Az index munkatársai a minap ellátogattak Bécs bevándorlók lakta negyedébe, azzal a céllal, hogy bebizonyítsák: szemben a Lázár János-féle videóban látottakkal, az osztrák főváros a harmonikus együttélés, a virágzó multikulturalizmus fellegvára, ahol békésen él együtt a fiatal muszlim bevándorló és a tősgyökeres bécsi néni.
A videóban megszólaló hidzsábos hölgyek valóban kedvesen mosolyognak a kamerába, de ránézésre azért nem gondolnánk róluk, hogy ők már harmadik generációs bevándorlók. Persze lehet, hogy Bécsben a hidzsáb a progresszív női jogvédelem jelképe.
A liberális elit másfél éve próbálja bebizonyítani, hogy Trump orosz ügynök – mindeddig sikertelenül. Miután a demokraták elbukták a 2016-os elnökválasztást, a CNN kirobbantotta a botrányt: az amerikai hírszerzés információi szerint az oroszok aktívan beavatkoztak az elnökválasztásba, az orosz titkosszolgálat segítette Trump elnökké választását. Ettől kezdve a mainstream média Trumpot az oroszok bábjaként kezelte.
A legtöbb vád már megbukott, sőt az egyik jelentésről az is kiderült, hogy azt maguk a demokraták hamisították. Arról a teljes nemzetközi sajtó által felkapott dokumentumról van szó, amely szerint Trump kampánycsapata kapcsolatban állt az orosz titkosszolgálattal, utóbbiak pedig segítséget nyújtottak a demokraták elleni küzdelemben – ezt a jelentést egy bevallottan Hillary Clinton által fizetett egykori brit titkosszolga állított össze. Egy másik titkosszolgálati forrásról – akinek a CIA közel százezer dollárt fizetett – egyszerűen kiderült, hogy teljesen hiteltelen: a Trump állítólagos orosz kapcsolatait bizonygató dokumentumok valójában összeollózott újságcikkek voltak.
A hódmezővásárhelyi időközi választás galvanizálta a teljes ellenzéki összefogást vizionálók táborát. Bár a közvéleménykutatási adatokból jelenleg is az látszik, hogy a szivárványkoalíciónak sincs esélye elnyerni a mandátumok többségét, egy rövid időre játszunk el a gondolattal: mi van, ha mégis?
Csak a sajtóhíreket olvasva tényleg úgy tűnhet, hogy minden korábbinál nagyobb az esély a teljes ellenzéki összefogásra. A ballib oldalon régóta meghatározó véleményformálók és sajtótermékek már hónapokkal ezelőtt elhagyták a „demokratikus ellenzék” fordulatot, amellyel a „valódi ellenzékiek” megkülönböztették magukat a Jobbiktól; és a Jobbik is réges-régen elfelejtette már, hogy ki is vezényelte azokat a szemkilövetéseket és lovasrohamokat, amelyek miatt érzett jogos harag párttá kovácsolta a nemzeti radikális mozgalmat. Jelenleg éppen az LMP készül bebizonyítani, hogy nem lehet más a politika, a Momentum pedig… Nos, ha valaki tudja, hogy ők mit akarnak, annak bizonyára tényleg van kristálygömbje.
De lépjünk most túl a ki kivel van és kit utál történeten, ne foglalkozzunk azzal sem, hogy a kis pártok hogyan érik el az 5 %-os küszöböt, ha a visszalépésekkel minimalizálják a töredékszavazataikat, hagyjuk figyelmen kívül a közvéleménykutatásokat, mert jelen írás alternatív univerzumában már április 9. van, a Fidesz-KDNP pedig 99 mandátum megszerzésével elveszítette többségét az Országgyűlésben. Ennek megfelelően az ellenzék 100 mandátumot szerzett, bejutott az MSZP, a Jobbik, a DK, az LMP, a PM, az Együtt, a Momentum, de még a Liberális Párt is. Persze nem mindegyik szerzett annyi mandátumot, hogy frakciót alakítson, de minden nyertes a saját pártja sikereként értékeli a választásokat a médiában, az Országgyűlés alakuló ülése pedig még olyan messze van. Természetesen a Fidesz is győzelmeként kommunikálja az eredményt, hiszen messze a legtöbb mandátumot szerezték országszerte.
A Czeglédy Csaba melletti szimpátiatüntetésen felsorakozott a baloldal színe-java: az ellenzék teljes mellszélességgel kiállt a jogerősen elítélt bűnöző mellett. Gyurcsány tegnap szenvedélyes videóüzenetben vette védelmébe egykori ügyvédjét, sőt, a DK vezérkara még a Szegedi Törvényszékre is elkísérte a gyanúsítottat.
Czeglédy Csaba a bukott baloldal emblematikus figurája: szocialista politikusként korábban 3,3 milliárd értékű adócsalásért ítélték el, most pedig bűnszövetkezetben elkövetett, 6 és fél milliárd értékű költségvetési csalással gyanúsítják. A Czeglédy melletti harcias kiállás tehát – alig egy hónappal a parlamenti választások előtt – egyáltalán nem tűnik logikus lépésnek az ellenzéki politikusok részéről.
Czeglédy Csaba és Gyurcsány Ferenc a szegedi bírósági tárgyalás előtt.
A politika – és annak egyik csúcspontja, a választás – nagyon sajátságos műfaj. A politikai logika, azaz, hogy mi alapján, milyen motívumok szerint működik e világ, talán még sajátságosabb. Abban ugyanis keverednek a politikai célok és politikai eszközök, melyek valóban nem elválaszthatóak egymástól. A politikai logikában és az ahhoz kapcsolódó cselekvésben egyszerre van jelen a politikai hatalom gyakorlatias lényege (eszközök) és a morális, végső erkölcsi igazságba vetett hit (céltételezés) – ebből fakadóan a demokráciákra is érvényes az az őszinte, de a konfliktuskerülés érdekében sokszor elkendőzni igyekezett állítás, miszerint a politikában valójában nem intézményesíthető egyszerre két igazság. Persze a mindenséget (is) relativizáló progresszió éppen erre irányul – ti. hogy mivel végső mérce hiányában mindenkinek megvan a „saját igazsága” és így nem tehető különbség „Jó” és „Rossz” között, ezért paralel létezhetnek békében egymás mellett egymást egyébként kizáró érték-kánonok. A béke viszont valójában nem a konfliktus hiánya, hanem az igazság megléte. Ahogy a magyar származású konzervatív gondolkodó, John Kekes mondta: a tolerancia erkölcsi meggyőződésünk gyengeségét jelenti – azzal ugyanis elfogadjuk azt, ami szerintünk erkölcsileg helytelen, azaz azt, ami szerintünk nem igaz.
