznak fel, ám valójában a recesszióban lévő eurózóna és EU gazdaságának mesterséges élénkítéséről van szó. A neoliberális gazdaságpolitika elveinek megfelelően persze a költségeket most is az adófizetők viselnék, akiket minderről elfelejtettek értesíteni és megkérdezni.

Hogy mennyi múlik egy választáson, azt mi sem mutatja jobban, mint a 160 000 migráns szétosztását célzó, “vészhelyzeti” kvótáról szeptember 22-én tartott szavazás és a minapi csúcstalálkozó közötti különbség. Előbbin az előző lengyel kormány még a kötelező kvóta mellé állt, így akadályozva meg a blokkoló kisebbség létrejöttét, és Merkel kancellár politikájának látványos bukását. Az új lengyel kormány már a magyar álláspontot erősíti, így most hétvégén már csak a bevándorlást támogató 8 ország vezetője tartott külön tanácskozást, ahol évi 500 000 bevándorló szétosztásának lehetőségét vizsgálták.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Európa új vezetője

Akárhogy is, Orbán hosszú idő után visszarakta Magyarországot a világpolitika térképére.

Nagyjából egy éve írtam egy bejegyzést arról, hogy Európában fájóan kevés karakteres, nagyformátumú politikus van. Arctalan tucatemberek ülnek vezető pozíciókban, egy olyan időszakban, amikor Európa válságos periódust él át.

Azt is írtam, hogy Orbán az egyik üdítő kivétel, aki azonosítható politikai karakterrel rendelkezik. Kaptam ezért hideget, meleget. Néhány kritikusom igyekezett bebizonyítani, hogy Orbánt a kutya sem ismeri Európában, ami ha igaz lenne, az különösen Soros György kitartottjainak fájhatna azok után, hogy mekkora erőfeszítést tesznek, hogy a magyar miniszterelnököt lejárassák külföldön.

Most a Politico című hetilap európai kiadása jutott arra a következethetésre, hogy Orbán Európa meghatározó politikusa. A kontinens 28 meghatározó közéleti személyisége közé választották a magyar miniszterelnököt. Nem is akárhová. Rögtön az első helyre.


Megadja Gábor
Megadja Gábor eszmetörténész

Az előítéletekről

Az előítélet az, ami ellen a felvilágosult világpolgár kivont szablyával vív itt a végeken; amit elfogadhatatlannak tart, amely szerinte megbéklyózza a szabad élet reményét. De hogyan alkalmazza a felvilágosult világpolgár az előítéleteket?

Közhely, hogy előítéletek nélkül – bármennyire ostorozzák is – lehetetlen élni. Az előítélet segít abban, hogy ne próbáljam ki, vajon én vagyok erősebb, vagy a villamos. A felvilágosult világpolgár azonban tagadja, hogy hasznunkra lennének az előítéletek, sőt egyenesen károsnak tartja azokat.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Felkiáltójel! De miért nem három?

Tartós kókadozás után a szegfű hervadóban van, ezt látom, értem. Sokan hervasztják, ki tudatosan, ki pedig butaságból, tökmindegy – az eredmény ugyanaz. Ám e jobb sorsra érdemes virág nemigen okozhatta a kétszer kétharmados parlamenti fiaskókat. Valószínűleg daliás kollégája, a felkiáltójel sem tehet majd semmiről se.

Nagy Konstantin midőn a Milvius hídi csata előtt az égen keresztet látott, hangot is hallott hozzá: „E jelben győzni fogsz!” Tóbiás József elnök az MSZP-kongresszusán, mikor a digitális kivetítőn megjelent neki a felkiáltójel, a hétvégén egyelőre aligha hallhatta ugyanezt. (Persze változnak az idők, a szimbólumok sem a régiek, az égi hangokról nem is beszélve...)

Tengerésztiszteknek állítólag mindmáig tanítják, ha süllyed a hajó, és semmi ötletük sincs, legjobb figyelemelterelési módszer, ha a matrózokkal gyorsan átfestetik az árbocokat.

Oké, segítse ki a szegfűt mostantól a felkiáltójel.

De miért csak egy? Miért nem – legalább – három?


Kovács István
Kovács István stratégiai igazgató, Alapjogokért Központ

Barátok Közt – európai kiadás

Akár beismerjük, akár nem, tény, hogy mindenki látott már szappanoperát. A műfaj sajátossága, hogy a történetet írói nagyszámú epizódra osztják, amelyek aztán napi rendszerességgel futnak a különböző csatornákon. Mivel minden nap új epizód kell, az írók kapacitása viszont véges, a konfliktusok és más bonyodalmak megoldása nehézkes, hosszú és életszerűtlen.

Soha nincs olyan, hogy ha az egyik szereplőnek gondja van a másikkal, akkor elé áll és a szemébe mondja, hogy mi bántja. Ehelyett elmegy az érintett barátaihoz, családjához tanácsot kérni. Itt rendre egymásnak ellentmondó információkat kap, amelyeken aztán újra hetekig lehet vívódni, majd végül jön valami új fejlemény, ami miatt lehet újrakezdeni az egészet előröl. A nézők akkor sem maradnak le semmiről, ha a fárasztó munkanapok közben kihagynak egy-két epizódot, mert mikor újra felveszik a fonalat, a szereplők még mindig ugyanazokat a konfliktusokat próbálják megoldani, mint legutóbb.

