Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

2014 a magyar gazdaság éve volt

Akkor most egy pillanatra vegyünk mély levegőt és emlékezzünk vissza: két-három éve hazai és külföldi elemzők azzal riogatták a közvéleményt, hogy ha nem veszünk fel IMF hitelt, akkor „falnak csapódik az ország, összeomlik a gazdaság”. Aztán teltek, múltak a hónapok és az untergang helyett lassú, de biztos emelkedés kezdődött. Akkor megint jöttek az elemzők, akik elmagyarázták, hogy ez csak átmeneti hatásoknak köszönhető és hamarosan újból leszálló ágba kerül a gazdaság. A magyar gazdaság azonban csak nem akart szót fogadni az aggódó tekintetű közgazdászoknak és a cinikus ellendrukkereknek, sőt, szívósan haladt előre a lanyha európai környezet ellenére. Amikor a gazdasági növekedés a bűvös 3 százalékot is átlépte, akkor a lényeglátó közgazdászok elérkezettnek látták az időt, hogy bevessék a végső fegyvert és kijelentették: szép-szép a növekedés, de „nem fenntartható”. (Ennek az érvnek az előnye, hogy bármire rámondható és mivel örökké semmi sem nőhet, ezért előbb-utóbb biztos igazolódik.)

Így érkeztünk meg napjainkba. 2014-ben éves alapon 3,5 százalékkal, az utolsó negyedévben pedig 3,4 százalékkal nőtt a magyar gazdaság az előző év azonos időszakához képest.


                  

Tegyük hozzá, hogy a magyar gazdaság eredménye különösen nagy dolog most, amikor nincsen nyugat-európai fellendülés, ami húzna magával minket is. Az Európai Unió számára ugyanis a tavalyi év sem hozott áttörést, az Unió gazdasága továbbra is stagnál. 2014 utolsó negyedévében az eurózóna gazdasága mindössze 0,3 százalékkal, a 28 tagállam gazdasága pedig összességében 0,4 százalékkal nőtt.

A magyar eredményeket nem magyarázzák az alacsony bázisértékek sem, hiszen a korábbi negyedévekben is növekedést produkáltunk: az előző év azonos időszakához képest 2014 első negyedévében 3,6, a másodikban 3,8, a harmadikban 3,3, a negyedikben pedig 3,4 százalék volt a növekedés üteme.

Az örök pesszimisták, tisztelet a kivételnek, most meglepetésről beszélnek, ami persze egyszerűbb, mint elismerni a tévedést. Ráadásul azt az érzetet kelti, mintha a kiugróan magas gazdasági növekedés mintegy véletlenül, a kormány gazdaságpolitikájától függetlenül következett volna be. Pedig nem, de milyen ciki lenne beismerni, hogy Orbánéknak lett igaza. Pláne Matolcsynak, aki egy személyben a közgazdaságtudomány Savonarolája, Giordano Brunója és Husz Jánosa.

Nem várom, hogy a Titanic-frakció most hamut szórjon a fejére, de legalább egy visszafogott, ugyanakkor egyértelmű lelkesedés azért illő lenne.