Zavargás a röszkei határátkelőnél 2015 szeptemberében.
A vasárnapi választások tétje az, hogy Olaszország folytatja-e a kontrollálatlan illegális migráció politikáját, vagy a bevándorlás-ellenes erők veszik kezükbe az ország irányítását.
A parlamenti választások előtt álló Olaszország számos gazdasági problémával küzd. Az olasz államadósság töretlenül növekszik (2016-ban a GDP arányos államadósság 132,6 százalék volt), miközben a gazdaság stagnál, és a munkanélküliség sem javul érdemben (a fiatalok körében 37,8 százalék volt a munkanélküliség 2016-ban). Az olasz gazdaság tehát nincs jó állapotban – finoman fogalmazva.
Van azonban egy téma, ami a gazdasági kérdéseknél is jobban foglalkoztatja az olaszokat: a migráció. Olaszországot rendkívül súlyosan érinti a migrációs krízis, a közép-mediterrán útvonalon mind a mai napig óriási a nyomás. Az embercsempészek és a Soros-civilek gyümölcsöző együttműködése („mediterrán taxi”) oda vezetett, hogy 2016-ban 181 436 újonnan érkező migránst regisztráltak az olasz hatóságok. Az összehasonlítás kedvéért: négy évvel korábban, 2012-ben mindössze 24 200 bevándorló érkezett Olaszországba.
Két évvel ezelőtt a nemzetközi liberális sajtó megbotránkozva számolt be arról, hogy a magyar kormány szerint több száz no-go zóna van Európában. Az európai nagyvárosokban tevékenykedő újságírók ugyanis még sosem láttak no-go zónát: se Londonban, se Párizsban, se Berlinben, se Stockholmban.
Az lehet, hogy léteznek „sebezhető” és „kockázatos” területek – a svéd rendőrség megfogalmazásában – de ezek nagyon messze állnak attól, hogy a populista no-go zóna elnevezéssel illessük őket. (Az, hogy ezeken a területeken nők egyáltalán nincsenek az utcán, és hogy csak férfiak mehetnek be az éttermekbe és kávézókba, az mellékes kérdés.)
Életkép Stockholm egyik hírhedt külvárosi negyedéből (Rinkeby). A svéd főügyész "háborús zónának" nevezte a területet tavaly decemberben.
Nem igazán értem ama örömmámort, amivel az úgynevezett baloldal a hódmezővásárhelyi eredményt fogadta.
Egy régi fideszes legyőzte a mai fideszest, kellő tömörséggel így lehet a múlt vasárnap esti polgármester-választás eredményét összefoglalni.
Az ex-fideszes, hithű katolikus, jobboldali Márki-Zay Péter mögé beállt a bizonytalanok jelentős része, továbbá a helyi ellenzék apraja-nagyja, ergó, össz-ellenzéki siker született, legkevésbé sem úgymond „baloldali”.
1. Soros, Simicska és Brüsszel nem adták fel. Az általuk pénzelt és ideológiával ellátott csapatok az utolsó töltényig küzdenek.
2. Egymásra találtak és szövetséget kötöttek a Fidesz ellenfelei. Hódmezővásárhelyen jól megfért egymás mellett a jobbikos kampányfőnök és a DK-s aktivista, akik együtt tolták a „független” jelölt kampányát.
3. Az ellenzék végig tagadni fogja az együttműködés nyilvánvaló tényét. Mind a finanszírozók, mind a pártok szintjén létrejött a szövetség, ezt azonban a továbbiakban is titkolni és tagadni fogják, miközben a háttérben összejátszanak. Azért tesznek így, mert a szavazóik egy része nem nézné jó szemmel ezt az együttműködést.
A hódmezővásárhelyi időközi polgármester választás után a baloldal vérszagot érez.
Vajon fennmarad a közös lendület, vagy csak az egyéni politikai túlélési stratégiák kapnak újabb löketet? Mivel az ellenzéki pártok továbbra is csak egymás rovására tudnak helyzetükön javítani, leginkább marad a zűrzavar.
Lassanként évek óta, tulajdonképpen a migránsválság kezdetétől egyre többet halljuk-olvassuk baloldali orgánumokban a „szolidaritás”, „szeretet”, „együttérzés” szavakat. Túl ezen a hangnem is egyre kenetteljesebb, mintha valamelyik újkeresztény szekta szeánszán venne részt az ember. Nem volt ez mindig így.
A baloldal hívei, beszéltek ugyan az „igazságosságról”, a „kizsákmányolásról”, de alapvetően a klasszikus marxisták, Althusser-ig bezárólag, aki tán az utolsó ortodox marxista szerző, a társadalmi berendezkedés tekintetében, mindannyian, többé-kevésbé bevallottan machiavelliánusok voltak. A cél szentesíti az eszközt, vallották és tették is. Nem kis elméleti munkája feküdt ebben például a honi baloldal ikonjának Lukács Györgynek, aki „A bolsevizmus mint erkölcsi probléma” című művében (is) – némi vacillálás után – hitet tesz a kommunista célok érdekében elkövethető morális bűnök mellett. Hogy ezt mennyire komolyan gondolta annak viselt dolgai adják a tanúbizonyságát. A kommunisták úgy vélték, hogy igaza van Machiavellinek akkor, mikor különböző erkölcsöt ír elő a „népnek” és a „nagyoknak” – természetesen a „nagyok” alatt önmagukat értették. Cinikusan úgy vélték, hogy az emberek kizárólag gazdasági érdekeik szerint döntenek, morális megfontolásaikat a pénztárcájukban tartják, továbbá korlátlanul nevelhetőek és a sokszor hallott hazugságokat elhiszik egy idő után. Erre a teljesen hamis, egyoldalú emberképre építették a társadalmi kísérletüket. Nem csoda hát, hogy a kísérlet vérfürdőbe és gazdasági összeomlásba torkollott, hiszen aminek alapjai rosszak az nem állhat fenn sokáig.
