7 nagy járvány, amely után új világ következett
Kínában gyakorlatilag olyan védekezéssel sikerült megállítani, amelyet biológiai támadásra dolgoztak ki. Iránban hasonló rendszabályok hiányában a legfelső vezetésből több tucatnyian haltak meg, és a fertőzési nyomás miatt magas a nem-idős áldozatok aránya is. A nyugati világban pedig egészen egyszerűen leállították a gazdaságokat és a társadalmakat. Egész légitársaságok ragadtak a földön; nem közlekednek a nemzetközi vonatok; bezártak az üzletek, és lassan a gyárak is leállnak. A járvány megfékezéséhez nagyon más út, mint a távolságtartás nem igazán kínálkozik, jóllehet, néhány gyógyszeres kezelési módszert már január óta figyelemre méltó hatásfokkal alkalmaznak – legalább a tünetek enyhítésére.
Az már most látszik, hogy az egész nyugati közösség – és benne Magyarország is – súlyos gazdasági hatásokat lesz kénytelen elszenvedni. Egyből felerősödtek azok a hangok, amelyek eddig zöld színbe csomagolva kárhoztatták az európai embert, most pedig arról prédikálnak, hogy „nem mehet úgy semmi, mint előtte”. Mások azon örvendeznek, hogy a delfinek ismét megjelentek a velencei lagúnákban, és hogy ez mennyire aranyos. (Persze az Anyatermészetet egyáltalán nem érdekli, hogy mi aranyos és mi nem; ha nincs ember, aki „aranyosnak” találjon valamit, akkor ezeknek a dolgoknak nincs értelme). Megalapozottabb vélemények szerint a globális szuperkapitalizmus működésén kellene változtatni: az „olcsó tévék – költséges járvány” összefüggése miatt. Egyszóval, úgy tűnik, hogy valóban, valamiképpen új korszakába fog lépni a világ. Hogy ez milyen lesz – hogy milyen legyen – ,azon talán még korai elmélkedni, viszont érdemes visszapillantani a történelemben, hogy milyen változásokat okozott egy-egy járvány, és az arra adott reakciók.
Az „Antoninusi-járvány” Kr.u. 165-185
Marcus Aurelius, a filozófus császár uralkodása idején két hullámban tört ki. Nincs megegyezés arról, hogy mind a két hullám feketehimlő volt, vagy csak az első feketehimlő, a második kanyaró. Annyi bizonyos, hogy a második hullámban egyedül Rómában napi 2000 ember halt meg, és a fertőzöttek között 25%-os volt a halálozási arány. A két járvány becslések szerint legalább 5 millió áldozatot követelt a nyugati féltekén, megtizedelte a légiókat, és megszakította a Kína és Róma között működő távolsági kereskedelmet az Indiai-óceánon, és Kínában is súlyos zavarokat okozott. A római hadsereg hadjáratait meg kellett szakítani. A barbár germánok között kevesebb áldozatot szedett a járvány, aminek a következménye a jól ismert, békebeli római világ végét jelentette. A központosítás most megbosszulta magát: a gazdálkodó népességre és a középső rétegre nehezedett a megkötések új sora. Hamarosan beköszöntött a katonacsászárok kora, és a száz évig tartó válság.
(Jules-Élie Delanuay: Pestis Rómában.)
A Justinianusi-járvány Kr.u. 541-542 (több hullámban kb Kr.u. 800-ig)
A Keletrómai Birodalom (a bizánciak) uralkodója, Justinianus császár újra akarta egyesíteni az egész egykori Római Birodalmat. Ekkor tört ki a járvány. Vélhetően ez az első nagy pestisjárvány Belső-Ázsia sztyeppéiről került be Kínába, és onnan a távolsági kereskedelemmel a Közel-Keletre. A járvány csúcsán Konstantinápolyban napi 10 000 ember halt meg, az egész érintett térségben összesen több tízmillió. A betegség kritikus pontban jelet meg: a császár seregei sikeresen küzdöttek Észak-Afrikában és Itáliában, azonban a járvány miatt elapadtak az adóbevételek, és az ellenség új erőre kapott. Justinianus ráadásul rossz gazdasági választ adott: adókönnyítések helyett fokozta a terheket, örökségeket kobzott el, és a túlélő parasztságot nyomorba döntötte. Britanniában az eladdig sikeresen védekező romanizált brit közösséget is elérte a járvány, és az angolszász hódítók végre hatalmukba tudták keríteni az egész szigetet.
Seroé-járvány Kr.u. 628-638
A Justinianusi-pestis egyik hulláma 628-ban érte el az iráni fővárost, a Tigris menti Ctésiphón-Seleuceiát. A betegség a bizánciak elleni vesztes háborúból visszatérő katonákkal és a vereség miatt menekülőkkel került az iráni Szaszanida Birodalom belsejébe. A fővárosban rövid idő alatt legalább 100 000 embert ragadott el a kór. A járvány vezetési válsággal párosult: a puccsal hatalomra jutott II. Kavád Seroé nagykirály nemcsak az apját végeztette ki, hanem az összes testvérét is, majd őt magát a ragálykór vitte a sírba alig néhány hónap után. Nyolc hónapos kisfia „került” a trónra, akit a következő négy évben további 14 uralkodó követett. Eközben a leggazdagabb iráni tartományokat sorra pusztította a pestis, végzetesen meggyengítve a birodalmat. Amikor a mohamedán arabok megjelentek a határon Mezopotámiában, már könnyű dolguk volt. Az iráni nemesek és hűbéres famíliák az első nagy vereség után sorban tértek át a muszlim hitre, és ezzel megszületett az iszlám világ ma is ismert képe.
