Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Ex-CNN-esek építik a kínai kommunizmust 

A hidegháborúban született vicc szerint jobb egyszer ellátogatni a Szovjetunióba, mielőtt az látogat el hozzád. Az Egyesült Államok valami hasonlót él most át Kínával kapcsolatban. A kínai tőke olyan stratégiai ágazatokban jelenik meg, mint például a média.

A Kínai Kommunista Párt pekingi székhelyű médiakonglomerátuma, a China Global Television Network (CGTN) 2019 óta „regisztrált külföldi ügynökként” működik az Egyesült Államokban. A CGTN angol nyelvű honlapját böngészve az első felületes benyomásunk az, hogy egy nyugati, szabad és független hírportálon járunk, ahol a környezetvédelemtől kezdve az utazási tippeken át a nemzetközi politikai hírekig a legkülönbözőbb témákban fogyaszthatunk tartalmakat. Néhány cikk elolvasása után azonban kirajzolódik az állandó vezérfonal – Hszi Csin-ping jó, a Trump-adminisztráció pedig rossz –, és világossá válik, hogy a kínai kommunista propagandagépezet egyik kifinomult eszközével van dolgunk, ami mindent megtesz annak érdekében, hogy ne annak tűnjön, ami valójában.

A konzervatív The National Pulse munkáját dicséri a felfedezés, hogy a CGTN  számos ex-CNN-es riportert leigazolt az utóbbi időben, akik most ugyanolyan lelkesedéssel szajkózzák a kommunista állam propagandáját, mint ahogy korábban a liberális mantrát vitték. Tegyük hozzá, a kettőt egyre nehezebb egymástól megkülönböztetni. A folytonosságot korábbi munkahelyükkel Donald Trump kérlelhetetlen kritizálása teremti meg, új elemként pedig megjelenik Kína és a Kínai Kommunista Párt iránti látványos elfogultság.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Churchillt Budapesten?

Amilyen mértékben halmozódnak a megoldatlan (félig se megoldott) civilizációs problémák, ezzel egyenesen arányosan nő az álproblémák hangereje.

A funkció nyilvánvaló.

Takarni kell a lényeget.

A gyarmatosítás miatti kései bosszú ezen fedősztorik közé tartozik. Kábé olyan ez, mintha az egyébként számos ok miatt kritizálható múlt századi magyar politikusok nyakába varrnánk a mohácsi vészt.

Nem.

Kolumbusz nem felelős az elmúlt ötszázvalahány évért, Tomori se Trianonért.

Lássunk már át a szitán.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Negyedszerre is

A notóriusan sosem szavazókról, az inaktívakról most ne beszéljünk. Minden aktív szavazótábor három részből áll. Elkötelezettekből, csalódottakból és bizonytalanokból.

Az elkötelezettekkel van a legkisebb gond. Ezeket az úgynevezett törzs-szavazókat csupán karban kell tartani, s jókor észlelni, ha velük netán valami baj van, nehogy egyszercsak a bizonytalanok felé kezdjenek szivárogni.

A csalódottak maguk is két részre oszlanak. A fogukat csikorgató, de jobb híján még mindig maradókra, akik a törzs-szavazókból kerülnek ki, valamint olyan elpártolókra, akik szituatíve csalódtak abban a pártban, amelyre ilyen-olyan várakozásból, de nem elkötelezettként voksoltak. A "még maradók" jól időzített s fokozott karbantartást, az "elpártolók" új csábítási technikákat igényelnek. Egyik se könnyű, de kötelező feladat, mert a pártok felől nézve mind a két típusú csalódása veszélyes folyamat.

A veszély az, hogy a fogcsikorgató törzs-szavazók hamar bizonytalanokká válhatnak, a szituatíve csalódottakat pedig egy másik párt csábíthatja el.

A bizonytalanok a fentieken kívül magukban foglalják az új szavazó-generációk ama részét is, amely határozott pártpreferenciák nélkül lép a porondra. A fiatalokért folytatott harc fontos kihívás: ne legyenek inaktívak, ki képes belőlük törzs-szavazókat, de legalábbis szituatív szimpatizánsokat csinálni? Ez még egy olyan elöregedő politikai piacon is jelentős kihívás, mint amilyen a magyar.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Ízlés és politika

Hetek óta tartja izgalomban a politikát, a médiát, a közbeszédet az amerikai George Floyd halála és az annak nyomán kialakult zavargások.

Mindenhonnan áradnak a kétségbeejtő képek, melyeken a megvadult csőcselék rabol és gyújtogat. Az erőszak aztán erőszakot szül, és ki tudja, mikkel kell még szembenéznünk, mire csillapodnak az indulatok. Függetlenül a tartalmi kérdésektől, hogy mennyiben szükséges és törvényszerű egy bűnöző halálának ürügyén városokat lángba borítani, és hogy mindez miképpen függ össze a közelgő elnökválasztással, van egy furcsa vonatkozása is ezeknek az eseményeknek, mégpedig olyan, amely egy látszólag távoli dolgot, az ízlést érintik. Erről szeretnék elmélkedni most egy kicsit.

Azt látjuk, hogy a „fehérek” térdre borulnak a négerek előtt, mi több megmossák a lábukat, mint Jézus a tanítványokét, vagy Ferenc pápa a migránsokét. Ugyancsak a keresztény tradícióból származik a térdre borulás gesztusa is. Teszik mindezt bűneik bocsánatért, anélkül, hogy valójában megneveznék ezeket a bűnöket. Gusztustalan látvány ez, hiszen szabad ember csak a Teremtője előtt borul térdre, alázkodik meg. Miután egy halott bűnöző emlékét tiszteljük letérdelve, vajon miképpen tiszteljük ezután a Teremtőt? Hogy ki kezdte, az kinyomozhatatlan, azonban az amerikai politikai elit egy része kapva kapott rajta és most már szükségesnek vélik időről időre térdre hullani.

Minneapolis polgármestere George Floyd temetésén. 


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Brüsszel ne a demokráciáért aggódjon!

Az ég kék, a fű zöld, Magyarország jogállam. Nem a demokrácia miatt kéne aggódni keleten, hanem az euró miatt délen! Sokat beszélünk a brüsszeli kettős mércéről, amire a költségvetési tárgyalások újabb ékes bizonyítékot adnak. Miközben a szerződésekben rögzített matematikai pontosságú költségvetési szabályok hatályát délen felfüggesztik, az önkényesen fogalmazott “európai értékek” betartását kérnék számon keleten.

Mennyire lehet azt a klubot komolyan venni, amely a saját szabályait sem tartja be? Az euró bevezetésekor a németek és a franciák kompromisszumot kötöttek, miszerint a déliek felügyelhetik a közös valutát, ám “cserében” az legalább olyan erős lesz, mint a német márka.

Az euró értékének megőrzését szolgálták az ún. “Maastrichti konvergencia-kritériumok”, amelyek matematikai pontossággal határozzák meg a költségvetési és államháztartási hiány, az infláció és az irányadó kamatszint mértékét. Mivel egyes országok jobban belenyúltak a mézes bödönbe, 1997-ben a Stabilitási és növekedési paktummal megerősítették a teljesítendő költségvetési elvárásokat, valamint szankciókat is rendeltek a túlzott deficitet felhalmozó országok kordában tartásához.

Az már a sors fintora, egy az elsők között pont Németország ellen indítottak ilyen eljárást, amit Schröder akkori kancellár csak a szociális kiadások csökkentésével tudott kivédeni. A déli országok azonban nem kértek a megszorításokból neoliberális strukturális reformokból, ezért újabb szabályokra és szankciókra volt szükség. Ezt a 2011-es magyar uniós elnökség idején elfogadott költségvetési Sixpack-től várták. Hiába.

Amikor Jean-Claude Juncker akkori bizottsági elnököt arról kérdezték, hogy a hatályos közösségi jog alapján miért nem indítanak túlzottdeficit-eljárást Franciaország ellen, így válaszolt: “Hát Franciaország kérem, az Franciaország!”. A 2002-2010 közötti elpocsékolt nyolc év után kormányra kerülő Orbán-kormány valamiért nem számíthatott ilyen megértésre.

Elmúlik?


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Európai Birodalmi Bank

Most örülhetünk igazán, hogy nincsen magyar euró!!! Berlin és Brüsszel ugyanis a Next Generation EU hitelprogrammal az EU-t Európai Adósságunióvá változtatná, és a járványra hivatkozva bevezetné az eurozónán túllépő euró-kötvényeket. Ami ingyenpénznek tűnik, valójában beetetés. Egy egyszeri hitelfelvétel azonban mégis szolgálhatja Magyarország érdekét.

A német szakkönyvek slágerlistáit már a kettővel előző válság óta a pénzügyi crash-ről szóló könyvek vezetik. Ezek egyik kedvenc témája az euró sorsa. A guruk a világvége szcenáriók mellett — jó pénzért — saját befektetési tanácsaikat is megosztják a megtakarításáért aggódó polgárral. Az aggódás jogos.

Az euró ugyanis egy hibás félkész termék. Eredetileg csak a fejlett és versenyképes északi tagországokra találták ki, amelyek egy ilyen erős közös valuta mellett is versenyképesek. Olaszország és Görögország csatlakozásával azonban a “francia felügyelet alatti európai német márka” a délieknek túl erőssé vált. A megszorításokat probléma megoldását elhalasztották, és a gyengébb ellenállás irányába mentek.

A mostani válság lényege pont abban rejlik, hogy az Európai Központi Bank (EKB) minden írott és íratlan szabályt áthágva elérte kapacitásának határait. Most az EU-n a sor. Mario Draghi 2012-es “Bármibe is kerül!” mondata óta legkevesebb €3,000 milliárdot pumpáltak az eurózóna országaiba, ám az eredményt jóindulattal is csak szerénynek lehet nevezni. Mármint a gazdaságit. Őszintébb pillanataikban a brüsszeli politikusok ugyanis elmondják, hogy “ez az ára Európa egységének”, vagyis Matteo Salvini és Marine Le Pen hatalomtól való távoltartásának. Ők ugyanis kivinnék országaikat az örök adósok mókuskerekéből, és akkor az euró kártyavár hamarabb omlana össze.

Mire lesz elég?


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Barabbás, a gonosztevő

„És a sokaság ezt kiáltotta: „Barabbást!” És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik ezt kiáltotta: „A názáretit!” (Karinthy Frigyes: Barabbás)

„Gondoskodni kellett arról, hogy a reakció a választások eredményét ne tudja térfoglalásra felhasználni. Ne nyomuljon be mélyebben a rendőrség, a hadsereg és az államapparátus kereteibe. Amikor 1946 2020 tavaszán a reakció nekibátorodott, mozgósítottuk vele szemben a munkásságot a haladó embereket, az antifákat.

