v18” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Itt a csodafegyver!

2018. január 02.

Lánczi Tamás

politikai tanácsadó

Nem kellett sokan várnunk az újév első politikai fejleményére: a 168 Óra értesülései szerint árnyékkormány alakul egykori miniszterekből és politikusokból. Hurrá! Ez az, amire a magyar emberek vártak.

A baloldal kétségbeesését, tanácstalanságát és szellemi végkimerülését mi sem jellemzi jobban ennél a hírnél. A magát mellőzöttnek érző, sértett baloldali elit akar visszatérni, magukra rántva néhány dísz-konzervatívot. A 2010 előtti időszak iránt valószínűleg csak azok éreznek nosztalgiát, akik benne lesznek az árnyékkormányban, ők ugyanis akkor voltak valakik.

Bár még nem tudhatjuk, hogy pontosan kik lesznek a dream-team tagjai, a felröppent nevek (Balázs Péter, Bod Péter Ákos, Mellár Tamás) alapján azonban biztosak lehetünk benne, hogy csak a baloldalt már most is uraló one-man-show-k száma szaporodik majd még eggyel.

Teljes cikk

Pindroch Tamás

újságíró

Balos gittegylet

2018. január 05.

Erős választási kezdő tizenegy jött össze Balázs Péter egykori külügyminiszter hívására.

Döntő többségében az MSZP-SZDSZ kormányok tagjai, kisebb részben pedig az azóta darabjaira hullott MDF “útkeresői” alkotják azt az “álomcsapatot”. Először Karácsony Gergely MSZP-s miniszterelnök-jelölt árnyékkormányaként mutatta be őket a sajtó. Aztán zavar támadt az erőben, másnap már kiderült, dehogy árnyékkormány ők, csak egyfajta szavazásra buzdító ellenzéki, baloldalt támogató társaság. Tehát egyfajta balos gittegylet.

Teljes cikk