Az Egyesült Királyságban mintha egy kisebb botrány látszana körvonalazódni.
Jeremy Corbynról, a Labour Party vezetőjéről kiderült, hogy 1986-ban a csehszlovák kommunista állambiztonság, az StB beszervezte. Akik azt hiszik, hogy nem jól olvassák a dátumot, tévednek: igen, a glasznoszty és a peresztrojka idején, a „liberalizálódó” gorbacsovi szovjet kurzus idején. A StB elsősorban persze nem a csehszlovák igényeknek megfelelően dolgozott, hanem a Varsói Szerződésen belüli munkamegosztásnak megfelelően a szovjet gazdák irányításával végezte a tevékenységét. Az előkerült adatok szerint Corbyn közönséges kommunista ügynök, aki sietett elárulni a hazáját. Ezzel persze nem volt egyedül: az angol (szélső)baloldal képviselői akkoriban nem riadtak vissza az olyan elmebeteg kijelentésektől sem, miszerint Thatcher el akarja gázosítani a brit munkásosztályt.
Egyszerűsítsük le, hogy egyszersmind ki is élezhessük a dolgot.
Frau Merkel javaslata mi szerint a strukturális és kohéziós alapok szétosztását össze kellene kötni az általa vitt migrációs politika engedelmes támogatásával, újabb méretes szög az unió készülő koporsójába.
Lefordítva ez azt jelenti, hogy a vele legitim – és európai - módon vitázó kelet-közép-európai országokat szigorúan megbüntetné, amiért nem úgy táncolnak, ahogy a Nyugat fütyül. Az a Nyugat, amely egykori gyarmattartói múltjából (ami „hagyján”), de főleg az elmúlt évtizedekben vitt hibás afro-ázsiai politikájából következően döntő mértékben felelős a tömeges népvándorlási hullámért.
Magyarország megszerezte történelmének első téli olimpiai aranyérmét. Siker ez a javából, amely joggal keltett euforikus örömet a magyar emberek körében. Sajnos a baloldal ikonikus alakja, a baloldali pártok által korábban államfőnek jelölt Majtényi László nem osztozott ebben.
Feltűnt neki ugyanis, hogy az óriásit hajrázó Liu Shaolin Sándornak, és testvérének, Shaoangnak idegen hangzású a neve. A baloldal bölcse rögtön levonta a következtetést, és azt közzé is tette: „Két migráns olimpiai aranyat nyert Magyarországnak.” A megjegyzés már nem érhető el a Facebookon: egy igazi lángelme be tudja látni a tévedését. Majtényi László Liu-testvérekkel kapcsolatos megjegyzése ugyanakkor az egész balliberális oldalról látleletet ad. Nézzük, melyek azok a fogalmak, amelyek semmit nem mondanak egy baloldali értelmiségi – a jelen esetben Majtényi László – számára:
Szerintem igenis létezik Soros-terv. Ez már egy komoly vízválasztó, mert sokak szerint mindez csak álprobléma, vagy gumicsont. Persze nem egy bőrkötéses aranybetűs könyvre kell gondolni, amit hét lakat alatt őriznek, és csak a beavatottak olvashatnak el. A Soros-terv leginkább három hatalmi központ érdekének – időszakos – egybeesése, katasztrofális kihatással.
Főként a német, de más európai konszernek, bankok és multik aggódnak amiatt, hogy az öregedő kontinens egy töpörödő piaccá válik. Ráadásul egyre kevesebb vendégmunkás érkezik nyugatra, csak Németországban évente félmillióval többen mennek nyugdíjba, mint ahányan újonnan munkába lépnek. Amíg a robotok nem veszik át tömegesen a rutinmunkát, évente több százezer, lehetőleg olcsó munkásra lenne szükség.
Az Európai Unió kohéziós támogatásait migránsok befogadásához kötné a német kormány – derül ki a Financial Times minapi cikkéből.
A lap szerint a német kormány Brüsszelben szellőztetette meg tervét, amely szerint a kohéziós alapok kifizetését (vagyis a strukturális támogatásokat) jogállamisági kritériumokhoz és a kötelező betelepítési kvótában való részvételhez kötnék. A német tervezet megfogalmazásában: „az EU strukturális és beruházási forrásai olyan országokat támogatnának majd, amelyek elfogadták azt a kötelezettséget, hogy befogadjanak és integráljanak nemzetközi védelemben részesíthető, tartózkodási jogot szerzett migránsokat.”
A berlini üzenettel kapcsolatban azonban több probléma is felmerül.
Van annak egy diszkrét bája, amikor a jelenlegi ellenzék értekezik jogállamiságról. Azon belül is még diszkrétebb bája van, amikor a választási rendszer „igazságtalanságairól” szólva arról értekeznek, kit hogyan kellene megfosztani szavazati jogától: a Jobbik az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezőktől, a Demokratikus Koalíció a határon túliaktól vonná meg a választójogot. De mindezeken túlmenően mégiscsak annak van a legdiszkrétebb bája, amikor maga Gyurcsány Ferenc írja körül, hogyan is nézne ki nagy vonalakban az ő köztársasága, a megtestesült Jogállam.
Emlékeznek még arra a két kategóriára, hogy „alkotói film” és „közönségfilm”?
Sokáig ez volt a magyar film rákfenéje, hogy a felkent alkotók különböző támogatásokon keresztül úgynevezett „alkotói filmeket” készítettek, amelyek a művészet csúcsaként voltak értelmezve, miközben a lenézett, kissé lábszagú „közönségfilmek” meg mentek a plebs elé, a moziba. Ez a párosítás mostanra körülbelül érvényét vesztette, a filmgyártás mintha inkább a közönségre koncentrálna.
