Kontinensünk úgynevezett nyugati felén (ideértve az északi és a mediterrán térség országait is) a múlt század hatvanas-hetvenes éveitől megszilárduló pártrendszerek szinte mindenhol recsegnek-ropognak, megszűnőben van a döntően a középpártok váltógazdaságán alapuló szisztéma. Új, jobbára elitkritikus és elitellenes erők törnek előre, kiváltképp a radikális pártok megjelenése látványos. A dilemma mindenütt adott: a gyengülő bal- és jobbközép pártok vagy egymással fognak össze (a nagykoalíció persze semmire sem garancia), vagy paktumot kötnek egy, netán több radikális szereplővel (ami ugyancsak nem jelent politikai életbiztosítást). „Alternatíva” még a kisebbségi kormányzás, illetve a folytonos kormányválság, miként azt a közelmúlt és a jelen nem egy nyugati példája mutatja.