Rákosi Mátyás 1947-ben mondta el „Szívós harcban a reakció ellen a demokrácia megerősítéséért” című beszédét. Ha a fenti idézetben kicserélünk néhány szót, akár ma is elhangozhatott volna. Ezek ugyanis ugyanazok. Az antifák és a haladó mozgalmak egy az egyben a kommunisták és társutasaik. Csak most alaposabb előkészítés és ravaszabb taktika jellemző rájuk. Rákosi esetében a „mozgósítottuk a munkásságot” kifejezés a szervezett, kiképzett és felfegyverzett csőcseléket, az R-Gárdát jelentette, amely egyszerűen szétverte a politikai ellenfelek gyűléseit, irodákba és magánlakásokba hatolt be. (Fosztogatni nem fosztogatott, erre azért a komcsiknak figyelni kellett.) Végül az ÁVO kiszállt a helyszínre, és letartóztatta a megverteket és azokat, akik megpróbálták megvédeni magukat. Az egészet egy nagyon aljas, cinikus és ügyes sajtókampány egészítette ki, amelynek minden sorából sütött a gyűlölet. Ennek a kampánynak a hatványozott, százféle hangon előadott változatát hallhatjuk ma minden egyes nap, amely egészen az öngyűlöletig fokozza a fajilag is megbélyegzett középrétegek haladó érzelmű tagjainak lelkivilágát.

Ami egy afroamerikai bűnöző halála óta történt az Egyesült Államokban, az maga a kommunizmus. Innen nézve pedig maga a téboly. És ami a legszomorúbb, hogy a tudatipar által folyamatosan végzett agymosás hullámai úgy tűnik, szinte mindenkire hatással voltak. Még a jobboldali közvélekedésben is felbukkant a gondolat, hogy a „rasszizmus ellen tüntetni fontos”, meg hogy vannak a „békés tüntetők” és a fosztogatók.

A Target amerikai üzletlánc kifosztott épülete Minneapolisban.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Minneapolis: a baloldali emberkísérlet következményei

Amikor először olvastam a hírt, hogy Minneapolis demokrata vezetése feloszlatja a város rendőrségét, arra gondoltam, hogy biztos csak a média habosítja fel a történetet.

Talán arról lehet szó, hogy ideiglenesen felfüggesztik a rendőrség vezetőit, esetleg különböző meghallgatásokat és vizsgálatokat indítanak, amelyek idejére csak a rendőrség egy része működhet. De hogy egy éppen lángokban álló város saját, önálló elhatározásából felszámolja a rendvédelmi szervét, ez túlságosan abszurdnak tűnt ahhoz, hogy igaz legyen.

De hamar rá kellett döbbennem, hogy tényleg ez történik. Lisa Bender, a városi tanács elnöke a CNN-nek nyilatkozva azzal magyarázta a rendőrség felszámolását, hogy Minneapolis közössége „készen áll arra, hogy a közbiztonságot az alapoktól kezdve, holisztikus szemléletben újragondoljuk, hogy közösségünk minden tagja biztonságban legyen.” Amikor a CNN riportere feltette a kérdést, hogy mit fog tenni a városi tanács, ha egy ámokfutó gyilkos elkezd embereket lelőni az utcán, a demokrata politikusnő annyit tudott mondani, hogy „legfőbb prioritásunk, hogy közösségünk minden tagját biztonságban tudjuk.”


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Áprily Lajos: Tetőn

Kós Károlynak

Ősz nem sodort még annyi árva lombot,
annyi riadt szót: "Minden összeomlott..."

Nappal kószáltam, éjjel nem pihentem,
vasárnap reggel a hegyekre mentem.

Ott lent sötét lombot sodort a katlan.
Itt fenn: a vén hegy állott mozdulatlan.

Időkbe látó meztelen tetején
tisztást vetett a bujdosó verőfény.

Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól.
Itt fenn fehér sajttal kínált a pásztor.

És békességes szót ejtett a szája,
és békességel várt az esztenája.

Távol, hol már a hó királya hódít,
az ég lengette örök lobogóit.

Tekintetem szárnyat repesve bontott,
átöleltem a hullám-horizontot.

s tetőit, többet száznál és ezernél-
s titokzatos szót mondtam akkor:
Erdély.

(1923)


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Kommunistának lenni nem menő

Az idei év eddigi legízléstelenebb sajtó-akcióját követte el a hétvégén az Index.

Miközben a világsajtó napok óta az Amerikában tomboló erőszakhullámról készült drámai felvételekkel van tele, az Index pünkösdvasárnap úgy döntött, címlapon foglalkozik a baloldali terrorizmus iránti „romantikus vonzódással”. Azt persze értjük, hogy a koronavírus-járvány lecsengésével egyre kevesebben kattintanak a különböző pánik- és hisztériakeltő cikkeikre, de kedélyesen társalogni a több mint 30 ember haláláért felelős Vörös Hadsereg Frakcióról (RAF), mégiscsak gyomorforgató. Főleg akkor, amikor a 60-as, 70-es évek baloldali terrorszervezeteinek szellemi örökösei épp városokat dúlnak fel Amerikában.

A szóban forgó cikk egy interjú, amit az Index az „újbaloldali német terrorizmus 1968 utáni történetével” foglalkozó könyv, A terror sodra szerzőjével készített. Sausic Attila az interjúban elmondja: már fiatalkorában is szimpatizált a RAF-fal, majd amikor 1983-ban disszidált Nyugat-Berlinbe – ahol családjával egyébként „remekül” érezték magukat, miközben Magyarország „egyre kevésbé lett vonzó hely” számukra –, hamar kapcsolatba került a kommunista terrorcsoport német szimpatizánsaival. Minderről olyan nyugodt, kellemes hangnemben társalog az indexes újságíróval, mintha arról beszélgetnének, hogy melyik bélyeggyűjtő társasággal vagy horgászklubbal járt össze.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

A haza nem lehet ellenzékben

Tíz éve alakult meg a 2006-os terrorhullám és a nagy pénzügyi világválság utáni első szabadon választott kormány.

A magyar választók azt jelezték: szakítani akarnak a rendszerváltás két zavaros évtizedével, és a saját kezükbe akarják venni a sorsukat.

Vajon mit fognak írni a későbbi történelemkönyvek a 2010-ben kezdődött Orbán-korszak első évtizedéről? Ha egy pillanatra visszagondolunk a mostani harminc évfordulón az egykori rendszerváltó kormányra, az Antall-Boros adminisztrációra, akkor nagyjából mindent tudni vélünk. Róluk akkor ezeket írták a „mértékadó” és „mértéktartó”, kritikai értelmiség tagjai: Mucsa, Horthy-korszak, nem szakértők, katonai puccsal akadályozzák meg a demokráciát, bezzegmáshol.

Azután Antall meghalt, eltelt néhány év, és az 1998-2002 közötti első polgári kormányhoz képest valóságos Kánaánnak láttatták az Antall-érát. Bezzeg Antall József! Bezzeg az igazi konzervatívok! Bezzeg az européer hazafiak!


Galló Béla
Galló Béla politológus

Őszödnél is rosszabb

Nagy nyilvánosság előtt elkövetett karakter-öngyilkosság, amit a Főnök nárcizmusának szolgálatkész fényesítői, maga-mórikálásának hű tapsolói nagyon félreértettek. Őszödnek ez a lényege.

Talpnyaloncai potenciális píár dobást láttak a beszédben, pozitívat persze, ami után a vak is láthatja, mekkora formátumot küldött a baloldal s az ország élére a Rózsadomb.

Fel akarták mérni a hatást, tágabb körben ezért szondáztatták meg a felvételt. Mérsékelten okos fejükkel arra már nem számítottak, hogy onnan esetleg még szélesebb körökbe juthat el a whisky gőzös szózat – a tágabb körök jól kalkulálható szokása szerint. Innentől kezdve az őszödi beszéd közéleti „közkincs” lett, ma is az, és messze még a centenáriuma.

"Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz."


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

A hazugságok fátyola

Bejárta a világsajtót a hírt, hogy a Facebook új, „független” testületet hoz létre világméretű cenzori hivatalának felügyeletére. A nyilvánosságra került tervek szerint ez a grémium fog majd dönteni a cenzorok tevékenységével kapcsolatos panaszokról. Miután a világ hangos a cenzori visszaélésektől és munkájukat jobbról, balról bírálják, akár örülhetnénk is egy efféle fellebbezési fórum létrejöttének – ám mi mégsem tesszük.

A jeles grémium – már létrejöttével – számtalan kérdést vet föl, melyek tisztázása híján leendő ítéletei, sőt maga a bizottság létezése, nem értelmezhetőek.

Ha jól értem, a dolog úgy fog működni, hogy ha valakit a Facebook cenzorai letiltanak, akkor ő ehhez a testülethez fordulhat sérelme orvoslásáért. Ugye, úgy tudjuk, a cenzorok tiltásuk indokaként a közelebbről nem meghatározott, „közösségi irányelvek” alapján hozzák döntésüket. Kérdés mármost, hogy amennyiben a Facebook-bírák ugyanezen „közösségi irányelvek” alapján döntenek, akkor egy új „jogrend”, törvénygyűjtemény jön létre. Európában már most is léteznek párhuzamos jogrendek, a nemzeti törvények és törvénykezés mellett/fölött vannak európai jogok és bíróságok. Ezek egymáshoz való viszonya vitákkal terhes; lásd a német alkotmánybíróság döntését. Ha minden igaz, akkor ehhez újabb „bíróság” és „jog” csatlakozik majd, csak hogy egyszerűbb, érthetőbb és főleg élhetőbb legyen a dolog.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Az ember, aki ott se volt

Kezdjük a szikár tényekkel.

A Fővárosi Önkormányzat fenntartásában működő 8 idősotthonban már több mint 400 gondozott és 60 dolgozó fertőződött meg az új típusú koronavírussal, valamint 68 idős ember meghalt. A fővárosi fenntartású otthonok közül a Pesti úti Idősek Otthona a legsúlyosabban érintett: az intézményben több mint háromszázan megbetegedtek és negyvennégyen elhunytak. Karácsony a botrány kirobbanása óta azt hajtogatja, hogy fenntartóként nem felelős a fertőzésért és a halálesetekért. Ma már nyilvánvaló, hogy a főpolgármester magára hagyta az idősotthon lakóit, nem biztosította a folyamatos orvosi ellátást, ami súlyos tragédiához vezetett.  

És akkor nézzük meg azt is, milyen vállalásokat tett Karácsony az idősek gondozásával és az egészségügyi ellátással kapcsolatban a tavaly őszi főpolgármester-jelölti programjában.