Olyan ez, mint az Európai Unió és a bevándorlás esete. Persze ez egy modern sorozat, ott pedig fontos a nemek közötti egyensúly: hiába férfiak (Juncker és Tusk) a címszereplők, a valódi főszerepet Angela Merkel játssza. Csak itt a konfliktuskezelés életszerűtlensége nem azt eredményezi, hogy a nézők elfordulnak, hanem azt, hogy lassan tényleg megoldhatatlan lesz a probléma, akkor pedig véget ér a sorozat. Nagyjából minden hétre jut már egy rendkívüli csúcs, amely a migrációval foglalkozik. Mindig ugyanazok a konkrét problémák jönnek elő: túl sokan jönnek Európába; a migránsok többsége illegálisan, mindenféle kontroll nélkül lépi át a határokat; a jelenlegi jogszabályok betarthatatlanok. Erre rendszerint ugyanazok a válaszok születnek: fontos a határvédelem; be kell vonni a Nyugat-Balkán országait a probléma megoldásába; meg kell állapodni Törökországgal. Csak éppen közben nem történik semmi. Az Unió semmit sem tesz, hogy visszaszerezze a kontrolt a schengeni határok felett, sőt azok ellen vizsgálódik, akik tesznek ezért. A nyugat-balkáni vezetők ugyan feltűnnek néha a sorozatban, de még csak nem is mellékszereplők ők, hanem inkább kiemelt statiszták.


Már a menekültek pörgetik a német gazdaságot?

Hiába a VW botrány, a menekültek 0,2 százalékponttal pörgetik a német gazdasági növekedést jövőre a Bloomberg közgazdászai szerint. YOLO.

A VW-botrány kapcsán 1 milliárd dollár gazdasági kár éri Németországot, de ezt bőven kompenzálja a 7 milliárd dolláros többlet, amivel a migránsok járulnak hozzá a német gazdasági növekedéshez 2016-ban – írja a Bloomberg német közgazdászokra hivatkozva.

Az érvelés a következő: a 800 ezer migráns ellátása kapcsán jelentkező extra fogyasztási kereslet dobja meg ennyivel a gazdaságot. Vagyis a 80 milliós Németország lakossága 1 százalékkal bővül, miközben a gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal. Káprázatos.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Fizetett ellentüntetők: van az a pénz(?)

A tüntetések és ügyek “sikerességét” azok láthatósága is meghatározza. Hányan vannak egy tüntetésen, hány aláírás gyűlik össze adott idő alatt. De mi van akkor, ha például több a bevándorlásellenes tüntető, vagy a népszerűtlen betelepítési kvótát kell(ene) támogatni? Itt egészítheti ki a pénz a lelkesedést, itt jelennek meg a lelkes önkéntesek mellett az ügynökségek és a fizetett statiszták.

Egy tüntetés sikerét a média híradásai mellett a résztvevők száma határozza meg a leginkább. Sokszor látjuk, hogy több újságíró és rendőr jelenik meg egy “tüntetésen”, mint tüntető maga. Más esetekben pedig az értelmiségi csoportok által lángszavúan meghirdetett ellentüntetés marad el az érdeklődés hiánya miatt, vagy a fotelforradalmárok a like-olástól nem jutnak el a tüntetésig.


Megyery Gerda
Megyery Gerda politológus

Egy ország, két akarat?

Egy ország: az Egyesült Királyság. Két petíció: egy a bevándorlás mellett, egy pedig ellene. Közel ugyanannyi támogató aláírás. Mi történik a szigetországban?

Demokráciáról beszélve sokszor elfelejtjük, hogy az önmagában nem jelent szabadságot, jogállamiságot, nem jelenti az emberi jogok védelmét. Hajlamosak vagyunk a demokráciát összemosni ezekkel a fogalmakkal, pedig a demokrácia valójában mindössze egy eljárást, egy procedúrát jelöl, azt a módot, ahogyan egy közösség meghozza a döntéseit. A demokrácia tehát nem maga a tartalom, csak a forma.

Az, hogy milyen tartalommal telik meg a demokratikus eljárás, attól függ, hogy kik vesznek részt benne. Ha pedig egy terület, egy ország lakossága etnikai és kulturális értelemben jelentősen átalakul, akkor ugyanaz a demokrácia egészen más eredményekhez, más tartalomhoz vezethet.


Galló Béla
Galló Béla politológus

A Frau majd megoldja?

Azt mondják, Frau Merkel egyetlen mondattal megállíthatná a népvándorlás-cunamit. Nem hiszem. Korábban talán megállíthatta volna, ma már aligha. Rossz mondatot jóval ütni helyre, ez a politikában sem olyan egyszerű. Sokkal bonyolultabb, mint kimondani egy-egy rossz mondatot.

Gyertek csak bátran akárhányan vagytok!, biztatta a migránsokat pár hónapja még Merkel, most meg azt kellene nekik üzennie, bocs, mégse gyertek annyian, Németország megtelt. Akkor meleget fújt, most meg ugyanabból a szájból hideget kellene – nehéz feladvány, nem magától értetődő dolog.

Persze a politikában soha nincsen soha, az üzenetek elég rugalmasak, jó kommunikációval állítólag a fekete is fehérré manipulálható, mégis, van evvel azért itt egy-két bökkenő.


Nem minősítette fel Magyarországot a Fitch

Van-e ok aggodalomra?

Eldőlt, hogy bár mindhárom nagy hitelminősítőnél pozitív kilátásokkal zárja Magyarország az évet, 2015-ben nem kerülünk egyiknél sem a befektetésre ajánlott kategóriába. A hitelminősítők 3 szempontot mérlegelnek: hogyan jutott a jelenlegi helyzetbe a magyar gazdaság és költségvetés, milyen helyzetben van most, valamint hogy merre tart. E háromból csak a jelenlegi helyzet megítélése lehetséges objektív szempontok alapján. Az objektív szempontok szerint már fel kellett volna minősíteni Magyarországot, hiszen a költségvetés évek óta stabil, a kormány kivezette a válságból az országot, a gazdaság bővül, az infláció alacsony, az államadósság csökkenő pályán van, az ország külső tartozása szintén, külső finanszírozási pozíciónk rekordokat döntöget.