A Fekete Halál 1347-1351
A bubópestis európai nagy járványáról szinte mindenki hallott. Következményeit még csak megbecsülni is nehéz: megszakadt a világkereskedelem, Európa népességének a fele áldozatul esett. A járvány valahonnan Közép-Ázsiából indult, onnan került Kínába, majd a Selyemút mentén vissza nyugat felé. A kórokozókat genovai kereskedők hajóin utazó patkányok hurcolták be Európába. A pestis annyiban egész biztosan új világot hozott Európában, hogy drágította a munkaerőt, és a természetbeni beszolgáltatások és munkakötelezettség helyett pénzgazdálkodást hozott, és így hozzájárult az árutermelés kibontakozásához. A piac háttérbe szorította a megkötésekre épülő gazdaságot. A pestis egészen a 18. század közepéig vissza-vissza tért: tulajdonképpen ennek köszönhetjük a karantén intézményének megszületését is. A kikötőkbe befutó kereskedőgályáknak negyven napig (quarantena) vesztegelniük kellett, mielőtt kirakodhatták volna áruikat.
Az Új Világ járványai 16-17.sz. (1520-tól)
Amikor a spanyolok Közép-Amerika földjére léptek, mind a két fél olyan betegségekkel találta szemben magát, amelyek ellen semmiféle öröklött vagy szerzett immunitás nem védett. A konkvisztádorok által behurcolt himlőjárványt követte egy rejtélyes, „cocoliztli” nevet viselő ragály. Utóbbiról nincs közmegegyezés: lehetett akár egy vírus is. Sőt, megtörténhetett, hogy a különböző betegségeket – himlő, kanyaró, szalmonella, tífusz és az új vírus – egy kalap alá vették a megrettent kortársak! Az európai himlő és a cocoliztli együttesen Közép- és Dél-Amerika fejlett civilizációiban közel 80%-as halálozási arányt okozott. Eladigg fekete bőrű rabszolgákat tömegével csak az iszlám-arab világ importált; viszont a járványok miatti nagyarányú amerikai munkaerőveszteség miatt megkezdődött a transzatlanti rabszolgakereskedelem is.
A moszkvai pestis-zendülés (1771)
1770 januárjában a török fronton, Moldvában harcoló orosz katonák között felbukkant a pestis. A békeidőkre még Nagy Péter által kidolgozott karantén-rendszer nem működött, mivel az kifejezetten a határokon kívánt gátat emelni a járványoknak – ezúttal pedig háború volt, futárok és szállítóoszlopok jöttek-mentek. 1771 nyarán a pestis Ukrajnán keresztül magába Oroszországba is behatolt. Az első moszkvai eset bejelentése után sokáig vita volt két főorvos között, hogy tényleg pestisről van-e szó; végül amelyik letagadta a pestist, az bele is halt. Megtették a szokásos intézkedéseket, és ideiglenes karantén-kórházakat állítottak fel. Szeptember elejére bezárt gyakorlatilag minden: a közfürdők, az üzletek, a műhelyek, a közigazgatás. Mindezt élelemhiány kísérte. A lakosság pánikszerűen reagált: elrejtette a holttesteket és menekülni próbált. Szeptember közepére napi ezer ember halt meg csak Moszkvában. Ambrosius érsek, hogy lassítsa a járványt, egy Szűz Mária ikont elrejtett a hívek elől. Ez volt az utolsó csepp. Szeptember 15-én a félrevert harangok szavára óriási tömeg tódult a Vörös térre, betörtek a Kremlbe, és pusztítani kezdtek. Másnap meggyilkolták Ambrosius érseket. A rendet végül is Nagy Katalin cárnő korábbi szeretője, Orlov gróf állította helyre négy gyalogezreddel. Orlovnak ráadásul sikerült a közvéleményt megnyugtatni, biztosítani az élelemellátást, és megfelelően elszigetelt módon hasznos tevékenységet (munkát) a lakosok számára. A járvány lassan magától is abbamaradt, és november 15-én a cárnő hivatalosan kinyilvánította a járvány végét, jóllehet, még 1772 elején is voltak szórványos halálesetek. A járványnak azonnali politikai hatásai lettek: bár a török háború tovább folyt, az oroszoknak nem volt elég ereje a Balkán felé előretörni. Helyette inkább Lengyelország első felosztásában működtek közre a porosz Nagy Frigyes bíztatására…
Kolerajárvány és felkelés Magyarországon 1831
A kolera Indiából kiindulva, Közép-Ázsián keresztül érkezett Oroszországba, majd az 1830-as lengyel felkelés leverésére kivezényelt orosz cári seregekkel a Habsburg Birodalom közvetlen közelébe. A Habsburg-kormány ezért Galíciában katonai kordont állított fel, de túl hamar feloldották. 1831 májusában a kolera megjelent Észak-Kelet Magyarországon. A csaknem félmillió megbetegedés mintegy 250 ezer (!) halálos áldozatot követelt. Az áldozatok között volt Kazinczy Ferenc is. Ekkor már a fertőzött területeket zárták le, amely súlyosan érintette az alföldi idénymunkából is élő falusi lakosságot. A kezelése módok hiánya nyugtalanságot, majd felkelést okozott a szegénységben élő parasztok körében. A kolerafelkelés során hivatalos embereket, nemeseket, papokat és zsidókat vertek agyon a kétségbeesett tömegek. 1831. augusztus végére azután a felkelést leverték és kemény kézzel állítottak helyre a rendet. A járvány szinte azonnali hatással járt a magyar politikai osztályra, a nemzeti liberális nemességre. Ettől kezdve széleskörű egyetértés alakult ki abban, hogy a jobbágyság mint olyan, nemcsak gátat jelent az ország fejlesztésében de további fenntartása súlyos veszélyeket is rejt magában. A kolerabiztosok között a fiatal Kossuth Lajos is ott volt.