szovjetunió” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 7

Megadja Gábor

eszmetörténész

Új konszenzus?

2015. február 21.

Igazából örülnünk kell. Úgy tűnik, egy új konszenzus felé haladunk a Szovjetunió múltjával kapcsolatban.

Eddig mindenki, aki „szalonképes” akart maradni, kénytelen volt elfogadni az 1945-ös status quot, valamint a második világháború e status quo-n alapuló értelmezését is.

Közhely, hogy a történelmet a győztesek írják, de az ún. hivatalos, nyilvános történetírás is a háborús győzelmeken alapszik. A Szovjetunió nélkül a nyugati szövetségesek nem tudták volna legyőzni a Harmadik Birodalmat, és mivel a Szovjetunió a győztesek oldalán állt a háború végén, így kissé perverz módon a jófiúk közé került. Parádézott már amerikai elnök is a Vörös téren május 9-én. És a mai illatos, kellemesen demokratikus német alkotmányos berendezkedést, meg a Grundgesetz szépségét is amerikai megszállásnak köszönhetjük.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

A kommunizmus áldozatainak emléknapján

2015. február 25.

Becsapás, ügyeskedés, hazugság, és sok milliónyi áldozat. Ez volt a kommunizmus világszerte.

2015-öt a kormány a Szovjetunióba hurcolt kényszermunkások és politikai foglyok emlékévének nyilvánította. 70 évvel ezelőtt már nagyban folyt a magyar férfiak és nők elhurcolása. Ma sem tudjuk pontosan, hogy hányan vesztették életüket az itthoni gyűjtő- és tranzitlágerekben, a halálmenetekben vagy a vonatút alatt. Hány magyart lőttek agyon szökés közben, hányan haltak meg tífuszban, vérhasban. Az a diktatúra, ami 70 évvel ezelőtt Magyarországon is megtette az első lépéseket, hogy csaknem fél évszázadra berendezkedjen, mindent megtett, hogy az elhurcoltak emlékét törölje a közösségi emlékezetből, de legalábbis hazugságokat terjesszen róluk, illetve megbélyegezze őket.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

70 éve

2015. április 04.

A magyarországi szovjet rezsim már a szimbolikát tekintve is hazugságban fogant: valójában nem április 4-én értek véget a harcok, hanem április 12-én.

70 évvel ezelőtt Magyarországon már nagyjából elhallgattak a fegyverek. A nyugati határszegélyen a makacsul ellenálló németek még védekeztek. A szovjetek lényegében befejezték az ország meghódítását, és megkezdték a berendezkedést 46 évnyi, végül mégiscsak ideiglenesnek bizonyuló itt-tartózkodásukra. Visszatekintve, látható hogy már a szimbolikát tekintve is hazugságban fogant a magyarországi szovjet rezsim: nem április 4-én értek véget a harcok, hanem április 12-én, továbbá a hadműveletek nem „Battonyától Nemesmedvesig” folytatódtak, hanem a Kárpátok székelyföldi hágóitól Pinkamindszentig.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

A „Nulla Év” kezdete

2015. május 08.

A második világháború 1945-ben ugyan véget ért, de az európai békére még több mint négy évtizedet kellett várnunk.

Európában 1945. május 7-én hajnalban a lassan teljesen felmorzsolt német erők vezetője, az elkötelezett náci Alfred Jodl tábornok aláírta Reimsben a feltétel nélküli fegyverletételt elrendelő okmányt. A szovjetek persze azonnal dühösen reklamáltak: egy nappal később Berlinben, Zsukov marsall főhadiszállásán is aláírtak egy azonos okmányt. Az éjfél körüli aláírás és a szovjet időeltolódás miatt már szimbolikusan is két részre osztotta a világot: a Nyugat május 8-án ünnepelte a háború végét, míg a Szovjetek és a keleti blokk május 9-én.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Ellenállók és tettesek

2015. november 04.

November 4-e nemzeti gyásznap. Két levert forradalmunk és szabadságharcunk végpontjának emléknapjai szinte egy hónap különbséggel következnek egymás után ősszel: október 6. és november 4.

