momentummozgalom” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 3

Variációk egy témára

2017. február 09.

Lánczi Tamás

politikai tanácsadó

A baloldal 2010-es összeomlása óta egymást váltják az újabb és újabb balliberális tömörülések.

A sort a Juhász Péter-féle Milla nyitotta meg, 2010 decemberében. Fél évvel később útnak indult a HaHa, néhány hónapra rá pedig a Magyar Szolidaritás Mozgalom, Kónya Péter vezetésével. A Szolidaritást 2012 őszén magába olvasztotta a következő ballib kezdeményezés, a Bajnai Gordon-féle Együtt 2014. 2013-ban pedig egy újabb balos mozgalom alakult, Párbeszéd Magyarországért néven.

(Droidhadsereg)

Teljes cikk

Galló Béla

politológus

Új arcok, régi logikák

2017. február 21.

Botka László hétvégi beszéde, valamint a Momentum Mozgalom aláírásgyűjtésének sikere az eddigieknél is élesebben exponálják a demokratikus ellenzék belső problémáit. Hogy ez paradoxon? Meglehet. Van az úgy néha, hogy a váratlan sikerek csak jobban megvilágítják a szerkezeti repedéseket.

(A 2014-es baloldali összefogás szereplői.)

Botka eltökélt fellépése eddig inkább csak arra adott alkalmat a többieknek, hogy újra meg újra látványosan utasíthassák el az MSZP vezető szerepét. És minél kisebb egy párt, annál hangosabban hessegeti el a szocialistákat, sőt úgy tetszik, identitásuknak ez az egyik legfőbb eleme. Persze az sem valószínű, hogy a náluk jóval nagyobb DK hátrébb vonná Gyurcsány Ferencet, merthogy Botka szerint (s igaza van) az elemi ellenzéki racionalitás ezt kívánná. A DK ezzel lényegében elismeri, hogy a párt egyenlő Gyurcsánnyal, semmivel se több, mint az ex-miniszterelnök személyi hitbizománya.

Teljes cikk

Bunford Gerda

politológus

Ungváry Krisztián és a Momentum

2017. február 28.

A Momentum Mozgalom máris megszerezte magának Magyarország leghisztisebb értelmiségiét, Ungváry Krisztiánt.

A sípolás gyökerei mélyre nyúlnak.

Ungváry, aki az utóbbi időben napi adrenalinadagját a politikából szerzi be, és attól sem riad vissza, hogy akár egy órán át fújja a barkácsboltban vásárolt sípját, most végre politikai otthonra talált:

Teljes cikk