Az az oktatási rendszer, amely nem cseréli táblagépekre a könyveket, és nem hagy fel a tanítás ósdi eszközeivel (a nyolc órás iskolakezdéssel, az osztályozással, a vizsgákkal stb.), végérvényesen lemarad a fejlettségi versengésben – szól a liberális mantra.

Miközben azt hisszük, hogy a gyerekek a sok fejlesztésnek és a legmodernebb pedagógiai módszereknek köszönhetően egyre okosabbak lesznek, a helyzet pont fordított.

Nemrég került nyilvánosságra a Nemzetközi Diákértékelési Program (PISA) legfrissebb felmérésének eredménye, amely elég borús képet fest az OECD országok oktatási rendszeréről. Bár szerencsére Magyarország hosszú idő után ismét javítani tudott az eredményein, a legtöbb OECD-országban az ezredforduló óta folyamatosan romlik a diákok kompetenciaszintje. Miközben azt gondoljuk, hogy a PISA-teszt azt méri, melyik ország oktatási rendszere jobb a másiknál, valójában a verseny inkább arról szól, melyik ront kevesebbet a diákok értelmi képességein.


Egy évvel ezelőtt írtam arról, hogy az ezredfordulósok nemzedéke, akiknek már bőséggel jutott a progresszív oktatási módszerekből, az élet számos területén rosszabbul teljesítenek, mint elődeik. Az Y-generáció tagjainak nem csak az egészségügyi állapota, személyes kapcsolatai és pénzügyi helyezte rosszabb, mint szüleinek volt, de az egyre progresszívebbé váló oktatás ellenére – vagy éppen amiatt? – egyre gyengébb teljesítményt nyújtanak a tanulás területén is. Vajon milyen okok állhatnak a tanulók teljesítményromlása mögött? A felbomló hagyományos családmodell? Az iskola és a szülő tekintélyének módszeres felszámolása? A versengés helyett a csoportmunka erőltetése az alapfokú oktatásban? Mind-mind a liberálisok által kierőszakolt változások, amelyek az egyéni erőfeszítés és a teljesítmény ellen hatnak.