nemzetiemlékezet” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Máthé Áron

történész

Október 6. – A hősök napja

2019. október 06.

1849. október 6-a beégett a magyar nemzet tudatába.

Az aradi 13 vértanú, a kivégzett Batthyány Lajos, a többi meggyilkolt, börtönbe zárt szabadságharcos mellett tízezrekre rúgott azoknak a honvédeknek a száma, akiket besoroztak a Habsburg-hadseregbe. Szörnyű körülmények között kellett szolgálniuk, főleg Észak-Itáliában, de a birodalom más vidékein is. A tiszteket is közlegénysorban vették állományba és a szadista császári strázsamestereket nem nagyon kellett bíztatni, hogy rajtuk éljék ki frusztrációikat. Persze azért még bíztatták is őket.

A besorozott tisztek közül az egyik a ma kissé abszurdan ható Kun Béla nevet viselte. De akkoriban még becsületes név volt ez. Kun Béla a Veszprém megyei alispán fia volt, s a szabadságharc idején, 18 évesen, hadnagyi rangban az egyik huszárezredben szolgált. Két bátyja és egy öccse szintén honvédnak állt, s csak kishúga maradt a családi otthonban.

1848 csikorgó szilveszterén a vérmes, de nem valami ügyes hadvezér, Perczel Mór a saját nevét viselő városka előtt csatát ajánlott a visszavonuló honvédsereget üldöző császári seregnek. Nem volt jó döntés, ráadásul – ahogyan Jókai írja – Perczelnek megjósolták, hogy a saját nevét viselő helységektől óvakodjon.

A magyar sereg vereséget is szenvedett, s az áttörés kihasználására Jellasic két vértesezredet küldött előre. Úgy tűnt, hogy minden el fog veszni, és a magyar sereget nagyjából-egészében fogságba ejtik. Néhány huszárszázad sorakozott fel az ellenlökésre, de közülük is vagy három megfutott látva a vértesek rendezett acélfalát közeledni. Kun Béla hadnagy rászólt a legényekre, hogy neki kell menni a vasas németeknek.

     - Márpedig mi ezzel a csapattal meg nem mérkőzhetünk, csóválta a fejét egy vén huszár.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

A mi szabadságharcunk

2019. október 23.

Mi, magyarok hajlamosak vagyunk lekicsinyelni saját eredményeinket. Ebben egyébként nem különbözünk a többi közép-európai néptől – igazából valamennyien kicsit irigykedve tekintünk a másikra.

Mindenki talál a másikban valamit, aminek odahaza a hiányát érzi, s így valamennyien azt hisszük, hogy a másik valamiért „bezzeg” hozzánk képest az adott ügyben. Ez nem biztos, hogy baj, hiszen ezek a „bezzegek” adják ki egész Közép-Európát. Az persze más kérdés, hogy ezek a „bezzegek” igazak vagy sem.

Egyvalamiben azonban egészen biztosan igaza lehet a többieknek, ha ránk irigykednek: ez pedig az 1956-os forradalom csodálatos eseménysorozata. Egy pillanatra fénybe borította a sötétségbe borult európai világot. Ez a pillanat azonban elég volt ahhoz is, hogy leleplezze a kommunizmus embertelen és istentelen, kietlen és könyörtelen mivoltát. Az egyik ’56-os fiatal forradalmár így élte meg ezt a csodát: „A szabadság érzete…hogy vörös zászlót lehet égetni. És ujjongtunk, és vadidegen emberek összeborultunk, és zokogtak egymás nyakában. És akkor éreztem azt, hogy én most a csodának vagyok a [része], történelmet élek át.” (Baranyi László színművész).

Teljes cikk