A program „Szociális ügyek” című fejezetében Karácsony leszögezte, hogy az idősek problémáinak megoldása és a róluk való gondoskodás lesz az egyik elsőszámú feladata:


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Mit jelent a német alkotmánybíróság ítélete? 

A hazai sajtóban is nagy visszhangot kapott a német alkotmánybíróság múlt heti döntése, amellyel látszólag nemet mond az Európai Központi Bank (EKB) kötvényvásárlási programjára.

A karlsruhei bíróság kimondta, hogy a 2,8 ezer milliárd eurós, lassan öt éve folytatott eszközvásárlási programjával az EKB túlterjeszkedett hatáskörén, és felszólította a Bundesbankot, hogy a továbbiakban ne vegyen részt a programban. Ez ugye az a program, amellyel a dél-európai gazdaságokat lélegeztetőgépen tartották az elmúlt években.

A német alkotmánybíróság ítéletét sokan úgy értelmezik, mintha ezzel a testület beintett volna Brüsszelnek és azt mondta volna: mi, németek nem finanszírozzuk tovább a brüsszeli bürokraták birodalomépítési terveit. Látszólag egy csodás kiállás a nemzeti szuverenitás mellett. Gondolom, ezért is lelkesednek érte a barátaim közül oly sokan. Jó lenne, ha így lenne, de a helyzet nem ez, és inkább csak a vágyaikat vetítik ki a valóságra.

Az olasz miniszterelnök kezet csókol Angela Merkelnek.


Megyery Gerda
Megyery Gerda politológus

Brüsszeli álhírkormányzás

Miután az unió a járványkezelésben megbukott, az Európai Parlamentben újra előveszik a csodafegyvert: a mai plenáris ülésen sokadszorra is megvitatják a „magyarországi helyzetet”.

A történet úgy kezdődött, hogy Magyarország – mint minden más európai ország – különleges jogrendet (veszélyhelyzetet) léptetett életbe a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében. A baloldali ellenzék először megpróbálta megakadályozni a védekezésről szóló törvény elfogadását, majd, amikor ez nem sikerült nekik, régi jó szokásukhoz híven álhíreket kezdtek terjeszteni Brüsszelben és a mainstream nyugati sajtóban. A beizzított liberális fake news gyárakból olyan képtelenségek láttak napvilágot, minthogy a magyar parlamentet beszüntették, hogy Magyarország az egyetlen tagállam, ahol határozatlan ideig tart a veszélyhelyzet, és hogy a veszélyhelyzet visszavonásáról a kormány dönt majd.

Ezekre a hamis híresztelésekre a liberális politikusok és zsebújságíróik – mint az a bizonyos gyöngytyúk – rögtön rá is kaptak. Gondoljunk csak Donald Tusk vírusirtós beszédére: „Néhány politikus és néhány társadalom úgy viselkedik, mint egy vírus,” – mondta az EPP elnöke a magyarokról és Orbán Viktorról. De eszünkbe juthat a néppárti politikus szóhasználatát idéző nyílt levél is, amelyben nem kevesebb, mint 73 európai „közéleti személyiség” állította, hogy „Magyarország megmérgezi az európai eszményeket”, és hogy Európa két vírussal küzd egyszerre, a COVID-19-el és Magyarországgal.

Úgy tűnik, számukra sokkal kedvesebb időtöltés hazugságokat terjeszteni Magyarországról, mint a valódi problémákkal törődni.

Pedig van pár olyan ügy az unió asztalán, amivel érdemes lenne foglalkoznia Brüsszelnek. Érdekes kérdés például, hogy az Európai Unió járványügyi hivatala, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) vajon miért vette hónapokon át félvállról a járványt. Az ECDC még az első európai koronavírusos beteg halálának napján, február 14-én is azt állította, hogy a fertőzés kockázata alacsony az Európai Unió lakosságára nézve. És talán az is megérne egy plenáris vitát, hogy az Európai Bizottság járványügyi szakértői csoportja – amelyet a pszichológus végzettségű Stella Kyriakides vezet – miért csak március 17-én kezdte meg munkáját.  

Sőt, akár azon is törhetnék a fejüket Európa vezetői, hogy hogyan akadályozzák meg az Italexitet. Brüsszel ugyanis nemes egyszerűséggel cserbenhagyta a járvány által leginkább sújtott Olaszországot, és egyedül az unió tehet róla, hogy pár hónap leforgása alatt 20-30 százalékponttal nőtt azoknak az olaszoknak az aránya, akik kilépnének az EU-ból.

Ezek azonban kényes ügyek, amelyeknek a megoldása valódi munkát igényelne.

A hazai és európai baloldal addig pörgette a Magyarországról szóló álhíreket, amíg sikerült elérniük, hogy április 17-én az Európai Parlament – a baloldali frakciók kezdeményezésére – politikai állásfoglalásban ítélte el Magyarországot és Lengyelországot a járvány elleni védekezés érdekében hozott törvények miatt. A két országot rágalmazó nyilatkozatot természetesen megszavazták a magyar baloldal képviselői is: igennel voksolt a momentumos Cseh Katalin és Donáth Anna, az MSZP utolsó EP-katonája, Ujhelyi István, a Gyurcsány-párt képviselői, Ara-Kovács Attila, Dobrev Klára, Molnár Csaba, Rónai Sándor, valamint Gyöngyösi Márton jobbikos politikus.  

Az állásfoglalás után a Brüsszel egy ideig összevissza beszélt – legalábbis a Bizottság liberális alelnöke, Vera Jourová egy röpke pillanatra megfeledkezett róla, melyik szólamot is kell játszania a Soros-kottából –, végül azonban csak megrendezésre kerül az újabb európai parlamenti kirakatper. A jogállamiság, a demokratikus értékek és az átláthatóság iránt mélyen elkötelezett EP a magyar kormány képviselőjének kizárásával vitatja meg a „magyarországi helyzetet” – miért is hallgatnák meg azt az országot, ahol a kritizált törvény hatályban van?

Az Európai Parlamentben ma ismét összecsapnak az álhírek és a tények. Utóbbiak azonban, az EP elnökének döntése nyomán, képviselet nélkül maradnak, így nagy meglepetésekre nem számíthatunk.

A kérdés már csak az: mit várhatunk a jövőben egy olyan Európai Parlamenttől (és egy olyan Európai Uniótól), amely már a látszatra sem ad kirakatpereiben, és álhírek alapján hozza meg politikai döntéseit? 

 

(Kép forrása: itt.) 


Galló Béla
Galló Béla politológus

A fogyasztók hazája

A járvány egyik mellékhatásaként megszaporodtak a futurológusok, sőt a Covid-19 mintha kifejezetten ragályosan terjesztené a túlfeszített lényeglátók vízióit, olykor messianizmusát.

Szóban forgó kortársaink tudják, mi lesz, ha elmúlik a baj, tudják, minek kell majd jönnie, s a leghatározottabban állítják, hogy semmi sem lehet olyan, mint azelőtt, minden átalakul majd a járvány után.

És ez persze igaz. De úgy igaz csupán, ahogyan Metternich tanácsolta: mindennek meg kell változnia ahhoz, hogy minden a régi maradhasson.

Ami engem illet, nem hiszek abban, hogy a Covid-19 afféle világot átalakító, sőt világforradalom-pótló esemény volna. Glóbuszunk gazdasági és politikai struktúrái olyan roppant erősek, attól sem roskadnának össze, ha ősszel netán nyakunkba szakadna a vírus második fordulója. Lesznek persze változások, el- és feltűnhetnek aktorok, de bármilyen legyen is az új szereplőgárda, a struktúra marad.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Lopakodó történelem

Vannak a történelemnek olyan momentumai, melyek mikor megtörténtek, nem okoztak különösebb felfordulást, senki sem gondolta, hogy mekkora jelentőséggel bírnak később, emberek millióinak sorsát változtatva meg.

Ki gondolta volna például 1917-ben, mikor a németek úgy döntöttek, hogy egy marginális, közepesen ismert, elszigetelt kommunista felforgatót, bizonyos Lenint, visszaszállítják Oroszországba, hogy egy, a XX. század történelmét meghatározó lavina első hógolyóját hajítják el. Az elgondolás egyszerűen csak annyi volt, hogy az illetőnek – a németek reményei szerint – sikerül akkora felfordulást okozni, amely alkalmas az oroszok hadi erőfeszítéseit aláásni. És lám, mi lett belőle.

Szerintem ilyen fel nem ismert történelmi fordulóponthoz érkeztünk a minap, mikor a német alkotmánybíróság kimondta, hogy a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság hibás ítéletet hozott. Véleményük szerint a nevezett európai bíróság nem kellően megalapozott döntést hozott egy, meglehetősen bonyolult eljárás végén, amelynek részleteivel inkább nem untatnám az olvasókat, ugyanis – bár súlyos euró százmilliókról van szó – nincs is különösebb jelentősége.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

A hitelezők újra kicseleznék Salvinit

Euró nélkül nincsen EU, és Olaszország nélkül nincsen euró. A római kormány politikája túl fontos ahhoz, hogy az olaszokra hagyják az irány kijelölését, ezért az adósságban úszó ország hitelezői selyemzsinórt küldtek a renitens olasz kormányfőnek. Azt szeretnék, hogy Bella Italia továbbra is az ő fejős tehenük maradjon, és ne szemezzen Kínával és Oroszországgal. Persze csakis az “európai értékek” jegyében.

Most Olaszország az EU leggyengébb láncszeme. Az államadósság idén a GDP 130 százalékáról 150% fölé emelkedik és korona-kötvények nélkül egyre drágábban tudják azt újrafinanszírozni. A fukar északi tagországok csak nem akarják a déliek dolce vitáját adósságát finanszírozni, ráadásul a német szövetségi alkotmánybíróság kimondta, hogy az Európai Központi Bank a német és uniós joggal ellentétes módon finanszírozza az eurózóna országait (bail-out).

Az olaszok franciák, spanyolok nagyon nem akarnak a görögök sorsára jutni, ezért nem adták fel a közös eladósodás gondolatát, amihez Berlinen keresztül vezet(ne) az út. Egy rögös út.

