Azt találta írni, hogy: „Bárcsak valaki felhergelné a cigányságot, vagy még jobb lenne, ha maguktól hergelődnének fel, és szembe szállnának az intézményesült magyar szadista rasszizmussal.” A kijelentés apropóját az elhíresült gyöngyöspatai ügy, illetve az azzal párhuzamosan futó börtönbiznisz adta. Az, hogy Jámbornak, vagy bármely más, neobolsevik propagandistának miről, mi a véleménye, az számomra messzemenően érdektelen, ám a jelenség hátterében általánosabb összefüggések figyelhetőek meg, melyeket tán érdemes elemezni egy kissé.

Mindenekelőtt figyelemre méltó, hogy a „cigány-ügyek” – mostanáig – az SZDSZ bukása után kikerültek az érdeklődés homlokteréből, holott a 2002-2010 között állandóan hallhattunk róluk. Ezzel párhuzamosan, illetve e miatt, eltűnni látszottak egyes politikai szereplők is, akik az egzisztenciájukat az etno-bizniszre építették, és akik a figyelem elfordulását nyilván katasztrófaként élték meg.