Mind a két nap egy-egy véres megtorlási hullám szimbóluma lett. Annyi hasonlóság felfedezhető, hogy mind a két megtorlási hullám mellett passzív ellenállási mozgalom bontakozott ki. Természetesen különbség is volt: a Szovjetunió „nagyobb” hatalom volt, és erkölcstelenebb – kiforgatta az ember természetét – és ezért helyi kiszolgálói hatásosabban, könyörtelenebbül és kifejezetten alattomos, sunyi módon jártak el. Az 1956 utáni megtorlás fő adatai mára közismertek: 2500 halott, legalább 228 kivégzett, 26000 hosszabb-rövidebb börtönre ítélt, 170 000 emigráns, és tönkretett életek számolatlan sokasága. Nem voltak válogatósak: a salgótarjáni sortűz száznál is több áldozatát például kifelé a „fasiszta provokáció” számlájára írták, miközben maguk között azon sajnálkoztak, hogy a „valódi” fasisztáknak, vagyis az „ellenforradalmároknak” volt annyi eszük, hogy nem mentek a sortűz színhelyére… A vagyoni kár – például a szovjet nehéztüzérség hathatós közreműködésével szétlőtt főváros – mellett a nem vagyoni kár szinte felmérhetetlen. Az ország gazdaságilag tartósan torz menedzselésével, Kádár szavaival a „hoci-nesze, kis pénz, kis munka” szemlélet bevezetésével, a fusizásba, géemkázásba hajszolt társadalom kiuzsorázásával kommunista utópia nem épülhetett. Nemcsak azért, mivel az egy tagadásra épülő gondolat nemlétező terméke mindössze, hanem azért sem, mert a valóság mindig megcsúfolja azokat, akik erőszakot akarnak tenni rajta. Így mindössze a jóléti társadalom- és a „kapitalizmus” torzképe jöhetett létre.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Felszabadulás? Becsület Napja?

2016. február 12.

Manapság különösen divatos értelmiségi körökben az olyan vélemény hangoztatása, amely az elegáns, vagy éppen racionális, netalán emelkedett, már-már spirituális kívülállóságot hangsúlyozza.

Mindezt persze legtöbbször trendi, de leginkább kritikai stílusban. „De ő nem olyan, ő mindenkit anyáz!” – vagy éppen fordítva: „Most aztán konzervatívok és liberálisok és baloldaliak is hülyézhetnek egyszerre”. Ennek a faramuci, néha pedig káros mivoltáról kár lenne most hosszan értekezni, viszont vannak olyan helyzetek, amikor látszólag ebbe a helyzetbe kerül az, aki a véleményét leírja, pedig bizony egész másról van szó.

Itt van ez a február 11-e (vagy 12-e, esetleg 13-a), amikor a végéhez érkezett Budapest ostroma. Régebben „Becsület Napi” megemlékezést szerveztek az össz-európai szkinhed egyletek, amit vígan fotózhatott az össz-európai sajtó hátborzongatásban utazó része, a baloldali kormányok meg dörzsölhették a kezüket, krokodilkönnyeket morzsolgatva a fasizmus terjedése feletti szomorúságban, sanda módon a magyar népre kenve a felelősséget. Manapság a bőrfejűek eltűntek, teljesen átlagosnak tűnő figurák tartanak kitörési emléktúrákat. A másik oldalon az antifasiszták meg kellemes sóhajtozás közepette koszorúzhattak- és koszorúzhatnak, a szovjet „felszabadítókra” emlékezve, miközben valójában továbbra is ránk, magyarokra mutogatnak.

(A romokban heverő Lánchíd. Kép forrása: itt.)

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Karácsonyi ajándék 25 évvel ezelőtt

2016. december 25.

A Szovjetunió mozdíthatatlannak tűnt a múlt század nyolcvanas éveiben. Stagnáló, lassan lerohadó világ, de hatalmas és erős. Pazarló és gazdaságtalan, erősen környezetszennyező, de masszív és tartós – az egész Szovjetunió olyan volt, mint amilyenek a szovjet ipar kevésbé rossz produktumai. Senki nem hitte volna, hogy alig egy év alatt fog megszűnni. Hogy úgy tűnik el a nagyhatalmak közül, mint azt szinte észre sem veszik.

A „csodák éve”, 1989 után úgy tűnt, a változás csak Közép-Európára érvényes, és erre a régióra is csak úgy, hogy a Szovjetunió árnyéka még mindig ránk vetül. Kevesen voltak, akik akár akkor, akár korábban hittek abban, hogy a Szovjetunió a múlté lesz inkább előbb, mint utóbb. Ronald Reagen a „Gonosz Birodalma” kifejezésről elhíresült beszédében, 1983-ban azt mondta: „Hiszem, hogy a kommunizmus csak egy újabb szomorú, bizarr fejezet az emberiség történetében, amelynek az utolsó oldalait most írják.”

("Boldog új évet!")

Teljes cikk