Megtette kötelességét.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Három évtized – küzdelem a magyar szuverenitásért

„Tetszettek volna forradalmat csinálni” (Antall József)

Antall József, a kommunista diktatúra bukása utáni első szabadon választott országgyűlés 5. ülésnapján a következőket mondta:

„Vannak honfitársaink közt olyanok, akik még alig-alig fogták fel, mert aligha foghatták fel körülményeik folytán, hogy ütött a nagy változás órája, hogy Magyarországon forradalom zajlott le, amely ha követel is még lemondást és türelmet, mégis mindnyájunk számára az emberi jogok teljeskörű szabadságát hozza el, az egyéni és nemzeti méltóság helyreállítását, a tehetség és a jobbra törekvés kibontakozását ígéri, és véget vet a kettős nyelv, a hazugság és az elhallgatott igazságok négy évtizedes országlásának. Itt vannak azok a honfitársaink is, akik átérezték a közelmúlt eseményeinek jelentőségét, akik cselekvő részesei voltak az elmúlt két esztendő békés forradalmának, de ha hisznek is benne, olykor lassúnak, tétovának érezték. A békés forradalomhoz belátásra volt szükség, a hatalom és az ellenzék együttes igyekezetére, a végletek elkerülésében. Tisztelt Ház! Ami az elmúlt két évben történt, ez páratlan a mai történelmünkben, de egész Európa történetében sem akad sok párja. Rendkívüli tudatossággal és keménységgel, mégis egyetlen csepp vér ontása nélkül vittünk végbe egy forradalmat, úttörőként és példaként egész térségünk számára. S ezt így tartja számon a világ.”

Vajon hol van akkor az igazság? Volt forradalom, vagy nem volt forradalom? Érdekes módon a manapság az önmagát kritikai értelmiségiként meghatározó liberális, nemzetközi értelmiség hazai tagozatának két fő képviselője, Konrád György és Szelényi Iván hasonlóan vélekedett. „Értelmiség és dominancia a posztkommunista társadalmakban” című esszéjükben 1992-ben megállapították: „Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a közelmúlt változásait a lassúbb és csendesebb »alulról jövő forradalom« készítette elő, amely az 1960-as évek óta fokozatosan aláásta a kommunista rendszert. A hirtelen politizálódott és radikálissá vált magyar értelmiség napjainkban gyakran türelmetlen a társadalom vagy a »tömegek« értetlensége miatt. Az újonnan megalakult politikai mozgalmak vagy pártok valóban sűrűn szembetalálják magukat az emberek fenntartásaival, sőt a teljes közönnyel is.”


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Felpörgetnék Soros pénzszivattyúját

Az életünket a pszichológia és a logisztika mellett leginkább a matematika határozza meg. A spekulánsok nagyon jók matekból és abban bíznak, hogy mások nem számolnak utána. Így lesz az állítólag kedvező örökjáradék-kötvényekből hetedíziglen tartó adósrabszolgaság és Európai Egyesült Államok.

Fél százalékot kérek! Kettő és fél lett, maradhat? – Nagyjából így zajlik a brüsszeli szívességpiacon az alku. Soros György múlt hétfőn írt egy cikket, amelyben most éppen a járványra való hivatkozással adósítaná el Európát. Az újkori népvándorlás csúcsán még “csak” 30 milliárd euró hitelt javasolt a migráció kezelésére. Majd jött az új Marshall-terv Afrikának, amely négy éven át az uniós országok GDP-jének 1,4 százalékát, vagyis összesen kb. ezermilliárd eurót tett volna ki.

Az ezermilliárd szép kerek szám, kellően megmozgatja a spekulánsok “piacok” fantáziáját. Összehasonlításként: ekkora volt az unió hétéves költségvetése 2014 és 2020 között. Soros György cikkében azt javasolta, hogy az EU adjon ki úgynevezett örökjáradék-kötvényeket, amelyek tőkéjét nem, csak kamatát kell visszafizetni. Soros 0,5% kamatot javasolt, ami évi ötmilliárd euró lenne, vagyis a hitelezők kétszáz év múlva jutnának pénzükhöz.

Ennyi filantrópia láttán az ember fia már kezd meghatódni, hacsak nem lenne ugyanazon az oldalon egy pár nappal korábbi cikk, amiben ki más, mint Guy Verhofstadt és szerzőtársa konzervatív “becslésként” 2,5% kamattal számol. Mások akár három százalékot is elképzelhetőnek tartanak.

Fél százalékot kérek! Kettő és fél lett. Maradhat?


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Hová tűntek a migránsok?

Mint szürke szamár a ködben, a koronavírus okozta felfordulás közepette szinte észrevétlenül tűntek el az Európába tartó migráns-milliók. De hova?

Nem tudom, a kedves olvasók hogy vannak vele, de a koronavírus-témát annyiféleképpen tálalja a nemzetközi, liberális média, hogy az ember úgy érezheti: nagyon sok minden történik. A virtuális valóság csodája ez, hiszen jószerivel senkit nem látni az utcákon. Még a Balaton-parti települések közterületei is üresek, minden ellenkező híreszteléssel szemben. Az emberek példásan betartva a kijárási korlátozást, otthonukba zárkóztak. Nincsenek fesztiválok, nincsenek koncertek, meccsek. Más esetben azt szoktuk mondani: nem történik semmi. És mégis, ha a fősodratú (liberális) médiát nézzük, mintha egy eseménydús világ képe bontakozna ki a koronavírusra vonatkozó hírek, álhírek és rémhírek körül forogva.

Valakik azonban mintha hiányoznának ebből a forgatagból. Február 28-án – nincs két hónapja! – még egy másik földindulás fenyegette Európát. Ekkor jelentette be a török vezetés, hogy kinyitja a határokat a náluk állomásozó migránsok előtt, és ráereszti őket Európára. A görög határőrség egy hónapos küzdelemben állította meg a beözönlő hordákat, amíg végül is a törökök mintegy „visszahívták” migránsaikat. Ahogyan a görög kormányfő fogalmazott: bebizonyosodott, hogy képesek a saját határaik megvédésére. (Azt mondjuk nem érti az ember, hogy ezt ők miért tehetik meg 2020-ban, és mi miért nem tehettük meg eddig? Csak nem azért, mert nekünk volt igazunk és Európa határai igenis megvédhetőek?)

Eltűntek a Földközi-tengerről is a migránsok. Úgy tűnik, Ceuta erődrendszerre hasonlító kerítésein sem akarnak bemászni. Mintha a Csatorna-alagutat megközelítő kamionokat sem érnék támadások. Kihalt minden, a zene sem szól. Legalábbis a „mainstream” médiában.

Pedig a valóságban nem tűntek el. Néhány nappal ezelőtt nagyon is hallattak magukról. Tragikomikus módon Brüsszelben, az Unió fővárosában. A kijárási korlátozások idején vígan robogózó migránsokat szeretett volna a rendőrség igazoltatni, mire azok menekülni kezdtek. Egyikük balesetezett és meghalt. Erre következett a szokásos forgatókönyv: a „tiltakozó” muszlim migránsok az „utcára vonultak”. Szétvert rendőrautók, törés-zúzás. (Hogy, hogy nem, a YouTube a vonatkozó videókat eltávolította, de azért máshol fent van).


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Bukottak – újratöltve

A magyar sajtót is bejárta az a nyílt levél, amelyben 73 európai „közéleti személyiség” szólítja fel az Európai Bizottságot Magyarország megbüntetésére.

A Tavares- és Sargentini-jelentésekre hivatkozó szöveg hűen visszhangozza Donald Tusk vírusirtós beszédét. A szerzők már a levél címében is leszögezik, hogy „Magyarország megmérgezi az európai eszményeket”, majd a bevezető részben kifejtik: Európa két vírussal küzd egyszerre, a COVID-19-el és Magyarországgal. Ahogy Máthé Áron történész rámutatott, Tusk beszéde semmiben sem különbözik a 20. század totális diktatúráinak nyelvezetétől, amikor egyes társadalmi osztályokat vagy népcsoportokat kollektívan bélyegeztek meg. A mostani lista is ebben a szellemben fogant, amin nincs mit csodálkozni, főleg, ha elolvassuk az aláírók névsorát. Nézzünk meg közülük párat, a teljesség igénye nélkül, de a reprezentativitás elvét tiszteletben tartva.

Először is, lássuk a négy kezdeményezőt!

„Lazslo Andort”, akinek a nevét a Kunhalmi Ágnes-féle nagy helyesírási szabályzatból másolhatták át a petíció szövegezői, mi magyarok leginkább Andor Lászlóként ismerjük. Legutoljára 2018-ban hallhattunk felőle, amikor Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt tanácsadói csapatát vezette. Korábban pedig Gyurcsányék előretolt ékje volt az Európai Bizottságban. 

Guy “Verhofstdat”, pontosabban Verhofstadt (a nemzetek közti egyenlőség jegyében az ő nevét sem sikerült hibátlanul leírni) biztosan nem a legnépszerűbb, de valószínűleg a legismertebb belga politikus hazánkban. Az elmúlt években rendkívül kellemetlen korrupciós ügyek kerültek nyilvánosságra a liberális képviselővel kapcsolatban, többek között az, hogy 2010 és 2016 között egy offshore céget is működtető cégcsoport, az Exmar-csoport igazgatóságának volt a tagja, amiért évi 60 ezer eurót (nagyjából 20 millió forintot) kapott. Mindez szemmel láthatóan nem tántorította el attól a jó pár éve felvett mániájától, hogy minden adandó alkalmat megragadjon Magyarország becsmérlésére – ez a levél még egészen visszafogott ahhoz a stílushoz képest, amit megszokhattunk tőle.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Tájkép, denevérrel

Nyugaton hamarosan olyan belpolitikai hadd el hadd kezdődhet, amelyhez képest minden eddigi csata szalon römi lesz.

Az amerikaiak, olaszok, britek, franciák, spanyolok – tehát a „nagyok” – olyan nyugati káoszt produkálhatnak, amit Moszkvából, Delhiből – de főleg Pekingből! – öröm lehet majd nézni. Kérdés, vajon a németek kiizzadhatnak-e valamiféle – viszonylagos – stabilitást, ami aztán jótékonyan hathat, ha nem is a Nyugat, legalább Európa egészére. Talán, de ez korántsem biztos.

Egyelőre csupán a riasztó előjeleket lehet regisztrálni.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

A katedra rangja

A ragály lehetőséget adott mindenkinek, hogy elmeélét a várható következményeken fenje borotvaélesre.

Vannak, akiknek a mindennapi elfoglaltságához tartozik, hogy ne a meglévő dolgokon, hanem a lehetséges jövőn törjék a fejüket. Az ilyen embereket valaha jósoknak hívták, és igen sokan vették igénybe a szolgáltatásaikat. Nem volt ez azonban igazából biztonságos szakma. A királyok, császárok és egyéb főrangúak ugyanis nehezen viselték el, ha a kedvezőnek tűnő jóslat nem vált be és ilyenkor bizony még a jós testi épsége is veszélybe került.