Az elmúlt hétvégén bemutatkozott vígjáték, a Valami Amerika 3 is egy ilyen film – szó szerint közönségfilm. A nyitó hétvégén a legtöbb nézőt hozta be az elmúlt 21 évben. Magam nem vagyok sem esztéta, sem filmkritikus, így csak annyit tudok elmondani a filmről: nem akar több lenni, mint ami, és szórakoztató volt.
Régóta érlelődő vallomással állt elő az olasz választási kampány finisében az exkormányfő Matteo Renzi. Pártjának migrációs politikáját kudarcosnak nevezve, belátja, hogy amit ebben a témában az olasz balközép képvisel, az enyhén szólva nincs fedésben az olasz nép érdekeivel.
Olaszország a migrációt tekintve ma Európa egyik (ha nem a) legkiszolgáltatottabb országa. Tranzit-országként és végállomásként is kitüntetett jelentősége van. Észak felé rengetegen szeretnének átszáguldani rajta, de igen sokan meg is akarnak telepedni itt. Miközben – és ezt pillanatra se feledjük - a migráció jelenleg csupán az egyik probléma Itália bajainak sorában.
Idestova egy évtizede, hogy a balliberális oldal büszkén és önerőből szappanozza maga alatt a lejtőt, e lejtmenetet azonban a várható harmadik nagy tavaszi koppanás előtt is holmi „árulásokkal” magyarázza.
Nálunk persze kifejlett kultusza van az „árulásnak”. Januárban volt Görgei Artúr születésének 200. évfordulója, ő azzal „árulta el” az éppen női ruhában menekülő Kossuth Lajost, hogy nem akart már – fölöslegesen – feláldozni Világosnál több tízezer fiatal magyar életet. (Negatív mítosza állítólag ahhoz kellett, meg ne sérüljön nemzeti önbecsülésünk, hiszen az szóba se jöhetett, hogy a szabadságharc katonai sikérét eleve kizárta az akkori „európai súlyegyen”.)
Amikor egy sorozat ellaposodik és csökken a nézettsége, gyakran egy vendégszínészt kerítenek, vagy visszaírnak a sorozatba egy népszerű karaktert. A Dallasban Boby Ewing, a Barátok köztben Magdi anyus támadt fel, és most éppen Karácsony Gergely játssza el a szocialisták megmentőjének szerepét. Elődje, Bajnai Gordon az elbukott választás után rögvest ki is lépett a szerepből.
Táncolt az MSZP kongresszus. Persze a csoportképen azok voltak láthatóan vidámabbak, akiknek előkelő hely jutott, mint a kvótapárt két biztos befutó női politikusa, Kunhalmi Ágnes és Gurmai Zita. Az első tíz helyén ne is keressünk további nőket, a gender tudatosságot a lista egészén kell számon kérni, hangzik a szigorú hivatalos válasz.
Ül az Együtt párt – amelyik egyedül indul a választáson – egyik nevenincs aktivistája, és pucolgat egy iciri-piciri kis répát. A műveletet nagy gonddal végzi, szemmel láthatóan még életében nem csinált ilyet.
Mindeközben belső narrációt hallunk arról, hogy a fiatalember mer őszintén beszélni, és le fogja váltani „Orbán hazug rendszerét”. Egyelőre azonban úgy tűnik, még egy répa megpucolása és feldarabolása is komoly gondokat okoz számára.
„Általánosan elterjedt tévedés azt feltételezni, hogy azok aggódnak leginkább a köz javáért, akik a leghangosabban panaszkodnak a nyilvánosságban.” Edmund Burke, Megjegyzés a nemzet mostani állapotáról (1769)
Alexis de Tocqueville az amerikai tapasztalati alapján írta le, hogy az egyenlőség körülményei közt még nagyobb a tülekedés, tolakodás, mint a hierarchikus társadalmakban: kié a nagyobb jövedelem és hatalom, ki a szebb és jobb, ki kap több figyelmet és elismerést, kivel mennek el a csinos lányok moziba vagy kinek a viccein nevetnek. Ebben a tülekedésben, írta Tocqueville, az emberek egymás legnagyobb akadályai: azért nem juthatnak előre, mert előttük is állnak vagy a versenyben eléjük kerültek.
Ott ahol sem a vagyoni, sem a műveltségi különbségek nem radikálisan nagyok, ott mindenki törekedhet mindenre, mindenki értékelheti magát mindenkinél nagyobbra, érdemesebbnek gondolhatja magát bárkinél, és, ahogyan Hobbes leírta, mindenki igényelheti a többiek elismerését és hódolatát: ha valamikor, a demokráciában fokozattan jelen van a Kalliklész alakjában leírt extrovertált típus, aki csak akkor tudja, hogy létezik, ha uralhatja a környezetét. A legfőbb emberi jog az lett, hogy mindenki olyan környezetben élhessen, amilyenben szeretne.
Új Pólus - tavaly Karácsony Gergely mert nagyot álmodni, össze akarta hozni az LMP-Momentum-Párbeszéd-Együtt összefogást. Most az LMP a Momentummal közösködne, egy fékezett habzású Új Pólusban.
A Medián kétségkívül törekedett is tavaly Karácsony álmának beteljesítésére, hiszen 16 százaléknyi szavazót mért egy ilyen, nem is létező, elképzelt koalíciónak. Erre mondják, ügyes.
Az álomból aztán semmi nem lett, az LMP és a Momentum rá se hederített Karácsonyra, és a kétségkívül objektív felmérésre.
Nagyjából körvonalazódik már, hogy 2018 tavaszát követően milyen versenyfutásra számíthatunk az úgynevezett baloldalon.
A kormányváltás kirakatpolitikája mögött valójában régen megkezdődött már a helyezkedés, hogy aztán április 8-a után minden baloldali szereplő a lehető legkedvezőbb start-pozícióhoz jusson.
Az ENSZ migrációs tervezetével csak az embercsempészek és más bűnözői csoportok járnának jól.