Ifj. Lomnici Zoltán
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A terroristák a szabadságjogokra is apellálnak

Európa polgárai elvárják, hogy az Európai Unió segítse a bűnözés elleni küzdelmet. Ennek keretében a bűnözők ne tűnhessenek el a határokat átlépve, és ne használhassák ki a nemzeti jogrendszerek között fennálló különbségeket – jelentette ki Viviane Reding, a jogérvényesülésért felelős uniós biztos 2011-ben „az uniós büntetőpolitika létrehozása” című közleményében. Ugyanakkor az általa körvonalazott büntetőjogi politika irányadó kritériumai már akkoriban megkérdőjelezték az EU új büntetőpolitikai irányvonalának hatékonyságát és eredményességét a bűnözés visszaszorítása tekintetében.

Az alábbiakban idézett két fő iránymutatás úgyszólván mérsékelten alkalmas arra, hogy kizökkentse a szervezett bűnözői csoportokat a komfortzónájukból.

1. „A büntetőjogi intézkedések igen kényesek az alapvető jogok szempontjából: Az új jogszabályok megkövetelik az Európai Unió Alapjogi Chartájában és az emberi jogok védelméről szóló európai egyezményben biztosított alapvető jogok szigorú tiszteletben tartását.”

2. „Minden arra vonatkozó határozatot, hogy milyen típusú büntetőjogi intézkedést vagy szankciót alkalmazzanak, egyértelmű tényszerű bizonyítékokkal kell alátámasztani, és tiszteletben kell tartani a szubszidiaritás és az arányosság elvét.”


Genf halott

Ha azt mondjuk, hogy az iszonyatos párizsi terrorcselekmények és az utóbbi hónapok migránsáradata között összefüggés van, akkor az, ha azt, hogy a merényleteket évtizedek óta Európában élő bevándorlók követték el, akkor pedig az mutatja a „Willkommenskultur” teljes csődjét. A tragédia áldozataival együtt sírba szállt a toleranciamániára építő európai bevándorláspolitika – és a migránsoknak csak jogokat biztosító genfi menekültügyi egyezmény is.

A józanabbak a migránsáradat kezdete óta hangsúlyozzák, hogy ez az egész nem valamiféle, amúgy téves szolidaritás-felfogáson alapuló humanitárius válság, hanem közép- és hosszútávon kulturális, aktuálisan pedig biztonságpolitikai kérdés. Az „ez az egész” pedig nem kizárólag az elmúlt hónapokban Európába áramló illegális migránsokra, hanem a „Willkommenskultur”, a „multikulti” és a „nyitott ajtók politikájának” következményeire (is) vonatkozik. Európa évtizedek óta fennhéjázó módon úgy hirdeti magát a glóbusz „maradék” részének, mint a „lehetséges világok legjobbika”, a „fejlett Nyugat”, az emberi jogok – elnézést a groteszk szójátékért – „Mekkája”, miközben valódi gyökereiről, önazonosságáról, de legfőképpen az alapvető önvédelmi reflexekről megfeledkezett. Aki gazdag és gyenge, azt a legkönnyebb legyőzni. Ha mindehhez még hülye is, akkor meg pláne.


Megadja Gábor
Megadja Gábor eszmetörténész

A nem igazi terror

Az ember úgy érzi magát, amikor az iszlamizmusról kell beszélgetni, mint a régi szép időkben, amikor azt bizonygatták az eurokommunisták és társaik, hogy az „igazi” kommunizmus nem olyan, mint amilyen a Szovjetunióban.

Ehhez is kellett azért pár évtized, mely évtizedek alatt a nyugati értelmiség úgy védte a Szovjetuniót, mint gyermekkori plüssmackóját. Tehát, ahogy annak idején a mantra az volt, hogy a szovjetek csak „elferdítették” a csodálatos marxi tanokat, és a marxizmus valójában az egalitárius humanizmust takarja, úgy ma minden egyes iszlamista terrortámadás alkalmával megírják a hivatásos érzékenyítők, hogy ez nem az igazi iszlám.

Nézzük meg közelebbről ezt az érvet. Akik azt mondják, hogy a muzulmánok csak egy töredéke radikális, azoknak természetesen igazuk van: az összes létező becslés valahová 15 és 25 százalék közé teszi a szélsőséges muszlimok arányát a világ muszlim populációján belül. A szélsőségesek aránya tehát valóban egy kisebbség, a világon élő muszlimok többsége békés és mérsékelt. Csakhogy itt arányról beszélünk. Ha ehhez hozzávesszük, hogy ma már több, mint kétmilliárd muszlim él a világon, az a 15-25 százalék korántsem megnyugtató.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Aláírások a betelepítési kvóta ellen és mellett

A bevándorlás ügyében az EU-ban továbbra is két álláspont feszül egymásnak: Berlin és Brüsszel a párizsi terrortámadás után csupán ellenőrizhetővé akarja tenni a beáramlást. London, Budapest és a közép-európaiak zárnák a határokat, és ellenzik a kötelező betelepítési kvótát. Most mindkét fél erőt gyűjt: A bevándorlás támogatói továbbra is morális érveket hoznak fel, míg az ellenzők láthatóvá akarják tenni az immáron többségében kritikus lakossági véleményt. Magyarországon az aláírásgyűjtéssel.

A nagy tragédiák megváltoztatják a közhangulatot. 1940-ben Coventry német bombázása elszánttá tette a briteket. A 2001-es New York-i terrortámadás után az amerikaiak már elfogadták a szigorú nemzetbiztonsági szabályokat és a (“terror elleni”) háborút. Idén szeptember elején a tengerbe fulladt szír kisfiú képe rázta meg a világot, és ébresztett — egy időre — részvétet a bevándorlók iránt. Egyáltalán nem mindegy, hogy a média mit sugall.