Van aztán a jósoknak egy másik fajtája is, azok, akik biztosra mennek. Ilyen volt például egy francia jövendőmondó, Jacques Millard, aki 1937-re földrengést jósolt Besançon városába. Az emberek, ezt olvasván, rohantak a biztosítókhoz és biztosításokat kötöttek nyakló nélkül. A földrengés azonban elmaradt, a biztosítótársaságok hatalmas hasznot kaszáltak. Később kiderült, hogy a jóst ők fizették. A dolog tanulsága: nem árt, ha a jós személyét, kapcsolatait feltárjuk, mielőtt hallgatnánk rá.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Variációk egy témára

Nagyjából 20 nap telt el, és a világ mintha napirendre térne Donald Tusk vírusirtós beszéde fölött.

Április 1-én ugyanis alig burkoltan a vírushoz hasonlította Orbán Viktort és a magyarokat is. "Képes-e az unió túlélni? Az elmúlt húsz év alatt először vannak komoly kételyeim, hogy ez megtörténik-e. Néhány politikus és néhány társadalom úgy viselkedik, mint egy vírus, nem pedig úgy, mint az oltás. Az EU felépítése nagyon nehéz volt. A megtartása pedig folyamatos erőfeszítést és jó szándékot igényel. A lerombolása pedig egy másodperc tört része alatt bekövetkezhet. Ha a Brexit, Kaczyński, Orbán, vagy Trump logikája győz, lehet, hogy az EU nem éli túl" – mondta.

Mai kérdésünk: Önök szerint ki ihlette meg Tuskot?


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Szent Angela: A propagandafilmből megint csak az igazság maradt ki

A német “közszolgálati” ZDF után az ARD is elkészítette a maga filmjét a 2015-ös német határnyitásról. Az agitpropkában Angela Merkel “Európa élő lelkiismerete”, aki “nem tehetett mást”, mint megnyissa a német határt az “önző magyarok” hibájából feltorlódó, és az autópályán Germany felé induló szír migránsok előtt. Csak az maradt ki az alkotásból, hogy a tömeg miért is indult útnak és miért erőltet Berlin egy “német problémára” folyamatosan európai megoldást.

A konfliktusok általában egy provokációval eszkalálódnak. Így volt ez az újkori népvándorlás utóbbi öt évében is. “Gondos kezek” adják meg a kezdőlökést, azt remélve, hogy a folyamat elmozdul a holtpontról és számukra kedvező fordulatot vesz.

Szögezzük le: A kötelező uniós migránskvóta Berlin és Brüsszel szemében csupán eszköz a német export házi piacának kontinens egyben tartására és az integráció elmélyítésére. Akkor is, ha kiderült: semmi értelme idegen vallású és kultúrájú emberek százezreit beengedni, integrációs erőfeszítés nélkül jól tartani, és a multikulti jegyében eltűrni párhuzamos társadalmaikat. 

Angela Merkel 2015 őszén felismerte, hogy amit nem sikerült az euró “megmentésével”, az sikerülhet a migrációval. Nyolc ország máig nem tagja az eurozónának és a britek már készültek a Brexit-népszavazásra. A migránsválság “európai megoldása” jó katalizátor lett volna az integráció mélyítésére.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Globalizációs stressz-teszt

A koronavírus-krízis nem csak arra világított rá, hogy mennyire összekapcsolódott világunk gazdasági és társadalmi szempontból, hanem azt is megmutatta, hogy a globalizáció nem pont úgy működik, mint ahogy azt a globalisták elképzelték vagy szeretnék.

Nehéz lenne vitatkozni azokkal, akik szerint a globalizáció miatt vált világjárvánnyá a kínai koronavírus. Igazuk van, hiszen a globalizált világ soha nem látott szintre emelte az emberi interakciókat és mobilitást, így egy lokális fertőzésből könnyen vált – mindössze pár hét leforgása alatt –pandémia. Utólag mindez teljesen logikusnak, sőt, már-már előre láthatónak tűnik.

Azonban, bármennyire kényelmes is ez a megfejtés, a probléma valódi forrása nem maga a globalizáció, hanem annak félreértelmezése. A globalizált világot belengő hurráoptimizmusban nem maradt hely a kétkedésnek, a tartalékolásnak és a legrosszabb forgatókönyvre való felkészülésnek. Az, hogy a nyugati államok többsége elmulasztotta fenntartani az ellátási láncok biztonságosságához szükséges tartalékokat, nem a globalizáció kudarca, hanem azoké a felelős politikai vezetőké, akik  feltétlen bizalmat vetettek a láthatatlan piac globális erőibe.

Miközben a liberális államok fenntartások nélkül alávetették gazdaságukat a globalizált világ diktálta hatékonysági és költségtakarékossági szempontoknak, a korona-krízis hirtelen rávilágított: még a globalizáció sem mentesíti a döntéshozókat a nemzetgazdasági szuverenitás megőrzésének követelményétől.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Kelet-európaiak nélkül se betakarítás, se idősápolás nincs nyugaton

Megérkeztek az első román idénymunkások a német spárgaültetvényekre. A gondos német gazdák már jó előre lefoglalták az “ő románjaik” helyét a különgépeken, amelyek negyvenezer spárga-, eper- és zöldségszedőt repítettek Németországba. A migránsok és a németek valamiért nem tolongtak a munkáért.

Óriási felháborodást keltett a 49 éves Jörg gazda interjúja, aki szerint a németek “hasznavehetetlenek” a spárgaültetvényén. A spárga (eper és más zöldség) ugyanis már csak olyan, hogy mostantól 1-2 hónapig folyamatosan terem, így neki a hét minden napján, napi 10-12 órában dolgozó munkások kellenek.

A járvány kitörésekor számos kelet-közép-európai vendégmunkás utazott haza, igaz, nem is nagyon marasztalták őket. Amikor alig néhány héttel később kiderült, hogy itt a betakarítás ideje, a német gazdák minimálbéren (€9) próbálták helyi munkaerőt toborozni, nem sok sikerrel. Az átlagfizetés ugyanis óránként €19.

Jörg gazda sem számíthatott a német munkaerőre. Egy kosárlabda-csapat felajánlotta önkéntes munkáját, ám csak napi négy órát dolgoztak, így a gazdának kellett volna megszerveznie a turnusokat. Mások csak egy-két hetet akartak dolgozni, és nem akartak egész szezonra leszerződni. Megint mások hamar feladták, vagy a fárasztó munka miatti hátfájásra panaszkodva betegállományba akartak vonulni.

A gazda áldja az eszét, hogy viszonylag gyorsan kapcsolt és telefonon egyeztetett az “ő románjaival”, akik évről-évre visszatérnek hozzá. A Német Gazdaszövetség berlini közbenjárása után megszervezték a légihidat, így áprilisban és májusban is negyvenezer idénymunkás jöhet repülővel Németországba.

Áldja az eszét. Hatvan románt hozatott a földjére.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Brüsszel blöffökkel “segíti” a védekezést

Kétszer ad, ki gyorsan ad! — A népi bölcsességet Brüsszelben úgy értelmezik, hogy egymás után két blöfföt is bedobtak a járvány elleni védekezés “segítésére”. Az első blöff a 37 milliárd euró már elköltött vagy lekötött fejlesztési forrás újbóli kiajánlása volt. A másik a Marshall-tervként újracsomagolt uniós költségvetés.

A semleges nemű vécék, migránskvóták és az önkényesen értelmezett “európai értékek” bűvkörében élő brüsszeli bürokraták nem reagáltak jól a járvány kitörésére. A Bizottság kezdetben követő üzemmódban volt, és csak a Trump elnök által elrendelt beutazási tilalom után zárta le az EU határait. Brüsszel a tagországok spontán határzárait sem tudta koordinálni, ezért torlódtak fel a turisták, vendég- és idénymunkások karavánjai a határsorompók előtt.

Némi hezitálás után elővették a propagandaágyút és egy nagy blöfföt lőttek ki belőle. A €37 milliárdos csomag valójában a tagországok által a kifutó költségvetési ciklusban fel nem használt, vagy le nem kötött fejlesztési források átcsoportosítását jelenti. A hazai balliberális média és globalista ellenzék a hazánknak ebből járó kétezer milliárd forinttól volt hangos, kész tényként kezelve a friss pénz érkezését.

A valóság ezzel szemben az, hogy tucatnyi tagország, köztük Magyarország ezt a pénzt már elköltötte, vagy lekötötte új projektekre.

Kétszer ad, ki gyorsan ad!


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

A licit

A kormány nyilvánosságra került gazdaságvédelmi elképzeléseire, szinte azonnal megjelenő ellenzéki reakciókat látva, az embernek óhatatlanul eszébe jut a nagyszerű Arisztophanész „Lovagok” című darabja, mely az első ismert demagóg, Kleon ellen íródott.

Ebben a demagógot az idős Demos (a nép) csalfa szolgája, Paphlagon (tajtékzó, pöfögő) testesíti meg, nem titkolt módon Kleonra utalva, aki a nép félelmeit, előítéleteit kihasználva vezeti orránál fogva a hiszékeny Demost. A darabot olvasva erős déjà vu érzés keríti hatalmába az olvasót. Mintha láttunk volna már ilyet.

Ellenzéki oldalon azonnal megkezdődött az ilyenkor szokásos licit. Ez abból áll, hogy kiállnak a haladó politikusok és ráígérnek a kormány intézkedéseire. Gyurcsány például 3000 milliárd forintot ígér, hitelből természetesen, jótékony homályba hagyva, hogy a hitelt ki, miből és mikor fizeti majd vissza.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Így nem lesz koronájuk

Nem értek egyet azzal, hogy vírusügyben vitt politikájával az ellenzék a szakadékba rohanna. Ugyan. Már régen ott van.

Heuréka! – mondták a tavalyi önkormányzati választások után, íme, itt a tíz éve kimozdíthatatlan Orbánék ellenszere. Csókváltás mindenkivel, még a kimosdatott, demokratikus fazonra fésült szélsőjobbal is (sőt főleg velük) – ez volt az „új” recept. Csak így tovább, egészen a 2022-es parlamenti választásokig!         

Sose tudjuk meg, kitartott-e volna a csókviszony addig, de akár így, akár úgy, az ellenzékben máig nem sejlik föl komoly kormányzati alternatíva, ahhoz túl „színesek”. A káosz viszont nagyon is fölsejlik.     

Aztán a márciusban belobbanó világjárvány merőben új szituációt teremtett. Újat a kormány, és az ellenzék számára is.