António Guterres ENSZ-főtitkár másfél évvel ezelőtt kifejtette: a migráció 1) erkölcsileg jó, 2)fizikailag megállíthatatlan, 3) gazdaságilag pedig hasznos. Ennek szellemében született meg a minap a Global Compact for Migration című dokumentum, amiben az ENSZ elköteleződött az ultraliberális bevándorláspolitika mellett. Ha egyezéseket vélünk felfedezni az ENSZ-tervezet és a Soros-szervezetek propagandája között, az nem a véletlen műve: a dokumentum előkészítésén dolgozó Louise Arbourt – az ENSZ migrációs különmegbízottját – maga Soros György tüntette ki a Nyílt társadalom díjával.
A Cara di Mineo nevű menekülttábor Olaszországban.
A dzsihád szónak több jelentése van, amelyek közül a szent háborút szokták leggyakrabban használni. A Wikipédia azonban utal a muszlim jogtudósok azon értelmezésére is, miszerint a dzsihád “Allah útján való küzdelem”. A Jobbik egyik korábbi útkeresése ebbe az olvasatba illeszkedik, és ezért veszélyes.
A közelmúltban több olyan videó került az érdeklődés középpontjába, amelyeken Vona Gábor Jobbik-elnök muszlim vendéglátói kedvében akar járni, ezért Allahot, vagy az iszlámot dicséri. A szokásos udvariasság, mondják a jobbikos propagandisták, és előszeretettel utalnak más politikusok, például a magyar miniszterelnök muszlim országokban tett udvarias szavaira. Almát hasonlítanak össze körtével.
Több mint négy hónap telt el a szövetségi választások óta, de még mindig nem alakult kormány Németországban. Az elhúzódó belpolitikai válság példa nélküli az ország második világháború utáni történetében, mégsem ez az egyetlen indok, ami miatt az európai közvélemény és sajtó élénk érdeklődéssel figyeli a koalíciós tárgyalásokat.
A fontosabb ok az, hogy a német belpolitikának mindig is erős hatása volt az európai politikára. Az Unió legnagyobb gazdaságaként Németország irányító szerepet tölt be a közösségben, amit az utóbbi években már nem is rejtett véka alá a német vezetés. Németország döntő szerepet vállalt a görög válság kezelésében, és Merkel tárgyalt az Európai Unió nevében a migrációs válság kapcsán Törökországgal is, vagyis a németek vezető szerepre törekszenek az Unió belső- és külső ügyeiben egyaránt. Az tehát, hogy a Merkel vezette konzervatívok és a szebb napokat látott szociáldemokraták milyen alkut kötnek, az egész Unió, és így Magyarország szempontjából is érdekes.
A Handelsbatt német napilap négy területet azonosít, amelyek jelentős hatással bírhatnak a nemzetközi térben is: az új német kormány Európa-politikája; az esetleges gazdaságpolitikai szemléletváltás; a bevándorlás-politika; és végül a védelmi kiadások alakulása.
Az ENSZ globális migrációs paktuma szó szerint összeesküvés.
Három oka is van annak, hogy jelen formájában miért vállalhatatlan az ENSZ által 2016-ban előirányzott és idén véglegesíteni óhajtott, a migránsokról és menekültekről szóló New York-i nyilatkozat.
Az Iszlám Állam kalifátusa ugyan összeomlott, de a terrorszervezet még hosszú ideig velünk fog élni – írta a nyugati sajtó 2017 őszén.
A „velünk fog élni” kifejezést a lehető legkonkrétabban kell értenünk: az Iszlám Állam összeroppantása óta ugyanis ezresével szivárognak vissza a terrorszervezet katonái a „kibocsátó” országokba. A kalifátus 2014-es kikiáltását követően összességében száz országból nagyságrendileg negyvenezer ember csatlakozott a terrorszervezethez – a legtöbben Szaud-Arábiából és Oroszországból, de jelentős számban léptek be az Iszlám Állam kötelékébe amerikaiak és európaiak is. Az terrorszervezethez csatlakozó európai uniós állampolgárok számát körülbelül 6000 főre becsülik a biztonsági szolgálatok, harmaduk pedig már haza is tért Európába. Logikusan adódik a kérdés: mi történik a dzsihadistákkal, amikor néhány év sivatagi kaland után visszatérnek Párizsba, Brüsszelbe, vagy éppen Berlinbe?
A hazatérő dzsihadisták helyzetét „jogi vákuum” és „pontatlan szabályozás” jellemzi, vagyis az egyes országok nagyon különböző módszereket alkalmazhatnak repatriáló állampolgáraikkal szemben. Gondolhatnánk életfogytig tartó börtönbüntetésre egy sötét magánzárkában, vagy egy pszichiátriai intézet zárt osztályára – de ne tegyük. A józan észt ugyanis teljes egészében kirekesztették intézkedéseikből a nyugat-európai államok.
A nyugat-európai országok sorra jönnek rá arra, hogy milyen rossz vásárt csináltak a Soros-tervvel. A beengedett másfél millió migránsnak ugyanis jó, ha 25 százaléka dolgozik, míg például a Németországban élő magyarok 95 százaléka. Nem csoda, ha a családi pótlék kifizetés szigorításával minél több kelet-európai gyereket akarnak nyugatra hozatni, így biztosítva a munkaerő jövőbeni utánpótlását.
Orbán Viktor bécsi látogatásán a családi pótlék fizetésének Bécs által tervezett szigorítása volt a kevés vitatéma egyike. Bécs és Berlin követné London példáját, és csak a kelet-közép-európai uniós tagországokból érkező vendégmunkások azon gyermekei után fizetné az osztrák, vagy német családi pótlékot, akik valóban ott is élnek.
Minap egy tv-szereplésem után igencsak kiérdemeltem néhány blogger kitüntető figyelmét, s noha érdeklődésünk korántsem kölcsönös, pár megjegyzést mégis fűznék ehhez.
Félrenézni valamit emberi jog, gyakran előfordul, és a csúsztatásoknak sincs hírértékük. Névvel ellátott tévedéseik nyomán azonban orcátlan kommentelők bátor hada zúdult rám, s azt pattogják, hogy a baloldal árulója vagyok. Nem ilyen szépen mondják, de hát az orcátlansághoz ritkán járul stílusérzék.
