„Ami a két baloldali párt összeolvadását illeti, tisztességes, a két párt vezetőinek és tagjainak egyenjogúságát biztosító feltételekkel ezt örömmel támogatnám. Szívesen dolgoznék újra együtt azokkal a volt kollégáimmal, barátaimmal, akikkel osztoztunk a korábbi sikerekben. Az utóbbi években is örömmel vettem részt azokban az akciókban, rendezvényeken, amelyeket a két párt szervezetei közösen hirdettek meg. A jelenlegi parlamentben nem látok olyan pártot, amely közelebb állna hozzánk, mint a Demokratikus Koalíció.” 

Világos beszéd.

Amióta Gyurcsány – pontosabban az Apró-klán, melynek ő csak az egyik tagja – immár kívülről zsizseg ott a 2010-ben lejtőre került MSZP körül, a szocik egy része úgy van ezzel, mint Móricka a nemiséggel. Mindenről az jut az eszébe, szívesen engednének is a csábításnak, de nem tudják, hogyan fogjanak hozzá.

Kovács László tudja.

Egyesülni kell, egyesülni jó, egyesülni hasznos.

Bagatell, hogy a 2010-es indítólökést a szakadék felé döntő mértékben éppenséggel Gyurcsány hat éves kormányzati dilettantizmusa készítette elő, bagatell, hogy 2011-ben úgy szakadt ki a pártból, hogy kilenc kísérő mellett az egcájg egy részét is átcsoportosították, bagatell, hogy azóta egyetlen gondolata se volt, ami ne a saját hatalmi comeback-jére vonatkozna.

Ez persze szíve joga, hiszen politikus.

Ugyanakkor Kovács László is az.