Normális közéletben egy ország tényleg áthangolódik ilyenkor, s amint azt európai példák egész sora mutatja, vészhelyzetben az éppen regnáló kormány és az ellenzék között ésszerű politikai összefogás jön létre. Minimum fegyverszünet.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

A vírus árnyékában újra nekifutnak a kvótának

Perlési politizálás. Amit az “ever closer union” hívei nem tudnak letolni az európaiak torkán, azt az EU luxemburgi bírságához utalják, ahol mindig számíthatnak az “érzékenyített” bírákra. Naná, hogy Soros! Mint most is, amikor az előbb “önkéntes”, majd többségi szavazással kötelezővé tett kvótát akarják kőbe vésni.

Hogyan toljuk le a békát egy másik ember torkán? Csak az eleje nehéz! Ha ugyanis sikerül a szájába tenni, utána már valahogy letuszkoljuk a torkán. Így működik ez a baloldal szerint álprobléma kötelező betelepítési kvótával is. Amit a mainstream média nem ért el a migránstömeg 25-33 százalékát kitevő nők és gyerekek képeivel, vagy Berlin és Brüsszel a V4-országoknak egyébként járó, és általuk is finanszírozott uniós támogatások megvonásával való fenyegetőzéssel, azt most egy bírósági ítélettől várják.

Az előző bizottsági elnök, Jean-Claude Juncker annyira azért nem volt isiászos, hogy ne indítson kötelezettségszegési eljárást a kötelező betelepítési kvótát ellenző három visegrádi ország ellen. Emlékezzünk: Az euró “megmentésével” nem sikerült az európai integrációt Európai Egyesült Államokká mélyíteni, ezért más megoldást kellett keresni. Ezért kapaszkodtak a migrációba. Ebben látták a csodaszert a vén kontinens elöregedésére és az akkori munkaerőhiányra. Angela Merkel egyszemélyi döntéssel nyitotta meg a német határt “minden szír” előtt, és mint tudjuk, onnantól a legtöbb migráns kiskorúnak és/vagy szírnek vallotta magát, hogy álmai földjére, Germany-ba juthasson.

Még több új "európai"?


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Egységben is gyengék

Végre megvan a koronavírus elleni szer! – kiáltottak fel Brüsszelben, illetve néhány nyugati kormányhivatalban és szerkesztőségben: rúgjunk bele Magyarországba!

Az embereket ugyan ez nem gyógyítja meg, de legalább nem kell beszélni arról a látványos összeomlásról, ami ezekben a hetekben temeti maga alá Nyugat-Európát. Pont jó lesz arra, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy Párizsban nem tudják karanténba parancsolni a migránsokat, hogy az olasz egészségügy összeomlott, vagy hogy a lesajnált és állandóan kioktatott kelet-európai országok vendégmunkásai nélkül leáll a nyugati gazdaság.

Ezt a taktikát nem először vetik be a nyugati döntéshozók és véleményformálók, ráadásul ebben óriási segítségükre van a hazai ellenzék.  Az utóbbi években valóságos ökoszisztémává vált a nyugat-európai elit és a magyar baloldali ellenzék összejátszása. Nézzük meg ezt közelebbről.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

A német kommentelők nem féltik a magyar demokráciát

Az Országgyűlés által elfogadott vírustörvény kapcsán a nyugati mainstream média ismét elkezdte félteni a magyar (és lengyel) demokráciát. A Die Welt megszólaltatta Jean Asselbornt, Luxemburg külügyminiszterét, aki szerint “Magyarországot politikai karantén alá kell helyezni”. A német kommentelők többsége azonban más véleményen van.

A német nyelvű mainstream médiában még a járvány hírei uralják a szalagcímeket, az eurozónán belüli transzferuniót megnyitó Corona-kötvények körüli vita a gazdasági lapokban és második nyilvánosságban zajlik. Érthető, ha a “közszolgálati” adók és a mainstream alig foglalkoznak azzal a ténnyel, hogy az Európai Központi Bank 2012 óta már közel kétezer milliárd euróért vásárolt kötvényeket, amit most egy €750 milliárdos programmal folytat.

Az eurózóna déli országai azonban nem akarnak a görögök sorsára jutni, ezért a jóléti status quo megőrzésére neoliberális megszorítások feltétel nélkül elkölthető pénzt követelnek az eurozóna északi országaitól. Az akár ezer milliárd eurós új kötvénycsomag 27 százalékáért (plusz a fizetésképtelen déliek kieső részéért) a német adófizetők szavatolnak. Berlin szokás szerint a “fukar" osztrákokkal és hollandokkal mondatja ki a nemet, bár mindenki sejti, hogy végül úgyis engedni fognak. Közgazdászok szerint ez olyan, mint a drog: az egyre nagyobb dózisoknak egyre kisebb a hatása.

Ebben a környezetben nyúlnak a “jó tollú és függetlenobjektív” német újságírók a demokráciaféltés témájához, amit hol Lengyel-, hol Magyarország példáján gyakorolnak. Most éppen a Magyarországot mindig szívesen támadó Jean Asselbornt találták meg, aki szerint “Magyarországot politikai karantén alá kell helyezni”. Az európai Zöldek költségvetési szóvivője a hazánknak járó uniós kifizetések felfüggesztését javasolta. Szemle a hozzászólásokból:

Oliver: Végre talált valamit az EU, ahol cselekvőképességet és határozottságot tud felmutatni. Az utóbbi hetekben ugyanis más téma állt a fókuszban. Már el is felejtettem, hogy “Brüsszel” egyáltalán létezik.

A magyar emberek által választott képviselők döntöttek.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

A globalizáció kényszerzubbonyában

Soros György nemrég megjelent könyvének eladatlan példányai tornyosulnak egy kihalt fővárosi könyvesbolt polcán. A könyv borítóján az agg milliárdos fotója felett a cím: A nyílt társadalom védelmében.

A könyv nem sokkal azelőtt jelent meg, hogy a nyugati világ államai sorra zárták le határaikat és vezettek be karantént. A nyitottság helyett a nyugat most bezárkózik, fizikailag és szimbolikusan is. Soros szervezetei is elhallgattak, csak álmukban csöngetnek egy kicsit. A mindenható elv a valóság próbáján elbukott.

Sokan temetik ezekben a napokban a globalizmust, a liberalizmust, a szuperkapitalizmust. Fő érvük, hogy a vírussal lebénított világkereskedelem, a gyorsan visszaépülő határok és a visszatérő állami protekcionizmus egy korszak végét jelzik. A tapintható félelem, a valóban rendkívüli intézkedések és a várható mély gazdasági recesszió rémképe első látásra elégségesnek is tűnik ezeknek a kijelentéseknek az alátámasztására. Ráadásul a konzervatívok, szuverenisták, tradicionalisták fő ellenségei (nevezzük őket az egyszerűség kedvéért liberálisnak vagy globalistának) látszólag elbizonytalanodtak a közelmúlt eseményeitől, ami pedig tovább erősíti a jobboldal győzelemérzetét.

Csábító gondolatnak tűnik, hogy a posztkoroniális világ a szuverenisták győzelmét fogja elhozni. De ez nem más, mint az ideológusok hurokcsapdája, azaz a vágy arra, hogy végre nekik is igazuk legyen. A vágyvezérelt, ideologikus elemzések jobban hasonlítanak a vajákosok kuruzslásához, mint egy valódi helyzetfelméréshez.

A vágyvezérelt elemzések persze örülnének a globalizmus megroppanásának, mint ahogyan oly sokan, politikai oldaltól függetlenül. A valóság azonban ennél árnyaltabb. Korántsem biztos, hogy a koronavírus és annak leküzdése elsöpri a globalizmus egyeduralmát.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Utána

Mint mindennek, így ennek a járványnak is vége lesz egyszer. Hogy miképpen, és hogy mekkora veszteségekkel, azt csak utólag tudjuk majd megmondani. Vannak azonban olyan tanulságok, melyeket már most, itt, nálunk, tulajdonképpen az elején is levonhatunk.

A kérdések adottak: miképpen kéne, lehetne jobban felkészülni hasonló problémák kezelésére, illetve hogyan lett hirtelen, nagyon gyors lefolyással világjárvány a koronavírus? A tanulságok közül legtöbben a politikai, államszervezési tapasztalatokra gondolnak, mint olyanokra, melyek konzekvenciáit le kéne vonni, a későbbiekre nézvést is. Ezek nyilvánvalóan a politikai szereplők harcaiban kristályosodnak majd ki és törvényeket – köztük akár az alkotmányt is – érintő módosításokban fognak testet ölteni. Van azonban egy kérdés, melyet eddig nem nagyon vetett föl senki, ez pedig a nemzetközi, globális munkamegosztás kérdése.

Olvasom, sőt mediatizált korunkban látom is, hogy egy nagy repülőgép érkezett Kínából, mindenféle, a járvány kezeléséhez szükséges áruval. A szállítmány fontosságát mutatja, hogy maga a miniszterelnök és a kínai nagykövet fogadták a szállítmányt a repülőtéren. Ritkán szoktak air-cargo szállítmányokat miniszterelnökök fogadni. A nagy felhajtás nyilván annak szól, hogy ezek az áruk létfontosságúak és eddig – lehet ez után is – hiány volt belőlük.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

7 nagy járvány, amely után új világ következett

A wuhani koronavírus megjelenése és a betegség „pándémiává”, vagyis világjárvánnyá való változása egészen elképesztő rendszabályokat hozott világszerte.

Kínában gyakorlatilag olyan védekezéssel sikerült megállítani, amelyet biológiai támadásra dolgoztak ki. Iránban hasonló rendszabályok hiányában a legfelső vezetésből több tucatnyian haltak meg, és a fertőzési nyomás miatt magas a nem-idős áldozatok aránya is. A nyugati világban pedig egészen egyszerűen leállították a gazdaságokat és a társadalmakat. Egész légitársaságok ragadtak a földön; nem közlekednek a nemzetközi vonatok; bezártak az üzletek, és lassan a gyárak is leállnak. A járvány megfékezéséhez nagyon más út, mint a távolságtartás nem igazán kínálkozik, jóllehet, néhány gyógyszeres kezelési módszert már január óta figyelemre méltó hatásfokkal alkalmaznak – legalább a tünetek enyhítésére.