Legyinthetnék rájuk, mondván, műfajuknak eleve az a funkciója, hogy ezen keresztül, akár egy leeresztő csatornán, szagosan távozzék a közéleti fölösleg. Csak hát senkinek sem kötelező tudnia, mi is hangzott el egy (visszanézhető) reggeli tévéműsorban, ezért foglalom itt röviden össze.
A migrációról kérdeztek, annak apropóján, hogy a sokszínű ellenzék rendkívüli parlamenti ülésen kívánta szóvá tenni kifogásait. Történetesen azt, hogy a kormány oltalmazottként befogadott kb. másfél ezer tényleges menekültet, miközben egész kampánystratégiáját a zéró-összegű befogadás üzenetére építi.
Próbáltam elmagyarázni, van némi különbség a közvetlen életveszély elől menekülő, kötelezően oltalmazandó személy valamint a gazdasági megfontolásból (esetleg csak átmeneti) migráns és a bevándorló között. Továbbá, hogy az Európába mindeddig jószerivel ellenőrizetlenül áramló tömegeket milyen nehéz e három kategória alapján rigorózusan megkülönböztetni, hiszen a kérdezőknek mindenki azt mond, amit akar, s ily módon a politika akár manipulálhat is velük. Akár még, horribile dictu, a magyar belpolitika és közvélemény szereplői is.
„Kritikusaim” ezzel szemben azt állítják, a migrációt szerintem az ellenzék emelte kampánytémává.
Legnagyobb sajnálatomra ennél azonban sokkal keményebbet és pontosabbat mondtam.
Halomban állnak az Európai Unió megreformálásáról szóló tervek Merkel, Macron és a brüsszeli bürokraták asztalain.
A francia elnök tavaly ősszel jelentette be, hogy „újjáalapítaná” az európai projektet, és a németekkel karöltve kétsebességes Uniót hozna létre. Macron terve szerint az euróövezet országai szuverenitásuk jelentős részét átruháznák az uniós intézményekre, az euróövezeten kívüli országok pedig egy második – lassabb – sebességben vennének részt az integrációban.
Emmanuel Macron a Sorbonne egyetemen ismertette az Európai Unió reformját célzó tízéves útitervét.
Ezzel szemben Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a kormányközi együttműködés és az egyhangú döntések mellett érvel. Egy harmadik álláspontot képvisel Jean-Claude Juncker, a Bizottság elnöke, aki reformjavaslatában egysebességes Európát vizionált, és különféle módszerekkel csábítaná az eddig kimaradó tagállamokat a mind szorosabb egységbe. Merkelt ugyan egyelőre lekötik a kormányalakítás körüli alkudozások, de biztosak lehetünk benne: nem kell sokat várnunk, és napvilágot fog látni a németek reformjavaslata is.
A Fidesz-KDNP még ki se futott a pályára, de az ellenzék máris jó pár góllal terhelte meg a – saját –hálóját.
Soros György nyitotta meg a sort a kies Davosban: végleg sikerült igazolnia, hogy talán mégsem egészen érdemtelenül került fel arra a sokat emlegetett plakátra. Az, hogy a népvándorlásról mi a véleménye, eddig is tudvalévő volt, most viszont azt bizonyította be, hogy a magyar belpolitika komoly tényezője, ismeri a pártok legféltettebb titkait, naprakész a politikai zsetonok adásvételében.
Honnan tudja mindezt a messzi távolból, rejtély, de hát miért ne lehetnének neki is titkai? Persze ne zárjuk ki, itt is pusztán csak spekulál.
Soros György meglepő kijelentést tett a davosi világfórumon tartott sajtótájékoztatóján. Az amerikai milliárdos kijelentette, hogy az ellenzéki pártok valójában nem is érdekeltek az Orbán-kormány megbuktatásában, hiszen Orbán a kenyéradójuk.
Orbán Viktor megvásárolta az MSZP vezetőit, és a többi ellenzéki pártban is vannak kémei – mondta a spekuláns. Soros ennél jobban nem is vághatott volna alá az ellenzéknek.
Szavai első pillantásra teljesen értelmetlennek tűnnek, hiszen azoknak a pártoknak okozott óriási kárt, amelyeket évek óta ő maga tart el, és amelyek mindeddig feltétel nélkül kiszolgálták, testükkel védelmezték az amerikai milliárdost.
Igen, már hat év telt el azóta, hogy 400 000 ember az utcára ment, és békés, méltóságteljes sétával kiállt a polgári kormány mellett. A 2012-es Békemenet azt üzente a világnak, hogy ha a spekulánsok be is tudják dönteni a forintot és a kormányt, egy új választáson megint a Fidesz/KDNP nyerne, és megint kétharmaddal.
Hisznek a szeretet és az összefogás erejében!
Azóta még öt Békementet rendeztek, a legutolsót pont az újabb kétharmados kormánypárti győzelmet hozó, 2014-es országgyűlési választás előtt. A Békemenet igazi hungarikum, a rendszerváltó országokban ugyanis jellemzően az adott kormány ellen szoktak tüntetni. Ilyen tüntetéseket – az élő és virágzó magyar demokrácia nagyobb dicsőségére – nálunk is hetente tartanak, ám ezek létszáma a legritkább esetben lépi át a 2-3000 főt. Szinte egy kezünkön megszámolhatjuk, hogy nyolc év alatt mikor vonult több tízezer ember a kormány ellen az utcára.
A világ urai (vagy képviselőik) több mint négy évtizede gyűlnek már össze Davosban, hogy számba vegyék civilizációnk problémáit, és nemes szándékuk szerint hatékony megoldásféléket kínáljanak rájuk.
A világ ettől mindeddig még nem omlott össze, igaz, nem is javult.
A kedden kezdődött Világgazdasági Fórum most különösen borúsnak látja a helyzetet. Pontosabban azok a fejtágító tanulmányok láttatják ilyennek, amelyek az idei jeles alkalomra készültek.