A párizsi merényletből a bevándorlásbarát nyugati fősodor azt a következtetést vonná le, hogy nem az újkori népvándorlás megállítására, hanem csupán annak “ellenőrizhetővé” tételére és lassítására van szükség. Az új üzenet szerint “a bevándorlók maguk is a Párizsban látott terror elől menekülnek”, ezért érdemben nem kell változtatni a “nyitott kapuk” politikáján. Véletlenül sem akarnak összefüggést látni a tömeges bevándorlás és a növekvő terrorveszély között.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Mit tenne most Helmut Schmidt?

Régi vágású politikus volt: nem csak szerepelni akart, gondolkodni is szeretett. Mégpedig stratégiában gondolkodni. Megtehette, mert fajsúlyát korántsem spin doktorok, nem imázs-fazonőrök alakították ki – nélkülük is volt neki olyanja. Hozta magával, von Haus aus.

Víziói, azok viszont nem voltak neki.„Csupán” tárgyismerete. Ráadásul tárgyilagos volt. Ha politikai ellenfelei azt mondták, kék az ég, nem azt felelte, szó sem lehet róla, hogy kék volna, hiszen az ellenlábasnak soha, sehol, semmiben sem lehet igaza.

Persze, hogy kék. Ettől azonban még lehetnek vitáink.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Mintha mi sem történt volna

Az elszánt bevándorláspártiak azoknak a hithű kommunistáknak a szellemi rokonai, akik még a munkatáborban is szentül hitték: Sztálin és az eszme jó, csak a megvalósításba csúszott hiba.

Még tart a pénteki áldozatok azonosítása, de Európa már egy újabb lehetséges terrortámadástól tart. Akik azt hitték, hogy az események kijózanítják Európa bevándorláspárti felét, azok keserűen csalódnak. Európa vezetői hallgatnak. Jó okuk van erre, hiszen ha szembenéznének a valósággal, akkor azonnal le kéne mondaniuk. A valódi okok kimondása helyett inkább álvitákat folytatnak. Valódi intézkedések helyett pedig látszatcselekvés zajlik. A vita most épp arról folyik, hogy honnan és mikor érkeztek a terroristák. Számít ez? Változtat-e valamit, ha a merénylők a múlt hónapban lépték át a határt, vagy már Franciaországban született másod- vagy harmadgenerációs bevándorlók voltak? Mindez részletkérdés.


Megadja Gábor
Megadja Gábor eszmetörténész

Párizs hadszíntérré vált

Ez egy háború.

Szó nincs arról, hogy most kezdődött volna, és arról sem, hogy ne hirdették volna meg. Több alkalommal is megüzenték: engesztelhetetlen harcot fognak folytatni a nyugati civilizáció ellen a terror eszközével. Számunkra minden ilyen eset megdöbbentő, számítani azonban sajnos lehetett erre. Ígéretet tettek rá.

A háború nem most kezdődött. Ennek a háborúnak az előző felvonásait láttuk New Yorkban, Madridban, Londonban, Toulouse-ban, Brüsszelben, Párizsban most már sokadjára. A nyugati civilizáció pedig egy ideje úgy reagál a hadüzenet fázisát már többszörösen túllépő háborúra, hogy nem vesz róla tudomást; ettől még a háború zajlik, és nem tesszük nem létezővé azzal, ha úgy teszünk, mintha nem tudnánk róla, vagy, ha nem így nevezzük.


Kovács István
Kovács István stratégiai igazgató, Alapjogokért Központ

Kvóták és hamis papok

Az emberi történelemben a legutóbbi időkig nem volt olyan civilizáció, amely önazonosságát nem az Isten-család-nemzet hármasban határozta volna meg.

Így volt ez Európában is egészen a XX. század második feléig: a zsidó-keresztény vallások, az általuk meghatározott családmodell és a nemzetállamok jelentették az identitást minden európai számára. (Persze a mai értelemben vett nemzetállamok csak a XIX. században jöttek létre, a nemzetségeket előtte felkent uralkodóházak kötötték össze, akik között családi alapon öröklődött a hatalom. Isten-család-nemzet, tehát összefügg egymással).

Nehéz meghatározni a fordulópontot, de az bizonyos, hogy mára a fenti hármasból az első kettő megingott, a harmadikra pedig elementáris veszélyt jelentenek az Európába illegálisan beáramló tömegek. Pedig ha a nemzetállamok is semmivé lesznek, akkor Európa végleg megszűnik európainak lenni. Ezt épeszű ember nem akarhatja, gondolnánk joggal.


Ki a valódi Robin Hood a netsemlegesség-vitában?

Az Európai Parlament október végi, az úgynevezett hálózati semlegesség kérdésében hozott döntése erőteljesen megosztotta a digitális világot.

A döntés ellenzői a netsemlegesség elvtelen feladásával, a telco cégek lobbytevékenysége előtti meghajlással, a vélemény- és információszabadság indokolatlan kockáztatásával és az európai innováció és a startupok ellehetetlenítésével vádolják a jogalkotókat. A másik oldal szerint viszont reális kompromisszum született, amely mindössze megnyitotta a lehetőségét annak, hogy az „ésszerű forgalomszabályozás” keretében bizonyos szolgáltatások adatforgalma előnyt élvezzen – akár fontosságuk miatt, akár mert szolgáltatójuk hajlandó ezért fizetni a hálózatok üzemeltetőinek.

