posztmodern” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Szánthó Miklós

vezető elemző, Alapjogokért Központ

100% Trianon

2017. május 23.

Az azért ugye még megvan, hogy Trianonban igazságtalanul bántak el Magyarországgal?

A posztmodern kor egyik tünete, hogy a pH-semleges agymosás következtében a közvélemény szemében a normális dolgok abnormálissá, az abnormálisak pedig normálissá vedlenek, illetve „nemesülnek”. Sok esetben így van ez történelmi személyek, események kapcsán is. Természetesen nem teljesen újszerű jelenségről van szó, hiszen lényegében erről szól az emlékezetpolitika: az egyes történeti tényekre újabb és újabb értelmezés-réteg rakódik (vagy rakódtatik) az évek során, mígnem az egykoron volt (személy, esemény) és az arról a ma emberének szemében-tudatában létező elválik egymástól, kialakul a „képzelt történelem”. Ez egyfelől persze lehet pozitív folyamat, mint például a nemzeti mítoszteremtés, a „kollektív én” önazonosságának megteremtése vagy megerősítése. Vagy ahogy e blog hasábjain Máthé Áron más kontextusban utalt rá, szerepet játszhat a nemzeti homogenitás kialakításában, amennyiben „a közös, fiktív leszármazás (rokonság) tudata (…) a közös mitológiát, a közös történelmi élmények közösségét jelenti”. Arany János Rege a csodaszarvasról c. eredetmondája vélelmezhetően nem tényhűen meséli el a hontalálás történetét – azonban jó olvasni és belegondolni abba, hogy igen, valami „anyagon túli” mégis összeköt minket itt a Kárpát-medencében.

Teljes cikk

Szánthó Miklós

vezető elemző, Alapjogokért Központ

Minden egész eltörött?

2017. július 17.

Minden láng csak részekben lobban? Minden szerelem darabokban? Minden Egész eltörött? Figyelem, morálfilozofálással vegyes politizálás következik!

Talán nem újszerű megállapítás, ha azt mondjuk, hogy poszt-posztmodern ember erkölcsi, morális és egyben politikai „meghibásodását”, gondjainak és gondolkodásmódjának okát és magyarázatát valahol Isten elhagyása környékén kell keresnünk. Ahogy Koszorús Ferenc, a budapesti zsidóság 1944-es megmentője emlékirataiban fogalmazott: „A bajok gyökerét ott találjuk meg, ahol és amikor ki merték mondani az Isten tagadását, s a bajok ott és akkor váltak zülléssé, az emberiség vesztébe rohanásává, ahol és amikor intézményesítették Isten tagadását”. Hogy ez hol és mikor történt meg, nehéz pontosan megmondani – túl is feszítené egy blogposzt kereteit –, de bizonyos, hogy valahol a humanizmus, majd azt követően a felvilágosodás hozta el az ember önnön megistenülése iránti vágyát.

Moralitással, etikával, erkölccsel, végső soron a fennálló társadalmi renddel kapcsolatos vitáink, problémáink lényegében abból fakadnak, hogy az Ember önmagát, illetve a 21. századra saját boldogságát helyezte abszolút középpontba, ennek rendel alá mindent – elfelejtve, hogy igazából teremtett lény, Isten műve. Elfelejtettük, hogy van felettünk valaki, és hogy az igazi szabadság és boldogság megtalálása nem e Földön történik, pontosabban szólva ezen tartalmak nem evilági, hanem e világon túli, transzcendentális jellegűek.

Teljes cikk