„Direkt sunnyogott a kormány az 1300 menekült befogadásáról” – bömböli a ballib sajtó.
A lassan egy hete tartó ellenzéki offenzívának valójában semmi köze a bevándorlás kérdéséhez, egyetlen célja a kormány három éve következetesen képviselt – és a szavazók döntő többsége által támogatott – migrációs politikájának hiteltelenítése. Pedig kormányzati sunnyogásról szó sincs, sokkal inkább egy, az ellenzéki média által felépített, hazugságokra épülő lejárató akciónak vagyunk szemtanúi.
Bántóan avítt, egyszersmind felszínes gondolatokkal is megajándékozza az olvasót Vajda Mihály „Szög a zsákból” című önéletrajzi kötete. Gyöngyszemeinek egyike, mikor arról vall, hogy „Van egyfajta attitűd, amiről én többnyire felismerem a zsidókat; azt hiszem ennek az attitűdnek a döntő eleme az, hogy mindig van benne egy ironikus visszafogottság a saját álláspontot illetően is, hogy jó, jó, de azért egész biztos nem vagyok benne.”
Csak remélni lehet, ez utóbbi bizonytalanság magára az éles szemű szerzőre is vonatkozik.
Ha mégsem, akkor meg kellene magyaráznia, miféle „ironikus visszafogottságot” találhat, mondjuk Kun Bélában, Rákosi Mátyásban, Farkas Mihályban, Gerő Ernőben, Péter Gáborban, stb., akiknek nemigen voltak kételyeik, már ami „a saját álláspontot” illeti. Sőt nevezettek egészen biztosak voltak a dolgukban, történetesen abban, hogy mind eszmeileg, mind gyakorlatilag teljesen tuti, amit csinálnak. Öniróniájuknak legalábbis mindmáig semmiféle igazolható dokumentuma nem került elő.
Demjén Rózsi klasszikussá vált számában arról énekel, milyen nehéz a kis Peti iskolatáskája: tanulás helyett a dalban lévő kislányt követi, ám hamar kiderül, bizony ő is a suliba tart... Peti dilemmájában is ott van: olyan nincs, hogy bármi okból ellógjuk a kötelességünket.
Mert az iskola nemcsak a mindennapok rendjét, ritmusát jelenti gyerekeink számára, de a tanulás mellett közösséget teremt és életre szóló tudás- és élményanyag forrása. A tankötelezettségre, az iskolák házirendjére, szabályaira pedig mindig úgy érdemes tekintenünk, mint amelyek a gyerekek érdekeit szolgálják, lehetőséget adva a testi-lelki-szellemi fejlődésükre. Épp ezért tiszteletük feltétlen, és felette áll minden pillanatnyi érdeknek. Az iskolák rendjét közéleti percemberek aktuálpolitikai céljaiból feldúlni pedig tilos – még akkor is, ha választási évbe fordult a naptár.
Nem Angela Merkelről van szó, noha volt már ő is jobban. Hanem Martin Schulzról, sőt az SPD egészéről.
A szociáldemokraták elnöke épp a napokban veszi nyakába Németországot, hogy tartományi párttársait meggyőzze arról, milyen kifizetődő lenne, ha ténylegesen megkezdhetné a nagykoalíciós tárgyalásokat a CDU/CSU-val. Berlinben a múlt héten az érintett pártok még csak előzetes megállapodást kötöttek erről, a végleges döntést a hónap végi rendkívüli SPD-kongresszus hozhatja meg.
Meghozza-e vagy sem? - ez lesz a közeli napok tétje. Martin Schulz tavaly ősszel a választási kudarc után még harcosan ellenezte a korábbi nagykoalíció folytatását, mondván, hogy a szocdemek történelmi fiaskóját éppenséggel az abban játszott másodhegedűs szerepük okozta. Mára ez már a múlté. No, nem a másodlagos szerepé, hanem az ódzkodásé. Merkelék kútba esett Jamaica-koalíciója miatt Schulz most azzal számol, hogy a szocdemek pozíciója egy esetleges nagykoalícióban ezúttal erősödhet.
„Amikor a fiadat oktatod, a fiad fiát is oktatod.” /Talmud/
Van az úgy, hogy egy párt, politikai szervezet kifogy a támogatókból. Ennek számtalan oka lehet, ám a legvalószínűbb az, hogy nem tudja elhitetni a választóival: meg tudja valósítani amit ígér. Ilyenkor – többnyire – az a szokásos eljárás, hogy új pártvezetést neveznek ki, új jelszavakat hirdetnek és ami a legfontosabb: mindenütt elmondják, hogy szakítottak az előző, hibásnak bizonyult gyakorlattal, immár új céljaik vannak. Ha nagyon nagy a baj akkor még bűnbakot is megneveznek, akire rákenik az egészet és verbálisan meglincselik, ezzel bizonyítva a szakítás komoly voltát. Ez a bevett gyakorlat a demokrácia sújtotta politikai csoportosulásoknál.
Gyetvai Viktor, a "Ne menj suliba!" tüntetés egyik szervezője.
A rendszerváltozás kezdete óta most vitézkedik a legtöbb frusztrált szereplő az ellenzéki politikában. A Gyurcsány-alakulatot és a Kétfarkú Kutya Pártot leszámítva, mindenki más a többé-kevésbé előrehaladott politikai neurózis tüneteit produkálja.
Gyurcsány Ferenc azért nem frusztrált, mert ő eleve passzió-politikus: ahogy más milliárdosok mondjuk „bélyegeket gyűjtenek”, ő nem. Ő történetesen politizál, neki ez a passziója. S ezúttal biztosan be is lavírozza magát a parlamentbe, vagyis most majd megint magasabb hőfokon élhet időtöltésének. Nincs feltűnő oka a frusztrációra, erre csupán a társadalomnak van, amely Gyurcsány passzióitól párszor már megégette magát.
A Kétfarkú Kutya veleszületett - minden körülmények közt fennálló - vicces önelégültségét pedig minek hangsúlyozni.
Az év első heteit túlzás nélkül nevezhetjük diplomáciai nagyhétnek.
