trianon” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 5

Megadja Gábor

eszmetörténész

Nemzet, tegnap és ma

2015. június 04.

Van némi furcsaság a Trianon-tapasztalatban. Igaz, ez nem szokott felmerülni, nem is ambivalens hozzá a viszonyunk, vagy ha az, nem emiatt. A nemzetállamhoz való viszonyról van szó.

Az ambivalencia nem véletlenül van meg például az angoloknál. Vannak, akik egyértelműen nemzetállam-pártiak (mint pl. R. Scruton), és vannak, akik korántsem voltak azok (pl. M. Oakeshott). Nálunk ez nem létezik: egyszerre vagyunk nemzetállam-pártiak és a Trianon előtti állapot rajongói. Az ok nyilvánvalóan az, hogy ez a kérdés ma már nem eldönthető a gyakorlatban „vagy-vagy” alapon: csak a kettő közötti megoldások léteznek, csak olyan megoldások, amelyek igazodnak a helyzethez.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Migráció

2015. június 04.

„Népek harcának zajló tengerén”

Őseink Tündérkertje, Erdély – a patetikus megfogalmazás valahol mégiscsak megérinti az embert, amikor átlépi a Királyhágót. Az 1918-ban elveszített területek közül a magyar nemzeti identitás szempontjából a legnagyobb, már-már misztikus jelentőséggel Erdély bír. Erdély a magyar kulturális teljesítmény egyik ősforrása volt, és az a mai napig is.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Itthon vagyunk

2016. június 04.

Június 4-e van. Trianon évfordulója, a Nemzeti Összetartozás Napja. Általában kicsit kellemetlen téma ez, régi, lassan száz éves nagy vereségünk, a magyar brand töréspontja.

Szavadban múlt zenéje szólt,

s hívogatott a falu-ölbe.

Arcodra, mondd, a fényt s mosolyt

nem Rapsonné asszony bűvölte?

Áprily Lajos

(Nemzeti Összetartozás Napja a Vereckei-hágón, a honfoglalás millecentenáriumi emlékművénél. Fotó: MTI/Nemes János)

Értelmiségünk baloldali eszméktől megszédült fele igazságosnak tartja, hol azért, mert az „úri Magyarország” kapott egy nagy sallert, hol meg azért, mert egyáltalán, a tradicionális magyar, mint fogalom, ingataggá vált, és hát ugye, a progresszió, az halad. Népünk másik része a pszichodráma-csoportokat idéző világba menekül, fantáziál mindenről, csak ne kelljen együtt élnie a tudattal, hogy egy történelmi vereséget szenvedett nemzet tagja. Mások meg a fogyasztói világ kádári átszüremkedése szerint románozzák le Márton Áron püspököt, vagy nevezik jugó csajnak Ruzsa Magdit. Az előző két felfogás téves, az utóbbi hozzáállás meg leginkább taszító. Trianon nem csak egy adott típusú magyarság-élmény kudarca, hanem mindig mindannyiunké. Másfelől meg nem a permanens vereséget kell benne látni, hanem az örök parancsot, hogy a földről fel kell kelni. Végül, a harmadikként említett fogyasztói, kissé „proli” megközelítés viszonylatában reményt keltő, hogy még egyetemi éveink alatt itt tanuló pozsonyi barátom még részegen is kioktatta az őt leszlovákozó budapesti rendőröket. Talán a legnagyobb fájdalom nem is a minket igazságtalanul sújtó békeszerződés, hanem a szétszakítás, az hogy határok választják el azokat, akiknek az elődeik ezer évig összetartoztak. Határok nem csak térben vannak, hanem a lélekben is. A XX. század olyan határokat, olyan korlátokat rakott ránk, amelyek a lelkünkön túl szó szerint a húsunkba vágnak. Vajon megéri-e magyarnak lenni?

Teljes cikk

Szánthó Miklós

vezető elemző, Alapjogokért Központ

100% Trianon

2017. május 23.

Az azért ugye még megvan, hogy Trianonban igazságtalanul bántak el Magyarországgal?

A posztmodern kor egyik tünete, hogy a pH-semleges agymosás következtében a közvélemény szemében a normális dolgok abnormálissá, az abnormálisak pedig normálissá vedlenek, illetve „nemesülnek”. Sok esetben így van ez történelmi személyek, események kapcsán is. Természetesen nem teljesen újszerű jelenségről van szó, hiszen lényegében erről szól az emlékezetpolitika: az egyes történeti tényekre újabb és újabb értelmezés-réteg rakódik (vagy rakódtatik) az évek során, mígnem az egykoron volt (személy, esemény) és az arról a ma emberének szemében-tudatában létező elválik egymástól, kialakul a „képzelt történelem”. Ez egyfelől persze lehet pozitív folyamat, mint például a nemzeti mítoszteremtés, a „kollektív én” önazonosságának megteremtése vagy megerősítése. Vagy ahogy e blog hasábjain Máthé Áron más kontextusban utalt rá, szerepet játszhat a nemzeti homogenitás kialakításában, amennyiben „a közös, fiktív leszármazás (rokonság) tudata (…) a közös mitológiát, a közös történelmi élmények közösségét jelenti”. Arany János Rege a csodaszarvasról c. eredetmondája vélelmezhetően nem tényhűen meséli el a hontalálás történetét – azonban jó olvasni és belegondolni abba, hogy igen, valami „anyagon túli” mégis összeköt minket itt a Kárpát-medencében.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Trianon – néhány cáfolat kiigazítása

2017. június 04.

Manapság elterjedt az a fajta elbeszélésmód, amely a trianoni békével- vagy az oda vezető úttal kapcsolatosan létező-, illetve ál-mítoszok cáfolatára törekszik.

A történelmi tisztánlátás fontos eleme az erős nemzeti identitásnak és nem árt néha leporolni a régi történeteket; ugyanakkor nem kell hozzá túl erős paranoia, hogy a mítoszcáfolat mögött felfedezzük azt a szándékolatlan mellékhatást – vagy éppen sanda szándékot – amely a „kismagyar” létet a történelmi szükségszerűségnek, a közép-európai fejlődés logikus következményének mutatná be. Néhány vélekedést éppen ezért most itt is, az ellenkező irányból megközelítve mutatunk be.

- „A történelmi Magyarország felbomlása elkerülhetetlen volt”. Ilyesmit csak az állíthatna biztosan, akinek a predestináció és a szabad akarat közös megoldóképlete a kezében van, továbbá direkt vonallal rendelkezik a Teremtőhöz. Egyrészt nem, nem volt elkerülhetetlen, másrészt a kérdésfelvetés is rossz. Az igazi kérdés ugyanis az volt, hogy mi magyarok, hogyan tudtunk volna a legjobban kijönni egy vesztes világháború utáni helyzetből.

Teljes cikk