Az ilyen, végső soron a jók és rosszak harcára egyszerűsíthető történetekben az olvasók a szegények és elnyomottak oldalán álló pozitív hősöket keresnek, akikkel könnyen azonosulhatnak, hogy gyakran sommás ítéleteik megfogalmazásában ne zavarja őket a mélyebb szakmai, közgazdasági vagy társadalmi összefüggések túlzottan részletes ismerete. A magukat az internetes tartalmak egyenjogúságáért folytatott szabadságharc élharcosaiként láttató szervezetek rendre figyelmen kívül hagynak néhány kritikus tényt, amely árnyalhatná a képet. Ezek közül szeretnék felvillantani néhányat.


Megyery Gerda
Megyery Gerda politológus

Amerika hangja

Colleen Bell nagykövet beszéde után a baloldali sajtó címlapon számolt be az Orbán-kormány és az Amerikai Egyesült Államok újabb konfliktusáról. Korai volt az örömük.

A hazai liberális tábor előszeretettel beszél magyar-amerikai konfliktusról, diplomáciai háborúról, úgy festve le a helyzetet, mintha az Orbán-kormány az Amerikai Egyesült Államok egészével állna konfliktusban. Sőt, az erősebb fantáziával megáldottak egészen addig a feltételezésig eljutottak, hogy a magyar kormány Obama elnök megbuktatására törekszik (ennek fordítottját persze merő fikciónak és összeesküvés-elméletnek bélyegzik).


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Kibújt a szög a zsákból

Már Merkel sem gondolja, hogy feltétlenül menekültek érkeznek Németországba.

Merkel kancellárasszony a minap szigorúbb hangot ütött meg migráns-ügyben és kijelentette: a Németországba érkezett menekültek hosszú várakozásra számíthatnak, mielőtt maguk után hozhatnák családjaikat. A családegyesítések késleltetését Merkel a német ellátórendszer túlterheltségével magyarázta.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Tekeredik a Jobbik, Fidesz akar lenni

Nincs könnyű helyzetben a Jobbik. A másfél éve meghirdetett néppártosodás programját keresztülhúzta a migrációs krízis.

Miközben a Jobbik nagy tempóval igyekezett a politikai spektrum közepe felé, aközben a szavazók nagy tömege indult el a közép felől a spektrum széle felé. Fél úton Vona Gábor találkozott szavazóival: szervusz Gábor, sziasztok szavazók, köszöntek egymásnak és mindenki ment tovább a maga útján. Vona befelé, a szavazók kifelé. Mire a Jobbik vezérkar észbe kapott, már messze jártak egymástól.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Baloldal bekerítve

Valaki mondhatna már valami egyeneset arról, mi is a baloldali megoldás migráció-ügyben. Nem forró értékvallomást, abból teli a padlás, konkrétumot. Ha az a krédó, hogy mindenben az ellenkezőjét kell tenniük annak, mint amit Orbán Viktor csinál, oké, de miben különbözik ez a liberális állásponttól? Netán teljesen egybe esik vele?

Vajon mire gondolhatott Tóbiás József, az MSZP elnöke, amikor a kerítés kapcsán tisztázásra szólította fel párttársát, Hiller Istvánt? Mihez képest kellene tisztáznia magát? Avagy csupán burkolt elnöki felszólítás ez arra, hogy Hiller fejtsen ki végre egy kerítésmentes baloldali koncepciót?

Ha így volna (persze nyilván nincs így), a dolgot csak bonyolítaná, hogy a közkeletű vélekedés Tóbiás elnököt az MSZP balszárnyához, Hillert meg éppenséggel a párton belüli liberális oldalhoz sorolja. Akkor hogy is volna ez? Aki baloldali, kerítésügyben mégis liberális, aki pedig liberális, jobb híján elfogadja, bár utálja a kerítést? 


Szabó Dávid
Szabó Dávid külpolitikai szakértő

Amerika visszainteget

Minimum téved, aki áthatolhatatlan szakadékot láttat az Egyesült Államok politikai és szellemi elitje valamint a magyar politika gondolkodásmódja között. Tegnap sokadszorra győződhettünk meg róla, hogy Amerikában is aggódnak Európa migránsügyi tehetetlensége miatt, és vannak támogatói a határozott magyar fellépésnek – legyen szó határzárról, kulturális identitásunk védelméről vagy nemzeti szuverenitásunkról.

Kétszer is a figyelem középpontjába kerül Magyarország tegnap az USA Képviselőházának Külügyi Bizottságában. A teljes bizottság előbb az Obama-adminisztráció Szíria-politikáját vette górcső alá; az Eurázsiával foglalkozó albizottság pedig a migránsválság EU-ra gyakorolt hatásairól informálódott.

A megjelent kongresszusi képviselők és a meghívott tanúk által elmondottakból az alábbi fontos tanulságokat érdemes levonni.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Ellenállók és tettesek

November 4-e nemzeti gyásznap. Két levert forradalmunk és szabadságharcunk végpontjának emléknapjai szinte egy hónap különbséggel következnek egymás után ősszel: október 6. és november 4.