Az már most látszik, hogy az egész nyugati közösség – és benne Magyarország is – súlyos gazdasági hatásokat lesz kénytelen elszenvedni. Egyből felerősödtek azok a hangok, amelyek eddig zöld színbe csomagolva kárhoztatták az európai embert, most pedig arról prédikálnak, hogy „nem mehet úgy semmi, mint előtte”. Mások azon örvendeznek, hogy a delfinek ismét megjelentek a velencei lagúnákban, és hogy ez mennyire aranyos. (Persze az Anyatermészetet egyáltalán nem érdekli, hogy mi aranyos és mi nem; ha nincs ember, aki „aranyosnak” találjon valamit, akkor ezeknek a dolgoknak nincs értelme). Megalapozottabb vélemények szerint a globális szuperkapitalizmus működésén kellene változtatni: az „olcsó tévék – költséges járvány” összefüggése miatt. Egyszóval, úgy tűnik, hogy valóban, valamiképpen új korszakába fog lépni a világ. Hogy ez milyen lesz – hogy milyen legyen – ,azon talán még korai elmélkedni, viszont érdemes visszapillantani a történelemben, hogy milyen változásokat okozott egy-egy járvány, és az arra adott reakciók.

Az „Antoninusi-járvány” Kr.u. 165-185

Marcus Aurelius, a filozófus császár uralkodása idején két hullámban tört ki. Nincs megegyezés arról, hogy mind a két hullám feketehimlő volt, vagy csak az első feketehimlő, a második kanyaró. Annyi bizonyos, hogy a második hullámban egyedül Rómában napi 2000 ember halt meg, és a fertőzöttek között 25%-os volt a halálozási arány. A két járvány becslések szerint legalább 5 millió áldozatot követelt a nyugati féltekén, megtizedelte a légiókat, és megszakította a Kína és Róma között működő távolsági kereskedelmet az Indiai-óceánon, és Kínában is súlyos zavarokat okozott. A római hadsereg hadjáratait meg kellett szakítani. A barbár germánok között kevesebb áldozatot szedett a járvány, aminek a következménye a jól ismert, békebeli római világ végét jelentette. A központosítás most megbosszulta magát: a gazdálkodó népességre és a középső rétegre nehezedett a megkötések új sora. Hamarosan beköszöntött a katonacsászárok kora, és a száz évig tartó válság.

(Jules-Élie Delanuay: Pestis Rómában.)


Galló Béla
Galló Béla politológus

Bajban a moho sapiens

Félünk a vírustól, mert nem ismerjük. A félelem jogos, a pánik nem. Azt már tudjuk, hogy gyorsan terjed, ám a pánik még gyorsabban.

Másik véglet a nemtörődömségé. Felelőtlen ostobaság, hiszen növeli a járvány terjedési sebességét, s ezáltal persze a pánikét.

Mindenki vizsgázik most. Kormány, ellenzék, állampolgár. Európa nemzetei a vészhelyzetben tarka képet mutatnak: a három szereplő egyszerre szinte sehol sincs a helyzet magaslatán. Ahol pedig az ellenzék kisstílű esélylesőként viselkedik, az a legellenszenvesebb. (Meg a legkevésbé okos ellenzéki politika.)  

Veszélyes precedens, hogy globális összehasonlításban a diktatórikus és a nem igazán példásan demokratikus ázsiai országok (Kína, Dél-Korea, Mongólia) mintha hatékonyabban kezelnék a járványt. (Nem tudjuk persze, milyen áron).

Márpedig a sokat hangozatott globális összefüggés itt és most lényeges: tényleg tőről metszetten globális, hálózati a válság. Mindennapi rutinjaikat fordítja fel, azonnal és közvetlenül. Mindenkinek kéretlenül és kegyetlenül demonstrálja, milyen is a negatív globalizáció.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

A politikus

Március 15-e mostanra legendává vált. A nemzetet összetartó mítoszaink egyik alapjává, ha ugyan nem a legfontosabbá.

Kosút, Kusút. Ez volt az egyetlen jelszó, amely érintetlenül, tisztán s szentül hangzott ezekben a színmagyar, kálvinista kis falvakban. Hogy mi volt a tartalma ennek a szónak, azt nem hiszem, hogy tisztán tudta volna valaki. Kossuth jelentette a szabadságot, a király elleni harcot, Bécs ellen mindent. S ez volt a legnagyobb baj, amit éreztek. Nagyobb baj volt, mint a kenyértelenség.” (Móricz Zsigmond: Kossuth)

Március idusába csak az elvakultan Habsburg-párti, vagy magyar múltat megvető figurák próbálnak meg belepökni, bár nem sok sikerrel. (Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy a nagyon labanc, és másfelől az egész világot keblére ölelni kívánó balliberális valahogyan össze szokott találkozni ebben a kérdésben.) Március 15-e vívmányainak politikai alapkővé tétele és a mai napig tartó viszonyítási ponttá változtatása ugyanis a modern magyar politika – illetve politizálás – létrehozójának legfőbb alkotása. Kossuth Lajosról van szó. Vajon belegondoltunk-e, hogy miért van szinte minden magyar településen Kossuth utca? Vajon gondolunk-e rá egy pillanatra, hogy a nemzet politikai főterét, ahol az Országház áll, miért hívják Kossuth térnek?


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Szocializmus időseknek és haladóknak

A legérdekesebb kérdés az, hogy vajon mi változott meg Amerikában? Miképpen kerülhetett egyáltalán támogatásra az eleddig határozottan elutasított „európai típusú” szocializmus?

Rettentő ovációval fogadta a haladó sajtó Bernie Sanders előválasztási sikerét a vadregényes Nevada államban. A sajtóhírek szerint elsősorban az államban élő hispánok  (értsd: mexikói legális és illegális bevándorlók) szavazatai döntöttek. Ez szép példája annak, miképpen válik a bevándorlás, a bevándorlók számának növekedésével, politikai erővé és alakítja át a befogadó országot, etnográfiai és politikai értelemben is.

A nevezett Bernie Sanders különös figurája az amerikai politikai életnek. Az illető régi motoros, 79 éves és kora ifjúsága óta az amerikai baloldal reménysége. Ezért volt igencsak vicces a Népszava szerzőjének nyelvi leleménye, aki „fiatalosnak” titulálta kampányát. Magát „demokratikus szocialistának” nevezi, ami egy roppant izgalmasan hazug minősítés.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Minden(ki) a helyére kerül

Véget ért a baloldal tavaly őszi fővárosi önkormányzati győzelme (és országos veresége) utáni összellenzéki diadalmámor. A nagy ellenzéki összefogás romokban van, népszerűségi mutatóik romlanak, a kormánypártok pedig erősödnek. És ehhez egy hét politikai eseményei – más szóval: a valóság – elegendőnek bizonyult.

A csillogó szemű, megújulásban és rendszerváltásban bízó ellenzéki értelmiségiek ajtaján ez a valóság Gyurcsány Ferenc képében kopogott be, és rögtön el is vitte magával két fővárosi kerület MSZP-s polgármesterét. Tóth Bertalan szocialista pártelnök „örömlányoknak” nevezte az érintetteket: a baloldalon nem csak a tartalom, de a stílus is változatlan. De hiába az erős fogalmazás, ha nincs mögötte erő. Gyurcsány ugyanis – az MSZP elnökének szóképét folytatva – komplett szocialista alapszervezetekkel kokettál, sőt – még tovább folytatva a szóképet – a Momentum polgármesterei felé is kinyújtotta ölelő karjait. A folytatás borítékolható: ahogy a ’90-es évek nagy balliberális hazugsága, a Demokratikus Charta is csak arra volt jó, hogy a kommunisták visszakerüljenek a hatalomba (arra is volt kitalálva), úgy a nagy ellenzéki összefogás sem szolgálhat mást, mint Gyurcsány Ferenc és csapata politikai rehabilitációját. Az elmúlt héten megjelent közvélemény-kutatási adatok azt igazolják, hogy erre a felismerésre elsőként a választók jutottak: a Fidesz-KDNP pártszövetség erősödött, az ellenzéki pártok pedig a DK szatellitjeivé váltak.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Ismerős a spájzban

Ha valaki egyszer komolyan összehasonlítaná az egykori nómenklatúra krémjének szerepét a Lajtától keletre lezajlott rendszercserékben, érdekes különbségeknek és párhuzamoknak juthatna nyomára.

Például, hogy bár aligha volt két egyforma átmentési technika, a sikeresség egyaránt közös tulajdonságuk. Nincs olyan ország errefelé, amelyben a nómenklatúra felső szegmense ne került volna többé-kevésbé megint meghatározó (közéleti, gazdasági, média és kulturális) pozíciókba, ami azért históriai brancs-teljesítmény. „Tetszettek volna forradalmat csinálni”, mondta az emiatt berzenkedőknek egykor Antal József, de hát nem tetszettek. Még a régió egyetlen „forradalmát” is az ottani nómenklatúra időben eszmélő része (Romániában, a Securitate) csinálta. (Némi külső rásegítéssel, ám ez most mindegy). 

A nómenklatúra-brancs pontos története ezzel együtt korántsem fekete-fehér. Mindenki nem lehetett átmentő. Gorbacsov, Jelcin, Putyin, Hodorkovszkij (Komszomol!) egyaránt a szovjet felső-nómenklatúra részei voltak, mégis micsoda eltérő sorsok és életutak! Nálunk elég Pozsgay Imre, Biszku Béla,Grósz Károly, Gyurcsány Ferenc nevét kimondani, és a leegyszerűsítések máris semmivé foszlanak. Szembetűnő továbbá, hogy a kommunista pártok egykori - biológiailag is lecsengő - prominensei helyett mindenütt főleg a második, vonal, s még inkább ifjúsági szervezeteik figurái nyomultak előtérbe. Az ósdi elvtársak visszahúzódtak komfortzónájukba, s jött a saját zseb ideológiájú KISZ-vezetői sereg.    


Berzi Gergely
Berzi Gergely nemzetközi szakértő

Sanders nem nyerhet

Valódi előválasztás helyett előre megírt forgatókönyv szerint zajló roncsderbit kaptak a demokrata választók. Nyílt versenyt egyedül Sanders akart, de ő is pontosan érti, miért őt akarja mindenki lesodorni a pályáról: hogy az elit jelöltje, Biden elsőként döcöghessen át a célvonalon rozzant járgányával.

Az elnökjelöltségre pályázó demokraták mezőnye idén rendkívül gyenge. Joe Biden veterán politikusként és a baloldalon máig rendkívül népszerű Barack Obama alelnökeként eleinte kiemelkedni látszott a kínálatból. Ám azóta hibát hibára halmoz. Könnyen dühbe gurul, és emiatt rendszeresen inzultálja a tőle kérdező választókat. Politikai karrierjét végigkísérik a szerencsétlen fogalmazások és elszólások, de sokak szerint kora előrehaladtával romlik a helyzet. Legutóbb kínos módon belezavarodott az amerikai történelem egyik legfontosabb mondatába.