Budapesten járt az új lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki – akinek az első hivatalos külföldi útja vezetett Magyarországra – illetve az ír miniszterelnök, Leo Varadkar is. Mindezek után Orbán Viktor miniszterelnök Bajorországba utazott a CSU meghívására, a minap pedig Berlinben tartott előadást a Die Welt és az Axel Springer gazdasági fórumán. A látogatások valójában csak a tavalyi évben beinduló trendet folytatják.
Az utóbbi hónapok diplomáciai sürgés-forgása szokatlannak tűnhet (a budapesti autósok talán kicsit erősebb szóval is illetnék a jelenséget), pedig valójában ez „az új normális”. Százhetven év után ugyanis ismét van önálló magyar külpolitika, ami nem egy külső erőközponthoz igazodik – Brüsszelhez, Moszkvához, Berlinhez, vagy éppen Washingtonhoz – hanem a nemzeti érdeket követi.
A baloldali elemzők és politikusok meggyőződése, ha a 106 egyéni választókerületből negyvenet elnyernek, megakadályozható a Fidesz-KDNP többség a parlamentben. De ez nem így van.
Egyre többen beszélnek arról a balliberális oldalon, hogy a “demokratikus ellenzéki pártok” jelöltjeinek a 106 egyéni körzetből elég negyven választókerületet megnyerni a választásokon, és máris megakadályozták a Fidesz-KDNP abszolút többségét a parlamentben.
A 2014-es választás egyéni választókerületi eredményei
Mármint az egykori indulókban is megénekelt vörös Csepel, ahol a jelek szerint a 2014-ben győztes Szabó Szabolcs, annak idején az Együtt jelöltje, 2018-ban sem hajlandó az MSZP-Párbeszédhez átigazolni.
Pedig az utóbbi négy év alatt az Együtt nemigen erősödött, sőt: megmaradt agilis törpepártnak. Miközben persze az MSZP sem mutatott elsöprő lendületet, aligha lett életrevalóbb, sőt: váltópárti potenciálja szertefoszlott, középpártként is a végét járja.
Az Együttnél azonban így is, még agóniájában is jóval erősebb.
De Szabó Szabolcs úr a párthűség rendíthetetlen ólomkatonájaként, tagja kíván maradni – ahogyan ő fogalmazott – „politikai családjának”.
Szabó Szabolcs hangosbeszélővel az Országgyűlésben
Manfred Weber egy megfontolt politikus, aki pártja, a bajor CSU liberális szárnyához tartozik. Most mégis rátámadt a német mainstream média, mert szerinte a migránsválság megoldásánál a visegrádi országoknak és személy szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek kulcsszerep jut. Ezt a vitát vágja el a német mainstream média azzal, hogy néhány szerencsétlen szó miatt lenácizza Webert.
Egy igazi gyöngyszemre bukkantunk a liberális álhírgyártás hazai iparában.
„Térfigyelő kamerákat szereltek az ellenzék által támogatott hódmezővásárhelyi független jelölt háza elé.” – olvashatjuk a szélsőbaloldali Mérce blogon. A cikk fő állítása az, hogy a térfigyelő kamerát azért az adott helyen és időben szerelték fel, hogy megfigyelhessék a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás ellenzéki jelöltjét. Újabb ékes bizonyítéka a Magyarországon dúló megfélemlítésnek, diktatúrának és jogtiprásnak!
Erős választási kezdő tizenegy jött össze Balázs Péter egykori külügyminiszter hívására.
Döntő többségében az MSZP-SZDSZ kormányok tagjai, kisebb részben pedig az azóta darabjaira hullott MDF “útkeresői” alkotják azt az “álomcsapatot”. Először Karácsony Gergely MSZP-s miniszterelnök-jelölt árnyékkormányaként mutatta be őket a sajtó. Aztán zavar támadt az erőben, másnap már kiderült, dehogy árnyékkormány ők, csak egyfajta szavazásra buzdító ellenzéki, baloldalt támogató társaság. Tehát egyfajta balos gittegylet.
A valósággal szembesülve a progresszió megveszekedett hívei először általában tagadni igyekeznek azt, sokszor pedig egyenesen fantazmagóriákba menekülnek. Ez lényegében 1989 óta így van, a haladó értelmiség azóta képtelen elszakadni rémképeitől és mániáitól.
Egyik rögeszméjük a politikai emigráció: a bőröndök régóta becsomagolva várják menekülni készülő gazdájukat az egykori Kertész-Lovas szemantikai csörtétől függetlenül. De a becsületes bőröndök hiába várakoznak a mai napig, hiszen Tamás Gáspár Miklós képes volt leírni a hvg.hu felületén Ausztriáról: „Már megint egy hellyel kevesebb, ahová érdemes emigrálni.”
Azután vegyük például a sajtószabadság helyzetét (lásd itt, itt és itt): tévedés, hogy 2010-óta van veszélyben! Már 1993-ban megszűnt, gondoljunk csak a La Stampa címoldalán megjelent, Göncz Árpád akkori köztársasági elnök által jegyzett, „Európa segíts!” című írásra. Ebben a haladás azóta boldoggá avatott kiválasztottja ekképpen jellemezte a médiapiacot: "Magyarországon az információ rab, mint a kommunista időkben”; illetve: „Az ellenzék nem tud a néphez szólni, és ez súlyos, mindenek előtt a választás előtti időszakban”; továbbá „A kormányon lévő konzervatív párttal ellenkező minden hangot elnémítottak”. Értik, 1993, amikor Forró Tamás, Juszt László, Havas Henrik, Bánó András és a többi ikon a Nap-Keltében, a Népszabadságban, a Hócipőben, a Népszavában és mindenhol ott volt. Mellettük Hankiss Elemér tévéelnök és Gombár Csaba rádióelnök szinte magányosan vívta hősies harcát az áporodott nacionalizmus és a Horthy-restauráció ellen.
Végül pedig, annak illusztrálására, hogy ezek a megátalkodott reakciósok már harminc éve készek a legvégsőkig elmenni, nézzük meg két igazán progresszív jövőkutató jóslatát.
.jpg)