Mind a két nap egy-egy véres megtorlási hullám szimbóluma lett. Annyi hasonlóság felfedezhető, hogy mind a két megtorlási hullám mellett passzív ellenállási mozgalom bontakozott ki. Természetesen különbség is volt: a Szovjetunió „nagyobb” hatalom volt, és erkölcstelenebb – kiforgatta az ember természetét – és ezért helyi kiszolgálói hatásosabban, könyörtelenebbül és kifejezetten alattomos, sunyi módon jártak el. Az 1956 utáni megtorlás fő adatai mára közismertek: 2500 halott, legalább 228 kivégzett, 26000 hosszabb-rövidebb börtönre ítélt, 170 000 emigráns, és tönkretett életek számolatlan sokasága. Nem voltak válogatósak: a salgótarjáni sortűz száznál is több áldozatát például kifelé a „fasiszta provokáció” számlájára írták, miközben maguk között azon sajnálkoztak, hogy a „valódi” fasisztáknak, vagyis az „ellenforradalmároknak” volt annyi eszük, hogy nem mentek a sortűz színhelyére… A vagyoni kár – például a szovjet nehéztüzérség hathatós közreműködésével szétlőtt főváros – mellett a nem vagyoni kár szinte felmérhetetlen. Az ország gazdaságilag tartósan torz menedzselésével, Kádár szavaival a „hoci-nesze, kis pénz, kis munka” szemlélet bevezetésével, a fusizásba, géemkázásba hajszolt társadalom kiuzsorázásával kommunista utópia nem épülhetett. Nemcsak azért, mivel az egy tagadásra épülő gondolat nemlétező terméke mindössze, hanem azért sem, mert a valóság mindig megcsúfolja azokat, akik erőszakot akarnak tenni rajta. Így mindössze a jóléti társadalom- és a „kapitalizmus” torzképe jöhetett létre.


Bajorország ≠ Németország?

Érdekes politikai folyamatoknak lehettünk szemtanúi az elmúlt hetekben Németországban, azon belül is Bajorországban. A bajor miniszterelnök a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt élesen bírálta a szövetségi kancellárt, annak „elhibázott” bevándorlás-politikája miatt.

Volt egy pillanat, amikor Horst Seehofer odáig ment, hogy visszahívja a koalíciós kormányból a CSU minisztereit. Azonban annak, aki – akárcsak az elmúlt fél évszázadban – figyelemmel kísérte Bajorország szövetségi politikáját, ez a kijelentés már akkor túlzásnak tűnhetett. Túlzás is volt. Hiszen a „D-Dayként” is emlegetett november 1-jén végül a kancellár asszony megegyezett bajor kollégájával. A megegyezés bajor szempontból kilúgozottnak tűnik, mivel valódi és hatékony gátat végül nem állít a Németországba áramló bevándorlók elé, ugyanakkor némi szigorítás várható a német(bajor)-osztrák határon: tranzitzónák létrehozása, közös német-bajor határellenőrzés, közös rendőri-határőrizeti központ felállítása a munka összehangolására. Azonban a fenti egyezség tartalmi szempontból igencsak távol áll az eredeti bajor szándéktól, miszerint le kellene zárni a határokat és be kellene vonni bajor tartományi rendőrséget a határellenőrzésbe (a határok ellenőrzése Németországban szövetségi hatáskör, így a tartományi rendőrségnek vajmi kevés lehetősége lenne lezárni egy szövetségi határszakaszt).


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Európai nagykoalíciók: áldás, vagy átok?

A migránsválság megoldását sokan a politikától várják. A legtöbb idei európai választáson a bevándorlásellenes pártok erősödtek meg, és ők diktálják a politika napirendjét is. Mi van azonban akkor, ha a választások politikai jelzőfunkciója nem tud érvényesülni? És akkor mi van, ha mindez az újkori népvándorlás szabályozása szempontjából négy legfontosabb európai fővárosában: Berlinben, Brüsszelben, Bécsben és Stockholmban történik?

Nagykoalíció alatt általában a pártspektrum két legnagyobb, ideológiailag egymástól távolabb elhelyezkedő pártjának közös kormányzását értjük. Jellemzően háborús, vagy gazdasági válságok idején alakulnak, mint Angliában a II. világháború alatt, vagy az euróválság alatt korábban Olasz- és Görögországban.

A fiatal magyar demokrácia is majdnem “kvázi” nagykoalícióként kezdte, az állampárt egyik hátrahagyott aknájaként ugyanis 1990-ben szinte minden fontosabb törvény kétharmados volt. Az első szabad választás utáni két legnagyobb pártnak e kardinális kérdésekben együtt kellett volna szavaznia, így mosva el a köztük fennálló ideológiai és programbéli különbségeket. Az MDF-SZDSZ paktum a szükséges minimumra csökkentette a kétharmados törvények számát, így oldva fel a csapdahelyzetet.

A rövid elméleti keret után itt érkezünk el az Európába irányuló újkori népvándorláshoz, amely akkor vált ellenőrizhetetlenné, amikor Merkel kancellár szeptember elején “minden szírt” meghívott Németországba, mondván, közülük egyetlen egyet sem fognak hazaküldeni, és a menedékjognak nincsen felső létszámkorlátja. A másik két kedvelt célország, Ausztria és Svédország is a nyitott kapuk politikáját támogatta.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Szeressük Erdogant, Aszadot meg nem?

Megint bakot lőttek a közvélemény-kutatók, szakértők garmadája tévedett. Az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) eddig kisebbségben irányította Törökországot, vasárnap este óta viszont abszolút többség birtokában kormányozhatja.

Bejött Recep Tayyip Erdogan elnök húzása, az előrehozott választásokon pártja fölényes győzelmet aratott. Mutatis mutandis, akár nemrég a görög Alexis Ciprasz, Erdogan szintén lapot kért a tizenkilencre és neki is bejött. Tudnak valamit ezek a görög és török fickók, függetlenül attól, hogy bal- vagy jobboldaliak-e.

Európa, jelesül Merkel asszony fellélegezhet. Migrációs politikájában már eddig is az illiberálisnak, autoriternek nevezett Erdoganra tett, olyannyira, hogy tőről metszett liberális demokrata mivolta ellenére törökországi vizitjével még a választási kampányban is besegített neki. Eközben pedig Juncker Brüsszelben magyarázta buzgón, hogy Erdogan olyan, amilyen, de tetszik, nem tetszik, most nélkülözhetetlen partner, nem muszáj hát tüzetesen a körmére nézni.