A szocialista és a nyílt verseny

Biden gyenge produkciója és más mérsékelt indulók kezdeti jó eredményei miatt február folyamán már úgy tűnt, hogy Bernie Sanders ellenszélben is eséllyel küzd a demokrata elnökjelöltségért. Sokan már új favoritnak kiáltották ki, és a média erre fogékony része meg is kezdte a közvélemény érzékenyítését a szocializmus – Amerikában eddig teljesen idegen – eszméje iránt.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Migráció, gátszakadás, világ(uk)vége

Tudtuk, mondtuk, tettük. Az újkori népvándorlás 2015-ös, eddigi tetőpontján csak Orbán Viktor és Magyarország állt a vártán. A magyarok tartották magasan a józan ész fáklyáját. Igazunk lett. Kárörömre azonban semmi ok. Most cselekedni kell!

A hivatalos verzió szerint Angela Merkel nem akart “csúnya képeket” a határokon, ezért nyitotta meg egyoldalúan a német határt “minden szír” előtt. Tudjuk, hogy onnantól minden migráns szírnek és kiskorúnak vallotta magát, hogy álmai földjére, Germany-ba jusson.

Berlin és Brüsszel több legyet akart a migránsok beeresztésével és kötelező szétosztásával egyszerre leütni: a lopakodó föderalizáció mellett az életerős fiatal férfiak százezrei vérfrissítésként megoldást kínálnak az öregedő és csökkenő lélekszámú európai társadalom problémáira. A kétmilliós tömeg integrálása lendületet ad a belföldi fogyasztásnak, és idővel enyhíti a kontinens minőségi munkaerő problémáját. Papíron legalábbis.

Azóta már tudjuk, hogy Merkel akkori va banque játéka azt a célt is szolgálta, hogy a “humanitárius imperializmus imperatívusz” jegyében Európát tovább lökje a föderális Európai Egyesült Államok irányába, hiszen a migráció örve alatt a határőrizettől a menekültügyi eljáráson át egészen az integrációig mindent Brüsszel hatáskörébe lehetett volna utalni. Az adósrabszolgaságból közös valutából kimaradó országok is bekerültek volna a zsákba. Kis híja volt, hogy nem sikerült.

Szívóhatás van, toló nyomás nincs.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

A szó, amit kerestek: bocsánat

Most, hogy a görög rendvédelmi szervek – helyesen – erővel védik az unió határait, és az éles lőszer használatától sem riadnak vissza, és az Európai Bizottság elnöke – végre – fegyveres segítséget ígért a görög kormánynak, ideje lenne visszavonni a Magyarországot rágalmazó Sargentini-jelentést és jó hangosan bocsánatot kérni a magyar kormányfőtől, és úgy általában a magyaroktól.

Joggal várjuk a bocsánatkérést a jelentést elfogadó 448 európai képviselőtől, az Európai Bizottság akkori elnökétől, Jean-Claude Junckertől, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosától, Filippo Granditól, az Európa Tanács főtitkárától, Thorbjørn Jaglandtól, és végül Judith Sargentinitől, a LIBE Bizottság jelentéstevőjétől, amiért az alábbi nevetséges nyilatkozat kidolgozásában és elfogadásában részt vettek.

Emlékeztetőül, miért is marasztalták el Magyarországot másfél évvel ezelőtt:

 

Migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogai

(61)  Az ENSZ menekültügyi főbiztosa 2015. július 3-án aggodalmának adott hangot a menedékjogról szóló törvény gyorsított eljárásban történő módosítása kapcsán. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa 2015. szeptember 17-én kifejezte azon véleményét, hogy a menekültekkel és migránsokkal szembeni bánásmód tekintetében Magyarország megsértette a nemzetközi jogot. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa 2015. november 27-én azt nyilatkozta, hogy a Magyarország által a menekültügyi kihívásra adott válasz nem felel meg az emberi jogoknak. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa, az Európa Tanács és az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala 2015. december 21-én sürgették Magyarországot, hogy tartózkodjon olyan politikák és gyakorlatok alkalmazásától, amelyek intoleranciát, félelmet és idegengyűlöletet gerjesztenek a menekültekkel és migránsokkal szemben. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa 2016. június 6-án aggodalmának adott hangot amiatt, hogy egyre több vádat fogalmaznak meg a magyarországi határőrizeti hatóságok által a menedékkérők és migránsok ellen elkövetett visszaélésekkel kapcsolatban, valamint aggasztónak tartotta az általánosabb értelemben véve korlátozó jellegű határőrizeti és jogalkotási intézkedéseket, ideértve a menekültügyi eljáráshoz való hozzáféréssel kapcsolatos intézkedéseket is. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága 2017. április 10-én kérte a dublini eljárás szerinti, Magyarországra irányuló átadások azonnali felfüggesztését. 2017-ben a Magyarországon benyújtott 3397 nemzetközi védelem iránti kérelemből 2880-at elutasítottak, ami igen magas, 69,1 %-os elutasítási arányt jelent. 2015-ben a 480 nemzetközi védelem iránti kérelemmel kapcsolatos bírósági jogorvoslati kérelem közül 40 esetben (9%) született pozitív döntés. 2016-ban a 775 jogorvoslati kérelem közül 5 esetben (1%) született pozitív döntés, 2017-ben pedig egyáltalán nem volt jogorvoslati kérelem.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Honecker álma

Játsszunk el az alábbi gondolattal!

Egy februári napon bejelentés érkezik a rendőrséghez a Facebooktól, miután a közösségi médiaóriás gyűlöletkeltőnek ítélt egy bejegyzést: 

„Szinte hihetetlen, de a közveszélyes bevándorló ezek után is szabadon járkálhat, és várja a tárgyalását.”

A Facebook életbe léptette az ilyen esetekben szokásos protokollt: az ominózus mondatokat eltávolította a felületről, majd jogszabályi kötelezettségeinek eleget téve értesítette a rendőrséget, és a nyomozóhatóság rendelkezésére bocsátotta a gyűlöletbeszéddel gyanúsított felhasználó IP-címét.

A bejelentést követő reggelen a kerületi rendőrkapitányságról szirénázó autók indulnak a megjelölt lakáshoz. A rendőrség az előállítást a szokásos időpontban, hajlani ötkor hajtja végre, amikor a gyanúsított minden bizonnyal mély álomban van, és a lehető legfelkészületlenebbül éri a hatósági intézkedés.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Kommunizmus ma?

Európa nyugati fele szerencsésnek tarthatná magát, hogy nem kellett kipróbálnia élesben a kommunizmust. Ennek azonban van egy súlyos ára is. Nem fogják fel, hogy mit „veszítettek” ezzel.

Azok a népek, akik nem tekintenek vissza a múltra, nem fognak gondoskodni utódaikról sem. /Edmund Burke

Úgy tűnik, nem is kevesen vannak, akik nagyon szeretnék a marxi elméletet Nyugaton is átültetni a gyakorlatba. Franciaország esetében a templomgyújtogatások még csak jelképes támadást jelentenek az európai identitás, a keresztény hagyomány ellen. A francia királyok temetkezési helyének feldúlása pedig azt mutatta, hogy a szélsőséges anarcho-kommunisták immár a muszlim migránsokkal is összefognak.

Nemrégiben azonban arról is olvashattunk, hogy egy franciaországi konzervatív konferenciát szélsőbaloldali aktivisták zavartak meg Toulouse városában. A rendezvény helyszínéül szolgáló terembe szélsőbaloldali militánsok füstbombákat dobtak, és minden korábbinál erőszakosabb módon zavarták meg a rendezvényt – áll a tudósításban. De nemcsak erről volt szó. Hanem arról is, hogy tökéletes, süket csend övezte a támadást, amely nyilvánvalóan a szólásszabadság megfojtására irányul. Semmi médiakampány, semmi tematizálás. Pedig nem kis csoportokról van szó. A francia belügy adatai szerint legalább 10 ezer mindenre kapható szélsőbaloldali van az országban, akik szabályos kiképzésben részesülnek. Saját övezeteket hoznak létre, ahol nem érvényesül az állami szuverenitás. Néhány éve 1500 katonát (!) vetettek be az egyik „zóna” felszámolására. A hasonló szélsőbalos hálózatok azonban nem csak Franciaországban, de Németországban, Olaszországban és Svájcban is jelen vannak. Magukat antifának (antifasiszták), mindenki mást meg fasisztának hívnak.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Szót kér a lábtörlő

Minap az MSZP elnöke, Tóth Bertalan azt nyilatkozta, nem tűri, hogy bárki beletörölje lábát a szocialistákba.

Az anyja!

Minő karakán mondat, hogy ne mondjam: tökös.

Gyurcsány bizonyára belé is reszketett, félelmét azonban gyorsan, szokásához híven, valószínűleg alaposan feloldotta.

Bátran tehette, hiszen lábtörlő ügyben Tóth elnöknek legelébb is Kovács László exelnökkel kellett volna dűlőre jutnia. Utóbbi nyilván azért nem távozott eddig a pártból, mert a szocik maradék szövetét belülről csúsztatná Gyurcsány talpa alá. Sokat megélt, tapasztalt doyenként Kovács eme aktusban még szerves folytonosságot is vizionál, mégpedig – kapaszkodjanak meg! – visszamenőleg egészen Kádár Jánosig. Hogy a múlt végre kitisztuljon, s a jövő is kikerekedjék, egy hetilapban nemrég azt hangoztatta, maga Kádár is benne volt ám a rendszerváltásban, talán nem tudta, de tette, bár talán tudta is.
???


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Amikor a diplomás kommunisták fasisztáznak

Touché! A “liberálisok valójában diplomás kommunisták” fordulat találóan írja le a helyzetet. A magukat liberálisnak mondó világmegváltók valójában ugyanarra a rugóra járnak, mint sarlós-kalapácsos elődeik.

A szavak újak, a tartalom a régi. Amazok internacionalisták voltak, emezek már “globalisták”. Egy dolog azonban nem változott: ellenségeiket Amerikától Németországon át Budapestig ismét “fasisztának” bélyegzik.

Az uralkodó nyugati társadalommodell elérte teljesítőképessége határát, és elitje még mindig keresi Dani Rodrik globális trilemmájára a választ. A képlet arról szól, hogy három kívánatos célból egyszerre csak kettő érvényesülhet, és melyik legyen az, amelyet hátra sorolnak?

E három kívánatos cél a globalizáció, a demokrácia és a nemzetállami keret, vagy más olvasatban széles társadalmi rétegek jóléte. A küldetéstudattól fűtött, magukat hol “progresszívnek”, hol “haladónak” mondó mozgalmárok társadalmunkat átalakító programon dolgoznak. Ők a globalizációt, a nemzetek feletti nyílt társadalmat propagálják, ám ezzel az a fő probléma, hogy a globalizációnak egyre kevesebb nyertese van.

Valamit eltoltak.