Alkotmányellenes rendszerbontás?

Jogállamot, de mindenáron. Ha ehhez fel kell számolni a létezőt, akkor úgy, mert „mi” jobban tudjuk. Ha szembe kell menni az „általunk” felszínesen vallott elvekkel, akkor pedig amúgy. Mert a forradalom megkívánja.

Tény, hogy a „demokratikus ellenzék” agóniája immáron kilenc éve tart. 2006 tavasza óta ugyanis 1, azaz egy darab országos választást sem tudtak megnyerni, bármilyen összeállításban próbálkoztak is – viszont elvesztettek zsinórban nyolcat. Tény, hogy ilyenkor mindig a választók hülyék, de legalábbis „a proletariátus még nincs eléggé előkészítve eszméink befogadására!” (ahogy a legenda szerint Kun Béla dühöngött 1919-ben). Az is tény viszont, hogy hiába kapja a „nekünk igazunk van történelmileg” tézise a pofonokat a valóságtól futószalagon, ez az érintetteket nem tántorítja el saját igazságukba vetett hitüktől, attól, hogy egyszer ők hozzák majd el a szent világszabadságot. Ha kell, az embereknek – ha kell, akár az emberek ellenében.


Megadja Gábor
Megadja Gábor eszmetörténész

Érted aggódunk, elvtárs, nem ellened!

Colleen Bell beszédét elmondta. A ballib sajtó már tálalta is a történetet, ekképpen: „példátlanul kemény” szöveg volt. Nos, ha az ember huszadjára néz meg egy horror- vagy akciófilmet, annak „példátlan keménysége” azért apad néhány megtekintés után. A nagykövet beszéde azért nem éri el az ingerküszöböt, mert ezeket már kismilliószor hallottuk, és a „példátlanul kemény” helyett a „példátlanul uncsi” megjelölés jobban illik rá.

Mindezeket ugyanis már ismerjük a Veesenmayer-Vorosilov vonalon mozgó Goodfriendtől, akit azonban – be kár! – már kivontak a forgalomból. Rá és a kis pontjaira majd a végén visszatérünk.

Mindazonáltal e pontok többsége azért továbbra is megmosolyogtató. Persze, a fékek és ellensúlyok iránti aggodalmat jól ismerjük, ezzel kezdődik a Comprehensive Encyclopedia of Concerns & Worries. Két apró megjegyzés ehhez: először is, mintha az Egyesült Államok csak belföldi használatra szánná ennek alkalmazását. A külpolitikában-geopolitikában nem annyira örül bármiféle féknek vagy ellensúlynak. Másodszor, ha már említésre került az Alkotmánybíróság ügye, egy apró aggódás a részünkről is helyénvalónak tűnik. Mélységes tisztelettel viseltetünk az amerikai megoldás iránt, az azonban nekünk nem fér bele, hogy mondjuk öt nem választott ember döntsön tízmillió ember mindennapjairól, ahogy az történik odaát több százmillió ember esetében. With all due respect, az elmaradott magyarok ennél jobban bíznak a polgárokban.


Megyery Gerda
Megyery Gerda politológus

Vezetők és követők

Az európai politikusok migrációs krízissel kapcsolatos nyilatkozatai rávilágítottak a köztük lévő minőségbeli különbségre.

Mára nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország időben és reálisan mérte fel a migrációs krízis súlyosságát – talán egyedüliként Európában. A magyar kormány elsőként fújt ébresztőt: Orbán Viktor a párizsi terrortámadás utáni nyilatkozatában hangsúlyozta a kontrollálatlan bevándorlásban rejlő veszélyeket. A miniszterelnöki nyilatkozat persze minden magára valamit is adó liberális sajtóorgánumot mélységesen felháborított. Pedig nem volt min meglepődniük: Orbán Viktor az illegális bevándorlást már 2007-ben az Európa előtt álló egyik legnagyobb kihívásnak nevezte.

A januári nyilatkozat óta azonban sok minden történt. Ma már azok is beláthatják, hogy a modernkori népvándorlás kifejezés nem túlzás, hanem a valóság pontos leírása, akik a magyar miniszterelnöknél szerényebb előrelátó képességgel rendelkeznek. A balliberális tábor pedig valószínűleg azt kívánja, bárcsak kitörölhetne egy-egy fejezetet a múltból, például amikor azt mondták, hogy a bevándorlás „egy álprobléma, amit a Fidesz kreált”, vagy amikor a déli határzárat „értelmetlen PR-fogás”-nak minősítették. Az események ugyanis alaposan rájuk cáfoltak.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Ajtócska oldalelemekkel

Ha valamit úgy építenek, mint egy kerítést, és úgy néz ki, mint egy kerítés, akkor az bizony egy kerítés.

Akinek még mindig nem esett le, hogy egyes nyugat-európai vezetők milyen játékot űznek Magyarországgal, annak az osztrák politika elmúlt fél évét ajánlom figyelmébe.

Miután az osztrák politikusok fél éven át bennünket savaztak (értsd: náciztak), most mindent ugyanúgy csinálnak, mint mi. Az osztrák rendőrök is ugyanúgy dobálják az élelmet a migránsoknak, mint ahogyan azt a világsajtót bejárt röszkei szendvicsdobálós felvételen láthattuk. Ausztriában is ugyanúgy tüntetnek az "emberi jogaikban" megsértett bevándorlók, mint tették azt a Keleti-pályaudvarnál. És láss csodát, mára az osztrák politikai vezetés is eljutott a kerítésépítés gondolatáig.

A végén kiderül, hogy amint egy nyugati országot megcsap a valóság szele, épp ugyanolyan intézkedéseket hoz, mint amilyeneket mi. A különbség annyi, hogy ezek a kellemetlen fuvallatok Európának ezt a huzatos keleti részét, ahol Magyarország is fekszik, hamarabb érik el.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

A Birodalom visszavág

A V4-ek erősödő szövetsége egyik nagyhatalomnak sem érdeke. A potenciális riválisokat sehol sem látják szívesen.

Hosszú hallgatást tört meg az Amerikai Egyesült Államok. Goodfriend távozása és az új nagykövet érkezése óta a legélesebb politikai nyilatkozatot tette a minap Colleen Bell. A nagykövet asszony az Egyesült Államok aggodalmait tolmácsolta a „magyarországi állapotokkal” kapcsolatban: beszédében megemlítette a sajtó szabadságának hanyatlását, a menekültekkel szembeni intoleráns fellépést, a civil szervezeteket sújtó kormányzati ellenőrzéseket és az Alkotmánybíróság függetlenségének csökkenését.

Az elmúlt hónapok visszafogottsága után tehát szemmel láthatóan ismét megélénkült az amerikai külpolitika. Jogosan merülhet fel bennünk a kérdés: miért éppen most? Mi az oka mindennek?

Az utóbbi időben fundamentális változások történtek térségünkben. A Visegrádi Négyek szövetsége sosem volt még olyan erős, mint amilyenné az elmúlt hónapokban vált. A lengyel választás és annak eredménye pedig még erősebbé tette a V4-ek együttműködését.


Gát Ákos Bence
Gát Ákos Bence alapító elnök, Duel Amical

Beszélgetés egy francia gaullistával

Orbán Viktor többször említette példaképként a XX. századi Franciaország alapítójaként számon tartott Charles de Gaulle-t. Egy francia gaullistával folytatott beszélgetésből kiderült, ha de Gaulle élne, valóban vállon veregetné a magyar miniszterelnököt.

Charles de Gaulle-t azért tartják a modernkori Franciaország legnagyobb politikai személyiségének, mert a rövidtávú haszonszerzés és a pusztán pártpolitika helyett távlatokban gondolkozott. Franciaországban ma minden politikus az ő utódjaként szeretné feltüntetni magát. A kommunistáktól kezdve, a baloldali és a jobbközép politikusokon át, egészen a szélsőjobbig. A gaullizmus eszmerendszere összetett, egy-egy részletet kiemelve és ügyesen kiszínezve bármely politikus találhat saját politikáját igazoló részletet. Ettől azonban még nem kerülnek közelebb az ötödik köztársaság alapítójához, akinek erőssége pont abban rejlett, hogy képes volt kialakítani és fenntartani a francia nemzet sajátosságainak legjobban megfelelő politikai érdekegyensúlyt. A de gaulle-i útról mára jószerivel minden politikus letért, a gaullizmus eszmerendszerét Franciaországban ma leginkább értelmiségiek őrzik. Francia kollégáival ellentétben, a magyar miniszterelnök felfigyelt a gaullista hagyományokra, és ennek több ízben hangot is adott. Orbán Viktor lenne Európa következő, magyar de Gaulle-ja?


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Szendvicskenőket felveszünk!

Mindenről az európaiak tehetnek! – Ha senki sem akar pl. Angliában minimálbérért napi 8-10 órában szendvicset kenni, vagy Kölnben havi bruttó 1,500 euróért idős németeket ápolni, akkor “nincsen más lehetőség”, olyan bevándorlók kellenek, akik ezeket a munkákat elvégzik. Ja, hogy a bevándorlók sem ilyen munkára vágynak!? Részletek egy nagymintás kísérlet feljegyzéseiből…

Nézem a német tv különböző vitaműsorait, ahol szakértők már nyár óta a “menekültek” “integrálásáról” = letelepítéséről beszélnek. Német logika szerint a megoldandó feladatra összpontosítanak: A 600 000 jelenleg betöltetlen munkahelyre nem jelentkezik senki. Egyszerűen nem találnak ennyi alkalmas embert.

Pedig lenne honnan meríteni: 2,5 millió munkanélkülit tartanak nyilván csak Németországban. Az európai összehasonlításban alacsony (6-7%) felnőtt- és ifjúsági munkanélküliség mellett is bőven kijönne ez a létszám. Ha a németek nem jelentkeznek a hiányszakmákba, akkor itt vannak az eurózóna perifériájának országai, ahol, mint pl. Franciaországban rekord-magas (10%, 3,5 milliós) a munkanélküliség. Valahogy ők sem mozdulnak, inkább maradnak segélyen.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Törököt fogtam, nem ereszt

Beszéljünk világosan. A migráció kihívásaira a sok-sok egymást keresztező nagyhatalmi érdek miatt nincs igazán jó válasz, ám a lehetséges megoldások közül az Európai Unió egy alvajáró magabiztosságával választja ki a legrosszabbat.

A legkevésbé rossz a politikai gyökereinél megragadott szíriai rendezés lenne, de ezt a kiújuló hidegháborús mentalitás „kissé” hátráltatja.

Az Egyesült Államok gyanakodva nézi az oroszok látványos katonai aktivizálódását. Attól fél, hogy a közös keresztény értékekre mostanság előszeretettel hivatkozó Putyin kitörhet az Ukrajna miatt köréje tákolt nyugati karanténból, megerősíti fajsúlyos világpolitikai szerepét, s egyre hangosabban követeli az amerikai dominanciát felülíró, több pólusú világrend kialakítását. Józanabb amerikaiak hiába figyelmeztetnek rá, hogy az oroszok státusa, tetszik, nem tetszik, nagyhatalmi státus, az orosz érdekeket nem lehet csak úgy egyszerűen félresöpörni. Washingtonban úgy látszik, mintha tartósan a szuterénba szorulnának az ilyen hangok.